Itt minden szubjektív


Mi ez az izé az oroszlánok helyén?

2017/05/29. - írta: BDominika

Avagy Szeged-Olaszország 1:1

Hogy mi az összefüggés az oroszlánok, a hajhullás és Szeged között, azt nehezen lehetne megmondani. Legutóbbi látogatásomkor a Vadaspark főemlősei határozottan kedvező egészségnek és dús bundának örvendtek, de most nem is róluk van szó. Van ugyanis a napfény városának szívében, a belváros közepén egy ivókút, 2000 óta díszíti a sétálóutcát, megszoktuk már, együtt élünk vele. Éppen ezért elég váratlanul ért, mikor egy hirdetéseket összegyűjtő amerikai oldalon úgy köszönt rám vissza, ahogyan még sosem. Valami más nőtt az oroszlánok helyére.

hair_memorial.jpg

Forrás: Ads of the World 

Kicsit utánajártam a dolognak. (Szegedi marketingesként az ilyesmi duplán is becsületbeli ügy.) A print hirdetés egy olasz hajápoló termékcsalád kreatív anyaga, mely kóros hajhullás esetén is segíteni tud a kopaszodóknak. Maga a hirdetés egy emlékművet ábrázol, mely a HAJ előtt tiszteleg. Az olasz felirat magyarul nem úgy hangzik, hogy Egy, csak egy legény van talpon a vidéken, hanem sokkal inkább így: A hajad többé már nem pusztán emlék. A reklámot készítő ügynökség (The comfortable pigs) embere nyilvánvalóan egy stockfotókat árusító portál oldalán vásárolta az eredeti fényképet, majd némi grafikai megoldással az oroszlános kút helyére applikálta a nyomokban galambot is tartalmazó haj-emlékművet. A galamb szimbolikáját továbbgörgetheti magában a kedves olvasó, hátha feltűnik a messzi homályban némi ráció. Illetve azon is eltöprenghetünk, hogy az olaszul nem értő emberek számára a hajszál formája és hajhagymás megjelenítése esetleg a biológia más irányaiba tereli a gondolatokat, de ezt most hagyjuk is, a reklámanyag olaszoknak szól, ők meg értik. De miért esett pont erre a képre emberünk választása? Lehet, hogy megértjük az indítékait, ha megvizsgáljuk az eredeti műalkotást.

Most viszont bemutatom a tér eredeti arcát:

szeged.jpg

Nagyjából ugyanabból a szögből fényképezve. A posztíró felvétele

A hivatalos nevén Milleniumi díszkút Tóbiás Klára alkotása, mint korábban említettem, 2000-ben került a Klauzál térre. A négy oroszlán a négy égtáj felé néz, szárnyaikkal pedig az országalmát tartják. A kút szereplőinek elemzésébe többen is belefogtak, egyesek szerint az oroszlánok Szent István királyra utalnak, hiszen a koronázási paláston és a királyi jogaron is megjelennek ezek az állatok mint díszítő elem. Más vélemények szerint a bronzból készült állatok az ókori Babilont szimbolizálják, és a szobornak allegorikus szellemi jelentőséget adnak. 

Az alsó réteg egy pogány világ mitikus jelvényeit hordozza, míg a négy oroszlán, négy féle erény megjelenítői: így a keleti a hitet, a déli a fényt, a nyugati a becsületet, az északi pedig a bátorságot szimbolizálja. Vannak itt még melegebb napokon vizet fröcskölő kígyók is, amik a lét alsó szféráit jelképezik. Az oroszlánok a középsőt, a szárnyaik és az országalma pedig a felső világba repítik a Fény kútjának vizére szomjazót. A végeredmény viszont sajnos egy szellemiekben zavaros, jelképeiben igen ellentmondásos kompozíció - nyilatkozta a szegedi szobrok ismerője és kutatója, Dr. Tóth Attila.

Megint mások szerint a szárnyas oroszlán egyértelműen Velence (az olasz Velence) jelképe, már pedig ha így van, akkor az olasz reklámügynökség tulajdonképpen csak revansot vett rajtunk. Visszavette tőlünk, ami joggal őket illeti. 

És így vissza is térhetünk kiinduló témánkhoz, magához a hirdetéshez, hiszen nem tisztem a szobrot semmilyen formában elemezni.

Maga a kreatív tehát egészen más arcát mutatja nekünk, szegedieknek, mint amit az olasz reklámügynökségnek jelent, de azt előítéletek nélkül is láthatjuk, hogy a hirdetés nem feltétlen éri el a célját. Mert mi volt a cél? Hogy felhívja a figyelmet egy olyan cég termékeire, aki a hajhullásban szenvedők számára nyújt professzionális megoldást. És mit látunk? Egy hajtemetőt. Egy galambbal gazdagított emlékhelyet, melyen egy darab hajszál tündököl. Minden kopaszodó álma, hát nem? 

Valahogy nem sikerült a potenciális vásárlók számára oly kívánatos állapot megjelenítése. Pedig nem kellett volna sok, hiszen ha az eredeti utcaképet megnézte volna jobban az alkotó (már ha ennyire ragaszkodott hozzá mint kiindulási alaphoz), a bronz oroszlánokról az igazi sörényesekre asszociálva máris adott lehetne a vizuális jövőkép.

noah-grezlak-66413.jpg

Noah Grezlak, Unsplash

Persze nem feltétlen kell a pozitív eredményt sulykolni, lehet problémafókuszú hirdetéseket is készíteni, amelyek inkább arra építenek, hogy a potenciális vásárlók magukra ismerve megszólítva érzik majd magukat. Erre egy példa Finnországból:

helsinki-against-hair-loss-small-88820.jpg

Forrás: coloribus.com

Egy német ügynökség pedig egészen más megközelítésből készített kreatív anyagot a Schwarzkopfnak. Wella sucks... 

print_activm_hair_arrest_chain.jpg

Forrás: Ads of the World

Egy ázsiai kampányban már tovább is mentek, és némi felelősséget is hárítottak a fogyasztóra egy dúsabb jövő ígérete mellett:

svensonrebirth.jpg

Forrás: Ads of the World

Sokféleképpen lehet tehát reklámozni a hajhullás elleni szereket, ki-ki döntse el maga, melyik vált ki belőle vásárlási szándékot. Van, aki az elsőre szavaz? 

