Itt minden szubjektív

Legyen vagy ne legyen Télapó?

2016/11/24. - írta: BDominika

A Télapóban való hit befolyásolhatja a szülő-gyerek kapcsolatot - állítja egy friss ausztrál tanulmány. Még pedig nem jó irányba - mielőtt esetleg valaki reménykedni kezdene az ellenkezőjében. 

santa-claus.jpg

Kép

A kutatást végző pszichológusok véleménye szerint a hosszas, évek óta tartó hazudozás alááshatja a gyermek szülőkbe vetett bizalmát, valamint hatalmas csalódásnak teszi ki az álmodozó kiskorút. Abban a pillanatban, amikor rájön pl. óvodástársaktól, nagyobb testvérektől hallott információ vagy később a józan esze alapján a turpisságra, megrendülhet a feltétlen hit, amit addig a szülei felé érzett.

Kathy McKay klinikai pszichológus szerint a Télapó-mítosz egy olyan komplikált és régóta húzódó hazugság szülők és gyermekek között, hogy ha a köztük lévő kapcsolat már eleve instabil, a nagyszakállúba vetett hit szertefoszlása lehet az utolsó csepp a pohárban, akár a kapcsolat végét is jelentheti. Ha a szüleim ennyi ideje hazudnak nekem, mi mást hallgathatnak még el előlem? - kérdezheti a gyermek. 

Bizonyára az olvasó is érzékeli ennél a pontnál, hogy ez a magyarázat kissé mintha ellentmondana a hosszú évek gyakorlatának, de legalábbis tegye fel a kezét az a felnőtt, akinek emiatt romlott meg a kapcsolata gyermekkorában a szüleivel.

santa-claus-561492_1920.jpg

No, de térjünk vissza a tanulmányra. McKay szerint érdemes hosszú távon gondolkodnunk, ha a gyermekeinkről van szó, hiszen ezekben a hazugságokban sérülhet a lelkük. A pszichológusnő megemlíti, hogy van egy három éves keresztlánya, aki jelenleg hisz a Télapóban, és ő, vagyis McKay nem is szeretne szembeszállni a szülői mesékkel. Ugyanakkor kifejti, hogy amennyiben a keresztlánya később érdeklődni fog nála is a Télapó létezéséről, akkor el fogja neki mondani az igazat, hiszen fontos, hogy a gyermek tudja, közöttük mindig őszinte, nyitott kapcsolat lesz. 

Ennyit a szülői mesék tiszteletben tartásáról. Illetve gondoljunk csak vissza a tanulmány fő mondanivalójára: a szülőkbe vetett hitre. 

A tanulmány másik pszichológus szerzője, Chris Boyle, azt mondja, hogy természetesen nem fogja végig szórólapozni az igazsággal a városok utcáit, sőt, valószínűleg belemenne a hazudós játékba, ha lenne saját gyermeke. 

Ezek szerint most nincs neki. Mi több, valószínűleg nincs McKaynek sem, hiszen a keresztlányával példálózik. Ó, mindannyian emlékszünk még a gyerekvállalás előtti elveinkre, ugye? 

Boyle kifejti, hogy a Télapó fegyelmezési eszközként való használatát sem támogatja. Ennél a pontnál azonban muszáj egyetértenünk. Az ajándék ajándék, nem jutalom. Nem kell kiérdemelni, hanem a szeretetünket, jókedvünket mutatja meg. 

ethansanta-520x347.jpg

Kép

Az utóbbi években egyébként talán kopott is a fénye valamicskét  az eredeti mesének. A hóillatú, puha történet, mely szerint az egyetlen nagyszakállú egyetlen éjszaka leple alatt járja végig az egész világot és tölti meg az aprónép csizmáit, mintha fakulni látszódna. Mert van Télapó az óvodában, van az apa munkahelyén, van az anya munkahelyén, van a testvérek iskolájában, van az összes üzletben, van az utcákon, nem egyszer, nem kétszer, hanem akár többször is találkozik vele egy gyermek. 

