A Télapóban való hit befolyásolhatja a szülő-gyerek kapcsolatot - állítja egy friss ausztrál tanulmány. Még pedig nem jó irányba - mielőtt esetleg valaki reménykedni kezdene az ellenkezőjében. 

Kép

A kutatást végző pszichológusok véleménye szerint a hosszas, évek óta tartó hazudozás alááshatja a gyermek szülőkbe vetett bizalmát, valamint hatalmas csalódásnak teszi ki az álmodozó kiskorút. Abban a pillanatban, amikor rájön pl. óvodástársaktól, nagyobb testvérektől hallott információ vagy később a józan esze alapján a turpisságra, megrendülhet a feltétlen hit, amit addig a szülei felé érzett.

Kathy McKay klinikai pszichológus szerint a Télapó-mítosz egy olyan komplikált és régóta húzódó hazugság szülők és gyermekek között, hogy ha a köztük lévő kapcsolat már eleve instabil, a nagyszakállúba vetett hit szertefoszlása lehet az utolsó csepp a pohárban, akár a kapcsolat végét is jelentheti. Ha a szüleim ennyi ideje hazudnak nekem, mi mást hallgathatnak még el előlem? - kérdezheti a gyermek. 

Bizonyára az olvasó is érzékeli ennél a pontnál, hogy ez a magyarázat kissé mintha ellentmondana a hosszú évek gyakorlatának, de legalábbis tegye fel a kezét az a felnőtt, akinek emiatt romlott meg a kapcsolata gyermekkorában a szüleivel.

No, de térjünk vissza a tanulmányra. McKay szerint érdemes hosszú távon gondolkodnunk, ha a gyermekeinkről van szó, hiszen ezekben a hazugságokban sérülhet a lelkük. A pszichológusnő megemlíti, hogy van egy három éves keresztlánya, aki jelenleg hisz a Télapóban, és ő, vagyis McKay nem is szeretne szembeszállni a szülői mesékkel. Ugyanakkor kifejti, hogy amennyiben a keresztlánya később érdeklődni fog nála is a Télapó létezéséről, akkor el fogja neki mondani az igazat, hiszen fontos, hogy a gyermek tudja, közöttük mindig őszinte, nyitott kapcsolat lesz. 

Ennyit a szülői mesék tiszteletben tartásáról. Illetve gondoljunk csak vissza a tanulmány fő mondanivalójára: a szülőkbe vetett hitre. 

A tanulmány másik pszichológus szerzője, Chris Boyle, azt mondja, hogy természetesen nem fogja végig szórólapozni az igazsággal a városok utcáit, sőt, valószínűleg belemenne a hazudós játékba, ha lenne saját gyermeke. 

Ezek szerint most nincs neki. Mi több, valószínűleg nincs McKaynek sem, hiszen a keresztlányával példálózik. Ó, mindannyian emlékszünk még a gyerekvállalás előtti elveinkre, ugye? 

Boyle kifejti, hogy a Télapó fegyelmezési eszközként való használatát sem támogatja. Ennél a pontnál azonban muszáj egyetértenünk. Az ajándék ajándék, nem jutalom. Nem kell kiérdemelni, hanem a szeretetünket, jókedvünket mutatja meg. 

Kép

Az utóbbi években egyébként talán kopott is a fénye valamicskét  az eredeti mesének. A hóillatú, puha történet, mely szerint az egyetlen nagyszakállú egyetlen éjszaka leple alatt járja végig az egész világot és tölti meg az aprónép csizmáit, mintha fakulni látszódna. Mert van Télapó az óvodában, van az apa munkahelyén, van az anya munkahelyén, van a testvérek iskolájában, van az összes üzletben, van az utcákon, nem egyszer, nem kétszer, hanem akár többször is találkozik vele egy gyermek. 

A Télapó-mítosz meglehetősen összetett tehát, számos kérdést vet fel, ezekből csak néhány: Kinek szükséges a mese? A gyereknek? Vagy a szülőnek? 

Forrás: 

https://www.theguardian.com/science/2016/nov/23/belief-in-santa-could-affect-parent-child-relationships-warns-study

https://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Mikl%C3%B3s

https://hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%A9lap%C3%B3

Igaz történet reményről és bátorságról. Egy megrázó balesettel indul, melynek következtében Sam Bloom, a három gyermekes családanya ugyan éppen hogy életben marad, de mellkastól lefelé lebénul és mély depresszióba zuhan. Ekkor lép az életükbe Pingvin, a fészekből kiesett szarkafióka, aki fenekestül felforgatja a család életét.

A Bloom család szívmelengető története szomorúan és megrázóan kezdődik. 2013. januárjában Sam, három fiú édesanyja 6 métert zuhan a családi nyaralás alatt a szálloda teraszáról. A korlát eltört, a nő pedig aláhullt a mélybe. Férje azonnal rohant hozzá, a gyerekek kiáltoztak, szörnyű látvány tárult a család elé. 

A látványnál már csak a diagnózisok voltak riasztóbbak. Miután Sam túl volt az életveszélyen, számos vizsgálatnak vetették alá. Az orvosok egybehangzó véleménye szerint a nő élete végéig kerekes székhez lesz kötve, mellkastól lefelé lebénult. Az addig sportos és aktív életet élő nő nem tudta feldolgozni a balesetet, a hosszú kórházi tartózkodás során egyre mélyebbre süllyedt a depresszióba. A kilátástalanság és a végtelen szomorúság nyomot hagyott Sam minden arcvonásán. 

Cameron, Sam férje és a gyerekek gyakran sírva találták a nőt, mikor látogatni érkeztek a kórházba. Nagyon vártuk már, hogy hazaengedjék - mondja a férj. Mindannyian azt reméltük, akkor majd talán reménytelibb lesz a helyzet és valahogy neki is jobb kedve lesz. 

Sajnos nem lett igazuk. Miután Sam hazaköltözhetett a kórházból, egyszerre szembetalálta magát múltja örömeivel, és a jelene borzasztó nehézségeivel és akadályaival. Azt kívántam, bárcsak meghaltam volna inkább - vallja be Sam. 

Aztán végül három hónap múlva végre egy szempillantás alatt megváltoztak a dolgok. Sam és a három fiú egy családi látogatásból tartottak hazafelé, amikor Noah, a középső gyerek egy szarkafiókára lett figyelmes az úton. A madár egy közeli fészekből eshetett ki. Felvették és hazavitték. 

Pingvinnek neveztük el, mert pont úgy nézett ki. Fehér volt, bolyhos és hatalmas lábai voltak - meséli Sam nevetve. 

