UPDATE: Sajnos az index.hu főoldalról ide jutó olvasók a poszt elején nem a jó képeket látják, valami hiba történhetett. A helyes képek a Faliújság blogra kattintva elérhetők, illetve mobilon is jól jelenik meg a poszt.
Mert ez a nő végig fotózott...
Egyre népszerűbb (?) elképzelés ma már hazánkban is hivatásos fotóst fogadni szülések alkalmával.
Lisa Robinson-Ward amerikai esküvői- és portréfotós azonban - miután kiderült számára, hogy várandós - úgy döntött, ő maga örökíti meg saját szülésének pillanatait.
A cseppet sem hétköznapi elhatározásnál már csak maga a teherbeesésnek a története rendkívülibb. Robinson-Wardnak és férjének már van egy 9 éves fia, és bár évek óta próbálkoztak, nem sikerült őt és magukat egy kistestvérrel megörvendeztetni, a fotónak két vetélése is volt. Mikor aztán végleg felhagytak az újabb baba iránti erőfeszítéseikkel, Lisa észrevette, hogy terhes.
Robinson-Ward úgy gondolta, azáltal, hogy végigfotózza a saját szülését, sikerül majd jobban összpontosítania, és nyugodtabb is lesz majd az egész folyamat alatt. Remélte, hogy a fényképezés elvonja a fájdalmakról a figyelmét.
Nem tudtam, hogy egyáltalán képes leszek-e rá - nyilatkozta. Mindenképpen meg szerettem volna próbálni, de esélyes volt, hogy elő sem veszem a gépem.
Végül aztán mégis megtette, és ennek köszönhetően egészen új szemszögből követhetjük nyomon egy születés, mégpedig lányuk, Anora születését. A képeket a saját szavaival egészíti ki.
1.
Kb. egy hete már jóslófájásaim voltak, hol jöttek, hol mentek, aztán egyszer csak elfolyt a magzatvizem. Gyorsan összeszedtük a holminkat és bementünk a kórházba, szerencsére nem kellett sokat autózni. Mikor már ott voltunk, minden összehúzódásnál egyre jobban remegtem, és azt gondoltam Teljesen kizárt, hogy én most fotózzak!
2.
Az összehúzódások között volt annyi erőm, hogy az engem körülvevő dolgokat lefotózzam, de azért a fájások nagyon erősek voltak.
3.
Epidurális érzéstelenítést kaptam, és onnantól minden könnyebb lett. Sokkal jobban tudtam figyelni mindenre. 14 órát vajúdtam, de a fájdalomcsillapítás miatt közel sem éreztem ennyinek. Az idő csak úgy repült!
4.
A férjem végig mellettem volt, és támogatott.
5.
Még a terhességem alatt megkérdeztem a szülészorvosomat, hogy nem bánná-e, ha fényképeznék a szülés alatt. Nem volt kifogása a dolog ellen, de azért látszott rajta, hogy nagyon furcsállja a dolgot.
6.
A kitolási szakaszban is fotóztam! Mikor éreztem, hogy jön a fájás, rátettem az ujjam az exponáló gombra, az arcomhoz emeltem a gépem, és nyomtam. Minden értelemben. Fogalmam sem volt róla, hogy egyáltalán lesz-e bármi éles a képeken, de nekem segített fókuszálni a saját "feladatomra".
7.
Egy részem aggódott, hogy a fényképezés miatt majd nem élem át teljesen a pillanatot, de nem így volt, nagyon is jelen voltam, amikor a lányunk megszületett.
8.
Mikor végig nézem - újra és újra - ezeket a képeket, teljesen vissza tudom idézni a szülés minden pillanatát, érzését.
9.
Fantasztikus volt látni, hogy a férjem mennyire boldog!
10.
Nagyon szerencsés vagyok! Könnyű terhességem és szülésem volt.
11.
A lányunkat, Anora-t egyből a hasamra tették és megszoptathattam.
12.
Ezt a képet édesanyám készítette.
(Gyanús egyébként, hogy az előző kettő képet is a boldog újdonsült nagymama készítette, de az eredeti cikkben csak az utolsó képaláírásban szerepel ez tényként. Viszont azt is mondta Robinson-Ward, hogy a baba megszületése után egyből átadta a fényképezőgépét az édesanyjának.)
A világ népességének majdnem fele, szóval a bolygónkon élő emberiség 46,1%-a van jelen napjainkban a világhálón. Ez hozzávetőlegesen 3,4 milliárd embert jelent. Statisztikák szerint öt évvel ezelőtt ez az adat "csak" 31,8% volt, ami elég jól mutatja a világháló térhódításának dinamikáját.A Föld lakossága jelen pillanatban 7,4 milliárd ember, ebből 4 milliárd még nem használ internetet. Gyanítható, hogy számítógépet sem nagyon.