A Télapó-mítosz meglehetősen összetett tehát, számos kérdést vet fel, ezekből csak néhány: Kinek szükséges a mese? A gyereknek? Vagy a szülőnek? 

Pár jó tanács:

  • Ha nem mi vagyunk egy gyermek szülei, hagyjuk meg abban a hitében, amit a családjától kapott!
  • Vigyázzunk gyermekünk méltóságára! Ha nincs bizalma beleülni egy vadidegen, szőrös, szakállas férfi ölébe, semmiképpen se erőltessük! Akármilyen jól is mutatna a fotó a Facebookon. 
  • Ne nevessük ki sem a kérdései, sem az esetleges bizalmatlansága miatt! Elvégre arra neveljük, hogy idegenektől ne fogadjon el semmit, főleg ne cukorkát!

Tudtad, honnan ered a Télapó története?

Eredetileg a Télapó és a Mikulás két különböző személyként létezett a különböző kultúrákban. Szent Miklós legendája így szól: Miklós, szülei elhaltával azon kezdett gondolkozni, hogyan tudná roppant vagyonát az emberi dicséret helyett Isten dicsőségére fordítani. Volt egy szomszédja, nemes ember, aki szükségre jutván, három szűz leányát utcalánynak adni kényszerült, hogy szégyentelen üzletük jövedelméből élelemhez jussanak. A szentnek tudomására jutott a dolog, és elborzadt a gyalázatos bűn miatt. Egy csomó aranyat rejtett egy kendőbe, és az éj leple alatt, az ablakon keresztül, titokban bedobta a házba, majd ugyanolyan titokban távozott. Reggel fölserkenvén az ember megtalálta az aranyat, és Istennek hálát adva, kiházasította elsőszülött leányát. (Jacobus de Voragine: Legenda aurea Szent Miklós püspök) Innen ered az éjszakai, titkos ajándékozás szokása, melyet - főleg egyházi vonatkozásban - sokan a később szentté avatott Miklóshoz kötnek. 

800px-.jpg

Az európai kultúrában korábban is nagy hagyomány volt a téli ünnepek titokzatos ajándékozó személye. Leghíresebb megtestesítője a lappföldi Joulupukki. Ebbe a - nem vallásos - áramlatba állt bele aztán később a magyar Télapó, mely finn mintára rénszarvas szánon suhanva szeli a holdvilágos éjszakán december hatodikán. A rákosi éra óta a Télapó elnevezés is megszilárdult hazánkban.  "A Szovjet import Télapó (Gyed Moroz - lásd kis kép), illetve a már korábban is talán létező kifejezés kizárólagossá tétele a Rákosi-korszakban történt meg Magyarországon. 1949-ben még "Mikulás-vásár"-ról írt a kommunista párt lapja, a Szabad Nép, de aztán jött az 1950-es december 5. "Télapó"-ünnepélyt rendeznek "december 5-én az óvodákban és az általános iskolákban. Az ünnepi műsorszámokban a Szülői Munkaközösség tagjai és az általános iskolák felsőtagozatú növendékei szerepelnek. A Szülői Munkaközösség tagjai a műsor után, megajándékozzák a gyermekeket. Szabad Nép 1950. december 5-ei szám, 8. oldal"

 

Forrás: 

https://www.theguardian.com/science/2016/nov/23/belief-in-santa-could-affect-parent-child-relationships-warns-study

https://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Mikl%C3%B3s

https://hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%A9lap%C3%B3

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://faliuujsag.blog.hu/api/trackback/id/tr1511994882

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sZulamith 2016.11.24. 19:06:23

"Kinek szükséges a mese? A gyereknek? Vagy a szülőnek?" Szerintem mindkettőnek. A gyereknek mert elvarázsolja, a szülőnek meg azért, hogy újból átélheti a gyermeki örömet.
Valószínű, hogy a tanulmány írója a fészbukon nőtt fel, és nem a meséken, érzelmileg szegény.