Először azt hitték, el van törve a madár szárnya, de aztán kiderült, hogy csak nagyon gyenge. Felkerestek egy állatorvost, aki elmondta nekik, hogy nagy kötelezettséget vállaltak, hiszen a fiókát kétóránként etetni kell. A család azonban elhatározta, megmentik a kismadár életét.

Igazi társaság volt nekem, nagyon szerettem, ahogy körülöttem volt. Ráült a vállamra, befészkelődött az ölembe - mondja Sam. Ezentúl minden nyűgömet neki mondtam el. Végre nem éreztem bűnösnek magam amiatt, hogy folyton a bajaimról beszéltem. Cameron, a férjem már eleget hallott, Pingvinnek meséltem el mindent. 

Pingvin olykor nagyon szeszélyes volt - veszi át a szót a férj. Néha reggelente csipkedte a kezünket, máskor meg beugrott az ágyunkba, magára húzta a paplant és elaludt. Szóval elég kiszámíthatatlan volt. 

A fiúk sokat játszottak vele, ha egy kis ágat dobtak felé, a madár elkapta. Nagyon szerették - mondja Cameron.

Mivel Cameron profi fotós, nagy örömét lelte a madár bohókás pillanatainak megörökítésében. Pingvin elég sok őrült és szokatlan témát szolgáltatott - teszi hozzá a férfi, aki még egy Instagram fiókot is létrehozott a szarka képeinek. Az oldalnak rövid idő alatt több ezer követője lett. 

Pingvin szabadon kalandozhatott a házban, de a jelenlétének voltak hátrányai is. Mivel nem volt szobatiszta, a család otthona időnként elég koszos lett. Ahogy a fióka növekedett, Bloomék igyekeztek a szabadba szoktatni. A madár egy idő után már kint is éjszakázott, ám reggelente már hat órakor az ajtónál állt, és ébresztette a családot, hogy engedjék be. 

Ahogy egyre erősödött és nőtt a családtól való függetlensége, mind több időt maradt távol a csavargásai során, és egy nyáron, mikor egy éves volt, hat hétre eltűnt. A család teljesen elkeseredett. Aztán egy nap, épp Reuben, az egyik fiú 13. születésnapján a madár visszatért. Ezúttal nyolc hónapig maradt.

Egy évvel ezelőtt távozott végleg, azóta nem látták. A megmentett madár szabadságra talált, csakúgy, mint Sam, a kerekesszékhez kötött fiatal nő. 

Három éve kezdtem el kajakozni - mondja Sam, és most csatlakoztam az ausztrál para kajak csapathoz. Kikerültem a tolószékből, újra a vízben vagyok, a természetben, ami már annyira hiányzott. 

A két év alatt, míg Pingvin a családdal tartózkodott, Cameron közel 14.000 fényképet készített a madárról. A képek elég gyorsan népszerűek lettek a különböző közösségi oldalakon, ám a család küzdelméről ott egy szó sem esett. 

Most azonban az író Bradley Trevor Greive tolmácsolásában megismerheti a világ a madármentő család teljes történetét. A most megjelent könyvet Cameron gyönyörű képei teszik teljessé. 

Cameron szerint a szarka legalább annyira megmentette őket, mint ők őt. Sam nagyon mélyen volt, amikor Pingvin megérkezett hozzánk. Megváltoztatta az otthonunk hangulatát és a feleségem életét is. 

Faliújság a Facebookon

Forrás:

http://www.bbc.com/news/magazine-37519032

http://www.penguinbloom.com/

http://www.penguinthemagpie.com/

Minden fényképet Cameron Bloom készített. 

Hamarosan itt a szeptember, elkezdődik az új tanév. Ha a tanszervásárláson már túl vagyunk, és minden kiegészítő is szépen becsomagolva készen várja az első tanítási napot, elkezdhetünk azon gondolkodni, hogy mit is csomagoljunk a kis nebulóknak tízóraira és uzsonnára. A közétkeztetési törvény értelmében felvonultatott - középen megkent - felfújt zsemle és sárgarépa karika ugyanis vajmi kevés lelkesedést szokott kiváltani az éhes gyerekekből, és többségében feljavított vacsorának sem alkalmasak. Emiatt egyre több szülő dönt amellett, hogy saját maga csomagolja gyermekének a napi élelmet.

Most mutatunk néhány ötletet arra, hogyan tehetjük izgalmasabbá és vonzóbbá gyermekeink számára a tízórai és uzsonna elfogyasztását. Egy sima szalámis kiflinél ugyanis sokkal jobban csúsznak pl. a puzzle formával kivágott szendvicsdarabok.

Lássunk néhány példát ínycsiklandozó uzsonnás dobozokra!

1. Ha tudunk, szerezzünk be osztott dobozokat, sokkal könnyebb a különféle egészséges csemegéket ilyen tárolókba elhelyezni. Az internet világában már könnyen tudunk külföldről is rendelni, de pl. a Butlers is árusít hasonló uzsonnás dobozokat.

Forrás

2. Íme egy másik példa nagyon praktikus uzsonnás dobozra:

Kép

3. Ezekkel a helyes kiszúrókkal a legkisebbek számára is könnyen fogyaszthatóvá tudjuk tenni a kenyérből készült szendvicseket:

Forrás

4. Az ötletesen tálalt zöldségek még azoknál is sikert aratnak, akik máskülönben nem szívesen fogyasztanak répát vagy uborkát:

Kép 

5. Pár apró figyelmességgel a legunalmasabb szendvics is jó móka tízóraira:

Kép

6. Minden napra jusson valami gyümölcs! Az ősz elkényeztet bennünket: alma, szőlő, körte, szilva, és a majd hamarosan megjelenő déli gyümölcsök mind könnyen és olcsón elérhetőek.

Kép 

7. Ha egyensúlyban vannak az uzsonna összetevői, nyugodtan csempészhetünk minden alkalommal egy kis nasit is az egészséges falaton mellé:

Kép

8. A zipzáras zacskó nagy barátja a szülőknek! Ügyeljünk rá, hogy a gyerek kellő mértékben elsajátítsa a használatát! 

Kép

9. Ha nem tudunk osztott dobozt beszerezni, nagy segítséget nyújthatnak a már szinte minden konyhafelszerelés üzletben kapható szilikon kelyhek, de használhatunk mini szilikon sütőformákat is:

Kép

Igyekezzünk változatosan etetni a gyerekeket, minden napra jusson a szendvics mellé zöldség, gyümölcs meg kedvcsinálónak némi nassolnivaló is. 

