Itt minden szubjektív


Introvertált a gyerekem! Mit tegyek?

2016/10/02. - írta: BDominika

Mi a különbség a félénk és a befelé forduló gyerek között? Hogyan tud boldogulni egy introvertált gyerek a dominánsabb társai között? Mi a visszahúzódó gyerekek szuperereje?

Egy korábbi bejegyzésben már volt szó arról, milyen élethelyzetek tudják zavarba hozni a befelé forduló embereket. Említésre került a posztban Susan Cain könyve, valamint a TED-en előadott beszéde.

Azóta azonban megjelent a szerző második könyve, melynek témája az introvertált gyerekek és az ő szupererejük.

susancain.png

Mondunk egy esetet: irodalom óra van, és a tanár téged kér fel, hogy menj ki az osztály elé, és adj elő a Macbeth-ből egy jelenetet a saját szavaiddal... Ismered a darabot, tudod, miről van szó, irodalomból amúgy is ötös vagy, de abban a percben, ahogy a tanár száját elhagyja a fenti utasítás, téged mégis kiver a víz, azonnal vörös leszel, és bár elbotorkálsz a tábláig, megszólalni már nem tudsz. Megbénít a társaid és a tanárod figyelme, a szégyennel küzdve próbálsz levegőhöz jutni, aztán mikor végre megkönyörülnek rajtad, lehajtott fejjel visszakullogsz a padodba. 

Ha ezt olvasva buzgón bólogattál, és nagy ühümöket hümmögtél magad elé, esetleg eszedbe jutott pár saját történet, minden bizonnyal te is az emberiség introvertált részéhez tartozol. 

89988701-56a36f8f3df78cf7727d5d4e.jpg

Kép

Susan Cain maga is befelé forduló ember, saját bevallása szerint az egész családja introvertált emberekből állt, akik közül talán még ő volt a leginkább nyitott a világ felé. 

Szemlélődő beállítottsága sok szempontból nem jelentett számára hátrányt, hiszen előbb a Princeton-on, majd később a Harvardon tanult. A kamasz- és ifjúkor azonban minden fiatalnak megrengeti az önbecsülését. Számára az a felismerés okozott némi bonyodalmat, miszerint az érvényesüléshez többet kellene "bandáznia", csoportokhoz csatlakozni. Látta, hogy kapcsolatok nélkül nem fog jól boldogulni.

Felnőttként ez az elvárás már nem feszélyezi, azonban még mindig úgy tapasztalja, hogy az extravertált személyiségjegyek sokkal szimpatikusabbak és elfogadottabbak a társadalom számára, mint a - sokak által félreértett - introvertált személyiségtípus. 

9d3a3a2d7f78c0dd3360b8dc67aa5631.jpg

Kép

Cain 2005-ben kezdte el írni a Csend - A hallgatás ereje egy harsány világban című könyvét, melyben szerette volna ellensúlyozni az extraverzió dominanciáját a befelé forduló személyiségjegyek leírásával. Bár 7 évig dolgozott a könyvén, nem is remélte, hogy ilyen kedvező fogadtatásban fog részesülni: 2012-es megjelenése óta 40 nyelvre fordították le könyvét, többek között magyarra is.

A könyv hamar nagyon népszerű lett, és rengeteg idősebb korú olvasója kereste meg azzal, hogy sokkal könnyebb lett volna az életük, ha mindazokkal tisztában lettek volna már gyerekkorukban, amiről Cain írt könyvében. Második könyve (Quiet Power) éppen ezért a serdülőkorú introvertáltakat célozza meg. 

Ha te is introvertált gyermek szülője vagy, érdemes Susan Cain honlapját meglátogatnod.

A kézikönyvként is funkcionáló mű elsőként a befelé forduló és a kifelé forduló emberek közötti különbségeket tárgyalja. Ezen belül Cain külön kitér arra, hogy mi a különbség a félénkség és az introverzió között. Véleménye szerint míg a félénkség elsősorban a negatív társadalmi kritika és az önbizalomhiány miatt alakul ki az emberben, az introvertált emberek csupán csak jobban kedvelik a csendesebb, elmélkedő társaságot vagy az egyedüllétet. Tehát amíg a félénkség egy megküzdeni való akadály, az introverzióval nincs semmi probléma. Ha azon kapod magad, hogy nem szeretnél elmenni valahova - mondja Cain - tedd fel magadnak a kérdést, miért? Ha a válaszod az, hogy csupán jobban szeretnél egyedül lenni, ez rendben van. Ha viszont félsz valamitől, érdemes utánajárni, hogyan tudnád magad ebből a helyzetből kibillenteni. 

Cain praktikus javaslatokat is ajánl a könyvében: ha teheti, az introvertált gyerek üljön az első padok valamelyikébe, így ha felszólítja a tanár, nem kell több tíz hátraforduló szempárral szembenéznie. 

 quiet-powerhc_3d-e1461703127138-716x1024.png

A könyv nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a külvilág részéről furának tartott introvertált gyerekek tisztába jöjjenek azzal, hogy nincs velük semmi probléma. Segíti a gyerekeket és a tinédzsereket abban, hogyan ismerjék fel idejében, hogy az energiáik végét járják, és hogyan érhetik el, hogy újra fel tudjanak töltődni. Cain különösen kiemeli a kommunikáció fontosságát. Ahelyett, hogy folyton elvonulnál egyedül az ebédlő magányos zugába - mondja - beszélgess el először hozzád közel állókkal arról, hogy te introvertált vagy, és ennek mi a jelentősége, valamint hogy időnként szükséged van visszavonulásra a tömeg elől. Cain szerint az ilyen beszélgetések sok hamis megbélyegzéstől és félreértéstől tudják megóvni a csendesebb gyerekeket. 

