Itt minden szubjektív

Hol jó dolgozni?

2016/09/13. - írta: BDominika

Egyre elterjedtebbek manapság az ún. nyitott irodák, ahol egy légtérben kap helyet egyszerre több munkatárs is. A dolog mögötti koncepció része az az elgondolás, miszerint az egymáshoz közel elhelyezkedő dolgozók között sokkal könnyebb a kommunikáció, az azonnali interakciók kedvezően befolyásolják a munkatársak és így a cég hatékonyságát, nem utolsó sorban pedig az egyterű irodák bérlése, de akár vásárlása is költséghatékonyabbnak bizonyul a cég vezetése számára, mintha szeparált irodahelyiségekkel rendelkező ingatlannal lenne dolguk. 

Open Office - játszótér felnőtteknek?

A főként a nyugati kultúrában nagy népszerűségnek örvendő nyitott irodák a kilencvenes években jöttek igazán divatba. A Google budapesti irodája pl. egész kis birodalommá nőtte ki magát, színek, kreativitás, új lendület, ezek jellemzik a keresőóriás tavaly megnyílt fővárosi ingatlanát. Persze nem minden nyitott iroda ennyire színvonalas hazánkban. 

open_office.jpg

A Google 2015-ben megnyílt budapesti irodája Képek

A nyitott irodákra jellemző, hogy sokszor még térelválasztókat sem alkalmaznak a személyes munkaterek kijelölésére, mindenki egy asztalnál ül és dolgozik. Vajon ilyen körülmények között valóban hatékonyabb a munkavégzés?

Nem mind arany

Egy most napvilágot látott tanulmány szerint nem feltétlen valósulnak meg az open office ideológiájához csatolt remények. Az 1000 ausztrál munkavállaló körében elvégzett kutatás eredményei azt mutatják, hogy a nyitott irodai körülmények között dolgozók között inkább jellemző a bizalmatlanság, az együttműködés és a vezetők támogatásának hiánya, még a korábban kialakult munkatársi barátságok is veszélybe kerültek. Jellemzően több együttműködést véltek felfedezni a kutatók a személyes térrel rendelkező munkatársak között. A tanulmány készítői azt javasolják, hogy ha lehet, mindenki számára jusson külön irodahelyiség, maximum 2-3 személy osztozzon egy légtéren. 

Nyilvánvalóan nem mindenki olyan szerencsés, hogy saját irodája legyen. Azok számára, akik zsúfoltabban kénytelenek dolgozni, azt javasolják, hogy zöld növényekkel, esetleg könyvespolccal válasszanak le maguknak személyes munkateret, a folyamatosan duruzsoló zaj ellen pedig használjanak fejhallgatót. Időnként pedig iktassanak be szüneteket, amikor elvonulnak az iroda egy csendesebb zugába, hogy függetlenítsék magukat a munkatársak felől érkező ingerektől.

0-ce-wowf84wp1xndb-.jpg

Kép

Home Office - mennyország introvertáltaknak

Az emberek nem egyformák. Hogy csak egy példát említsünk, a környezet felé való nyitottságuk alapján intovertáltaknak, azaz befelé fordulóknak, illetve extravertáltaknak, vagyis kifelé fordulóknak nevezhetjük őket. Egy, a környezete és a társadalom felé nyitott személyiség minden bizonnyal azonmód elszegődne a fent mutatott budapesti Google irodába, míg egy befelé forduló ember számára már a képek nézegetése is némi gyomorgörccsel jár. Az introvertált személyiségek számára legmegfelelőbb az önálló munkavégzés, szívesebben dolgoznak magukban, mint nagyobb csoportban. Előnyben részesítik az írott kommunikációt, mint akár a telefonon történő egyeztetéseket, és az otthoni környezet monotonitása hosszú távon sem korlátozza hatékonyságukat. Nyitott irodában pedig még a legdörzsöltebb introvertáltnak is óriási energiába kerül, hogy felszínen maradjon.  

legkedvesebbmunkatarsam_1.png

Lógalába

Az otthoni munkavégzéssel kapcsolatban azonban ma már számos előítélet él, különösen, ha az ember szellemi munkát végez. Ha nem látjuk, hogy mi történik a falak mögött, hajlamosak vagyunk (?) azt gondolni, hogy aki otthonról dolgozik, az csak lazsál egész nap. Holott, sokkal több szervezést és odafigyelést igényel az otthoni munka koordinálása és elvégzése, hiszen könnyen abba a csapdába eshetünk, hogy elúszunk az időbeosztásunkkal, kifolyik a kezünk közül a munka, vagy a házimunkát csináljuk ahelyett, amiért a fizetésünket kapjuk. Azon kaphatjuk magunkat, hogy nincs munkaidőnk, és úgy érezhetjük, soha nincs vége a munkának. Otthonról dolgozni tehát nem könnyű, viszont kétségkívül megvannak a maga előnyei. 