9+1 tipp, hogy ne ürüljön ki a pénztárcád

Évről évre nagy anyagi terhet jelent a családoknak, hogy kis nebulójuk teljesen felkészülten induljon iskolába a tanév első napján. A több tízezer forintos kiadás akár még váratlan helyzetek elé is állíthatja a szülőket. Mindamellett a kisiskolások számára szinte a karácsonnyal ér fel a rengeteg új ceruza, füzet, matrica, füzetborító vásárlásának napja, és általában - pont ezért - ragaszkodnak is ahhoz, hogy ők is részt vegyenek a válogatásban.

Kép

Nos, ha a gyerekekkel indulunk neki a nagy bevásárlásnak, máris rögtön extra kiadásokkal kell számolnunk, viszont biztosra vehetjük, hogy amit ők maguk választanak ki, az tetszeni is fog nekik. Érdemes hát együtt bóklászni a sorok között, ha tehetjük, akkor vigyük magunkkal a csemetéket is. A közös vásárlás közös tanulást is jelent, ha érzi a gyermek, hogy (súlyos) értéke van az általatok vásárolt holmiknak, nagyobb becsben is fogja tartani őket. 

Viszont még így sem szükséges, hogy a gatyánk is rámenjen a beiskolázásra! Most adunk pár tippet, hogy ne ürüljön ki a családi kassza, mégis meglegyen minden, amire valóban szükség van, és még jól is érezzétek magatokat közben. 

1. Tervezz!

Mielőtt vásárolni indultok, mindenképpen nézzétek át az előző évről maradt holmikat. Maradtak-e üres füzetek, jó ceruzák, beszáradt-e a tempera, folyik-e még a Technokol? Van-e még tankönyvborító, vág-e az olló, jó-e a tolltartó? Miután ezzel megvagytok, írjatok listát azokról a dolgokról, amelyeket vagy a tanár említett, vagy az évek tapasztalata alapján gondolni véltek, hogy szükséges. A listát rögtön tedd is bele a pénztárcádba, nehogy otthon felejtsétek. Vásárlás közben ragaszkodj ahhoz, hogy csak a felírt dolgokat vásároljátok meg! Ez alól csak az a kivétel, ha a listán nem szereplő holmi valóban szükséges lesz.

Kép

2. Egyél előtte!

Alaptétel, hogy üres gyomorral nem intézünk bevásárlást! Semmilyen bevásárlást. Az éhes ember hamarabb fárad, könnyen ingerült és türelmetlen lesz, illetve hajlamosabb olyan dolgokat is megvásárolni, amelyekre amúgy semmi szükség. Valamint ha éhes vagy, gyorsan szeretnél végezni, aminek viszont megvan az a kockázata, hogy kimarad valami.

3. Tegyél félre!

Ha egyszeri kiadásnak nagyon megterhelő számotokra a tanévkezdés, érdemes pár hónappal előtte bizonyos összeget félre tenni a cél érdekében. (Igen, ez a tipp már eső után köpönyeg. Viszont jövőre is lesz szeptember, illetve az 5. pontban mondunk valamit, ami ehhez kapcsolódik.)

Kép

4. Szabj határt!

Mindenképpen lőj be egy végső összeget, amit az iskolakezdésre tudtok áldozni és ragaszkodj is hozzá, hogy ezt ne lépjétek túl. Vásárlás közben add össze az egyes tételeket, így nyomon tudod követni, hol is tartotok, futja-e még a büdzsé, illetve nem kapsz szívrohamot sem a kasszánál a végösszeget látva. Vond be a gyerekeket is, ha cserélgetni kell a termékeket, hogy az előre kiszabott összeg alatt maradjatok.

5. Ne vegyél meg mindent!

Bizony ám! Tapasztalat, hogy a szeptember és gyakran még az október is azzal telik, hogy sorra mondják az igényeket a tanárok és a gyermek is. Ilyenkor szokott kiderülni, hogy van, amit nyáron feleslegesen vettél meg. A füzetekkel, írószerekkel nem nyúlhatsz mellé még akkor sem, ha jó előre megvásárolod őket, viszont az extra dolgokkal érdemes megvárni a tanárok instrukcióit. Van, ahol már tanévzárón kiadják a pedagógusok a bevásárló listát, ilyen esetben nyert ügyed van, de elárulom, még így is simán előfordulhat, hogy plusz dolgokat kell vásárolni, illetve nem lesz szükség valamire, ami viszont fel van írva.

Kép

6. Válaszd a minőséget!

Ez persze nem azt jelenti, hogy mindenből a legdrágábbat kell venni. Ha már nem először csináljátok végig ezt az egész procedúrát, bizonyára kitapasztaltátok, hogy melyik ceruza jó és melyik törik ki minden alkalommal. Ha még csak most megy elsőbe a család szeme fénye, érdemes a rokonok, ismerősök között és fórumokon is körbekérdezni, ki melyik márkát javasolja. Mindenképpen jobban megéri egyszer megvenni a minőségi holmikat, minthogy kiadsz valamennyit egy kevésbé jó termékre, aztán egy hónap után már pótolhatod is. Különösen a tartós beruházások esetén (olló, körző, tolltartó) érdemes a minőséget előnyben részesíteni, hiszen ezeket több éven keresztül is használni fogja majd gyermekünk. 

7. Saját márkás termékek

A nagy áruházláncok ma már nem csak élelmiszereket, hanem írószereket is árusítanak a saját márkanevük alatt. Ezek a termékek jóval olcsóbbak az írószerüzletek kínálatánál. Füzeteket pl. nagyon is érdemes tőlük vásárolni, még akkor is, ha valakit zavar a márkajelzés, nagyon szuper ötletek vannak az interneten diy füzetborítókból. 

Kép

8. Nyomtass!

Az internet tele van jobbnál jobb ötletekkel: mindenféle ingyenesen letölthető címkéket találni, illetve kis kreativitással magunk is tervezhetünk órarendet. 

9. Figyeld az akciókat!

Ez annyira triviális, hogy alig mertük leírni. Ha máskor nem is, de ilyenkor nyáron érdemes az áruházláncok szóróanyagait átböngészni. Ha fel vagy iratkozva a hírleveleikre, most tényleg olvasd is át azokat, gyakran csak a feliratkozott klubtagok kapnak kedvezményeket. 

Kép

+1. Hagyd, hogy örüljön!