A könyvben szó van még a barátságról is. Az introvertált személyek sok energiát fektetnek a közeli kapcsolataikba. Azonban mivel természetükből adódóan nincs sok közeli berátjuk, akkor sem hagynak fel a "kapcsolattal", ha abban megaláztatás éri őket, mivel félnek attól, hogy új emberekkel kelljen kialakítaniuk interakciót. Cain egy konkrét személy példáján keresztül mutatja be, hogy ez hosszútávon mennyire káros hatással lehet a befelé forduló gyermekek számára. A szerző elmondja, hogy az elmúlt évek alatt több olyan esetről hallott függőségekkel foglalkozó tanácsadóktól, ahol a félénk, visszahúzódó gyermekek valamilyen stimuláló szerhez nyúltak annak érdekében, hogy így feloldódjanak és jobban elfogadják őket a társaik.

A közösségi nyomás és a társaktól érkező elvárások tinédzserkorban hatványozottan befolyásolják minden gyermek életét.

A közösségi média azonban hatalmas ajándék az introvertált személyek számára. Az interneten szörfözve ugyanis a biztonságos környezete vagyis az otthona elhagyása nélkül tud kapcsolatokat kiépíteni - anélkül, hogy személyesen kellene találkoznia bárkivel is egy idegen helyen. 

Az előítéletek lerombolása érdekében Cain több híres introvertált embert is példaként állít a fiatalok számára, mint például Mahatma Gandhi, Rosa Parks, Albert Einstein, Bill Gates, Stephen Wozniak és J. K. Rowling. De nem csak ők kaptak helyet a könyvben, hanem olyan tinédzserek sikersztorijai is, amelyek bizonyítják, hogy a befelé forduló fiatalok is lehetnek sikeresek és elismertek. 

És ha még ez sem lenne elég ahhoz, hogy a társadalmi elvárásokkal küzdő serdülők jobban érezzék magukat, Cain elárulja az olvasóinak, hogy mi az introvertáltak szuperereje! A mások meghallgatására való képesség és az együttérző készség nagy előnyei például ezeknek a fiataloknak. Szeretnek és tudnak is hosszan elmélyedni egy-egy témában, hasznos kutatásokat folytatnak. 

Cain kihangsúlyozza, hogy mennyire fontos, hogy a gyerekek találjanak hozzájuk illő hobbit, aminek segítségével fel tudnak töltődni a mindennapok során. 

Kevés hitelesebb példa van, mint maga Susan Cain. 7 éven keresztül kutatta a témát és írta, szerkesztette a könyvét, majd pedig át kellett állnia a másik oldalra: promotálnia kellett saját magát, többek között egy 1.500 fő előtt megtartott TED beszéddel. Hogy ne valljon szégyent, beszéd- és mozgástanároktól vett leckéket, és végül nagy sikert aratott, Bill Gates személyesen az egyik legjobb beszédnek tarja Cain alig 20 perces előadását, amit egyébként a TED oldalán több mint 14 millióan, a YouTube-on pedig több mint 5 millióan néztek meg. 

Reméljük, nem kell sokat várnunk a második könyv magyar megjelenésére. 

 

Forrás:

http://www.theguardian.com/lifeandstyle/2016/jun/04/introverts-of-the-world-rise-up-susan-cain

Kép:

http://talkingintrovertblog.blogspot.hu/2013/03/i-introvert-problem.html

http://www.hatterkiado.hu/konyveink/csend

http://www.quietrev.com/susan-cain-quiet-power-excerpt/

komment

A 10 legkedveltebb pihenési mód

2016/09/28. - írta: BDominika

Hogyan pihenünk? Mivel töltjük a szabadidőnket? Van-e elég lehetőségünk a feltöltődésre? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket firtatott a világ eddigi legnagyobb, pihenésről szóló felmérése.

A 2015 őszén közzétett online kérdőívet 18.000 fő töltötte ki a világ számos pontjáról. A 134 különböző országból érkező válaszokat a szakértők a napokban kezdték el kielemezni. A nemzetközi kutatásban a BBC Radio4 is részt vesz, ők közölték legelőször a felmérés első eredményeit. Ezek szerint a válaszadók 68,4%-a szeretné, ha több időt tudna pihenésre fordítani a mindennapjaiban. Egyharmaduk nyilatkozta, hogy szerinte az átlagosnál több igénye van pihenésre, és mindössze 10% azt, hogy az átlagnál kevesebbre. 

Egy kérdésben azt tudakolták, hogy az elmúlt napon mennyi időt tudott pihenésre fordítani a kérdőívet kitöltő személy, a beérkezett válaszok átlaga három óra hat percTe pihentél ennyit tegnap?

Persze, kinek mi a pihenés. Míg valaki pusztán csendben szeretne létezni pár percig, másnak egy régi baráttal való véletlen összefutás is feltöltődésnek számít. 

A készülő tanulmány kétségkívül egyik legérdekesebb pontja pont ez: hogyan pihenünk? A felmérésben résztvevőknek három dolgot kellett felsorolniuk erre a kérdésre. A kapott eredmények alapján a BBC Radio4 összeállította a legkedveltebb tevékenységek listáját. Ami figyelemfelkeltő az alábbi listában az az, hogy ezen elfoglaltságok nagy részéhez egyedüllétre van szükség. Vagyis egy olyan kép rajzolódik ki ez által előttünk, hogy igazán hatékonyan pihenni csak egyedül, társaság nélkül tudunk. Valóban így van ez?

_91385202_restful_activities-b.pngAz egyedüllétben rejtőző potenciál titka vélhetőleg abban van, hogy mikor nem kell másokra figyelnünk, könnyebben tudunk magunkkal foglalkozni. A válaszadók átlagosan szabadidejük harminc százalékában folytatnak magukban diskurzusokat, amiből arra következtethetünk, hogy mikor a környezetünket kikapcsoljuk, akkor ugyanígy teszünk saját magunkkal is.

Azonban téves az az elgondolás, miszerint mikor egyedül vagyunk és éppen semmit sem csinálunk, az agyunk kikapcsol. Korábban a neurológusok is azt gondolták, hogy ilyen helyzetekben az agyunk kevésbé aktív, mint mikor egy feladatra kell koncentrálnunk. A huszadik században viszont az agyi szkennerek elterjedésének köszönhetően kimutatták, hogy az agyunk sokkal elfoglaltabb, amikor nem köt le bennünket egy konkrét feladat megoldása. 

