A Télapóban való hit befolyásolhatja a szülő-gyerek kapcsolatot - állítja egy friss ausztrál tanulmány. Még pedig nem jó irányba - mielőtt esetleg valaki reménykedni kezdene az ellenkezőjében.
A kutatást végző pszichológusok véleménye szerint a hosszas, évek óta tartó hazudozás alááshatja a gyermek szülőkbe vetett bizalmát, valamint hatalmas csalódásnak teszi ki az álmodozó kiskorút. Abban a pillanatban, amikor rájön pl. óvodástársaktól, nagyobb testvérektől hallott információ vagy később a józan esze alapján a turpisságra, megrendülhet a feltétlen hit, amit addig a szülei felé érzett.
Kathy McKay klinikai pszichológus szerint a Télapó-mítosz egy olyan komplikált és régóta húzódó hazugság szülők és gyermekek között, hogy ha a köztük lévő kapcsolat már eleve instabil, a nagyszakállúba vetett hit szertefoszlása lehet az utolsó csepp a pohárban, akár a kapcsolat végét is jelentheti. Ha a szüleim ennyi ideje hazudnak nekem, mi mást hallgathatnak még el előlem? - kérdezheti a gyermek.
Bizonyára az olvasó is érzékeli ennél a pontnál, hogy ez a magyarázat kissé mintha ellentmondana a hosszú évek gyakorlatának, de legalábbis tegye fel a kezét az a felnőtt, akinek emiatt romlott meg a kapcsolata gyermekkorában a szüleivel.
No, de térjünk vissza a tanulmányra. McKay szerint érdemes hosszú távon gondolkodnunk, ha a gyermekeinkről van szó, hiszen ezekben a hazugságokban sérülhet a lelkük. A pszichológusnő megemlíti, hogy van egy három éves keresztlánya, aki jelenleg hisz a Télapóban, és ő, vagyis McKay nem is szeretne szembeszállni a szülői mesékkel. Ugyanakkor kifejti, hogy amennyiben a keresztlánya később érdeklődni fog nála is a Télapó létezéséről, akkor el fogja neki mondani az igazat, hiszen fontos, hogy a gyermek tudja, közöttük mindig őszinte, nyitott kapcsolat lesz.
Ennyit a szülői mesék tiszteletben tartásáról. Illetve gondoljunk csak vissza a tanulmány fő mondanivalójára: a szülőkbe vetett hitre.
A tanulmány másik pszichológus szerzője, Chris Boyle, azt mondja, hogy természetesen nem fogja végig szórólapozni az igazsággal a városok utcáit, sőt, valószínűleg belemenne a hazudós játékba, ha lenne saját gyermeke.
Ezek szerint most nincs neki. Mi több, valószínűleg nincs McKaynek sem, hiszen a keresztlányával példálózik. Ó, mindannyian emlékszünk még a gyerekvállalás előtti elveinkre, ugye?
Boyle kifejti, hogy a Télapó fegyelmezési eszközként való használatát sem támogatja. Ennél a pontnál azonban muszáj egyetértenünk. Az ajándék ajándék, nem jutalom. Nem kell kiérdemelni, hanem a szeretetünket, jókedvünket mutatja meg.
Az utóbbi években egyébként talán kopott is a fénye valamicskét az eredeti mesének. A hóillatú, puha történet, mely szerint az egyetlen nagyszakállú egyetlen éjszaka leple alatt járja végig az egész világot és tölti meg az aprónép csizmáit, mintha fakulni látszódna. Mert van Télapó az óvodában, van az apa munkahelyén, van az anya munkahelyén, van a testvérek iskolájában, van az összes üzletben, van az utcákon, nem egyszer, nem kétszer, hanem akár többször is találkozik vele egy gyermek.
A Télapó-mítosz meglehetősen összetett tehát, számos kérdést vet fel, ezekből csak néhány: Kinek szükséges a mese? A gyereknek? Vagy a szülőnek?
Pár jó tanács:
- Ha nem mi vagyunk egy gyermek szülei, hagyjuk meg abban a hitében, amit a családjától kapott!
- Vigyázzunk gyermekünk méltóságára! Ha nincs bizalma beleülni egy vadidegen, szőrös, szakállas férfi ölébe, semmiképpen se erőltessük! Akármilyen jól is mutatna a fotó a Facebookon.
- Ne nevessük ki sem a kérdései, sem az esetleges bizalmatlansága miatt! Elvégre arra neveljük, hogy idegenektől ne fogadjon el semmit, főleg ne cukorkát!
Tudtad, honnan ered a Télapó története?
Eredetileg a Télapó és a Mikulás két különböző személyként létezett a különböző kultúrákban. Szent Miklós legendája így szól: Miklós, szülei elhaltával azon kezdett gondolkozni, hogyan tudná roppant vagyonát az emberi dicséret helyett Isten dicsőségére fordítani. Volt egy szomszédja, nemes ember, aki szükségre jutván, három szűz leányát utcalánynak adni kényszerült, hogy szégyentelen üzletük jövedelméből élelemhez jussanak. A szentnek tudomására jutott a dolog, és elborzadt a gyalázatos bűn miatt. Egy csomó aranyat rejtett egy kendőbe, és az éj leple alatt, az ablakon keresztül, titokban bedobta a házba, majd ugyanolyan titokban távozott. Reggel fölserkenvén az ember megtalálta az aranyat, és Istennek hálát adva, kiházasította elsőszülött leányát. (Jacobus de Voragine: Legenda aurea Szent Miklós püspök) Innen ered az éjszakai, titkos ajándékozás szokása, melyet - főleg egyházi vonatkozásban - sokan a később szentté avatott Miklóshoz kötnek.
Az európai kultúrában korábban is nagy hagyomány volt a téli ünnepek titokzatos ajándékozó személye. Leghíresebb megtestesítője a lappföldi Joulupukki. Ebbe a - nem vallásos - áramlatba állt bele aztán később a magyar Télapó, mely finn mintára rénszarvas szánon suhanva szeli a holdvilágos éjszakán december hatodikán. A rákosi éra óta a Télapó elnevezés is megszilárdult hazánkban. "A Szovjet import Télapó (Gyed Moroz - lásd kis kép), illetve a már korábban is talán létező kifejezés kizárólagossá tétele a Rákosi-korszakban történt meg Magyarországon. 1949-ben még "Mikulás-vásár"-ról írt a kommunista párt lapja, a Szabad Nép, de aztán jött az 1950-es december 5. "Télapó"-ünnepélyt rendeznek "december 5-én az óvodákban és az általános iskolákban. Az ünnepi műsorszámokban a Szülői Munkaközösség tagjai és az általános iskolák felsőtagozatú növendékei szerepelnek. A Szülői Munkaközösség tagjai a műsor után, megajándékozzák a gyermekeket. Szabad Nép 1950. december 5-ei szám, 8. oldal"
Forrás:
