Itt minden szubjektív


Íme, a jövő könyvtára!

2016/11/21. - írta: BDominika

Ha számodra is a nyugalom szigetét testesíti meg a könyvtár, ez tetszeni fog neked!

Mit jut eszedbe először a könyvtár szóról? Csend? Hosszú és telepakolt polcok? Történetek, álmok, tudás, információ? 

1a_3.jpg

Nos, egy pekingi építész csapat számára első szempont egy könyvtár esetében, hogy nyugalmat, békét árasztó legyen. Ezért aztán kiválasztottak egy teljesen üres részt a tengerparton, ahol nincs más, csak a hullámok meg a szél, no és persze némi homok. Erre a teljesen kihalt partszakaszra álmodták meg 2015-ben a jövő könyvtárát, mely már ránézésre is egészen különbözik attól, amit eddig láttunk. 

1a_10.jpg

A könyvtár felépítése leginkább egy közösségi központra hasonlít, a jól tagolt terek különböző funkciókat rejtenek magukban: van olvasószoba, meditációs sarok, italbár és "játszós szoba" is. 

A robusztusnak ható épület pontosan ellentéte a folyamatosan változó tengernek, mely napról napra és évszakról évszakra más-más látványt nyújt; a könyvtár ablakai is erre vannak tájolva, nehéz eldönteni, mi köti le jobban az ember figyelmét, a könyv, amit olvasna, vagy a hatalmas, folyton mozgásban lévő víztömeg. 

1a_13.jpg

Az igencsak futurisztikusra sikerült épület többszintes olvasótermi részének földszintjén mozgatható üvegfalak kaptak helyet, jó időben ezeket teljesen kinyitják, így válik eggyé a könyvtár a horizonttal. 

Ez a helyiség egyébként is sokkal inkább egy színházra emlékeztet, melyben a tenger a színpad, a lépcsős elrendezésű nézőtéren pedig mindenki egyaránt akadálytalanul részesülhet az elemek színjátékából.

1a_30.jpg

Az építészek rendkívül változatosan oldották meg a fény kérdését, még a plafonon is vannak elhelyezve nyílások, amelyeken keresztül szabadon áramolhat a nap a különböző helyiségekbe, zseniális fényjátékkal kápráztatva el az olvasókat. 

1a_16.jpg

Ebben a könyvtárban az olvasás igazi szellemi élmény, főként, ha hozzátesszük, hogy az épületbe eljutni egyenlő a pusztába vándorlással: közel s távol tényleg az az egyedüli létesítmény a parton. Igen, az a kis fekete téglalap az!

seashore-library-by-vector-architects_dezeen_1_1000.gif

Érdemes az épületről készült videót is megnézni:

A kínai minimalista berendezésű és kivitelezésű könyvtárnál nehéz nyugalmasabbat találni, mégis szerintünk ez a sokkal kisebb, cserébe sokkal otthonosabb kockakönyvtár a nyerő, ha békés időtöltésre vágyik az ember. Egyenesen az erdő közepébe tervezték, Amerikában, New York államban. A Titkos szoba elnevezésű kis kabin tulajdonképpen vendégházként funkcionál és a telken álló ház építése során keletkezett hulladékanyagból épült fel. 

hemmelig-rom-by-studio-padron_dezeen_2364_col_1.jpg

Forrás és képek: 

http://www.archdaily.com/638390/seashore-library-vector-architects

https://www.dezeen.com/2015/05/19/vector-architects-seashore-library-coast-china-board-marked-cast-concrete-walls/

komment

Magyar díjazott 2016 legjobb csillagászati fotósai között

2016/09/19. - írta: BDominika

Mint minden évben, 2016-ban is megrendezésre került Az év legjobb fotográfusa címért induló verseny csillagászat témakörben is. A különböző kategóriákba érkezett pályaművek lenyűgöző világot tárnak elénk.

Idén egy honfitársunk sikerének is örülhetünk, Soponyai György az Északi fény kategóriában nyerte el az első díjat. A zsűri véleménye szerint Soponyai munkája kitűnt a többi pályázó beadott fényképei közül, mégpedig amiatt, hogy míg a társai az északi fény mély tónusait ragadták meg, különösen a zöldeket, addig Soponyai pályaműve a finom színeivel egészen egyedi módon mutatja meg az északi fény szépségét. A fénykép Norvégiában, Svalbard-ban készült teljes napfogyatkozás idején.

_91164060_gysoponyai.jpg

A kínai Yu Jun nem csak a Napunk kategória, hanem az egész verseny kiemelt győztese lett szintén egy napfogyatkozáshoz kapcsolódó képével. Jun munkáján a Nap körül megjelenő Baily-gyöngyfüzér kialakulása látható. A kép teljes napfogyatkozás idején készült Indonéziában - többszörös expozíció technikával.

_91164061_bailysbeads-yujun.jpg

A második helyezett a Napunk kategóriában, Catalin Beldea és Alson Wong alkotása, szintén szerkesztett munka, mely 12 egymásra helyezett kép segítségével tárja elénk a Nap szépségét.

_91225390_4188f0f1-e02d-459f-aab6-4e54e33b650c.jpg

A korábban már említett Északi fény kategóriában Soponyai mögött második helyen szintén egy szokatlannak tűnő fénykép nyert, hiszen Kolbein Svensson fekete-fehérben örökítette meg az aurora borealist.

_91165378_blackandwhiteaurora-kolbeinsvensson.jpg

További díjazottak:

Holdunk kategória - Jordi Delpeix Borrell

_91164375_jordidelpeixborrell.jpg

Emberek és az űr kategória - Wing Ka Ho

_91164377_citylights-wingkaho.jpg

 Dani Caxete

_91165536_danicaxete.jpg

Bolygók, üstökösök, kisbolygók kategória - Damian Peach

_91164379_serenesaturn-damianpeach.jpg

Égbolt kategória - Ainsley Bennett

_91164904_ainselybennett.jpg

Csillagok és csillagköd kategória - Pavel Pech

_91165542_perseusmolecularcloud-pavelpech.jpg

 

 

Forrás: 

http://mashable.com/2016/09/15/astronomy-photography-competition-winners-2016/#4jt8wxxSciqO

http://www.bbc.com/news/in-pictures-37337537

komment

A skót Schindler: megtalálták Jane Haining végrendeletét

2016/09/14. - írta: BDominika

És vele együtt vagy hetven személyes fényképet

79467 - ez a szám volt a karjára tetoválva, mikor 1944. júliusában egy auschwitzi gázkamrában kivégezték.  A hivatalos jelentés ellenben arról szólt, hogy súlyos bélbántalmak szövődményeibe halt bele. Pedig életeket mentett meg.

874.jpg

Jane Haining 1932-ben érkezett Magyarországra Skóciából, és Budapesten kezdett missziós szolgálatba a skót episzkopális egyház által fenntartott főként zsidó és keresztény leányok számára létrehozott iskolában. A misszió keretein belül 400 gyermek kapott folyamatos ellátást, többen közülük árvák voltak. 

33cftr0yc9izvyvcix6yopbdlzbkk0.jpeg

1939-ben, amikor kitört a II. világháború, Haining éppen szabadságát töltötte Cornwallban, de a hírek hallatára azonnal visszautazott Budapestre az árváihoz és kötelességeihez. Mikor a náci csapatok elérték Magyarország határait, a misszió skót vezetése sürgetően hazahívta embereit. Így tettek 1944. májusában is, amikor már Budapestre tört a veszély. Haining is többször kapott figyelmeztető levelet, ám ő mindegyre azt hangoztatta, hogy nem hagyja magára a rábízott lányokat.

Ha ezeknek a gyerekeknek szükségük van rám a napsütéses napokon, mennyivel inkább a sötétebb órákban?

Heteken belül - egy feljelentés után - letartóztatták a Gestapo emberei. Az ellene szóló vádak rendkívül komolyak voltak: zsidók között dolgozott, sírt, mikor látta, hogy a lányai az előírt sárga csillagot viselik, a BBC rádió híradásait hallgatta, elbocsátotta a házvezetőnőjét, túl sok brit látogatója volt, aktívan politizált, brit hadifoglyokat látogatott és csomagokat is vitt nekik.

1024.jpg

A németek mindössze tizenöt percet hagytak neki a holmijai összeszedésére, azután lányai többségével együtt Lengyelországba, Auschwitz-Birkenauba szállították. Alig két hónappal ezután, 47 évesen itt vesztette életét.

A napokban megtalált végrendelet Edinburgh-ban került elő és mostantól a Skót Nemzeti Könyvtár tulajdonát képezi. A Haining személyes iratait és fényképeit tartalmazó doboz számos dokumentumot tartalmaz a misszionárius embermentő munkájáról, valamint több fényképet a misszió balatoni nyaralásairól. 

2315.jpg

A kézzel írott végrendeletből kiderül, hogy Haining tisztában volt helyzete súlyosságával, ennek ellenére sem mondott le a rábízott életek mentéséről. Ironikus módon az is kiderült, hogy bízott abban, hogy halála után legalább tisztességgel eltemetik. 

Haininget a skót Oscar Schindlerként is emlegetik, neve Schindler neve mellé van felvésve az izraeli Yad Vashemben. Haining az egyetlen nem zsidó származású skót, aki a Világ Igaza kitüntetést kapta meg. 

A videóban több "lánya" is megszólal

2010-ben a Fővárosi Közgyűlés határozata alapján a Duna alsó rakpartjait az 1944-es nyilas terror idején emberéletek megmentésén fáradozó és a sajátjukat feláldozó háborús hősök nevére keresztelték át. Ennek értelmében a pesti oldalon a Lánchídtól az Erzsébet hídig tartó szakasz Jane Haining nevét viseli.

rakpartok.jpg

Kép

 Ez a poszt nem kommentelhető!