Egész napos kellemes program is lehet a tanszervásárlás. Reggel nézzétek át a tavalyi holmikat, dobjátok ki, ami már használhatatlan, és tegyétek félre, ami még igen. Az alig használt füzeteket gyakorlónak is tudjátok majd használni, a be nem telt szótárfüzetet pedig érdemes továbbvinni. Gyakran az ének füzet sem telik be, a tanárok többnyire megengedik, hogy a tavalyit folytassátok tovább. Ürítsétek ki és töröljétek át az íróasztal fiókjait, készítsetek helyet az új dolgoknak. Írjátok meg a listátokat, aztán egyetek valamit együtt. Ha előre készültél, és tudod, hogy mi hol olcsóbb, több boltba is elmehettek. Ne felejtsétek használni a számológépet, és mindig húzzátok le a listáról, ha valami már a kosaratokba került. Vond be a gyereket a döntésbe, mindig legyen valami, amit ő választhat ki, mást pedig te, gyakoroljátok a kompromisszum kötést! Ha hazaértek, hagyd, hogy kiélvezze az újdonság minden örömét. Pakolja be nyugodtan a tolltartóját, kössétek be a füzeteket, rendezze be az íróasztalát, próbálja ki a tollakat, ceruzákat. 

UPDATE: Sajnos az index.hu főoldalról ide jutó olvasók a poszt elején nem a jó képeket látják, valami hiba történhetett. A helyes képek a Faliújság blogra kattintva elérhetők, illetve mobilon is jól jelenik meg a poszt. 

Mert ez a nő végig fotózott...

Egyre népszerűbb (?) elképzelés ma már hazánkban is hivatásos fotóst fogadni szülések alkalmával.

Lisa Robinson-Ward amerikai esküvői- és portréfotós azonban - miután kiderült számára, hogy várandós - úgy döntött, ő maga örökíti meg saját szülésének pillanatait. 

A cseppet sem hétköznapi elhatározásnál már csak maga a teherbeesésnek a története rendkívülibb. Robinson-Wardnak és férjének már van egy 9 éves fia, és bár évek óta próbálkoztak, nem sikerült őt és magukat egy kistestvérrel megörvendeztetni, a fotónak két vetélése is volt. Mikor aztán végleg felhagytak az újabb baba iránti erőfeszítéseikkel, Lisa észrevette, hogy terhes. 

Robinson-Ward úgy gondolta, azáltal, hogy végigfotózza a saját szülését, sikerül majd jobban összpontosítania, és nyugodtabb is lesz majd az egész folyamat alatt. Remélte, hogy a fényképezés elvonja a fájdalmakról a figyelmét.

Nem tudtam, hogy egyáltalán képes leszek-e rá - nyilatkozta. Mindenképpen meg szerettem volna próbálni, de esélyes volt, hogy elő sem veszem a gépem.

Végül aztán mégis megtette, és ennek köszönhetően egészen új szemszögből követhetjük nyomon egy születés, mégpedig lányuk, Anora születését. A képeket a saját szavaival egészíti ki.

1.

Kb. egy hete már jóslófájásaim voltak, hol jöttek, hol mentek, aztán egyszer csak elfolyt a magzatvizem. Gyorsan összeszedtük a holminkat és bementünk a kórházba, szerencsére nem kellett sokat autózni. Mikor már ott voltunk, minden összehúzódásnál egyre jobban remegtem, és azt gondoltam Teljesen kizárt, hogy én most fotózzak!

2.

Az összehúzódások között volt annyi erőm, hogy az engem körülvevő dolgokat lefotózzam, de azért a fájások nagyon erősek voltak. 

3.

Epidurális érzéstelenítést kaptam, és onnantól minden könnyebb lett. Sokkal jobban tudtam figyelni mindenre. 14 órát vajúdtam, de a fájdalomcsillapítás miatt közel sem éreztem ennyinek. Az idő csak úgy repült!

 4.

 A férjem végig mellettem volt, és támogatott.

5. 

Még a terhességem alatt megkérdeztem a szülészorvosomat, hogy nem bánná-e, ha fényképeznék a szülés alatt. Nem volt kifogása a dolog ellen, de azért látszott rajta, hogy nagyon furcsállja a dolgot. 

6.

A kitolási szakaszban is fotóztam! Mikor éreztem, hogy jön a fájás, rátettem az ujjam az exponáló gombra, az arcomhoz emeltem a gépem, és nyomtam. Minden értelemben. Fogalmam sem volt róla, hogy egyáltalán lesz-e bármi éles a képeken, de nekem segített fókuszálni a saját "feladatomra". 

7.

Egy részem aggódott, hogy a fényképezés miatt majd nem élem át teljesen a pillanatot, de nem így volt, nagyon is jelen voltam, amikor a lányunk megszületett.

8.

Mikor végig nézem - újra és újra - ezeket a képeket, teljesen vissza tudom idézni a szülés minden pillanatát, érzését. 

9.

Fantasztikus volt látni, hogy a férjem mennyire boldog!

10.

Nagyon szerencsés vagyok! Könnyű terhességem és szülésem volt. 

11. 

A lányunkat, Anora-t egyből a hasamra tették és megszoptathattam.

12.

Ezt a képet édesanyám készítette.

(Gyanús egyébként, hogy az előző kettő képet is a boldog újdonsült nagymama készítette, de az eredeti cikkben csak az utolsó képaláírásban szerepel ez tényként. Viszont azt is mondta Robinson-Ward, hogy a baba megszületése után egyből átadta a fényképezőgépét az édesanyjának.)

Forrás: http://www.huffingtonpost.com/entry/the-amazing-birth-photos-this-mom-captured-of-her-own-labor_us_57694e83e4b087b70be5dae5?section=

Az összes kép innen: http://www.lisarobinsonphotographer.com/

Hogy mikor van a hivatalos apák napja Magyarországon, illetve hogy egyáltalán létezik-e ez az ünnep, arról több, egymásnak teljesen ellentmondó információt találunk. 

Kép

Egyes források szerint hazánkban június harmadik vasárnapján, mások szerint a negyediken ünnepeljük, a katolikus hagyomány pedig március 19-re, Szent József napjára datálja. 

A magyarországi köztudatban még kétségkívül csak parányi részletekben található meg az apák napja mint megünnepelendő tényező, azonban párjához, az anyák napjához hasonlóan Amerikában nagy népszerűségnek örvend. 

A két ünnep gondolata közel azonos időben született meg Amerikában.

Anyák napját legelőször 1872-ben ünnepeltek Bostonban, majd 1907-től Anna Marie Jarvis tett arra erőfeszítéseket, hogy szélesebb körben legyen elfogadott a jeles nap. Jarvis tizedik gyermekként született, ám az ő érkezését hét idősebb testvére már nem élhette meg. Édesanyja halála után végképp elszántan küzdött azért, hogy az anyák napja hivatalosan elfogadott ünnep legyen. Célját 1914-ben érte el, amikor is Thomas Woodrow Wilson, az Amerikai Egyesült Államok 28. elnöke az ünnepet hivatalossá nyilvánította. A sors fintora, hogy míg Jarvis az ünnep szeretet és méltánylás aspektusát tartotta szem előtt, a virág-és ajándékbiznisz mérhetetlen anyagi hasznot húzott az anyák napjából. Jarvis élete során többször hangsúlyozta, hogy céljaival teljesen ellentétes az ünnep kereskedelmi forgalomba hozatala, személyesen neki nem is származott belőle semmilyen anyagi haszna. Újabb fintor, hogy az élete végére szegénnyé lett Jarvis egészségügyi ellátását pont pár ilyen virág- és képeslapüzlet állta. Jarvis soha nem házasodott meg, gyermekei sem születtek.