Összehasonlításképpen: a KSH adatai alapján 2015. első negyedévében több mint 8,1 millió internet előfizetés volt hazánkban, 2011-hez képest szinte megduplázódott az előfizetések száma. (Magyarország népessége közel 10 millió fő.)
De nézzük, mi is történik az interneten egy másodperc alatt!
Az Internet Live Statsnevű oldal szedte össze az alábbi megdöbbentő adatokat - szuper infografikákkal és élő, folyamatosan pörgő számlálókkal megspékelve a már amúgy sem mindennapi információkat.
Egy másodperc alatt:
6.000-7.000 csipogás a Twitteren, 350.000 percenként, 500 millió egy nap alatt és 200 milliárd egy év alatt.
Minden másodpercben 729 új fotó kerül fel az Instagramra.
125.406 videót nézünk meg a YouTube-on.
2.177 hívást kezdeményezünk Skype-on.
Másodpercenként 20.000 ember tartózkodik a Facebookon, és további 5 ember hoz létre új profilt.
54.907 keresés a Google szoftverén
1.132 poszt a Tumblr oldalon
36.043 GB adatforgalom
Egy friss tanulmány szerint az amerikaiak egyötöde van folyamatosan online, elsősorban a fiatal felnőtteknek köszönhetően. A teljes amerikai lakosság 73%-a minden nap használja az internetet, közülük sokan naponta többször is.
A Daily Mail cikke egy tanulmányra hivatkozik, amikor azt állítja, hogy minél több időt töltünk el a számítógépünkön és az okostelefonjainkon böngészve, annál több probléma merülhet fel a koncentrációs képességeinket illetően. Azok az emberek, akik folyamatosan a kütyüiken lógnak, hajlamosabbak elfelejteni fontos dolgokat és könnyebben hibáznak.
A 210 főre kiterjedő felmérés vezetője Dr. Lee Hadlington szerint a masszívan internetezők időnként elfelejtik, miért is indultak el egy bizonyos helyre, elveszítik beszélgetések közben a fonalat, és nem jelennek meg előre megbeszélt találkozókon. Hogy mindez miért van így, arra még nem tudják a pontos választ, de Hadlington szerint a folyamatosan online lévő rétegre ható káros befolyásoknak még csak az előszelét érezzük, további vizsgálatok szükségesek.
Te is azt gondolod, hogy romantikus a vendéglátásban dolgozni? Csak a napfény, a pálmafák és a tengerpart? Akkor mutatunk pár vicces vendéget, akik kétségkívül némi izgalmat visznek a természeti adottságok egyhangúságába.
A Holiday Complaints nevű Twitter oldal csodás panaszokkal rukkolt elő így közvetlenül a nyári utazási szezon előtt. Csemegézzünk kedvünkre a brit turisták reklamációiból, de közben ne feledjük, ez csak az érem egyik oldala, a másik, a jogos panaszok koránt sem ennyire szürreálisak. Persze, kinek mi a jogos panasz, ugye.
A vendéglátásnak ugyanakkor megvan az a kedves "bája", hogy A vendégnek mindig igaza van, többnyire akkor is, amikor nincs, és mivel szeretnénk (?), hogy újra visszatérjen és nálunk költse el a pénzét, hát nagyjából jó arcot kell mutatni minden horrorsztorihoz. Így azért már elég kemény.
És most jöjjenek az előszezon legjobb panaszai (bár némely, mintha már ismerősen csengene korábbról - valahonnan):
#1 Kétágyas szobát foglaltunk a vőlegényemmel, de franciaágyasat kaptunk, és most terhes vagyok.
#2 Szeles volt a tengerpart, és telement homokkal a szemem. Senki sem figyelmeztetett előre a szélre.
#3 Németországban túl sok ember beszél németül.
#4 Túl gyorsan olvadt el a jégkocka a poharamban.
#5 Pont akkor volt jó idő otthon is (ie: Nagy-Britannia), mikor nyaralni voltunk, szóval pénzkidobás volt az egész utazás.
#6 Egy csomó másik angol emberrel voltunk körülvéve, azt hittük, Ibiza egzotikus hely.
#7 Síelni mentünk, de senki sem szólt előre, hogy tudnunk is kell síelni.
#8 Barcelonában voltunk januárban, és nem volt valami meleg.
#9 Azt mondták, a hotel egy vulkán mellett van, de odamentünk, és sehol sem láttunk lávát, szóval szerintem az csak egy hegy volt igazából.
#10 Túl sok a spanyol ember. A recepciós is spanyol, a kaja is az volt, egyszerűen túl sok volt a külföldi.
#11 Egy nagyon magas ember ült előttem a repülőn, így semmit sem láttam az utazás alatt vetített filmből.
#12 Két törülköző van csak a szobánkban. Egy a fürdéshez, egy a hajmosáshoz, de mi a fenébe töröljem a kezeimet?
#13 Minden nap esett. A prospektusban egy szó sem volt esőről.
#14 Spanyolországban a Fantának sincs Fanta íze.
#15 A minigolf túl kicsi volt.
#16 Kitettük az erkélyre a törülközőinket száradni, de megfagytak! - (reklamáció a síszezonból)
#17 A medence vize belemosta a szemembe a naptejet, és nagyon csípett.
#18 A londoni hotelünkben nem volt óceánra néző szoba.
#19 A nap kiszívta a hajam színét. Jobban szerettem azt, ami előtte volt.
#20 Hogyan intézhetnénk el bármit is, ha senki sem beszél angolul?
#21 A szaunában túl meleg volt.
#22 Az emberek tapsoltak, mikor leszállt a gépünk.
#23 A szobalányok hattyúformára hajtogatták a törülközőinket. Félek a hattyúktól.
#24 Londonba utaztunk, és nem találtuk sehol a tengerpartot.
#25 A tengerparton minden csupa homok volt.
#26 A tenger tele volt halakkal. A gyerekeink féltek.
#27 A tengerparton túl sok volt a gyerek, homokvárakat építettek meg zajongtak, nem tudtam a könyvemre figyelni.
#28 Az volt a prospektusban, hogy gyerekeknek ingyenes az étkezés, de a 19 éves lányomra számoltak fel étkezési költséget.
#29 A férjem ivott a helyi sörből, és teljesen lerészegedett. Valamit biztos raknak az alkoholos italokba...
#30 Amikor azt írták, hogy a repülőút 11 órás lesz, nem gondoltuk, hogy egy repülőgépen kell ülnünk 11 órán keresztül.
Aprólékos munkával készül a mestermű, hogy aztán másodpercek alatt eltűnjön a fekete lyukban.
Garip Ay török művész mesterfokon űzi az Ebru, vagyis márványozás technikát. Ehhez egy téglalap alakú edénybe vizet kell önteni, melyhez sűrítő anyagot adagolnak. Ennek köszönhetően képes a festék úszni a víz felszínén. Ezután lehet a különböző színű festékeket a víztükörre cseppenteni, majd egy vékony bot vagy ecset segítségével készül el a végleges mű.
A Törökországban nagy múlttal bíró művészeti ág már korábban is megihlette Ay-t, legújabb videójában pedig Vincent Van Gogh két festményét vitte vízre.
A sűrítőanyagtól sötét vízen először Van Gogh Csillagos éj című festménye rajzolódik ki, hogy aztán pár másodperc múlva újra őskáosszá változzon. Pár perc múlva ismét meglepetésben lesz részünk, hiszen további festékek hozzáadásával és némi hozzáértő mozdulattal a semmiből előbukkan a holland festő önarcképe.
Hogy mégse vesszen kárba a hosszú gyakorlás során tökéletessé fejlesztett technika csodája, Garip Ay egy papírlapot helyez a víz felszínére, pár másodpercig rajta tartja, hogy az alkotást felvegye a papír, majd száradni hagyja.
Ezzel a márványozás technikával eredetileg könyvborítókat készítettek, valószínűleg Japánból vagy Kínából indult el a művészeti ág, és perzsa-oszmán közvetítéssel juthatott el Európa országaiba.
Hogy mikor van a hivatalos apák napja Magyarországon, illetve hogy egyáltalán létezik-e ez az ünnep, arról több, egymásnak teljesen ellentmondó információt találunk.
Egyes források szerint hazánkban június harmadik vasárnapján, mások szerint a negyediken ünnepeljük, a katolikus hagyomány pedig március 19-re, Szent József napjára datálja.
A magyarországi köztudatban még kétségkívül csak parányi részletekben található meg az apák napja mint megünnepelendő tényező, azonban párjához, az anyák napjához hasonlóan Amerikában nagy népszerűségnek örvend.
A két ünnep gondolata közel azonos időben született meg Amerikában.
Anyák napját legelőször 1872-ben ünnepeltek Bostonban, majd 1907-től Anna Marie Jarvis tett arra erőfeszítéseket, hogy szélesebb körben legyen elfogadott a jeles nap. Jarvis tizedik gyermekként született, ám az ő érkezését hét idősebb testvére már nem élhette meg. Édesanyja halála után végképp elszántan küzdött azért, hogy az anyák napja hivatalosan elfogadott ünnep legyen. Célját 1914-ben érte el, amikor is Thomas Woodrow Wilson, az Amerikai Egyesült Államok 28. elnöke az ünnepet hivatalossá nyilvánította. A sors fintora, hogy míg Jarvis az ünnep szeretet és méltánylás aspektusát tartotta szem előtt, a virág-és ajándékbiznisz mérhetetlen anyagi hasznot húzott az anyák napjából. Jarvis élete során többször hangsúlyozta, hogy céljaival teljesen ellentétes az ünnep kereskedelmi forgalomba hozatala, személyesen neki nem is származott belőle semmilyen anyagi haszna. Újabb fintor, hogy az élete végére szegénnyé lett Jarvis egészségügyi ellátását pont pár ilyen virág- és képeslapüzlet állta. Jarvis soha nem házasodott meg, gyermekei sem születtek.
Az apák napja szintén egy elszánt fiatal nőnek köszönhető, mégpedig Sonora Smart Doddnak. Hatodik gyermeke születése után Dodd édesanyja meghalt, minek következtében a 16 éves lánynak háborús hős apjával együtt kellett gondot viselnie a családról és kisebb testvéreiről. Nagy hatást gyakorolt Doddra Anna Marie Jarvis harca az anyák napjáért, és édesapja iránt érzett tisztelete és szeretete jeléül annak születésnapjára, június 5-re kérvényezte Spokane vezetőinél, hogy iktassák be az apák napját, mint hivatalos ünnepet. Az első apák napjára 1910-ben került sor tehát, 1916-ban a fentebb már említett Woodrow Wilson hivatalos közleményben tájékoztatta az amerikaiakat arról, hogy családja körében ő is megünnepeltette magát, a nemzeti "elismerésre" azonban 1972-ig várni kellett. Ekkor nevezte ki június harmadik vasárnapját Nixon elnök apák napjává.
Magyarországon az anyák napját 1925 óta ünnepeljük, a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt közbenjárása jóvoltából. 1928-tól miniszteri rendelet biztosítja, hogy egy anya se maradjon nap nélkül hazánkban.
Kérdés, hogy vajon nálunk miért nem ért el akkora népszerűséget az apák ünnepe, mint az anyák napja. A biztos válasz nem ismert, az viszont tény, hogy az anyák napja már az ókorban is bizonyos női istenségekhez kötődött, a magyarországi anyák napja pedig a májusi Mária-tisztelet hagyományaihoz fűződik bizonyos szinten, elég, ha csak arra gondolunk, maga a hónap egy görög istennő, Maia után kapta a nevét, aki termékenységi istennőként funkcionált a görög hagyományok szerint.
Most vasárnap lesz június harmadik vasárnapja, szólunk jó előre.
Van itt minden, túlzottan is nyilvános WC, bűvész postások, őrjöngő szoba a könyvtárban, új frizuradivat, cuki nagyszülők, meg két pizzányi könyvespolc.
Kezdjük az Ikea legújabb húzásával!
Nézzünk más szemmel az áruház termékeire. Két pizza áráért például már kapsz egy Finnby könyvespolcot türkiz színben. Azért ha az árra nézünk, elmondhatjuk, elképesztően drága egy pizza Szaúd-Arábiában... (149 SAR = kb. 11.000 HUF)
Extra szolgáltatás a postán
Nos, míg nálunk a postahivatalokban levélfeladáskor kötelező elemként van felajánlva a személyi kölcsön, a lakásbiztosítás, esetleg sorsjegy, hogy a csokoládékról már ne is beszéljünk, addig Londonban valami mást találtak ki, hogy népszerűsítsék a pénzváltás szolgáltatásukat. Kétségkívül érdekesebb így kivárni a sorunkat, mint bosszankodva, hogy minden lassan halad.
Unalmas a könyvtár?
Bár már nagyjából vége a vizsgaidőszaknak, egészen biztosan nagyon sok diák töltötte az elmúlt heteit könyvtárban tanulással. Ők nagyon jól tudják, hogy néha tényleg szükség van egy kis szünet beiktatására. Na, erre való ez a hangszigetelt őrjöngő.
Jótékony asszimetria
Romániában a rákos betegek számára nem támogatott szolgáltatás a paróka, így szinte elérhetetlen az átlagemberek számára. Egy valódi hajból készült paróka ugyanis a havi bevételük négyszeresébe is kerülhet. Ahelyett, hogy továbbra is az állam beavatkozását várnák, egy jótékonysági szervezet akcióba kezdett:
Láthatatlan erőszak
A családon belüli erőszakot többnyire fiatal nőkkel ábrázolják, akik a bántalmazás nyomát viselik szerte a testükön. Ez a mostani reklámszpot azonban egy idősebb nagymama esetét ábrázolja szerető családja körében.
A nagyon nyilvános WC
A végére hagytunk egy elég ellentmondásosnak tűnő szpotot. Az Egyesült Királyságban egy közelmúltban elfogadott törvény értelmében a rendvédelmi hatóságok jogosultak arra, hogy az állampolgárok internetezési szokásait felmérjék és analizálják. A kampány arra hívja fel a figyelmet, hogy ügyeljünk a magánéletünk védelmére internetezés közben.
Januárban bejárta a hazai internetet a Máltai Mentőszolgálat egyik vonulásának fedélzeti kamerájával készített felvétele. A mentő szirénájának hangjára mind a járművek, mind a gyalogosok elsőbbséget adtak a siető segítségnek, azonban volt egy járókelő, aki csak a jelzőlámpát figyelve lelépett a mentő elé az úttestre. Mint kiderült, a fülében szóló zene miatt nem vette észre időben a szirénázó mentőautót. A baleset szerencsére ezúttal elmaradt, és a mentősök siethettek tovább útjukra.
Számos cikk foglalkozik a jelenséggel, miszerint a bedugott fülű közlekedők könnyen saját maguk áldozataivá válhatnak. Egy 2012-es kutatás szerint 2006 és 2012 között több mint megtriplázódott azon áldozatok száma, akik zenehallgatás miatt vesztették életüket az utakon vagy sérültek meg szerencsétlenül. A tanulmány az USA-ban készült és 116 közúti balesetet érintett, ahol a gyalogosok zenével a fülükben közlekedtek. Kétharmaduk 30 év alatti férfi, és a balesetek 70%-a végződött halálesettel.
Túl azon, hogy a hangos zene károsíthatja még a hallásunkat is, elvonja figyelmünket a többi közlekedőtől, illetve kizárja a biztonságos közlekedéshez szükséges zajokat is.
A BBDO reklámügynöség bangkok-i irodája egy új - állítólag világelső - okostelefonra letölthető applikáció számára készített az elmúlt hónapban reklámszpotot. Az applikáció lényege, hogy bekapcsolt GPS esetén érzékeli, mikor tartózkodunk beltérben és mikor kint az utcán. Utóbbi esetben automatikusan lecsökkenti a telefon hangszórójából áradó zene erősségét, teret hagyva a közlekedés zajainak.
Az applikáció a találó Safe&Sound nevet kapta, a szójátékot magyarul elég nehéz visszaadni, mindenesetre értitek, jut is, marad is. Mármint a zenéből. Kérdés azonban, hogy az app mennyire jelent megoldást a problémára, mennyire megbízhatóan működik rendszeres használat esetén.
A legjobb talán mégis az lenne, ha mi magunk halkítanánk le készülékünket, applikáció nélkül, "egy gombnyomással".
(Ugyanez az ügynökség készített reklámszpotot az "okostányérnak", ami különleges kialakítása révén elnyeli pl. a thai ételekből kicsöpögő felesleges zsiradékot. Még nem láttad? Nézd meg itt!)
Hasonló kockázati százaléka van egyébként a menet közben mobilozásnak is, különösen, ha nem a száját, hanem az ujjait használja az ember, jelen esetben a gyalogos. Még mielőtt azonban elkezdenénk szidni a saját lábukat használókat, jegyezzük meg, hogy szép számban vannak fejhallgatós kerékpárosok és chat-elő autóvezetők is.
Szakértők szerint különösen a fiatalabb generáció van kitéve a zenehallgatásból fakadó közlekedési veszélyeknek. Az általános iskolás és a középiskolás korú gyerekeknek ugyanis még nincs kellő közlekedési rutinja, így ha kizárják a figyelmeztető ingereket, még védtelenebbnek bizonyulnak veszélyhelyzetben. Akkor is, ha egyébként megelőzhető lenne a baj.
Ne feledjük, a figyelmetlen gyalogosok nem csak a saját, de mások testi épségét is veszélyeztetik.
A fiatalabb generáción kívül van egy másik veszélyeztetett csoport is, még pedig az egyre népszerűbb sportnak, a futásnak a szerelmesei.
Ha mégis úgy döntesz, hogy zenét hallgatva közlekedsz, ügyelj arra, hogy úgy állítsd be a hangerőt, hogy még jól érzékelhető legyen számodra a többi közlekedő zaja!
Hosszú évek huzavonája után a galádul magára hagyott cukrászda ismét elfoglalhatja jól megérdemelt helyét Szeged város gasztronómiai térképén. Újra méltó régi nagy híréhez.
Hírnevét talán nem is a felszolgált ínyencségeknek köszönheti, sokkal inkább földrajzi fekvésének: a város szívében, az 1873-ban épült Új-Zsótér házban - a jelenlegi Klauzál téren - található. A cukrászda a következő évben, 1874-ben nyitotta meg kapuit Alleman és társa cukrászdája néven. 1922-ben egy Temesvárról érkezett cukrász, Virágh Péter vásárolta meg és tette híressé testvérei segítségével. A családi vállalkozásnak köszönhetjük a hatalmas belmagassággal rendelkező hely rokokó stílusát.
A cukrászda mindig is kedvelt találkahelye volt a szegedieknek, de a nyáron a városba érkező turisták, illetve a Szegedi Szabadtéri Játékokra látogató színházkedvelők is előszeretettel ülnek le asztalaihoz egy süteményre, kávéra. Sőt, annak idején József Attila is gyakran fogyasztotta itt el a reggelijét, hiszen az egyik tulajdonos, Virágh Béla jó barátja volt, így kétségkívül szívesebb fogadtatásban részesült, mint a pár száz méterrel arrébb található egyetem falai között.