Már iskolás voltam, és hittem a Mikulásban, levelet irtam, amit a postás átadott a szüleimnek. Semmi bajom nem lett tőle, sőt mindig mosolyra késztet az emlékezés, ((meg egy csöppnyi meghatottság a szüleimre gondolva)

2016.11.24. 19:34:53

Hat ez eros tulmagyarazas. Sosem hallottam senkirol, akinek a Mikulas miatt romlott volna neg a kapcsolata a szuleivel, micsoda butasag. A gyerekekben jol megfer a mese es a praktikum, pl siman feloldjak a sok Mikulas problemat: van az igazi, aki dec.6-an az ajandekot beteszi a csizmaba, es vannak a beoltoziott mikulasok az aruhazakban es apu kollegaja a munkahelyi bulin :-) ezt az okossagot az egyik rokon kisgyerek fejtette ki nejem :-)))) Meg aztan talan azert van szukseg ra, hogy a gyerek megtanulja, nem minden igaz, amit mondanak neki, es nezzen a dolgok moge, gondolkodjon, ne engedje, hogy elvarazsoljak a szavak, a mesek, higgyen a megerzeseben, hogy valami gyanus a tortenetben. Talan a Mikulas egy sokkal nagyobb elettanulsag, mint gondoljuk :-))))

Csokis2 2016.11.24. 19:48:09

Ha ezek után azt mondjatok, hogy a fogtündér sem létezik, én teljesen depressziós leszek. És márciusban ellenőrizni fogom a gólyákat is, mi van a csőrükben. Tényleg, ősszel-télen ki hozza a gyereket?

sírjatok 2016.11.24. 20:17:30

Egyrészt egyáltalán nem ártalmas a gyereknek, ha látja, hogy attól, hogy sokan mondanak valamit, attól még kiderülhet, hogy nem igaz (vagy nem úgy igaz). Egészséges szkepticizmust fejleszti, és hogy meg merjen kérdőjelezni dogmákat akkor is, ha azok nagy tekintélyektől erednek.

Másrészt meg egy gyerek nem így gondolkodik, hogy jaj akkor anyuék hazudtak. Egyrészt ha a gyerek megkérdezi kerek-perec, hogy akkor ma éjjel tényleg idejön-e egy igazi bácsi a házba, és igazából kinyitja-e az ablakot, és igazából ő fizikailag megy-e el minden egyes gyerekhez, akkor nyilván erre meg lehet mondani, hogy nem egészen, ez egy mese amit így mesélünk el, és ez a kultúránk része. Másrészt mire egy ilyet megkérdez a gyerek, addigra valójában már rájött, hogy a télapó annyira valóságos, mint Harry Potter, no és akkor mi van? Attól még jó mese, és kedves közös élménye mindenkinek ebben a kultúrkörben.

bbwd 2016.11.24. 20:18:13

ekkora idiótákat...

akkor nem szabad mesélni sem, mert az sem igaz, és ha a gyerek rájön, hogy nincs hétfejű sárkány, akkor megromlik a kapcsolata a szüleivel:P

Ad Dio 2016.11.24. 23:31:12

A télapóról valóban nem meséltem semmit. Szent Miklós (alias Mikulás) legendáját viszont elmondtam. Soha nem mondta azt, hogy a Mikulás vagy a Jézuska, pláne nem a nyuszika hozza (tojja?...) az ajándékot, hanem azt mondtam, hogy Szent Miklós vagy épp Jézus Krisztus KÜLDI. És ez így korrekt is: a gyerek fantáziája kap egy kis teret (mit is jelent az hogy "küldi"), de a releváció pillanatában nem lesz csalódott (áhá! szóval ezt jelenti az hogy "küldi"!). A kölkeink nagyon jól fogadták mindezt.
süti beállítások módosítása