Az apák napja szintén egy elszánt fiatal nőnek köszönhető, mégpedig Sonora Smart Doddnak. Hatodik gyermeke születése után Dodd édesanyja meghalt, minek következtében a 16 éves lánynak háborús hős apjával együtt kellett gondot viselnie a családról és kisebb testvéreiről. Nagy hatást gyakorolt Doddra Anna Marie Jarvis harca az anyák napjáért, és édesapja iránt érzett tisztelete és szeretete jeléül annak születésnapjára, június 5-re kérvényezte Spokane vezetőinél, hogy iktassák be az apák napját, mint hivatalos ünnepet. Az első apák napjára 1910-ben került sor tehát, 1916-ban a fentebb már említett Woodrow Wilson hivatalos közleményben tájékoztatta az amerikaiakat arról, hogy családja körében ő is megünnepeltette magát, a nemzeti "elismerésre" azonban 1972-ig várni kellett. Ekkor nevezte ki június harmadik vasárnapját Nixon elnök apák napjává.

Magyarországon az anyák napját 1925 óta ünnepeljük, a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt közbenjárása jóvoltából. 1928-tól miniszteri rendelet biztosítja, hogy egy anya se maradjon nap nélkül hazánkban. 

Kérdés, hogy vajon nálunk miért nem ért el akkora népszerűséget az apák ünnepe, mint az anyák napja. A biztos válasz nem ismert, az viszont tény, hogy az anyák napja már az ókorban is bizonyos női istenségekhez kötődött, a magyarországi anyák napja pedig a májusi Mária-tisztelet hagyományaihoz fűződik bizonyos szinten, elég, ha csak arra gondolunk, maga a hónap egy görög istennő, Maia után kapta a nevét, aki termékenységi istennőként funkcionált a görög hagyományok szerint.  

Most vasárnap lesz június harmadik vasárnapja, szólunk jó előre. 

Kiss Ottó: Mindenki nevessen

 

Mindenki nevessen,

mondja apa, amikor fényképez,

de csak anya nevet,

mert én így nem tudok,

engem mindig meg kell nevettetni,

ezért apa leteszi a fényképezőt

egy alkalmas helyre,

ez pont alkalmas hely lesz,

mondja ilyenkor,

aztán bekapcsolja az időzítőt,

és lehajol, hogy megnyomja

az exponáló gombot,

és amikor szaladni kezd,

már tényleg mindenki nevet,

anya is, apa is és én is,

mert mindenki tudja,

hogy úgysem ér oda időben,

az ilyen fényképeken apának

mindig csak a háta látszik.

Több év terméketlenség, egy végzetes koraszülés és egy meghiúsult örökbefogadás után Banks és Lacey Ferris olyat tettek, ami mindenkit meglepett. 

A fiatal pár évek óta vágyott arra, hogy végre babaillattal és gyerekkacajjal teljen meg az otthonuk. Hamar kiderült azonban, hogy ez a kívánságuk nem fog egyszerűen megvalósulni. Évekig próbálkoztak, de hiába. Amikor végre Lacey teherbe esett, hatalmas örömmel készült a kis jövevény fogadására az egész család. Sajnos a szülés a terhesség 20. hetében váratlanul és megállíthatatlanul megindult, és Poppy kislányuk pár napos küzdelem után meghalt. 

Ferrisék ekkor úgy döntöttek, hogy örökbe fogadnak egy olyan gyermeket, akit a szülei nem vállalnak. Hosszas procedúra után felvették a kapcsolatot egy várandós nővel, aki le akart mondani a gyerekéről, nyomon követték a terhességét, a szülés után viszont a szülőanya megváltoztatta korábbi nyilatkozatát és mégis ragaszkodott a gyermekéhez. 

Miután talpra álltak az újabb csalódást követően, Banks és Lacey eldöntötték, hogy a továbbiakban titokban tartják az örökbefogadási procedúrával járó információkat a családjuk elől, hiszen nem csak kettejük számára volt megrázó élmény a majdnem örökbefogadott gyermek elvesztése, hanem a leendő nagyszülőknek, nagybácsiknak, nagynéniknek is. 

Így történhetett, hogy rajtuk kívül senki sem tudta, mi zajlik mindennapjaik hátterében. Vagy inkább ki. Amikor végre kezükbe vehették a már hivatalosan is adoptált gyermeküket, Finley-t, útnak indultak, hogy bemutassák a család minden tagjának. 

Kép

Lacey fogta a kisbabát, Banks a kamerát, és szépen bekopogtattak minden közeli és távoli családtaghoz. A mit sem sejtő rokonság pedig nagy hitetlenkedve, de persze a legnagyobb örömmel és meglepődéssel ujjongott az oly régóta várt csöppségnek.

A videó felkerült a YouTube-ra is, elárasztotta a világhálót, röstellem is, hogy csak pár nap késéssel került ide, a Faliújságra. 

Nézzétek, örüljetek ti is.

Forrás: http://www.babble.com/parenting/couples-surprise-adoption-video-will-make-you-cry/

http://www.people.com/article/adoption-surprise-viral-video

Faliújság a Facebookon

Mindannyian zavarba jöttünk, ugye, mikor a választottunk vagy barátunk szüleinknek történő bemutatása után azon nyomban előkerülnek a családi fotóalbumok és a roppant vicces gyermekkori sztorik. Mert előbb-utóbb előkerülnek. A te anyukád is elmesélte, hogy 5 éves korodban leestél a mászókáról és úgy sírtál, mintha húsz egér visítana? Vagy legalábbis valami más, hasonlóan érdekfeszítő és a friss kapcsolatodnak semmiképpen sem jót tevő történetet. Ha a régi fényképek előkerülnek, nincs megállás, még több történet jön, még több kínos fotó igazán zavarba ejtő pillanatokról. A fotóalbumoknak és a családi sztorizgatásoknak azonban megvan az a nagy előnyük, hogy el lehet őket pakolni a szekrény mélyére aztán előkaphatjuk őket családi összejöveteleken, ha úgy alakul. És úgy fog. 