A cukrászda felívelő karrierje először 1950-ben tört meg, amikor is államosították, így a Virágh testvérek elvesztették életük munkáját. Két évvel később már h betű nélkül, Virág cukrászda néven üzemeltette tovább a Hungária Hotel egészen 1992-ig. Ekkor Szervánszky László, soltvadkerti cukrász vette meg az intézmény üzemeltetési jogát, majd 1994-ben a tulajdonjogát is. 1999 októberében azonban egyik napról a másikra bezárta a cukrászdát, elhagyta a várost és - a hírek szerint - magával vitte a Herendi borítású legendás kávéfőzőt.
Innen bonyolódik a történet, mert ahány szereplő, annyi verzió, ami viszont biztos, az az, hogy 2000-ben György Attila vásárolta meg a cukrászdát, és több százmillió forintot költött a berendezés és az épület belső terének felújítására, majd 2003-ban kinyitotta kapuit a közönség előtt. A kávéfőzőért ádáz harc indult, mivel sem a korábbi, sem az új tulajdonos nem tudta prezentálni, holott György Attila azt állította, megvásárolta Szervánszky Lászlótól. 2009 őszére már számos legenda keringett a városban a cukrászda bizonytalan anyagi helyzetét illetően, ekkor zárt be a téren szemközt elhelyezkedő Kis Virág, majd 2010 januárjában egy - karbantartási munkálatokkal kecsegtető felirat kíséretében - becsukta kapuit a Virág is. Az alkalmazottakat biztonsági őrök kísérték ki az épületből. A beígért munkálatok azonban soha el sem kezdődtek, viszont kiderült, hogy az üzemeltető cég ellen több felszámolási eljárás is folyamatban van.
2010 márciusában a szegedi önkormányzat elővásárlási jogával élve megvásárolta a cukrászda tulajdonjogát és kérte a korábbi vezetőséget az épület kiürítésére. A bonyodalmak azonban folytatódtak tovább, hiszen az önkormányzat hosszú pereskedések után csak 2014-ben tudta ténylegesen birtokba venni az épületet. Az ekkor kiírt üzemeltetési pályázatok sorra sikertelenek voltak, míg végül a harmadik nekifutásra, 2015 júniusában a szembeszomszéd A Capella cukrászda tulajdonosa, Gyuris László nyerte meg a lehetőséget a létesítmény üzemeltetésére.
A Kis Virág tavaly júliusban az előzetes terveknek megfelelően megnyitott, majd pár nappal ezelőtt a nagy Virág is. Helyére került a sok utat megjárt kávéfőző is, ám kalandjainak bizonyos állomásairól a mai napig csak találgatások folynak.
A város számára jelentős eseményt nagy megnyitó ünnepséggel és 2000 szeletes tortával tette emlékezetessé az önkormányzat.
Némi agyafúrtsággal meg minimális anyagi ráfordítással elképesztően fel tudjuk pezsdíteni a marketing poshadt állóvizét. Mutatunk erre most pár példát.
A marketing is olyan, mint a répafőzelék, az emberek többnyire utálják, mások pedig tízezreket fizetnek érte Michelin csillagos éttermekben. Azok, akik ellenszenvvel viseltetnek e szakma iránt (Még hogy szakma! -mondják most ezt olvasva) többnyire a reklámok agresszivitását hozzák fel érvként, valamint hivatkoznak még a hirdetések manipulatív tulajdonságaira is.
Igazuk is van, ha a reklámok nagy többségét nézzük. A humorral megfűszerezett répafőzelékre marketingre azonban az emberek többnyire elismeréssel reagálnak, vagy legalábbis nem lesznek rosszul tőle. A humorérzéknek és a fortélynak sokkal nagyobb részben kellene beivódni a marketing bugyraiba, hiszen, hogy a - már kissé talán erőltetettnek tűnő hasonlatunknál maradjunk - a jó kedvvel, önszántunkból elfogyasztott répafőzelékből ritkán adódik baj, ha viszont lenyomják a torkunkon, minden porcikánkkal tiltakozunk a dolog ellen.
Mire gondolunk? Mondom máris. Tegyük fel, hogy a küszöbön áll egy rangos futball esemény, ami az egész világot, de minimum egész Európát lázban tartja. Mi fogy ilyenkor tonnaszámra a kereskedelemben? TV, igen, de nem csak az. Hanem sör meg chips, ugye? Hát kapcsoljuk össze a két dolgot, és tegyük új környezetbe a sörös dobozokat. A polcon szépen sorban elrendezve már senkit sem érdekelnek. Bezzeg, ha stadiont építünk belőle! Garantáltan az is mosolyra húzza a száját, aki amúgy utálja a répafőzeléket focit.
Az egész világ Trónok Harca lázban ég. De azt tudtad, hogy akár avokádót is eladhatunk a film egyik főszereplőjével?
És ha már film, itt van a Marsi, és már hallom is, ahogy rávágjátok: krumpli! Hát persze. Ilyen szuper burgonyát még Matt Damon se tudott termeszteni a Marson.