Szólj hozzá!

Túltolta a CBA?

2017/03/03. - írta: BDominika

Szinte még alig hevertük ki a De miért? korszakot, máris itt egy újabb gyöngyszem, amelynek kapcsán beszélgethetünk arról, mire való a reklám, mi a marketing célja, illetve mi számít jónak egy ilyen dinamikusan változó szakmában. 

A CBA új reklámszpotja csak harminc másodperc, de a grandiózus látvány, a színek sokasága és a szokatlan kameraállás már az első pillanatoktól kezdve leköti a nézőt, és mire felocsúdnánk a rengeteg ingertől, hopp, vége is az egésznek. A perspektíva és a megközelítés annyira új, hogy eszünkbe sem juthat, hogy bármi is pusztán csak a véletlen műve ebben a harminc másodpercben. (Vagy mégis?)

A steril reklámkörnyezethez szokott szemünk számára szokatlan a látvány, hiszen kiket látunk nap mint nap reklámokban szerepelni? Valótlanul makulátlan embereket, fehér blúzban bolognai mártást kavaró mosolygó anyukákat és kötött pulcsiban rohangáló borostás, ráncolt homlokú férfiakat. 

Kasszás Erzsi egészen más. A készítők meg sem próbálták a színész(?) testi adottságait halványítani, sőt, mintha minden jel arra mutatna, hogy még kerekítettek is rajta. Mi lehetett ezzel a céljuk? Hogy magunkhoz közelebb érezzük. Ez sikerült is, de nem a fenti ok miatt, ellenben a közeli vágóképek elérik a kellő hatást, az ember hátrahőköl.

És most beszéljünk egy kicsit a szerencsétlen névválasztásról is. Tény, hogy a Pénztáros Erzsi elég hosszú, és énekelve is béna, de a Kasszás erősen áthallásos a szó negatív értelmében. 

Erzsi lelkes, mindene a munkája, imád élni, és ez látszik is rajta. A videó harminc másodpercében annyi a lendület, mint óceánban az esőcsepp, a közvetlen stílus pedig odaszögez bennünket a kanapéra. És máris sikerült önmagamnak ellentmondani. Mert bár a reklámokban tökéletesen hideg és valószínűtlenül irreális bábukat látunk, Erzsi a másik véglet, valahol középen van a valóság.

És valljuk be, talán még zavarba is jönnénk, ha a munkából hazafelé a boltba térve egy fellelkesülten pörgő, dalolászó személy szolgálna ki. Erről jut eszembe Hajós András eme mondata a Dalfutárból:

Szerintem azt kéne csinálni, hogy nagyon sok nyugtatót a Palya Beába beletolunk...

Az általános közvélemény a kommentek és a megjelent cikkek fényében meglehetősen negatívan fogadta a reklámszpotot, bár kíváncsi lennék, hogy a CBA mögött sejlő(?) politikai hátteret figyelmen kívül hagyva hogyan reagált volna ugyanerre a reklámra a nagyközönség. 

A CBA-t mindenesetre nem tántorította el a kedvezőtlen miliő, újabb szokatlan fegyverrel álltak elő, Erzsi válaszol címen:

A találgatások is egyből beindultak: vajon előre tudták, milyen felhördülés lesz a kampány kapcsán és rögtön le is forgatták az összes többi részt? Vagy annyira profik, hogy ismét előkapták a színészt és minimális utómunkával elkészítettek egy két perces anyagot? Az igazság odaát van, a szemünknek nem hihetünk, talán ki sem fog derülni, mi is történt valójában.

Az újabb szpot lényege a humorban rejlene, no meg a magabiztosságban, hiszen Erzsiről lepereg a kritika, és ismét szintet lépve, a közvetlenség hegyormáról (Édeseim, Drágám, stb.) mint a cséplőhenger, ontja ránk a frappánsnál frappánsabb válaszokat. 

Korunk Hócipője, a mémgyár is beindult, elárasztották a YouTube-ot is a kreatívabbnál kreatívabb kritikák, ami meg Erzsit illeti, nem lehet eldönteni, hogy annyi rossz, hogy az már  jó, vagy annyira jó, hogy az már rossz. 

Olyan esetben, amikor egy konkrét (bármely) áruházlánc brandépítés céljából indít reklámot, az elsődleges célkitűzés a márka iránti bizalom kiépítése vagy növelése. A kívánt cél eléréséhez használt eszközök sok mindent eldöntenek. Egy távolságtartóbb képi megjelenítés kétségkívül nem jár az Erzsiéhez hasonló médiazajjal, azonban kockázatvállalással lehet nagyot szakítani és nagyot bukni is.

Az eredmény minősíti az adott kampányt. Jelen esetben a kérdés az, hogy a nagyon magabiztos, a kritikákat jól tűrő és azoknak ellenálló, kockázatvállaló anyag előrelendítette-e a cég elfogadását - különös tekintettel a már említett politikai felhang és ellenszenv fényében, avagy aláásta az eddigi billegő állványzatot is. 

Vannak persze további kérdések is: hogyan viszonyulnak vajon az üzletláncban dolgozó emberek a reklám által közvetített életfelfogáshoz? Lesznek-e további anyagok is mindannyiunk örömére? Igaz az, hogy a negatív reklám is reklám? Sőt, az a jó reklám? Komolyan gondolták ezt, vagy csak médiahack az egész? Tudja-e a színész valójában függetleníteni magát az őt érő kritikáktól? És miért éri meg ez neki?

Egy biztos: mindenki erről beszél, mindenki erről ír. Ez természetesen még nem jelenti azt, hogy célt ért a kampány.

9 komment

A kokain vegyjele és a Google

2017/02/06. - írta: BDominika

Avagy kémiai forradalom Magyarországon

Schobert Norbert vasárnapi Facebook posztja nagy molekuláris vihart kavart Magyarországon. A fitnesz edző egy posztban említette a szacharózt és a kokaint, de nem ezért ugrott neki a Facebook népe, hanem azért, mert a képlet szó helyett a vegyjel szót használta. Nem az én tisztem, hogy a kémia világában eligazítsam az érdeklődőket, arra ott az általános iskolai tankönyv, illetve barátunk, a Google.

kv7.png

Forrás: Norbi Update Facebook oldal (Itt már javítva van a szó, de pl. az index.hu is írt róla, az eredeti poszt a 444.hu-n.)

Igen, a Google, mely csodákra képes, kitalálja a gondolatainkat, és a környezetünkkel ellentétben emlékszik mindenre, amit mondtunk neki vagy kérdeztünk tőle. Ha például idén karácsonyra napokig böngésztünk a keresőben a legjobb nagy képernyős tévékészülékeket keresve, valószínűleg még hetekig üldözött a témába vágó AdWords hirdetésekkel. 

No, de miért is érdekes a Google jelen esetben számunkra? Az országban már csak Update Norbiként emlegetett edző pont a keresőóriás segítségével szerette volna magát igazolni az őt hevesen támadókkal szemben. A meglehetősen homályos képen azt látjuk, hogy Norbi a keresőbe begépelte a 'kok'- betűcsoportot, és erre a Google első helyen a 'kokain vegyjele' eredményt ajánlotta fel. Norbi szerint ez annak a bizonyítéka, hogy létezik ilyen dolog, van a kokainnak vegyjele. Bizonyítéknak bizonyíték, persze nem egészen azt bizonyítja, amiben az edző reménykedett. Próbáljátok csak ki, írjátok be a keresőbe, hogy 'kok', nagyon valószínű, hogy számotokra nem ez lesz az első felajánlott keresési kifejezés. Az viszont nagyon valószínű, hogy Schobert Norbert nem először keresett rá a 'kokain vegyjele' kifejezésre, hiszen a Google a legjobb barát, aki sem az évfordulókat, sem a keresési előzményeket nem feledi. Kedvezni szeretne nekünk, időt spórolni, így amikor elkezdünk begépelni valamit, bármit, rögtön felajánlja - többek között - a korábbi hasonló kezdetű kereséseket. Persze nem csak azokat, én például még sosem kerestem rá a 'koktélok' szóra, és megkaptam azt is. 

Nagyon érdekes ellenben, hogy mi történt az elmúlt huszonnégy órában a Google háza táján vegyjel ügyben. Hirtelen megugrott a kémia iránti érdeklődés egész Magyarországon! A bevezetőben meglobogtatott molekuláris viharral nem a túlzás volt célom, (én tényleg) bizonyítani is tudom.

A Google Trends oldalon figyelemmel kísérhetjük a keresési trendeket az egész világra vonatkozóan. Mutatom, hogyan ugrott meg a kémiai kifejezések aránya az elmúlt egy héthez képest. Miután a média felkapta és messze repítette a vegyjel vs. képlet sztorit, mi, olvasók is rászálltunk a témára. Ki kíváncsiságból, ki kárörvendésből, nem is ez a lényeg, de igencsak megugrott a képletek iránti kereslet az egész országban.

kv.png

A kokain vegyjelére nagyjából senki nem volt kíváncsi szombatig Magyarországon (mivel nem is tudtuk, hogy létezik), azóta viszont az egekben van a népszerűsége. A média hatalma, ugye. 

Nem csak ez a keresőkifejezés döntött ám rekordokat az elmúlt órákban, nézzük most összehasonlítva az alábbi három kereső kifejezést. Kékkel jelölve: 'norbi kokain', pirossal: 'kokain vegyjele', sárgával: 'vegyjel'. Az első kettő kifejezés egy átlagos napon teljesen hidegen hagyja a magyar embert, biztató, hogy magára a vegyjel szóra azért folyamatosan van számottevő keresés. Ezeket egyébként nem én találtam ki, a Google Trends közölte velem, hogy pontosan ezek a keresések mentek nagyot. 

kv9.png

A bulvármédiában mindeddig kevésbé jelenlévő 'vegyjel' és 'képlet' szavak azért nem a semmiből bukkantak fel most, de kétségkívül soha nem voltak még ilyen népszerűek. Legalábbis az elmúlt hét napban nem. 

kv10.png

Önmagában a kokain szó elég népszerű keresési kifejezés, de még így is fellángolt az őt körülvevő érdeklődés az elmúlt huszonnégy órában:

kv3.png

Ha más hasznunk nem is volt ebből a sztoriból, az biztos, hogy képlet vs. vegyjel témakörben meglehetősen kiművelődtünk, a millió kémikus országa lettünk, és a történetnek még nincs vége. A negatív marketing is marketing alapon hihetetlen lendületet vett ugyanis magának a 'schobert norbi' névnek is a keresési intenzitása. Az egyébként is nagyon aktív social media életet élő fitnesz edző ugyanis szinte minden nap felbukkan valamely portál oldalán, folyamatosan jelen van médiában, mégis az elmúlt huszonnégy órában a csillagos eget éri a személye felé irányuló kíváncsiság. 

kv8.png

Mindenkinek saját Google-je van tehát. Saját keresési előzményekkel, saját böngészési múlttal, amelyet hiba lenne általános igazságok megalapozására bizonyítékként használni. Sokkal inkább saját magunk tükre, mindenki esetében más és más kifejezésekkel.  