A mostani internetes és technikai forradalomban azonban sokkal tágabb kör - az egész világ - láthatja, hogy a gyerekünk pisil, eszik, nevet, alszik - legrosszabb esetben: fürdik. Emellett korunk gyermekei az anyatejjel szívják magukba a kütyük iránti készségeket, bennünket is lepipálva kezelik a legújabb kreálmányokat is, bátran használják a tableteket, mobilokat és magát az internetet is. Legkésőbb kiskamasz korban rájönnek, hogy léteznek közösségi portálok, kamaszkorban pedig arra is, hogy csak az a kép nem zavarja őket, amik ők posztolnak. 

A közelmúltban bombaként robbant a hír, hogy a francia hatóságok börtön- és pénzbüntetést helyeztek kilátásba azon szülőknek, akik - mondjuk - a Facebookon képet posztolnak a gyerekeikről. Olyan képet, amelynek közzétételét a gyermekeik nem engedélyezték. Ez azért sok vicces pillanatot kizár, nem?

A jogi szigorítás nem titkolt célja az, hogy elgondolkodtassák a szülőket és ráébresszék őket a posztolás lehetséges következményeire. Egy 2015-ös tanulmány szerint az Egyesült Királyságban egy gyerekről évente kb. 200 képet tesznek közzé szülei, ami azt jelenti, hogy mire öt éves lesz, már 1000 kép kering róla szerte a világhálón. 

• ellophatják a gyermekünkről készült képet - ez természetesen minden internetre felkerült képpel megeshet
• felhasználhatják a gyermek zaklatásához - csak képzeljük el, hogy a kamaszunk rosszakarója rábukkan egy régi Az első bilizésem! képre, amit mi nagy örömmel tettünk közzé...
• bizalmas adatokhoz férhetnek hozzá - hol tanul, mikor végez, hova jár szakkörre, kivel barátkozik, melyik játszótéren túrja a homokot, mikor vigyáz rá az idős nagymama, hogy csak párat említsünk.

Professzor Nicola Whitton, a Manchaster Metropilitan University oktatója szerint az elkövetkezendő években nagyon vissza fog ütni a gyerekkori képek posztolgatása, elkerülhetetlen a felnövekvő nemzedék negatív reakciója. 

Fotó: Lev Dolgachov/Alamy

A Michigan Egyetem kutatása során szülőket és gyerekeket kérdeztek az online életről. A legtöbb esetben a gyerekek és a felnőttek egyetértettek a válaszokban: ne vezess és sms-ezz egyszerre, ne bújj a mobilod mögé, ha valaki személyesen szeretne veled beszélgetni. Azonban volt egy kérdés, amire a két generáció eltérő választ adott. A gyerekek határozott kérése volt, hogy Semmit ne posztolj rólam anélkül, hogy engem megkérdeznél! Háromszor annyi gyermek gondolta azt, hogy kellene valamiféle módon rendszabályozni a fényképek közzétételét, mint amennyi szülő. 

Nicola Whitton véleménye szerint mindaddig nem is etikus képet közzétennünk gyermekünkről a Facebookon vagy Instagramon, amíg nincs abban a korban, hogy eldöntse, beleegyezik-e a dologba.

Professor Sonia Livingstone, egy londoni egyetem oktatója azt javasolja, hogy a szülők működjenek együtt a gyermekeikkel, és nézzenek utána a Facebook beállításaiknak. Ugyanis nagyon nem mindegy, hogy egy képet pár közeli barát lát csak, vagy 500 felszínes ismerős. Egy-két kattintással egyszerűen elintézhető, hogy a távoli nagyszülők és rokonok időről időre friss képekhez jussanak a szeretett újszülöttről.

Források:

http://www.theguardian.com/sustainable-business/2016/may/08/children-sue-parents-facebook-post-baby-photos-privacy

http://well.blogs.nytimes.com/2016/03/08/dont-post-about-me-on-social-media-children-say/?_r=1

http://www.nominet.uk/todays-children-will-feature-in-almost-1000-online-photos-by-the-time-they-reach-age-five/

 http://wmn.hu/2015/03/26/gyerekem-a-facebookon/

http://www.theverge.com/2016/3/2/11145184/france-facebook-kids-photos-privacy

 Képek: pixabay

Faliújság a Facebookon

Miért is kellenek ehhez tippek? Nos, a dolog némiképp bonyolultabb, mint azt elsőre gondolnánk. 

Először is szögezzük le, hogy minden attól függ, az újdonszült anyukával milyen a kapcsolatunk. Távoli rokon? Legjobb barátnő? Ismerősöm ismerőse? Vagy csak a barátom ismeri az apukát? Mindez nagyon fontos. 

Az alábbi cikkben viszont most általánosan érvényes aranyszabályokat szedtünk össze, amelyek jól jöhetnek, ha ideje egy kis babalátogatásnak. 

1. Nem te vagy a lényeg!

Most nem az a fontos, hogy látni szeretnéd-e a legújabb kisembert, hanem az, hogy téged látni akarnak-e. Ezek a napok az új családról szólnak, jó esetben minden úgy történik, hogy az nekik segítsen. Szóval ha már ott vagy, akkor se magadat helyezd előtérbe, ne magadról beszélj, és ne erőszakoskodj, ha még türelemre intenek, mert a kis családnak időre van még szüksége a látogatók fogadásához.

2. Tájékozódj és várj!

A legtöbb anyuka - főleg első gyermek esetén - nincs odáig a percenként csörgő mobilért, éppen ezért le is némítja a telefonját. Érdemes az első napokban, hetekben nem telefonálni, küldjünk üzenetet, azzal nem zavarunk, és ha majd alkalmas lesz, az anyuka visszajelez. Nyilvánvaló, hogy abban az esetben, ha nagyon közeli kapcsolatban vagyunk az anyukával, és tudjuk, hogy jólesne neki egy baráti beszélgetés, ne habozzunk, hanem beszéljünk vele! Általánosságban elmondható, hogy az első négy-hat hétben a formálódó családnak zavartalanságra van szüksége, hogy összeszokjanak és az új szokásaik ki tudjanak alakulni. Mielőtt mennétek, kérdezzetek rá a megfelelő napszakra, bár többnyire pár hét alatt nem alakul még ki semmilyen napirend, azért kb. tudja az anyuka, mikor nem alkalmas.

Kép

3. Betegen soha!

Ha csak egy kicsit is tüsszögsz, ha csak az orrod folyik, ha épp antibiotikumot szedsz, vagy ha a gyerekedből folyik a takony, ne látogass kisbabát. Lásd 1. pont. Légy türelmes, egy kisbaba csak szebb lesz a hetek múlásával, és senki sem akarja magára irányítani egy éjszakázó-folytonszoptató-vérző nő haragját. Na, ugye. 