Érdekesség: A felmérés során inkább férfiak nyilatkoztak úgy, hogy több igényük lenne pihenésre, mint az átlag érték, azonban arra a kérdésre, hogy a kérdőív kitöltése előtti nap mennyit időt pihent, átlagértéket tekintve a férfiaknak tíz perccel több idő jutott, mint a nőknek. 

No, de most már lássuk a tíz legnépszerűbb pihenési módot! 

1. Olvasás

Számomra nem meglepő módon az olvasás végzett az első helyen, a válaszadók közel hatvan százaléka nyilatkozott úgy, hogy olvasás közben tud igazán kikapcsolódni és feltöltődni. 

0d56f282f5df2563d7b48da6f423e353.jpg

Kép: Sarah Andersen

2. Természetben lenni

Hátrahagyni az embereket, az épületeket, a betont, a szmogot, a tömeget, és irány ki az erdőbe, hegyekbe! Érdekes, hogy valamivel több nő említette meg ezt a pihenési módot, mint férfi.

3. Egyedül lenni

A harmadik legnépszerűbb válasz nem is egy tevékenység vagy elfoglaltság, hanem csak ennyi: egyedül lenni. Többnyire nők és harminc év alattiak válaszolták ezt a pihenési módot, a kutatók szerint még extravertált emberek is. 

stadium-165406_1920.jpg

4. Zenehallgatás

Ezt a választ a férfiak írták többen, valamint főleg a fiatalabbak. 

5. Semmit sem csinálni

A felmérést készítők szerint nagyon érdekes, ahogyan ez a pont alakult. A 31-45 éves korosztály kivételével minden más életkorban érkezett ilyen válasz. Sokan nyilatkoztak úgy, hogy nagyon nehéznek találják a semmittevést, illetve a válaszadók kilenc százaléka érzi magát rendkívül stresszesek, sőt bűnösnek pihenés után.

6. Gyaloglás

Némelyeknek ez minden, csak nem pihentető, mégis sokan választották a gyaloglást mint hatékony pihenési módot. Többen azt a választ adták, hogy a testedzés kitisztítja a fejüket, a felmérésben résztvevők nyolc százaléka számára a futás az egyik legpihentetőbb tevékenység.

walker-1208261_1280.jpg

7. Egy kád fürdő vagy egy hosszú tusolás

Az életkor előrehaladtával ez a pihenési forma veszít a népszerőségéből. A 18-30 éves korosztályban kétszer annyian szavaztak egy jó kis kádfürdőre, mint a 60 év felettiek.

8. Álmodozás

Hosszú ideje megosztja a pszichológusokat a kérdés, hogy a töprengés és ábrándozás vajon hasznos-e számunkra. A depresszióval küzdő embereknél gyakori, hogy szüntelenül a negatív gondolataik körül forog az agyuk, ám egyre népszerűbb az a felfogás is, miszerint az agyunk alapvetően annyira hajlamos az elkalandozásra, hogy ez bizonyára előnyünkre válik. 

9. TV nézés

Több nő és több fiatalabb ember választotta a TV nézést, de minden korosztályban megelőzi a készülék előtti ücsörgést az olvasás. 

10. Meditáció és mindfulness, vagyis éber figyelem

A manapság trendinek számító és szintén egyedüllétet igénylő szellemi tevékenység megelőzte a sorban a kertészkedést és a művészeti elfoglaltságokat is. 

 

A felmérésből hamarosan átfogó tanulmány készül. 

Faliújság a Facebookon! 

Forrás: 

http://www.bbc.com/news/magazine-37444982

http://www.bbc.co.uk/programmes/articles/5GF8npkXxpp4z0KBqGx2pl7/the-ten-most-restful-activities

http://hubbubresearch.org/rest-test-sample/

 

komment

Fizetnél egy sétáért?

2016/09/21. - írta: BDominika

Bizonyos pesszimista előrejelzések szerint a fiatal nemzedék rövid idő alatt annyira elmagányosodik, hogy lassan már beszélgetniük sem lesz kivel. Ezért aztán sürgősen szükség van valamire, ami a folyamatot megállítja. Íme, itt egy lehetséges módszer!

A hetekben röppent fel a hír egy Los Angeles-i férfiról, aki némi fizetség ellenében társul adja magát bárkinek, aki beszélgetésre, emberi szóra vágyik. Igen, pont úgy, ahogy most elképzeljük. Fizetünk 7 dollárt, és Chuck McCarthy máris sétál velünk egy mérföldet. A férfi üzlete annyira beindult, hogy már 5 séta-asszisztenst kell alkalmaznia, mert nem győzi a megrendeléseket. McCarthy véleménye szerint sikerének titka az, hogy inkább "csak" (meg)hallgatja az embereket, mintsem beszél hozzájuk. 

2373.jpg

Hét dollár egy mérföld; Chuck McCarthy

Egy korábbi interjú szerint a fizetős séta ötlete pár hónapja pattant ki az akkor éppen munkanélküli színész fejéből - először persze csak viccnek szánta, később kiderült, nem gondolt túl nagyot. 

Minél többet gondolkoztam a dolgon, annál kevésbé tűnt elvetemült ötletnek - nyilatkozta McCarthy a The Guardian újságírójának, miközben meghúz egy vizes flaskát. A folyadékbevitel nagyon fontos újabban - teszi hozzá mosolyogva.

A saját kezűleg dekorált pólója szerint Ember sétáltató McCarthy saját magát használja reklámfelületnek, az utóbbi hetekben már visszatérő kliensei is voltak, és pont ez az, ami beindít egy bizniszt.

A minimális marketingköltséggel operáló üzlet a Facebook oldalán és villanyoszlopokra kihelyezett szórólapokkal hívja fel magára a figyelmet:

  • Esténként félsz sétálni a sötétben?
  • Vagy csak nem szeretsz egyedül sétálni?
  • Nem akarod, hogy az emberek lássák, hogy egyedül vagy és nincs társaságod?

Ezek a kérdések állnak a szóróanyagokon, de a vállalkozás üzenete nem áll meg ennél a pontnál: Nem szeretsz séta közben zenét hallgatni, de félsz egyedül maradni a gondolataiddal? Riaszt a jövő bizonytalansága, vagy pedig a saját jelentéktelenséged a nagy, hatalmas univerzumban?

lonely-young-man_2983900b.jpg

Kép

A beszélgetések ritkán gyónásszerűek, de McCarthy értékeli, ha a kliensei megbíznak benne. Többnyire csak csevegnek, hétköznapi dolgokról, időjárásról, a közlekedési morálról. A halk szavú, ámde nagyon szőrős férfi szerint sokkal pozitívabb hatása van, ha a mindennapi bosszúságainkat nem a Twitteren vagy más közösségi média felületen osztjuk meg, hanem egy igazi, élő emberrel. 

A főként fiatalokat megcélzó magánybiznisz egyre terjed, már öleléseket és vacsorapartnereket is vásárolhatunk magunknak, nem is beszélve a Rent-A-Friend-ről. Egyes tanulmányok szerint ugyanis ez a korosztály sokkal inkább küszködik nehézséggel a szociális kapcsolatok terén, mint az idősebbek. Ahhoz azonban, hogy a most 18-34 éves generáció idősebb korában már ne a társadalomtól elszigetelt, magányos életet éljen, most kell valamit tenni. 

167279_600.jpg

Kép

A The Guardian újságírója szerint egy évtizeden belül már nagyon is népszerű lesz az az elképzelés, hogy pszichoterápia helyett kapcsolatokért fizessünk. A "társaságpiac" sokunk számára bizarrnak tűnhet, felmerülhet bennünk a kérdés, hogy aki annyira magányos, hogy nincs senkije, akivel sétálhatna, vajon honnan merít bátorságot, hogy egy vadidegen embernek fizessen emiatt. Vajon a like-októl és megosztásoktól hemzsegő közösségi média nem is annyira közösségi, mint amennyire annak tűnik? Vajon a Facebookon és Instagramon meg Twitteren lógó fiatalok a több száz ismerősükkel valóban egyre magányosabbak? És mi lehet ennek az elszigetelődésnek a kiváltó oka?

 

https://www.theguardian.com/commentisfree/2016/sep/20/loneliness-next-great-moneyspinner

https://www.theguardian.com/us-news/2016/sep/14/los-angeles-people-walker-chuck-mccarthy

komment

Hol jó dolgozni?

2016/09/13. - írta: BDominika

Egyre elterjedtebbek manapság az ún. nyitott irodák, ahol egy légtérben kap helyet egyszerre több munkatárs is. A dolog mögötti koncepció része az az elgondolás, miszerint az egymáshoz közel elhelyezkedő dolgozók között sokkal könnyebb a kommunikáció, az azonnali interakciók kedvezően befolyásolják a munkatársak és így a cég hatékonyságát, nem utolsó sorban pedig az egyterű irodák bérlése, de akár vásárlása is költséghatékonyabbnak bizonyul a cég vezetése számára, mintha szeparált irodahelyiségekkel rendelkező ingatlannal lenne dolguk. 

Open Office - játszótér felnőtteknek?

A főként a nyugati kultúrában nagy népszerűségnek örvendő nyitott irodák a kilencvenes években jöttek igazán divatba. A Google budapesti irodája pl. egész kis birodalommá nőtte ki magát, színek, kreativitás, új lendület, ezek jellemzik a keresőóriás tavaly megnyílt fővárosi ingatlanát. Persze nem minden nyitott iroda ennyire színvonalas hazánkban. 

open_office.jpg

A Google 2015-ben megnyílt budapesti irodája Képek

A nyitott irodákra jellemző, hogy sokszor még térelválasztókat sem alkalmaznak a személyes munkaterek kijelölésére, mindenki egy asztalnál ül és dolgozik. Vajon ilyen körülmények között valóban hatékonyabb a munkavégzés?

Nem mind arany

Egy most napvilágot látott tanulmány szerint nem feltétlen valósulnak meg az open office ideológiájához csatolt remények. Az 1000 ausztrál munkavállaló körében elvégzett kutatás eredményei azt mutatják, hogy a nyitott irodai körülmények között dolgozók között inkább jellemző a bizalmatlanság, az együttműködés és a vezetők támogatásának hiánya, még a korábban kialakult munkatársi barátságok is veszélybe kerültek. Jellemzően több együttműködést véltek felfedezni a kutatók a személyes térrel rendelkező munkatársak között. A tanulmány készítői azt javasolják, hogy ha lehet, mindenki számára jusson külön irodahelyiség, maximum 2-3 személy osztozzon egy légtéren. 

Nyilvánvalóan nem mindenki olyan szerencsés, hogy saját irodája legyen. Azok számára, akik zsúfoltabban kénytelenek dolgozni, azt javasolják, hogy zöld növényekkel, esetleg könyvespolccal válasszanak le maguknak személyes munkateret, a folyamatosan duruzsoló zaj ellen pedig használjanak fejhallgatót. Időnként pedig iktassanak be szüneteket, amikor elvonulnak az iroda egy csendesebb zugába, hogy függetlenítsék magukat a munkatársak felől érkező ingerektől.

0-ce-wowf84wp1xndb-.jpg

Kép

Home Office - mennyország introvertáltaknak

Az emberek nem egyformák. Hogy csak egy példát említsünk, a környezet felé való nyitottságuk alapján intovertáltaknak, azaz befelé fordulóknak, illetve extravertáltaknak, vagyis kifelé fordulóknak nevezhetjük őket. Egy, a környezete és a társadalom felé nyitott személyiség minden bizonnyal azonmód elszegődne a fent mutatott budapesti Google irodába, míg egy befelé forduló ember számára már a képek nézegetése is némi gyomorgörccsel jár. Az introvertált személyiségek számára legmegfelelőbb az önálló munkavégzés, szívesebben dolgoznak magukban, mint nagyobb csoportban. Előnyben részesítik az írott kommunikációt, mint akár a telefonon történő egyeztetéseket, és az otthoni környezet monotonitása hosszú távon sem korlátozza hatékonyságukat. Nyitott irodában pedig még a legdörzsöltebb introvertáltnak is óriási energiába kerül, hogy felszínen maradjon.  