2 komment

Amikor a nőknek férfinak kellett lenni

2016/10/14. - írta: BDominika

Avagy a társadalmi célú hirdetések hajnala

Ki gondolná, hogy a társadalmi célú reklámokat (TCR) tulajdonképpen különböző háborúknak köszönhetjük. Pedig így van.

A mechanikus nyomdagépek elterjedésének köszönhetően az amerikai polgárháború ideje alatt az újságkiadás egészen jövedelmező szakma lett, szükség is volt rá, hiszen a naponta, illetve hetente nyomott lapok friss információkkal látták el a lakosságot. A kormány, kihasználva a sajtó felfelé ívelését közleményeket, felhívásokat tett közzé ezekben a lapokban. A természetesen Északon bevetett kampány legfőbb célja a pénzgyűjtés volt, hiszen mint tudjuk, három dolog kell a háborúhoz, pénz, pénz és pénz. Az üzenet fényében a kormány nem is fizetett egy centet sem az elfoglalt felületekért, ezek a közlemények lettek a TCR előfutárai. Később, az ezredforduló elején, a korai 1900-as években a gyermekmunka beszüntetése érdekében jelentek meg az első társadalmi célú reklámok.

A társadalmi célú hirdetések legfőbb ismérve az, hogy tartalmukból kifolyólag megjelenítésük ingyenes. Legfőbb céljuk az ismeretterjesztés, figyelemfelhívás, edukáció. A TCR jellegű megjelenések a következő nagy szerepet a két világháború ideje alatt kapták. Elsősorban a hazafiasságot voltak hivatottak népszerűsíteni, valamint nagy hangsúlyt helyeztek a spórolásra, hogy több pénz maradjon a hadsereg ellátására. Mindezek mellett még egy fő céljuk volt ezeknek a reklámoknak, még pedig a nők munkába állása. A háború ugyanis szinte az összes dolgozó férfit beszippantotta és magával ragadta, a munkájuk pedig dolgavégezetlenül maradt. Helyettesíteni kellett őket. Az angol és az amerikai kormány ebben az időszakban elárasztotta a napi- és hetilapokat társadalmi célú reklámokkal, de találunk még francia megjelenéseket is.

Nézzünk most ezekre pár példát:

Az első egy Franciaországban megjelent hazafiasságra buzdító reklám 1917-ből. A nőkre maradt a család, az ipar és a mezőgazdaság is. Ki kellett tölteni a lyukakat.

4651.png

 Kép

Szintén 1917 volt az év, amikor a nők az kívánták, bárcsak férfiak lennének:

abcc6e2c76c3229dd7f12193c4b7b35c.jpg

Kép

Még mindig az első világháború, ezúttal Anglia:

e352d966464310786523fd0e08fff31c.jpg

A II. világháború egyik leghíresebb figurája Rosie the Riveter, vagyis Szegecselő Rózsa 1942-ből. Egészen biztosan mindenki látta már, azt viszont lehet, hogy csak kevesen tudják, hogy a poszter valódi személyt ábrázolt. Geraldine Doyle 17 évesen kezdett el egy michigani gyárban dolgozni, ekkor készült róla az azóta világhírűvé vált fotó, amelyen a bicepszét mutatja. 2010-ben hunyt el.

5e197310475e21df4e84c4a9e918c29e.jpg

Kép

Csináld meg a munkát, amit hátrahagyott!

a5e0e07df4249a925e230026e9df30b7.jpg

Kép

Támogasd a harcoló férjed a munkájával!

501a4695dafe738e7e7d81ecd1b9304b.jpg

Kép

 

Faliújság a Facebookon!

Forrás:

http://www.psaresearch.com/bib9830.html

Szólj hozzá!

Mi mindenre jó a rágógumi?

2016/10/03. - írta: BDominika

Egészen lenyűgöző és komoly ígéretekkel kecsegtető vintage rágógumi hirdetésekre bukkantunk. Csók előtt, toka, ráncok és álmatlanság ellen, de még fogyáshoz és tengeri utazásokhoz is hasznos lehet, ha van nálunk egy kis rágnivaló. 

1. Ha meg szeretnél csókolni egy lányt...

Ez a cseles útmutató 1911-ben jelent meg egy újságban, de még mielőtt azt gondolnánk, hogy komoly szerelmi tanácsadásban lesz részünk, olvassuk végig alaposan a szöveget. Feminista olvasóink kapcsolják be biztonsági öveiket. 

Állj a lánnyal szembe. Ne mondd el neki, mit tervezel. Ne kérd a beleegyezését a csókhoz. Álmodozó tekintettel nézz a szemébe. Ha szeretnéd, jobb kezedbe foghatod az ő jobb kezét. Ennél a pontnál hasznos lehet, ha sóhajtasz párszor. Suttogd neki halkan, hogy rózsapiros ajkai Cupido nyilára emlékeztetnek. Minden bizonnyal lesüti majd a szemét és elpirul, mikor ezt mondod neki. Bal kezed ujjaival finomat billentsd hátra a fejét. Húzd finoman magadhoz. Ne siess! Állhatatosan nézz a szemébe. Sóhajts még egyet. Közelíts hozzá mindaddig, amíg ajkaid - Ó, VÁRJUNK CSAK! - Ne csókold meg, amíg meg nem bizonyosodsz róla, hogy a Listerated Pepsin rágógumit használja, amely az egyedüli antiszeptikus rágógumi a világon, a rágógumi, ami biztonságossá teszi a csókot. Ha ezt használja, csókold meg!

Mindezt végigolvasva ne csodálkozzunk, hogy a rágógumit forgalmazó cég neve Józan ész. 

34d9b18b9ea54227a7eefa3ff59a1998.jpg

Kép

2. Ha szeretnéd lenyűgözni a Férfit!

Hölgyeim, máris itt az előbbi hirdetés inverz változata. Bár, ha jobban megnézzük, nem is annyira inverz. Szóval, hogyan nyerjük meg magunknak álmaink férfiját? 

Nevess úgy a régi viccein, mintha először hallanád őket. Azután készítsd el a kedvenc ételét olyan finoman, ahogyan még sosem kóstolta. Majd pedig... biztos, ami biztos, legyen nálunk Dentyne, ami rögtön rabul ejt minden férfit és nőt. 

10368430744_b162af9930_o.jpg

Kép

3. Tengeri betegség ellen

Kicsit még visszább megyünk az időben, ez a hirdetés 1897-ben jelent meg. Rágógumi Beeman-től - Minden más utánzat. Kedves, ugye? (1897)

beemans-gum_1897_ad.jpg

Kép

4. Fogyáshoz nélkülözhetetlen

Az alábbi reklám 1950-ből származik, és meglehetősen konkrét ígéretekkel kecsegtet. Hölgyeim, le azokkal a csúnya deréktáji hájrétegekkel! Előre a bájosan elegáns vonalakért! Semmi erőkifejtés, semmi torna, főleg nem gyógyszerek és hashajtó. Persze, rágózás közben ne felejtsék el követni a rágóhoz mellékelt alacsony kalóriás étrendet! Abban azért lehet valami! (1950)

29528074811_72a5bbbabd_o.png

Kép

Egészen hasonló reklámkampány tíz évvel később. (1960)

rago.png

Kép

5. Mozizás közben

A tökéletesen fehér fogakért! Vigyázzunk, ha túl sokat fogyasztunk belőle, nehogy elvakítsuk a mozivásznat is, mert akkor oda az élmény...

dentyne_then.jpg

 

6. Kisimítja az idegeket

A jó lehelet csak bónusz! Az egész család egészségére és örömére - szebbé teszi az ajkakat, a szájat és a fogakat is! (1938)

16674822267_9bc27a6b63_o.jpg

Kép

7. Megszünteti az emésztési zavarokat

Fokozza a nyáltermelést, ezért jobban kívánom az ételt, aztán pedig segít is megemészteni azt. (1914)

5wtiramyf8z3mv.jpg

Kép

8. Álmatlanság esetén

Dr. Edward E. Beeman orvos az 1900-as évek végén fejlesztette ki saját, egyedülálló formuláját: pepszint "csempészett" a rágógumiba, így olyan terméket nyert, amely támogatja az emésztést. Sőt, ha bizonyos álmatlanságok hátterében emésztési zavarok állnak, akkor tulajdonképpen arra is jó gyógyszer a Beeman rágógumi. (1923)

f8e25ik3qnd8jg.jpg

 Kép

9. A feszes arcbőrért

Fontos a mindennapi használat! Esőben és napsütésben is! (1937)

tumblr_nu4qbvnire1s7svzeo1_400.jpg

Kép

10. A dolgos élet jutalma

Avagy az igazán jó rágó vetekszik nagymama almás pitéjével. (1946)

naikpwc2f4846i.jpg

Kép

11. Szórakozáshoz

Az igazán nagy buborékokat a Bubble Yum biztosítja, a hangulatért az új ízek felelnek. (1982)

ertur1xmf9p5og.jpg

Kép

12. Az egészségért!

Ez a formula attól különleges, hogy az átlagnál keményebbre gyártották. A modern emberek ugyanis egyre lágyabb ételeket fogyasztanak és már szinte le is szoktak a keményebb élelmiszerek rágcsálásáról. 

5131089427_a71294ec2c_o.jpg

Kép

 

Faliújság a Facebookon!

Források a képek alatt linkelve.

Szólj hozzá!

Mi történik a világhálón egyetlen másodperc alatt?

2016/06/28. - írta: BDominika

54.907 Google keresés, 125.406 videómegtekintés a YouTube-on, 2,5 millió e-mail küldés. Mindez egy szempillantás alatt.

Lenyűgöző statisztikák az internet zsúfolt világából.

art-of-social-media.jpg

Kép

A világ népességének majdnem fele, szóval a bolygónkon élő emberiség 46,1%-a van jelen napjainkban a világhálón. Ez hozzávetőlegesen 3,4 milliárd embert jelent. Statisztikák szerint öt évvel ezelőtt ez az adat "csak" 31,8% volt, ami elég jól mutatja a világháló térhódításának dinamikáját. A Föld lakossága jelen pillanatban 7,4 milliárd ember, ebből 4 milliárd még nem használ internetet. Gyanítható, hogy számítógépet sem nagyon.

Összehasonlításképpen: a KSH adatai alapján 2015. első negyedévében több mint 8,1 millió internet előfizetés volt hazánkban, 2011-hez képest szinte megduplázódott az előfizetések száma. (Magyarország népessége közel 10 millió fő.)

De nézzük, mi is történik az interneten egy másodperc alatt!

Az Internet Live Stats nevű oldal szedte össze az alábbi megdöbbentő adatokat - szuper infografikákkal és élő, folyamatosan pörgő számlálókkal megspékelve a már amúgy sem mindennapi információkat. 

 Egy másodperc alatt:

  • 6.000-7.000 csipogás a Twitteren, 350.000 percenként, 500 millió egy nap alatt és 200 milliárd egy év alatt. 
  • Minden másodpercben 729 új fotó kerül fel az Instagramra.
  • 125.406 videót nézünk meg a YouTube-on.
  • 2.177 hívást kezdeményezünk Skype-on.
  • Másodpercenként 20.000 ember tartózkodik a Facebookon, és további 5 ember hoz létre új profilt.
  • 54.907 keresés a Google szoftverén
  • 1.132 poszt a Tumblr oldalon
  • 36.043 GB adatforgalom

Egy friss tanulmány szerint az amerikaiak egyötöde van folyamatosan online, elsősorban a fiatal felnőtteknek köszönhetően. A teljes amerikai lakosság 73%-a minden nap használja az internetet, közülük sokan naponta többször is. 

1447012283dollarphotoclub_74762780-1200x800.jpg

Kép

A Daily Mail cikke egy tanulmányra hivatkozik, amikor azt állítja, hogy minél több időt töltünk el a számítógépünkön és az okostelefonjainkon böngészve, annál több probléma merülhet fel a koncentrációs képességeinket illetően. Azok az emberek, akik folyamatosan a kütyüiken lógnak, hajlamosabbak elfelejteni fontos dolgokat és könnyebben hibáznak.

A 210 főre kiterjedő felmérés vezetője Dr. Lee Hadlington szerint a masszívan internetezők időnként elfelejtik, miért is indultak el egy bizonyos helyre, elveszítik beszélgetések közben a fonalat, és nem jelennek meg előre megbeszélt találkozókon. Hogy mindez miért van így, arra még nem tudják a pontos választ, de Hadlington szerint a folyamatosan online lévő rétegre ható káros befolyásoknak még csak az előszelét érezzük, további vizsgálatok szükségesek. 

 

 

Forrás: http://www.dailymail.co.uk/sciencetech/article-3662925/What-happens-internet-second-54-907-Google-searches-7-252-tweets-125-406-YouTube-video-views-2-501-018-emails-sent.html

 http://www.internetlivestats.com/

https://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/gyor/tav/tav1512.pdf

Szólj hozzá!

A héten felbukkant legjobb reklámok

2016/06/10. - írta: BDominika

Vagy legalábbis pár közülük

Van itt minden, túlzottan is nyilvános WC, bűvész postások, őrjöngő szoba a könyvtárban, új frizuradivat, cuki nagyszülők, meg két pizzányi könyvespolc.

Kezdjük az Ikea legújabb húzásával! 

Nézzünk más szemmel az áruház termékeire. Két pizza áráért például már kapsz egy Finnby könyvespolcot türkiz színben. Azért ha az árra nézünk, elmondhatjuk, elképesztően drága egy pizza Szaúd-Arábiában... (149 SAR = kb. 11.000 HUF)

ikea3.jpg

Extra szolgáltatás a postán

Nos, míg nálunk a postahivatalokban levélfeladáskor kötelező elemként van felajánlva a személyi kölcsön, a lakásbiztosítás, esetleg sorsjegy, hogy a csokoládékról már ne is beszéljünk, addig Londonban valami mást találtak ki, hogy népszerűsítsék a pénzváltás szolgáltatásukat. Kétségkívül érdekesebb így kivárni a sorunkat, mint bosszankodva, hogy minden lassan halad. 

Unalmas a könyvtár?

Bár már nagyjából vége a vizsgaidőszaknak, egészen biztosan nagyon sok diák töltötte az elmúlt heteit könyvtárban tanulással. Ők nagyon jól tudják, hogy néha tényleg szükség van egy kis szünet beiktatására. Na, erre való ez a hangszigetelt őrjöngő. 

Jótékony asszimetria

Romániában a rákos betegek számára nem támogatott szolgáltatás a paróka, így szinte elérhetetlen az átlagemberek számára. Egy valódi hajból készült paróka ugyanis a havi bevételük négyszeresébe is kerülhet. Ahelyett, hogy továbbra is az állam beavatkozását várnák, egy jótékonysági szervezet akcióba kezdett:

 Láthatatlan erőszak

A családon belüli erőszakot többnyire fiatal nőkkel ábrázolják, akik a bántalmazás nyomát viselik szerte a testükön. Ez a mostani reklámszpot azonban egy idősebb nagymama esetét ábrázolja szerető családja körében.

A nagyon nyilvános WC

A végére hagytunk egy elég ellentmondásosnak tűnő szpotot. Az Egyesült Királyságban egy közelmúltban elfogadott törvény értelmében a rendvédelmi hatóságok jogosultak arra, hogy az állampolgárok internetezési szokásait felmérjék és analizálják. A kampány arra hívja fel a figyelmet, hogy ügyeljünk a magánéletünk védelmére internetezés közben. 

Szólj hozzá!

Te is zenével a füledben közlekedsz?

2016/06/07. - írta: BDominika

És még nem ütöttek el?

Az életedbe kerülhet a kedvenc zenéd. És másokat is veszélyeztethetsz vele.

pedestrian-headphones-120117.jpg

Kép

Januárban bejárta a hazai internetet a Máltai Mentőszolgálat egyik vonulásának fedélzeti kamerájával készített felvétele. A mentő szirénájának hangjára mind a járművek, mind a gyalogosok elsőbbséget adtak a siető segítségnek, azonban volt egy járókelő, aki csak a jelzőlámpát figyelve lelépett a mentő elé az úttestre. Mint kiderült, a fülében szóló zene miatt nem vette észre időben a szirénázó mentőautót. A baleset szerencsére ezúttal elmaradt, és a mentősök siethettek tovább útjukra.