Hogy szoktatok banánt venni? Ti is családokat választotok? Belegondoltatok már, mit érezhetnek a magányos, egyedülálló példányok, mikor éjjel lekapcsolják az utolsó lámpákat is az áruházban?
A retro soha nem megy ki a divatból, ami jobban belegondolva elég abszurdnak hangzik, de hát ha egyre nagyobb rá a kereslet, miért ne fognánk ki a szelét, és vezetnénk a vitorlásunkat szebb partokhoz?
Ebben azért nem vagyunk elég biztosak, bár farsangkor jó ötlet lehet, ha múmia lenne éppen a gyermek. Egy felnőtt számára rémálom, ha a ruhájából WC-papír darab lóg ki.
Szezonális termék! Figyelem, hóemberorr kapható. Egyéb időszakban főzzünk belőle főzeléket...
Én azt mondom, a hússal ne tréfáljunk, ritkán mutat jól nyersen, nem véletlenül kell a gasztro fotózásokon is hozzá egy teherautónyi felszerelés.
Ön dönt. Iszik vagy vezet?- alapon. Az egyikhez ugyanis több felelősségre van szükség. Erre már láttunk példát, de meg kell hagyni, még mindig hatásos.
Szeretjük a sajtot, így egyet kell értenünk ezzel a szuper megoldással.
A fenti példák jól illusztrálják, hogy humorral és fantáziával fiatalos, új lendületet tudunk vinni a marketingbe. Kell hozzá bevállalós főnök, egy jó ötlet, meg kicsi pénz. Ebből kell a legkevesebb.
Hány szelfit készítesz egy nap? Legalább hármat? És posztolod is őket? Akut szelfitiszed van.
Vagy nem. Minden kiderül a bejegyzés végére.
Két nappal ezelőtt látott napvilágot egy pár másodperces videó, amit Adele veronai koncertjén rögzítettek. A történet nagyjából annyi, hogy az énekesnő megkérte egyik rajongóját, kapcsolja ki a mobilját és ne videózza a koncertet tovább, hiszen ő ott van, teljes valójában és életnagyságban, inkább élvezze a zenét élőben, így is vannak odakint olyanok, akik már sehogy sem jutottak be a koncert helyszínére.
A videóból több dologra is fény derül.Egyrészt: az olaszok meglehetősen jól értenek angolul, ugyanis elég kicsi reakcióidő elteltével törtek ki hangos nevetésben és ovációban afölötti örömükben, amit az énekes mondott. Másrészt: az előadók egy részét nagyon is zavarja, hogy emberi arcok helyett mindenféle technikai eszközök merednek rájuk, miközben ők azon fáradoznak, hogy szórakoztassák a jelenlévőket. Harmadrészt: mindannyian lemaradtunk volna erről a kis mementóról, ha nincs minimum még egy rajongó, aki épp videóra veszi Adele kis monológját. A helyzet abszurditása, ugye.
Ma már nincs koncert mobiltenger nélkül. Ma már nem az a zavaró, ha egy nálad magasabb ember mögé jutott hely neked anyák napján, és emiatt folyamatosan helyezkedned kell, hogy lássad gyöngyszemed révedező tekintetét míg elmondja az orgonaágát. Sokkal inkább az, ha egy nagymama egy extrém nagy tabletet maga elé tartva kitakarja előled az egész eseményt. Kénytelen vagy a fogadat szívva a tablet közvetítését nézni, miközben azt motyogod magad elé némán, Legalább ne remegne ennyire a keze...
Miért cseréltük fel az élő eseményeken való részvételt gyenge minőségű felvételekre? Miben reménykedünk, amikor ahelyett, hogy minden porcikánkkal kiélveznénk a borsos áron megvásárolt élményt, feladjuk a felhőtlen szórakozás örömét és egy csomó (be)mozgóképet készítünk? Az emberek többsége abban egyetért, hogy egészen más élmény egy eseményen részt venni, és megint más ugyanaz az esemény DVD-ről lejátszva. Akkor miért készítünk gyenge minőségű "DVD"-ket magunknak?
A The Guardian cikke szerint a nyaralásaink során is inkább csak betárazzuk az élményeket, a szemünk helyett az okostelefonunkat használjuk. Klikkre klikk, kattra katt, és van ezer meg ezer fotónk a világ híres épületeiről, szobrairól, tájairól, de nem vesszük a fáradtságot, hogy szabad szemmel, közelről is szemügyre vegyük őket, megcsodáljuk az apró részleteket, olyasmiket fedezzünk fel, amiről a művészeti és utazási könyvek nem tesznek említést.
Kép: John Kellerman/Alamy
Rana Dasgupta, a cikk írója mindezt azzal magyarázza, hogy az eredeti műalkotásokhoz képest a róluk készült fényképeknek van egy óriási előnyük: haza tudjuk vinni őket. A mieink. Birtokolni tudjuk őket. És ez végleges.