legkedvesebbmunkatarsam_1.png

Lógalába

Az otthoni munkavégzéssel kapcsolatban azonban ma már számos előítélet él, különösen, ha az ember szellemi munkát végez. Ha nem látjuk, hogy mi történik a falak mögött, hajlamosak vagyunk (?) azt gondolni, hogy aki otthonról dolgozik, az csak lazsál egész nap. Holott, sokkal több szervezést és odafigyelést igényel az otthoni munka koordinálása és elvégzése, hiszen könnyen abba a csapdába eshetünk, hogy elúszunk az időbeosztásunkkal, kifolyik a kezünk közül a munka, vagy a házimunkát csináljuk ahelyett, amiért a fizetésünket kapjuk. Azon kaphatjuk magunkat, hogy nincs munkaidőnk, és úgy érezhetjük, soha nincs vége a munkának. Otthonról dolgozni tehát nem könnyű, viszont kétségkívül megvannak a maga előnyei. 

2dcf048bdd1d0679d1c876950c38aa45.jpg

Kép

Kilenc mondat, amit NE mondj olyannak, aki otthonról dolgozik. Mondom, dolgozik.

1. Akkor Te tulajdonképpen egész nap nem csinálsz semmit?

2. De jó neked, nem gond, ha betegek a gyerekek!

3. Te most munkanélküli vagy?

4. Bevállalnád a szülői munkaközösséget? Hiszen úgyis egész nap csak otthon vagy! Egy csomó időd van!

5. Úgy sajnálom, hogy vége a nyári szünetnek!

6. És mivel telik egy napod? Nem szoktál unatkozni?

7. A héten összevont csoportok lesznek, Ön úgyis otthon van, nem vinné haza a gyereket ebéd után? Vagy nem tudna egész héten inkább otthon maradni?

8. Még nincs kiteregetve? Hát mit csináltál egész nap?

9. Szia! Gondoltuk, beugrunk, erre jártunk, úgyis itthon vagy! Hát ráérsz, nem? Jaj, Tamáska, miért lökted le azt a poharat!

Faliújság a Facebookon

Forrás: 

https://www.theguardian.com/money/2016/sep/13/clash-of-the-coworkers-how-open-plan-offices-make-us-more-antisocial

https://www.researchgate.net/publication/307634031_Distractions_and_workplace_angst_Are_shared_workspaces_all_they%27re_cracked_up_to_be

komment

A mobilunkkal nézünk

2016/06/02. - írta: BDominika

Tárgyak legyünk vagy szabadok?

Hány szelfit készítesz egy nap? Legalább hármat? És posztolod is őket? Akut szelfitiszed van. 

Vagy nem. Minden kiderül a bejegyzés végére.

Két nappal ezelőtt látott napvilágot egy pár másodperces videó, amit Adele veronai koncertjén rögzítettek. A történet nagyjából annyi, hogy az énekesnő megkérte egyik rajongóját, kapcsolja ki a mobilját és ne videózza  a koncertet tovább, hiszen ő ott van, teljes valójában és életnagyságban, inkább élvezze a zenét élőben, így is vannak odakint olyanok, akik már sehogy sem jutottak be a koncert helyszínére. 

A videóból több dologra is fény derül. Egyrészt: az olaszok meglehetősen jól értenek angolul, ugyanis elég kicsi reakcióidő elteltével törtek ki hangos nevetésben és ovációban afölötti örömükben, amit az énekes mondott. Másrészt: az előadók egy részét nagyon is zavarja, hogy emberi arcok helyett mindenféle technikai eszközök merednek rájuk, miközben ők azon fáradoznak, hogy szórakoztassák a jelenlévőket. Harmadrészt: mindannyian lemaradtunk volna erről a kis mementóról, ha nincs minimum még egy rajongó, aki épp videóra veszi Adele kis monológját. A helyzet abszurditása, ugye.

Ma már nincs koncert mobiltenger nélkül. Ma már nem az a zavaró, ha egy nálad magasabb ember mögé jutott hely neked anyák napján, és emiatt folyamatosan helyezkedned kell, hogy lássad gyöngyszemed révedező tekintetét míg elmondja az orgonaágát. Sokkal inkább az, ha egy nagymama egy extrém nagy tabletet maga elé tartva kitakarja előled az egész eseményt. Kénytelen vagy a fogadat szívva a tablet közvetítését nézni, miközben azt motyogod magad elé némán, Legalább ne remegne ennyire a keze...

Miért cseréltük fel az élő eseményeken való részvételt gyenge minőségű felvételekre? Miben reménykedünk, amikor ahelyett, hogy minden porcikánkkal kiélveznénk a borsos áron megvásárolt élményt, feladjuk a felhőtlen szórakozás örömét és egy csomó (be)mozgóképet készítünk? Az emberek többsége abban egyetért, hogy egészen más élmény egy eseményen részt venni, és megint más ugyanaz az esemény DVD-ről lejátszva. Akkor miért készítünk gyenge minőségű "DVD"-ket magunknak?

A The Guardian cikke szerint a nyaralásaink során is inkább csak betárazzuk az élményeket, a szemünk helyett az okostelefonunkat használjuk. Klikkre klikk, kattra katt, és van ezer meg ezer fotónk a világ híres épületeiről, szobrairól, tájairól, de nem vesszük a fáradtságot, hogy szabad szemmel, közelről is szemügyre vegyük őket, megcsodáljuk az apró részleteket, olyasmiket fedezzünk fel, amiről a művészeti és utazási könyvek nem tesznek említést. 

5208.jpg

Kép: John Kellerman/Alamy

, a cikk írója mindezt azzal magyarázza, hogy az eredeti műalkotásokhoz képest a róluk készült fényképeknek van egy óriási előnyük: haza tudjuk vinni őket. A mieink. Birtokolni tudjuk őket. És ez végleges. 

Persze senki sem gondolja komolyan, hogy az összes utazási képet és koncertfelvételt aztán hideg, téli éjszakákon a végtelenségig fogjuk nézegetni. (Bár, szerény vélemény szerint nincs is jobb program egy latyakos, ködös novemberi estén, mint a kanapéra kucorodva házi mozikat nézni kakaós csiga majszolása közben. Bocs, gyerekeim vannak.)