2dcf048bdd1d0679d1c876950c38aa45.jpg

Kép

Kilenc mondat, amit NE mondj olyannak, aki otthonról dolgozik. Mondom, dolgozik.

1. Akkor Te tulajdonképpen egész nap nem csinálsz semmit?

2. De jó neked, nem gond, ha betegek a gyerekek!

3. Te most munkanélküli vagy?

4. Bevállalnád a szülői munkaközösséget? Hiszen úgyis egész nap csak otthon vagy! Egy csomó időd van!

5. Úgy sajnálom, hogy vége a nyári szünetnek!

6. És mivel telik egy napod? Nem szoktál unatkozni?

7. A héten összevont csoportok lesznek, Ön úgyis otthon van, nem vinné haza a gyereket ebéd után? Vagy nem tudna egész héten inkább otthon maradni?

8. Még nincs kiteregetve? Hát mit csináltál egész nap?

9. Szia! Gondoltuk, beugrunk, erre jártunk, úgyis itthon vagy! Hát ráérsz, nem? Jaj, Tamáska, miért lökted le azt a poharat!

Faliújság a Facebookon

Forrás: 

https://www.theguardian.com/money/2016/sep/13/clash-of-the-coworkers-how-open-plan-offices-make-us-more-antisocial

https://www.researchgate.net/publication/307634031_Distractions_and_workplace_angst_Are_shared_workspaces_all_they%27re_cracked_up_to_be

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://faliuujsag.blog.hu/api/trackback/id/tr5911702011

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2016.09.14. 00:45:25

Széles körben ismert, hogy az open office radikálisan rontja a hatékonyságot és a dolgozói megelégedettséget. Egyetlen egy dologra alkalmas, rövid távon rengeteg pénzt tud hozni. A felsővezetés kap egy kövér prémiumot a spórlásért és a cv-ben is jól mutat, miközben rendszerint nem ül be az ilyen akolba a csorda közé, hisz ki akarna ilyen körülmények közt dolgozni...

Szakyster 2016.09.14. 06:42:31

@vuvuzela importőr: Tökéletesen összefoglaltad az openoffice lényegét. Maximálisan extrovertált vagyok, de az oo pezsgésre, bulizásra jó, munkára nem.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2016.09.14. 07:27:57

Kreatív, alkotó munkát nem lehet így végezni. Belekényszerültem ilyen helyzetbe de most megint itthon vagyok. Tegnap pl egész nap lazsáltam. Tök jó volt

midnight coder 2016.09.14. 07:34:26

Ja, nálunk is openoffice van. Az energiám nagy része arra megy el, hogy a munkámra koncentráljak: semmi nem jobb annál, mint úgy megkeresni egy több száz emberéves szoftver valamelyik hibáját, hogy közben a hátad mögött valaki angolul meetingel, előtted két asztallal két-három kolléga pedig egy másik szoftver fejlesztését beszéli meg. A fejhallgató egy darabig jó megoldás, de aztán megfájdul a fül tőle, vagy a nagyobbaktól jól bemelegszik. Az openoffice legalább olyan jó módja a hatékonyság csökkentésének, mint amennyire egy-egy kötelező csapatépítő tréning kiváló motiváló tényező arra, hogy az ember másik csapatot kezdjen el keresni, ahol nincs ilyen.

Trisi · www.alphawing.hu 2016.09.14. 08:42:08

Egy 90 fős irodában dolgozom, gyakorlatilag akkor végzünk termelő tevékenységet, amikor összesen öten vagyunk. Nagyjából 10-17óra között lehetetlen bármire koncentrálni. Természetesen aki kitalálta az nem ebben az irodában ül.

É2I 2016.09.14. 08:45:54

@midnight coder: Ott a pont.

on:
Az OO egy _megideologizált_ ökörség. Ergo az egy négyzetméterre eső emberek számával mutat ki költséghatékonyságot. Persze, hogy megveszi minden felső-, középvezető, mivel költségcsökkentést hoz. Neki nem kell elviselni a sok "bunkót", mivel - minimum - egy üvegkalitkával elválasztott, lezárt helyen "dolgozik", jobb esetben teljesen elzárt helyen, ahol még egy titkárnői szoba is elválasztja őt a külvilágtól, meg a sok, felesleges "zaklatástól".

Ezek a "végezzük együtt a munkát" örömködések akkor sem jók, ha egyfajta munkát végez mindenki, ugyan azon a szakterületen. De akkor már tökéletes káosz, ha több osztály, különböző tevékenységeit végezzük.