Persze senki sem gondolja komolyan, hogy az összes utazási képet és koncertfelvételt aztán hideg, téli éjszakákon a végtelenségig fogjuk nézegetni. (Bár, szerény vélemény szerint nincs is jobb program egy latyakos, ködös novemberi estén, mint a kanapéra kucorodva házi mozikat nézni kakaós csiga majszolása közben. Bocs, gyerekeim vannak.)
Dasgupta véleménye szerint a mai materialista világunkban a - hagyományos értelemben vett - memóriánk már nem elég biztosíték számunkra. Az emberi érzékelést át kell ültetnünk embertelen memóriába ahhoz, hogy elhiggyük róla, valójában, tényleg megtörtént.
Ha nem digitalizáltad, meg sem történt.
A cikkíró még messzebbre megy, mikor azt mondja, élményeink digitalizálásával tulajdonképpen saját gyászjelentésünket dokumentáljuk. Írása szerint a digitális technika robbanásszerű fejlődése és a személyes élmények értékvesztése kölcsönösen befolyásolták egymást, így nem róható pusztán a technikai forradalom számlájára mindaz, ami napjainkban történik. Ha jobban élnénk az életünket - áll a cikkben - fel sem merülne bennünk, hogy bárkit is érdekelhet a tény, hogy csokitortát ebédeltünk, nem is beszélve a tárgyi bizonyítékról, vagyis nem tennénk ki a kirakatba a mindennapjainkat. Elődeink, akik megélték az életüket, nem tulajdonítottak kiemelt jelentőséget ilyen triviális hétköznapi dolgoknak, egészen a halálig, amikor viszont nagyon is fontos, hogy legyen, aki megeleveníti a korábbi személyes élményeket emlékezés által.
Dasgupta véleménye, miszerint a Facebook oldalunk a saját gyászjelentésünk, és pusztán akkor nyer értelmet, ha eltávozásunk után emlékezteti a többi embert arra, hogy igen, valóban léteztünk, valóban csokitortát ettünk ebédre, hisz itt a bizonyíték egy életlen képen, meglehetősen egyedi és az olvasó számára kellemetlen. Ha nem értünk egyet vele, egyenesen felháborító.
A legújabb, mindannyiunk számára jól ismert jelenség a szelfi, mikor önmagunkat fotózzuk különböző fontos és kevésbé fontos élethelyzetekben. Az okostelefonok elterjedésével már bárki számára elérhetővé vált a lehetőség, hogy külső segítségkérés nélkül (Bocs, lefotóznál, ahogy itt állok a Lánchíd előtt?) saját ízlése szerint örökítse meg a kívánt pillanatokat. Az a tény, hogy ezt utána publikáljuk is, illetve hogy erőfeszítéseket teszünk annak érdekében, hogy tökéletesítsük a technikánkat, nagyon kíváncsivá tette a pszichológusokat: vajon a szelfiket posztoló emberek nárcisztikus és pszichopata személyiségek, vagy "csak" tárgyiasítják önmagukat, ami összhangban állna Dasgupta fentebb kifejtett véleményével, esetleg mindkettő.
Az Amerikai Pszichológiai Társaság még nevet is adott az újhullámos divatnak, ki nem találnátok: szelfitis. Helyes, ugye? A definíciójuk pedig a következő: az a megszállott, ellenállhatatlan vágy, hogy önmagunkról fényképet készítsünk, és ezt ki is posztoljuk a közösségi média valamely felületén, azzal a céllal, hogy ettől majd növekszik az önbecsülésünk. A Társaság egyenesen betegségként kezeli a szelfizést, és három különböző stádiumát különbözteti meg:
Határeset: Ha készítesz legalább három szelfit egy nap, de nem posztolod őket.
Akut eset: Ha legalább három szelfit készítesz egy nap, és közzé is teszed őket.
Krónikus eset: Ha egész nap gyötör a vágy és legalább hat szelfit készítesz és posztolsz.
Na jó, ez csak vicc, ami bejárta a világhálót, de a kellő hatás elérése után a Társaság cáfoltaaz állítást, miszerint betegségként kezelnék a "szelfitist".
Viszont a Lifehack cikke egy 19 éves brit tini esetét hozza elő példaként, aki a "krónikus kategóriába" esett, napjai minden percét az töltötte ki, hogy a legtökéletesebb szelfit lője magáról, hónapokig nem hagyta el a lakását, és vészesen lefogyott, végül mikor ez nem sikerült neki, öngyilkossággal próbálkozott. A médiában folyamatosan hallhatunk ehhez hasonló híreket, sajnos nem minden esetben végződik jól a történet. Számos szakember hívja fel a szelfizés és a mobilfüggőség veszélyeire a figyelmet.
Szóval mielőtt posztolnál magadról még egy szelfit, kattints, és töltsd ki a PsychCentral tesztjét! Megtudhatod, hogy nárcisztikus személy vagy-e. Izgalmas, nem?