Dasgupta véleménye szerint a mai materialista világunkban a - hagyományos értelemben vett - memóriánk már nem elég biztosíték számunkra. Az emberi érzékelést át kell ültetnünk embertelen memóriába ahhoz, hogy elhiggyük róla, valójában, tényleg megtörtént.

Ha nem digitalizáltad, meg sem történt. 

A cikkíró még messzebbre megy, mikor azt mondja, élményeink digitalizálásával tulajdonképpen saját gyászjelentésünket dokumentáljuk. Írása szerint a digitális technika robbanásszerű fejlődése és a személyes élmények értékvesztése kölcsönösen befolyásolták egymást, így nem róható pusztán a technikai forradalom számlájára mindaz, ami napjainkban történik. Ha jobban élnénk az életünket - áll a cikkben - fel sem merülne bennünk, hogy bárkit is érdekelhet a tény, hogy csokitortát ebédeltünk, nem is beszélve a tárgyi bizonyítékról, vagyis nem tennénk ki a kirakatba a mindennapjainkat. Elődeink, akik megélték az életüket, nem tulajdonítottak kiemelt jelentőséget ilyen triviális hétköznapi dolgoknak, egészen a halálig, amikor viszont nagyon is fontos, hogy legyen, aki megeleveníti a korábbi személyes élményeket emlékezés által. 

Dasgupta véleménye, miszerint a Facebook oldalunk a saját gyászjelentésünk, és pusztán akkor nyer értelmet, ha eltávozásunk után emlékezteti a többi embert arra, hogy igen, valóban léteztünk, valóban csokitortát ettünk ebédre, hisz itt a bizonyíték egy életlen képen, meglehetősen egyedi és az olvasó számára kellemetlen. Ha nem értünk egyet vele, egyenesen felháborító. 

selfie-489119_1280-1024x682.jpg

A legújabb, mindannyiunk számára jól ismert jelenség a szelfi, mikor önmagunkat fotózzuk különböző fontos és kevésbé fontos élethelyzetekben. Az okostelefonok elterjedésével már bárki számára elérhetővé vált a lehetőség, hogy külső segítségkérés nélkül (Bocs, lefotóznál, ahogy itt állok a Lánchíd előtt?) saját ízlése szerint örökítse meg a kívánt pillanatokat. Az a tény, hogy ezt utána publikáljuk is, illetve hogy erőfeszítéseket teszünk annak érdekében, hogy tökéletesítsük a technikánkat, nagyon kíváncsivá tette a pszichológusokat: vajon a szelfiket posztoló emberek nárcisztikus és pszichopata személyiségek, vagy "csak" tárgyiasítják önmagukat, ami összhangban állna Dasgupta fentebb kifejtett véleményével, esetleg mindkettő. 

selfie_2841027b.jpg

Az Amerikai Pszichológiai Társaság még nevet is adott az újhullámos divatnak, ki nem találnátok: szelfitis. Helyes, ugye? A definíciójuk pedig a következő: az a megszállott, ellenállhatatlan vágy, hogy önmagunkról fényképet készítsünk, és ezt ki is posztoljuk a közösségi média valamely felületén, azzal a céllal, hogy ettől majd növekszik az önbecsülésünk. A Társaság egyenesen betegségként kezeli a szelfizést, és három különböző stádiumát különbözteti meg:

Határeset: Ha készítesz legalább három szelfit egy nap, de nem posztolod őket.

Akut eset: Ha legalább három szelfit készítesz egy nap, és közzé is teszed őket.

Krónikus eset: Ha egész nap gyötör a vágy és legalább hat szelfit készítesz és posztolsz.

Na jó, ez csak vicc, ami bejárta a világhálót, de a kellő hatás elérése után a Társaság cáfolta az állítást, miszerint betegségként kezelnék a "szelfitist". 

Viszont a Lifehack cikke egy 19 éves brit tini esetét hozza elő példaként, aki a "krónikus kategóriába" esett, napjai minden percét az töltötte ki, hogy a legtökéletesebb szelfit lője magáról, hónapokig nem hagyta el a lakását, és vészesen lefogyott, végül mikor ez nem sikerült neki, öngyilkossággal próbálkozott. A médiában folyamatosan hallhatunk ehhez hasonló híreket, sajnos nem minden esetben végződik jól a történet. Számos szakember hívja fel a szelfizés és a mobilfüggőség veszélyeire a figyelmet.

Szóval mielőtt posztolnál magadról még egy szelfit, kattints, és töltsd ki a PsychCentral tesztjét! Megtudhatod, hogy nárcisztikus személy vagy-e. Izgalmas, nem?

 

 

Forrás: http://www.bbc.co.uk/newsround/36416921

http://www.theguardian.com/commentisfree/2016/may/29/posting-photos-online-obituary-images

http://www.lifehack.org/articles/communication/addiction-selfies-mental-disorder.html

http://www.lifehack.org/articles/lifestyle/why-selfies-more-harm-than-good.html

https://www.psychologytoday.com/blog/close-encounters/201501/are-selfies-sign-narcissism-and-psychopathy

komment

A 10 legrosszabb dolog, ami egy introvertálttal történhet

2016/05/31. - írta: BDominika

Számos félreértésre adhat okot, ha nem tudjuk, mire számíthatunk egy befelé forduló embertől, valamint sok kellemetlen szituációtól menthetjük meg mind magunkat, mind őt, ha tisztában vagyunk vele, mivel lehet leginkább zavarba hozni. 

A huszadik század elején egy svájci pszichológus hosszas gondolkodás és analizálás után kettő fő, és négy alcsoportra osztotta az emberi személyiséget. A fiatalember Carl Gustav Jung volt, a két fő személyiség csoport pedig a introvertált és az extravertált. Elmélete alapjául az szolgált, hogy az emberek vagy a külvilág eseményeiből, vagy a személyes bensőjükből szerzik energiáikat. A négy alcsoport pedig a két fő típuson belüli különbözőségeket hivatott jelezni. 