Számos cikk foglalkozik a jelenséggel, miszerint a bedugott fülű közlekedők könnyen saját maguk áldozataivá válhatnak. Egy 2012-es kutatás szerint 2006 és 2012 között több mint megtriplázódott azon áldozatok száma, akik zenehallgatás miatt vesztették életüket az utakon vagy sérültek meg szerencsétlenül. A tanulmány az USA-ban készült és 116 közúti balesetet érintett, ahol a gyalogosok zenével a fülükben közlekedtek. Kétharmaduk 30 év alatti férfi, és a balesetek 70%-a végződött halálesettel.

Túl azon, hogy a hangos zene károsíthatja még a hallásunkat is, elvonja figyelmünket a többi közlekedőtől, illetve kizárja a biztonságos közlekedéshez szükséges zajokat is. 

A BBDO reklámügynöség bangkok-i irodája egy új - állítólag világelső - okostelefonra letölthető applikáció számára készített az elmúlt hónapban reklámszpotot. Az applikáció lényege, hogy bekapcsolt GPS esetén érzékeli, mikor tartózkodunk beltérben és mikor kint az utcán. Utóbbi esetben automatikusan lecsökkenti a telefon hangszórójából áradó zene erősségét, teret hagyva a közlekedés zajainak. 

Az applikáció a találó Safe&Sound nevet kapta, a szójátékot magyarul elég nehéz visszaadni, mindenesetre értitek, jut is, marad is. Mármint a zenéből. Kérdés azonban, hogy az app mennyire jelent megoldást a problémára, mennyire megbízhatóan működik rendszeres használat esetén.

A legjobb talán mégis az lenne, ha mi magunk halkítanánk le készülékünket, applikáció nélkül, "egy gombnyomással".

(Ugyanez az ügynökség készített reklámszpotot az "okostányérnak", ami különleges kialakítása révén elnyeli pl. a thai ételekből kicsöpögő felesleges zsiradékot. Még nem láttad? Nézd meg itt!)

Hasonló kockázati százaléka van egyébként a menet közben mobilozásnak is, különösen, ha nem a száját, hanem az ujjait használja az ember, jelen esetben a gyalogos. Még mielőtt azonban elkezdenénk szidni a saját lábukat használókat, jegyezzük meg, hogy szép számban vannak fejhallgatós kerékpárosok és chat-elő autóvezetők is. 

headphoneistock_000012489770small.jpg

Kép

Szakértők szerint különösen a fiatalabb generáció van kitéve a zenehallgatásból fakadó közlekedési veszélyeknek. Az általános iskolás és a középiskolás korú gyerekeknek ugyanis még nincs kellő közlekedési rutinja, így ha kizárják a figyelmeztető ingereket, még védtelenebbnek bizonyulnak veszélyhelyzetben. Akkor is, ha egyébként megelőzhető lenne a baj.

Ne feledjük, a figyelmetlen gyalogosok nem csak a saját, de mások testi épségét is veszélyeztetik. 

A fiatalabb generáción kívül van egy másik veszélyeztetett csoport is, még pedig az egyre népszerűbb sportnak, a futásnak a szerelmesei. 

rbk-life-hacks-running-with-headphones-xln.jpg

Kép

Ha mégis úgy döntesz, hogy zenét hallgatva közlekedsz, ügyelj arra, hogy úgy állítsd be a hangerőt, hogy még jól érzékelhető legyen számodra a többi közlekedő zaja!

 

Forrás:

http://adsoftheworld.com/media/online/lmg_insurance_safesound 

http://www.livescience.com/36092-injuries-deaths-pedestrians-wearing-headphones.html

https://conversation.which.co.uk/technology/headphone-ipod-music-serious-injuries-death-high-street/

http://index.hu/mindekozben/poszt/2016/01/28/ilyen_amikor_egy_szirenazva_szaguldo_mentoauto_ele_lep_valaki_aki_a_fulhallgato_miatt_nem_hall_semmit/

9 komment

10 példa gerillamarketingre

2016/06/03. - írta: BDominika

Újszerű, meghökkentő, szokatlan

Némi agyafúrtsággal meg minimális anyagi ráfordítással elképesztően fel tudjuk pezsdíteni a marketing poshadt állóvizét. Mutatunk erre most pár példát.

A marketing is olyan, mint a répafőzelék, az emberek többnyire utálják, mások pedig tízezreket fizetnek érte Michelin csillagos éttermekben. Azok, akik ellenszenvvel viseltetnek e szakma iránt (Még hogy szakma! -mondják most ezt olvasva) többnyire a reklámok agresszivitását hozzák fel érvként, valamint hivatkoznak még a hirdetések manipulatív tulajdonságaira is. 

Igazuk is van, ha a reklámok nagy többségét nézzük. A humorral megfűszerezett répafőzelékre marketingre azonban az emberek többnyire elismeréssel reagálnak, vagy legalábbis nem lesznek rosszul tőle. A humorérzéknek és a fortélynak sokkal nagyobb részben kellene beivódni a marketing bugyraiba, hiszen, hogy a - már kissé talán erőltetettnek tűnő hasonlatunknál maradjunk - a jó kedvvel, önszántunkból elfogyasztott répafőzelékből ritkán adódik baj, ha viszont lenyomják a torkunkon, minden porcikánkkal tiltakozunk a dolog ellen. 