Kép

4. Moss kezet!

Ez nagyon fontos! Nyilván mindenki szeretné egy kis időre kézbe venni az újszülöttet. Ha van erre mód (ie: ha alszik, ne ébresszük fel), akkor is jusson eszünkbe, hogy az új család némiképp hibernálva van a külvilágtól, és a kisbaba miatt ez nem is probléma, fog még később elég homokot és cigicsikket enni. Szóval ahogy megérkezünk, kérdezzük meg, merre találjuk a fürdőszobát és automatikusan mossunk kezet. Roppant kellemetlen egy anyuka számára, ha erre figyelmeztetnie kell a látogatókat.

5. Ne puszilgasd!

Kétségtelen, hogy az újszülöttek még a legridegebb emberből is elég szokatlan reakciókat váltanak ki, az ember gügyögni kezd, levakarhatatlan a mosolygás (ez pl. nem is baj), mindenki szeretne kapcsolatot teremteni a kisbabával, elérni, hogy mosolyogjon, vagy csak ránézzen, megragadja az ujját. Ezen nincs is mit csodálkozni, pont erre valók a kisbabák, meglágyítani az ember szívét, lelkét, de ne puszilgassuk! 

Kép

6. Vigyél valamit!

Hasznos lehet az apukával egyeztetni, amennyiben van rá lehetőségünk, hogy mit vigyünk. Van-e valamire szükség? Örülnének-e konkrétan valaminek? Elkelne-e némi főtt étel? 

Alapszabály, hogy a babát megajándékozzuk, ruhaneművel nem nagyon lőhetünk mellé, elképesztően aranyos holmik vannak az áruházakban. Ha van már nagyobb testvér a családban, feltétlenül vigyünk neki is valami apróságot, könyvet, matricát, kifestőt, bögrét, bármit, csak vigyünk! Érdemes valami huncutságot az anyukának és apukának is ajándékozni, engedjük szabadjára a fantáziánkat, de az édesség általában bejön. 

7. Hallgass!

Ezt két módon értjük. Az első az, hogy ne árasszuk el a mi nagy tudásunkkal és a tévedhetetlen tanácsainkkal az anyukát. Mostanra már a boltos néni is szakképzett védőnő lett, és az anyukának nagy valószínűséggel elege van az egymásnak ellentmondó okosságokból. Ha kérdez, válaszoljunk, de semmiképpen se sugalljuk, hogy valamit rosszul csinál. Tanácsot is lehet úgy adni, hogy közben elismerjük az erőfeszítéseit és méltányoljuk az ösztöneit.

A második módja a hallgatásnak: hallgasd meg az anyát. Ha szeretne beszélni, valamit elmesélni, hadd tegye! Figyelj rá, legyen szemkontaktus, ne csak a babának gügyögjünk a látogatás egész időtartama alatt, válaszolj neki, érezze, hogy érdekel a mondanivalója. 

8. Ne dohányozz!

Ha dohányoztál a látogatás előtt, a kézmosás duplán vonatkozik, illetve érdemes mentolos cukorkát vagy rágót alkalmazni a barátságosabb lehelet elérése érdekében. Ha teheted, mégse dohányozz, hiszen a ruhád beissza a cigaretta szagát, és a babák azt bizony kevéssé szeretik, az anyukától sem lehet elvárni, hogy ilyen esetben az öledbe adja szeme drága fényét. A látogatás alatt dohányozni pofátlanság. Még az erkélyen is. Fél órát mindenki kibír.

9. Dicsérd az anyát! 

Meg az apát is! A babát úgyis automatikusan fogod. 

Minden anya kétségekkel küszködik a kezdeti időszakban, jólesik némi biztatás. Dicsérd meg, hogy mennyire kedvesen foglalkozik a babájával, hogy mennyire jól áll neki az anyaság, milyen jól néz ki, mennyire ügyes, szerintem ez menni fog!

10. A nagy testvér!

Ha van már gyermek a családban, tölts el vele is egy kis időt. Kérdezd meg, melyik a kedvenc könyve, játéka, figyelj rá, ülj le vele a szőnyegre játszani, ha engedi, olvass neki mesét, vidd el sétálni (fagyi, cukrászda jó ötlet lehet!) ha jóban vagytok, és nektek is van hasonló korú gyereketek, hívd át magatokhoz játszani. Csak képzeljük el, hogy egy pillanat alatt felborult az ő kis megszokott világa, mindenki az újszülöttre figyel, anyukája fáradt, apukája feszült, folyton csak a sírás, meg a szoptatás. Neki is szüksége van a megkülönböztetett figyelemre.

11. Szabj határt a látogatásnak!

Ez is nagyban függ a családdal való kapcsolatunktól. Mert van, akinek jólesik, ha egy kicsit nem ő dajkálja a babát, vagy felemelő dolog végre felnőtt emberekkel kommunikálni, netán jólesik egy kis munkahelyi pletyka a gondolatok elterelésére, de olyan is van, hogy az anyuka minden eszközzel azon van, hogy jelezze, ideje a látogatóknak hazamenni. Egy újszülött szoptatása pl. meglehetősen sok időt vesz igénybe, előfordulhat, hogy fél-egy órát is. Ha a látogatás közben kerül erre sor, kellemetlen, teljesítmény-kényszeres érzés lehet az anyukának, hogy gyorsan haladjon, sőt, egyeseket a kezdeti időben zavarja mások jelenléte ezekben az intim percekben. Ha látod az anyukán, hogy fáradt, és a baba épp alszik, semmiképp se maradj sokáig, hagyd pihenni! 

Kép

12. Segíts!

Lehet, hogy a lakás már romokban, a hűtő kong az ürességtől, és halomban állnak a pizzás dobozok. Még a legmegfontoltabb szülőpárost is megboríthatja az első gyermek születése, a legracionálisabb dolgok sem jutnak az eszükbe, vagy csak nincs a családban segítség, illetve nem engedhetik meg maguknak, hogy ételt rendeljenek vagy takarítónőt hívjanak. Szóval ha mosogatni kell, mosogass! Vagy vásárolj be! Rendelj nekik kiszállítós ebédet egy hétig, izzíts másokat is, ha szükség van rá, fogjatok össze! Mindezt persze csak akkor, ha az anyuka szükségét érzi, és "vevő" rá. Kicsit később elviheted sétálni a picit, míg az anyuka fülzúgással megspékelve élvezi a lakás csendjét, de az is segítség lehet, ha szoptatás után segítesz a büfiztésben, vagy a ringatásban.