  • érzékelő
  • intuitív
  • gondolkodó
  • érző

Fontos tudni, hogy az emberiség nagy része nem tartozik tisztán egyik csoporthoz sem, ám dominanciát felfedezhetünk mindannyiunknál.

A két fő csoport közötti eltérések - mint korábban írtuk - abból adódnak, hogy míg a tipikus introvertált személyiség szívesebben tölti otthon egy jó könyv mellett a péntek estéjét, addig az extravertált már napokkal előtte a hétvégi programot szervezi, barátokat toboroz, és súlyos csapásként fogja fel, ha az intorvertálthoz hasonlóan otthon kellene maradnia egyedül. Ebben az esetben hajlandó még arra is, hogy magában nekivágjon az éjszakának abban reménykedve, hogy időközben úgyis összeakad pár ismerőssel, vagy netán új barátságokat köt, sőt, ettől még izgalomba is jön. Mindez az introvertált személy számára felér egy kínvallatással, és már az első percek után azt is hajlandó lenne bevallani, amit el sem követett, csak ne kelljen egyedül egy zsúfolt bárba betérnie.

A mai gyorsan pörgő és a közösségi médiától hangos világot az introvertált személyiségek kevésbé tartják otthonosnak és jól élhetőnek.  

Mutatunk 10 konkrét élethelyzetet, amit érdemes elkerülni, ha nem szeretnénk megkeseríteni befelé forduló embertársaink mindennapjait.

1. Kötelező céges buli

Sőt, ami még rosszabb, háromnapos csapatépítő tréning a munkatársakkal. Rémálom, menekülési útvonalak nélkül.

intro8.jpg

Kép

2. Elküldik egy fontos konferenciára

Okoz számára némi gyomorgörcsöt, ha egyedül kell megjelennie vadidegenek között vadidegen helyen. Még akkor is, ha a szakmai előmenetele szempontjából hasznosak az előadások, a kávészünetek megbocsáthatatlanok számára.

intro9.jpg

Kép

3. Melléülnek a buszon

Főleg, ha van még egy csomó hely máshol. Képes felállni, és a busz hátuljába állni. 

intro7.jpeg

Kép

4. Folyamatos zaj

Mivel az introvertált személy számára létfontosságú az egyedüllét, a csend és a nyugalom, ha ezt megvonják tőle, és nincs lehetősége elvonulni, bizonyos idő után kimerülnek az energiatartalékai. Kétségbeesett és ingerült lesz. 

Könyvajánló! Az elmúlt években nagy sikert aratott Susan Cain: Csend - A hallgatás ereje egy harsány világban című könyve, amely részletesen és mélyrehatóan járja körül a témát, kiemelve az irtoverzió előnyeit.

5. Tömeg

Alapvetően a befelé forduló személy nem jár forgalmas áruházakba, ha teheti, interneten intézi a vásárlásait. Ilyen módon aztán végképp nincs tisztában a mindenféle kuponnapok hatalmával, és ha véletlenül pont egy ilyen happening alkalmával toppan be egy bevásárlóközpontba, már az első ajtónál pánikrohamot kap, ha pedig meglátja, hogy küzdenie kell egy-egy ruhadarabért, elborzadva átkozza a pillanatot, amikor kilépett a lakásából.

intro2.jpg

Kép

6. Alig pár ember

Ez, ha lehet, még rosszabb a tömegnél. Ott ugyanis a kezdeti sokk után észrevétlennek lehet maradni, ha viszont csupán pár vadidegen ember van egy helyiségben, és oda kell belépnie, akkor még az is előfordulhat, hogy azzal a lendülettel vissza is fordul.

Az introvertált gyerekek számára rémálom az iskolai csapatmunka.

7. Pletyka

Ez a zajnak egy másik formája. A felszínes csevegés különböző általa ismert vagy ismeretlen embert emlegetve csak fárasztják és fokozzák a zavarát.

intro3.jpg

Kép

8. Beszélgetés kezdeményezése

Például egy parkban vagy erdőben sétálva valaki odalép hozzá, és megszólítja. 

Tudtad? 2011 óta január 2-án tartják meg az introvertáltak világnapját.

9. Megalománia

Bár egy introvertált személy is lehet perfekcionista, a túlzott nárcizmus és a megalománia egyenesen kiborítják. 

intro6.jpeg

Kép

10. Meglepetés!

Felejtsd el a meglepetésbulikat! Ha tartotok a munkahelyen névnapozásokat, az introvertált ha teheti, aznapra szabadnapot vesz ki. Nincs számára rémisztőbb, mint ilyen módon a figyelem középpontjába kerülni. 

intro4.jpeg

Kép

Akkor semmit sem szabad?

Félreértés ne essék, a  befelé forduló személy is szeret (bizonyos korlátok közé szorított) társas eseményeken részt venni, csak nem ezekből nyeri az energiáit. Igaz tehát, hogy nem minden introvertált antiszociális. Van humorérzéke, kellemesen lehet vele időt tölteni, szívesen mélyül el különböző kérdésekben, kedvét leli bizonyos témák körüljárásában, kutató beállítottságú. 

Susan Cain TED-en adott előadása során jól érthetően beszélt az introvertáltak és az extravertáltak közötti különbségről:

 

További olvasnivaló:

http://vs.hu/magazin/osszes/ne-kergesse-az-oruletbe-az-embertarsait-0102#!s0

http://old.ektf.hu/hefoppalyazat/pszielmal/jung_tipolgija.html

Illusztrációk: 

https://www.facebook.com/DoodleTimeSarah

http://wheresmybubble.tumblr.com/

http://www.madebymarzipan.com/

 

Faliújság a Facebookon

komment

A ketrecbe zárt fiú és egyéb borzalmak

2015/11/17. - írta: BDominika

Mikor lassan 12 éve kiderült, hogy álmunk valóra vált és hamarosan szülők leszünk, nagyon boldogok voltunk. És mikor az is kiderült, hogy egy hét alatt mínusz kilenc kiló után talán én is megmaradok*, már látszott is rajtunk az öröm. 