Arról ugye meg nem szól a fáma, hogy mindenkinek más a hőérzete, idegesíti a zaj vagy a csend és ezek sem állandóan. Azaz ez egy folyamat-állapot, nagyon sok mindentől függ. De. Az ember, ha magának tudja beállítani a körülményeket, sokkal nyugodtabban tud dolgozni és nem őrül bele azokba a környezeti "ártalmakba" amik körülveszik. (Érthető ezalatt az a munkatárs, akit szimplán nem bírsz, vagy te is, másnak.)

A vegyél fel fülhallgatót, használj füldugót, egyéb ökörségek javaslóinak meg egy hétre _kötelezően_ előírnék ilyen eszközhasználatot. Rögtön elmenne a kedvük tanácsokat osztogatni. Mind amellett, hogy kényelmetlen, pont a "közösségi élményt" zárja ki, de nem csak azt. Így hozva egy tökéletes akvárium érzést, még nagyobb elszigeteltséget, Akkor hol is van a kommuna?

Tudjuk azt is, hogy a lazsálás, sumákolás elkerülése (is) a cél. De! Adjon a kedves vezető, ütemezve annyi munkát, hogy az lefogja a munkaidőt - elvégre ez (is) a dolga. És kérje azt konzekvensen számon, ennyi. Ja és az nem mindig lazsálás, ha valaki "csak bámulja a képernyőt", mivel elég sok esetben ilyenkor a feladatra koncentrál, fejben végzi a munkát, netalán a gépre vár, hogy végre befejezze a feladatot (sokan szeretnének olyan rendszereket, ahol csettintésre minden feladat elvégződik, de ez akár generálhat kényszerpihenőket is).

Mondhatja erre sok mindenki, hogy "irodista semmittevő aggodalmai", de mivel dolgoztam már sok féle munkában, pozícióban és mind _szellemi_, mind _fizikai_ munkát immáron harminc éve, tudom mit beszélek.

Serrin 2016.09.14. 09:57:38

Az openoffice alkalmatlan bármilyen olyan munkánál, ahol koncentrálni kell. Ezen a pótcselekvések (fülhallgató, polc kitevése, stb.) sem változtat.

Plumper_ 2016.09.14. 10:42:06

A fő, hogy ne lássanak a monitorodra! :-D

Irbisz 2016.09.14. 11:23:24

Ha valaki rakeres az open office-al kapcsolatban a "disadvantages", "drawback" stb. kifejezesekre, rengeteg komoly forrast talal arra, hogy hiaba a nagy elterjedettsege, a legtöbb helyen komoly, kimutathao elöny lenne a megszünteteseböl.
Persze mivel ezek az elönyök nem olyan egyszerüen kalkulahatok, nem egyertelmüen tervsorokhoz köthetök mint a bevezeteseböl adodo müködesi költseg csökkentes, a nem ezekben a szarokban ülöfelsö vezetök pont leszarjak hogy egyebkent cegük hosszutavu (penzügyi) erdekeivel ellentetes döntest hoznak.
Mert az hogy a dolgozok komfortjat, kenyelmet nem tartjak fontosnak az egy dolog, hisz a biznisz az bisznisz (mondani meg barmit lehet erröl a cegpolicyben), de felelös felsövezetöktöl elvarhato lenne hogy a ceg erdeket tartjak szem elött, nem a sajat bonuszukat.
Persze ez kisse fabol vaskarika, mert aki eleg magasra jutott a ceghierarchiakban, azt pont nem erdekli kb. semmi a sajat erdeken kivül.

Irbisz 2016.09.14. 11:24:06

@midnight coder:
Na ja, nalunk is mindennapos, hogy az emberek mennek keresni üres targyalot, folyosoi pihenöket ha lync-es megbeszeles van,hogy tudjanak koncentralni az elhangzottakra, es ne zavarjak a többieket, mig ha csak telefon(konferencia) van ki a lepcsöhazba, az üres terekbe.
Az elmelyült munka meg igy eleg illuzorikus, mert ha valaki rutinszerü favagast vegez, annak sem mindegy hogy milyen (zajos) a munkakörnyezet, de elmelyült, nemi szellemi inputot követelö munkaknal egyenesen karos, jelentösen lassitja a munka elvegzesenek gyorsasagat, es növeli a hibazas eselyet.

Nancsi 2016.09.14. 11:24:21

"A főként a nyugati kultúrában nagy népszerűségnek örvendő nyitott irodák"
Ez sehol se NÉPszerű, legfeljebb csak "FŐNÖKszerű". Magyarán a nép utálja mint a sz.rt, a főnökök meg imádják, mert több n.gger fér el a gépsoron, és hátulról rá lehet látni mindenki monitorára. Ha ott a főnök irodája, egy irányban átlátszó üvegfallal, akkor igazán boldogok.
süti beállítások módosítása