Mire gondolunk? Mondom máris. Tegyük fel, hogy a küszöbön áll egy rangos futball esemény, ami az egész világot, de minimum egész Európát lázban tartja. Mi fogy ilyenkor tonnaszámra a kereskedelemben? TV, igen, de nem csak az. Hanem sör meg chips, ugye? Hát kapcsoljuk össze a két dolgot, és tegyük új környezetbe a sörös dobozokat. A polcon szépen sorban elrendezve már senkit sem érdekelnek. Bezzeg, ha stadiont építünk belőle! Garantáltan az is mosolyra húzza a száját, aki amúgy utálja a répafőzeléket focit.

creative-guerrilla-advertising-in-store-ads-34-574ecb317d044_605.jpg

Az egész világ Trónok Harca lázban ég. De azt tudtad, hogy akár avokádót is eladhatunk a film egyik főszereplőjével?

creative-guerrilla-advertising-in-store-ads-7-574ea129b8601_605.jpg

És ha már film, itt van a Marsi, és már hallom is, ahogy rávágjátok: krumpli! Hát persze. Ilyen szuper burgonyát még Matt Damon se tudott termeszteni a Marson. 

creative-guerrilla-advertising-in-store-ads-5-574ea1245f377_605.jpg

Hogy szoktatok banánt venni? Ti is családokat választotok? Belegondoltatok már, mit érezhetnek a magányos, egyedülálló példányok, mikor éjjel lekapcsolják az utolsó lámpákat is az áruházban? 

creative-guerrilla-advertising-in-store-ads-14-574ea13ae6d22_605.jpg

A retro soha nem megy ki a divatból, ami jobban belegondolva elég abszurdnak hangzik, de hát ha egyre nagyobb rá a kereslet, miért ne fognánk ki a szelét, és vezetnénk a vitorlásunkat szebb partokhoz?

creative-guerrilla-advertising-in-store-ads-2-574ea11b85e7c_605.jpg

Ebben azért nem vagyunk elég biztosak, bár farsangkor jó ötlet lehet, ha múmia lenne éppen a gyermek. Egy felnőtt számára rémálom, ha a ruhájából WC-papír darab lóg ki.

creative-guerrilla-advertising-in-store-ads-32-574ec94edba76_605.jpg

Szezonális termék! Figyelem, hóemberorr kapható. Egyéb időszakban főzzünk belőle főzeléket...

creative-guerrilla-advertising-in-store-ads-49-574edafe52ab9_605.jpg

Én azt mondom, a hússal ne tréfáljunk, ritkán mutat jól nyersen, nem véletlenül kell a gasztro fotózásokon is hozzá egy teherautónyi felszerelés. 

creative-guerrilla-advertising-in-store-ads-6-574ea12741f3a_605.jpg

Ön dönt. Iszik vagy vezet?- alapon. Az egyikhez ugyanis több felelősségre van szükség. Erre már láttunk példát, de meg kell hagyni, még mindig hatásos. 

creative-guerrilla-advertising-in-store-ads-33-574eca4c79a2f_605.jpg

Szeretjük a sajtot, így egyet kell értenünk ezzel a szuper megoldással.

creative-guerrilla-advertising-in-store-ads-30-574ec6ad961e6_605.jpg

A fenti példák jól illusztrálják, hogy humorral és fantáziával fiatalos, új lendületet tudunk vinni a marketingbe. Kell hozzá bevállalós főnök, egy jó ötlet, meg kicsi pénz. Ebből kell a legkevesebb.

+1 Csirkemellfilé

creative-guerrilla-advertising-in-store-ads-574eace080d69_605.jpg

 

Forrás: http://www.boredpanda.com/creative-guerrilla-advertising-in-store-ads/

 

Faliújság a Facebookon

 

12 komment

Micimackó és a királyi születésnap

2016/05/30. - írta: BDominika

A nagy találkozás

Nem csak a britek királynője, II. Erzsébet ünnepelte idén kilencvenedik születésnapját, hanem sokunk nagy kedvence, Micimackó is. A. A. Milne könyvének első kiadása ugyanis 1926. október 14-én jelent meg először Nagy Britanniában E. H. Shepard legendás illusztrációival. 

A dupla évforduló alkalmából a Disney egy különleges történettel készült, melyben Micimackó elindul, hogy részt vegyen a királynő születésnapi ünnepségén. Az úton elkíséri természetesen pár barátja, Róbert Gida, Füles és Malacka is. 

mici3.jpg

Az új kaland rajzolói az eredeti figurák felelevenítésével tisztelegnek E. H. Shepard előtt, valamint az új szereplőt, a királynőt is ennek megfelelő stílusban rajzolták meg. 

A kissé lassú gondolkodású, ámde csupaszív medve kalandjai akkor kezdődnek, amikor a Százholdas Pagony mezején döntésre jut, nem csak hogy részt vesz a királynő születésnapi ünnepségén, de fel is olvassa neki a számára írt versét. Vonattal utaznak a nagy Londonba, ahol ámulattal veszik szemügyre a híres város nevezetességeit. 

mici5.jpg

A nagy találkozásra szerencsésen sor kerül, és az illusztrátorok jó érzékkel nem hagyták ki a királyi család jelenlegi cukiságfelelősét sem a meséből, így történt, hogy a kis medve találkozott a kis herceggel. 

mici2.jpg

A Disney gondozásában nem csak ezek az illusztrációk készültek el, hanem Jim Broadbent felolvasásával a mese hallgatható formában is elérhető. Broadbent az Iris - egy csodálatos női elme férfi mellékszereplőjeként kapott Oscar-díjat 2002-ben. 

 

Forrás: http://www.today.com/parents/winnie-pooh-meets-prince-george-queen-elizabeth-too-new-book-t94946

http://www.aol.com/article/2016/05/26/winnie-the-pooh-turns-90-meets-britains-queen-in-new-book/21384238/

1 komment
süti beállítások módosítása