Minden az 1. ponttól függ tehát. Tedd azt, amire az anyukának, apukának szüksége van! Ha szeretnék, menj, ha azt szeretnék, várj. 

És érdemes várni, mert egy újszülött kisbabán kívül kevés örömtelibb látvány van. Az illata pedig! na, az csodás!

Faliújság a Facebookon! 

Mikor lassan 12 éve kiderült, hogy álmunk valóra vált és hamarosan szülők leszünk, nagyon boldogok voltunk. És mikor az is kiderült, hogy egy hét alatt mínusz kilenc kiló után talán én is megmaradok*, már látszott is rajtunk az öröm. 

Bár akkor még csak 23 éves voltam, láttam már életemben gyereket, még csecsemőt is, tudtam, hogyan kell bepelenkázni, megetetni, fürdetésre azért nem vállalkoztam volna, de azt gondoltam, kb. alkalmas vagyok egy újszülött gondozására. Reméltem, hogy minden rendben lesz. Azonban mivel meglehetősen alapos ember vagyok, szeretek utánajárni a dolgoknak. Szerettem volna a lehető legjobban csinálni ezt a vissza nem fordítható és egyszeri, megismételhetetlen eseményt: felnevelni a lányunkat. Hogy boldog ember legyen.

Bújtam a gyereknevelésről és csecsemőgondozásról szóló könyveket, olvasgattam a neten fórumokat, aztán félve mertem csak magamnak bevallani, hogy kezdek összezavarodni. Gondolom, sejtitek is, miért. Minél több információ birtokában van az ember, sokszor annál nehezebben dönt. Az élet pedig tele van olyan dolgokkal, ami az egyiknek tetszik, a másiknak nem. Az Egyik meg van róla győződve, sőt, tudja, hogy az a jó, ahogyan ő gondolja, és mindenki más sarlatán, máglyára való boszorkány, a helyzet komikuma viszont egyértelműen az, hogy a Másik ember ugyanezt gondolja Egyikről. Most menjenek mindketten máglyára? A világért se! Képzeljétek el, tűz sem kellene, ahogy egymásra néznek, már attól repkednének a szikrák...

Volt viszont valami, ami nagyjából megnyugtatott. Valami kellemes, meleg érzés a hasam és az eszem tájékán. 

Aztán megszületett a lányunk**, és ha lehet, még több kérdésünk lett. Már pedig lehet, mint a mellékelt ábra mutatta. A szűk családomban még az évezred előtti módszerek domináltak, amikkel semennyire sem tudtam azonosulni, folyton jelzett a vészjelzőm, ott, a hasamnál, meg az eszemnél. De főleg, a kislányom szájából. Onnan viszont nagyon hangosan. 

Így aztán tovább olvastam, tovább kérdezősködtem, tovább fórumoztam, és továbbra is figyeltük a lányunkat. Ez utóbbi segített mindig. Meg az a fura érzés a hasamnál meg az eszemnél. Az ösztön. 

Most, három gyerek után nem tudok olyan könyvet mondani, amire konkrétan emlékeznék, hogy ennyit adott volna, mint ez, amit ma olvastam ki. Pedig sokat olvastam. Nekem különösen Ranschburg tanár úr stílusa, alázata és kedvessége jött be leginkább, arra nagyon odafigyeltem, amit ő mondott. Persze másnap simán belefutottam egy olyan forrásba, ami épp a szöges ellentétét állította annak, amiket a tanár úr mondott. Ahogy az lenni szokott. 

Napokkal ezelőtt kezembe került Bruce D. Perry könyve: A ketrecbe zárt fiú (és más történetek egy gyermekpszichiáter jegyzetfüzetéből). Félve kezdtem hozzá, mert eléggé megcsömörlöttem a tutimegmondó pszichológiai témájú könyvekből. Viszont pár oldal után már tudtam, ez most más.

Na, és ebből a könyvből én sokkal többet tanultam arról, hogy mi kell egy gyereknek, mint a többi előzőleg olvasott gyerekneveléses könyvből. 

Az okos ember más hibájából tanul, mondják, és ebben nagy igazság van. Sokszor többet tanulhatunk abból, ha elmondják, mi NEM vezet semmi jóra, mit NE csináljunk, mitől NEM lesz egy csecsemő egészséges lelkületű felnőtt, mintha a különböző pátyolgatási vitákat próbálnánk logikailag kielemezni.

Perry egy amerikai gyermekpszichiáter, emellett agykutatásban is tevékenykedik, és több esete révén mutatja be nekünk, hogyan, mitől lehet félrecsúszni a gyereknevelésben.

Példái extrémnek számítanak, hiszen nem sűrűn hallunk arról, hogy egy négy hetes csecsemőt egész napokra egyedül hagy az édesanyja, mert egész egyszerűen nem tud vele mit kezdeni, de olyat se, hogy a gyermek gyámságával megbízott felnőtt ketrecbe teszi a kisfiút a kutyái mellé. Attól még ilyen esetek előfordulhatnak, sőt. És egy ilyen eset sem kevés. Egy ilyen eset is egy emberi élet. Amely megismételhetetlen, és értékesebb mindennél, ami ezen a világmindenségen található.

Ezek az extrém, számunkra talán felnagyítottnak tűnő példák, esetek azonban lekicsinyítve ott vannak a mindennapokban. Az elhanyagolás, a rideg nevelés, a tanulatlanság, az információhiány, a magány, vagy az, hogy maguk a szülők is ilyen körülmények között nőttek fel, és még ők sem lábaltak ki belőle, így aztán nem is működhet nálunk az az érzés a hasban, nem működnek a gyerekneveléshez szükséges alapvető ösztöneik.

Perry stílusa hasonló Irvin D. Yalom könyveinek stílusához, ő is egy-egy eseten keresztül tanít és magyaráz. Leginkább az tetszett ebben a mostani könyvben, hogy laikusok számára is érthetően és megemészthetően avat be az agyműködés bonyolult folyamataiba. A szakmaiság és a közérthetőség között nagyszerűen egyensúlyoz, mindent többször elmond, illusztrál, visszaemlékeztet. 

Jó lenne, ha ezt a könyvet mindenki elolvasná, aki valaha is gyerekek közelébe kerül. Akár szülőként, akár gondozóként, akár távoli rokonként, vagy pedagógusként. 

De mondok még mást is! A könyv olvasója nem csak arra kaphat választ, hogy mit hogyan és hogyan ne csináljon a gyereke életében, de arra is, hogy mi, miért történt az ő saját életében. 

* senkit ne tévesszen meg a terhességi vészes hányás mesebeli álneve, miszerint reggeli rosszullét. Fenéket!

** szüléskor még mindig nem voltam a terhesség előtti súlyomnál