Bár akkor még csak 23 éves voltam, láttam már életemben gyereket, még csecsemőt is, tudtam, hogyan kell bepelenkázni, megetetni, fürdetésre azért nem vállalkoztam volna, de azt gondoltam, kb. alkalmas vagyok egy újszülött gondozására. Reméltem, hogy minden rendben lesz. Azonban mivel meglehetősen alapos ember vagyok, szeretek utánajárni a dolgoknak. Szerettem volna a lehető legjobban csinálni ezt a vissza nem fordítható és egyszeri, megismételhetetlen eseményt: felnevelni a lányunkat. Hogy boldog ember legyen.

Bújtam a gyereknevelésről és csecsemőgondozásról szóló könyveket, olvasgattam a neten fórumokat, aztán félve mertem csak magamnak bevallani, hogy kezdek összezavarodni. Gondolom, sejtitek is, miért. Minél több információ birtokában van az ember, sokszor annál nehezebben dönt. Az élet pedig tele van olyan dolgokkal, ami az egyiknek tetszik, a másiknak nem. Az Egyik meg van róla győződve, sőt, tudja, hogy az a jó, ahogyan ő gondolja, és mindenki más sarlatán, máglyára való boszorkány, a helyzet komikuma viszont egyértelműen az, hogy a Másik ember ugyanezt gondolja Egyikről. Most menjenek mindketten máglyára? A világért se! Képzeljétek el, tűz sem kellene, ahogy egymásra néznek, már attól repkednének a szikrák...

Volt viszont valami, ami nagyjából megnyugtatott. Valami kellemes, meleg érzés a hasam és az eszem tájékán. 

Aztán megszületett a lányunk**, és ha lehet, még több kérdésünk lett. Már pedig lehet, mint a mellékelt ábra mutatta. A szűk családomban még az évezred előtti módszerek domináltak, amikkel semennyire sem tudtam azonosulni, folyton jelzett a vészjelzőm, ott, a hasamnál, meg az eszemnél. De főleg, a kislányom szájából. Onnan viszont nagyon hangosan. 

Így aztán tovább olvastam, tovább kérdezősködtem, tovább fórumoztam, és továbbra is figyeltük a lányunkat. Ez utóbbi segített mindig. Meg az a fura érzés a hasamnál meg az eszemnél. Az ösztön. 

Most, három gyerek után nem tudok olyan könyvet mondani, amire konkrétan emlékeznék, hogy ennyit adott volna, mint ez, amit ma olvastam ki. Pedig sokat olvastam. Nekem különösen Ranschburg tanár úr stílusa, alázata és kedvessége jött be leginkább, arra nagyon odafigyeltem, amit ő mondott. Persze másnap simán belefutottam egy olyan forrásba, ami épp a szöges ellentétét állította annak, amiket a tanár úr mondott. Ahogy az lenni szokott. 

Napokkal ezelőtt kezembe került Bruce D. Perry könyve: A ketrecbe zárt fiú (és más történetek egy gyermekpszichiáter jegyzetfüzetéből). Félve kezdtem hozzá, mert eléggé megcsömörlöttem a tutimegmondó pszichológiai témájú könyvekből. Viszont pár oldal után már tudtam, ez most más.

Na, és ebből a könyvből én sokkal többet tanultam arról, hogy mi kell egy gyereknek, mint a többi előzőleg olvasott gyerekneveléses könyvből. 

termek772.jpg

Az okos ember más hibájából tanul, mondják, és ebben nagy igazság van. Sokszor többet tanulhatunk abból, ha elmondják, mi NEM vezet semmi jóra, mit NE csináljunk, mitől NEM lesz egy csecsemő egészséges lelkületű felnőtt, mintha a különböző pátyolgatási vitákat próbálnánk logikailag kielemezni.

Perry egy amerikai gyermekpszichiáter, emellett agykutatásban is tevékenykedik, és több esete révén mutatja be nekünk, hogyan, mitől lehet félrecsúszni a gyereknevelésben.

Példái extrémnek számítanak, hiszen nem sűrűn hallunk arról, hogy egy négy hetes csecsemőt egész napokra egyedül hagy az édesanyja, mert egész egyszerűen nem tud vele mit kezdeni, de olyat se, hogy a gyermek gyámságával megbízott felnőtt ketrecbe teszi a kisfiút a kutyái mellé. Attól még ilyen esetek előfordulhatnak, sőt. És egy ilyen eset sem kevés. Egy ilyen eset is egy emberi élet. Amely megismételhetetlen, és értékesebb mindennél, ami ezen a világmindenségen található.

Ezek az extrém, számunkra talán felnagyítottnak tűnő példák, esetek azonban lekicsinyítve ott vannak a mindennapokban. Az elhanyagolás, a rideg nevelés, a tanulatlanság, az információhiány, a magány, vagy az, hogy maguk a szülők is ilyen körülmények között nőttek fel, és még ők sem lábaltak ki belőle, így aztán nem is működhet nálunk az az érzés a hasban, nem működnek a gyerekneveléshez szükséges alapvető ösztöneik.

Perry stílusa hasonló Irvin D. Yalom könyveinek stílusához, ő is egy-egy eseten keresztül tanít és magyaráz. Leginkább az tetszett ebben a mostani könyvben, hogy laikusok számára is érthetően és megemészthetően avat be az agyműködés bonyolult folyamataiba. A szakmaiság és a közérthetőség között nagyszerűen egyensúlyoz, mindent többször elmond, illusztrál, visszaemlékeztet. 

Jó lenne, ha ezt a könyvet mindenki elolvasná, aki valaha is gyerekek közelébe kerül. Akár szülőként, akár gondozóként, akár távoli rokonként, vagy pedagógusként. 

De mondok még mást is! A könyv olvasója nem csak arra kaphat választ, hogy mit hogyan és hogyan ne csináljon a gyereke életében, de arra is, hogy mi, miért történt az ő saját életében. 

 

* senkit ne tévesszen meg a terhességi vészes hányás mesebeli álneve, miszerint reggeli rosszullét. Fenéket!

** szüléskor még mindig nem voltam a terhesség előtti súlyomnál

 

komment
süti beállítások módosítása