Forrás és képek:

https://www.theguardian.com/uk-news/2016/sep/14/jane-haining-scotland-will-auschwitz-jewish-girls-holocaust-nazis-budapest

http://www.thenational.scot/news/the-scottish-schindler-ww2-missionary-jane-hainings-will-and-photographs-uncovered-in-church-archive.22350

 

komment

12 formabontó könyvespolc

2016/07/14. - írta: BDominika

 

Könyve mindenkinek van, még annak is, aki nem sűrűn olvas. Sőt, annak is, aki jobban kedveli az e-könyv olvasók használatát a nyomtatott könyvekkel szemben. Ha pedig van könyvünk, tárolni is kell valahol, nem igaz?

Most mutatunk pár klassz, igazán különleges könyvespolcot, amivel feldobhatod a legunalmasabb nappalit is!

1. Konkáv

A minimalista stílusú homorú polc a letisztult terekbe illik csak igazán. 

konyv1.jpg

Kép

2. Ajtó

Ügyes kezű ezermesterek saját maguk is elkészíthetik egy régi, kimustrált faajtóból.

konyv3.jpg

Kép

3. Szerteágazó fa

Fiatalos, modern, kreatív, de nem túlságosan, a könyveket még éppen sérülésmentesen lehet tárolni rajta.

konyv4.jpg

Kép

4. Egy csészényi irodalom

Koffeinfüggőknek kötelező darab, de jól mutatna kávézókban is.

konyv5_1.jpg

Kép

5. Felhők felett

Igazán impozáns megoldás ez a plafonba épített házi könyvtár! 

konyv6.jpg

Kép

6. Az ABC betűi

Válaszd ki magadnak a betűket, és töltsd meg a polcokat a világirodalom remekeivel!

konyv7.jpg

Kép

7. Romantikus görbületek

A lányszobák éke lehet ez a dekoratív vonalvezetésű könyvespolc. Az irodalom mellett elfér némi csecsebecse is. 

konyv8.jpg

Kép

8. Kalandoroknak

Minden vagány srác álma egy ilyen installáció, még a kötelező irodalom olvasása is igazi élmény lehet ilyen körülmények között. 

konyv9.jpg

Kép

9. Legkisebbeknek

Szuper elrendezésű ez a játszószoba azoknak, akik még nem tudnak hosszú ideig egy könyve figyelni elmélyülten. Amint megunják, mozoghatnak rögtön kicsit a mászófalon vagy a matracon, hogy aztán újult érdeklődéssel vegyék kezükbe a korábban félretett olvasmányt.

konyv10.jpg

Kép

10. Helytakarékos

Ez a megoldás már sokkal inkább olyan háztartásokba való, ahol nincs kisgyerek. A kilógó sarkok és a laza hanyagsággal elrendezett könyvek felnőttek számára már nem jelentenek kihívást, ellenben egy gyerek egészen biztosan ellenőrizné a polcok teherbírási képességét. 

konyv11.jpg

Kép

11. Könyvtárszakosoknak

Vagy hegymászóknak. Van valami egyenesen kihívó ebben a polcrendszerben, reméljük, elég stabil, különben jaj! a gyűjteményünknek!

konyv12.jpg

Kép

12. Zongora álom

Minden zongora erre vágyik! Nos, ha feltételezzük, hogy a másik megoldás öreg zongorák számára némiképp hasogatóbb, minden bizonnyal mindegyikük ezt választaná.

konyv13.jpg

Kép

komment

A drónok ezer arca

2016/07/12. - írta: BDominika

A drónok köztünk élnek és ma már számos - hasznos és kevésbé hasznos - feladatot bízunk ezekre a pilóta nélküli repülő kütyükre. Csak pár példa: esküvői fotók, életmentő gyógyszerszállítmány, eltűnt személy felkutatása, és igen, bármily meglepő, szőrtelenítés. 

Szó szerint új távlatokat nyitnak meg a drónok számunkra, olyan magasságokba képesek költséghatékonyan eljutni, ahova mindeddig csak nagy tervezések és még nagyobb anyagi- valamint eszközráfordítással tudtunk. Nehezen megközelíthető helyekre küldhetjük őket, és velük végeztethetjük el a piszkos munkát is.

Szállítás, kutatás, erdőgazdaság

Az elmúlt egy-két évben több nemzetközi vállalat is jelezte, hogy szeretnék a drónokat mint szállítóeszközöket beépíteni a működésükbe: az Amazon és a Google is már beszélt arról, hogy használnának távirányítású légi járműveket csomagkiszállításokhoz. Idén júniusban jelentette be pl. a DHL is, hogy végére ért a Parcelcopter elnevezésű, saját fejlesztésű drónjuk három hónapig tartó próbaüzemmódja. Ez idő alatt a gép 130 csomagleadást és felvételt teljesített szélsőséges időjárási körülmények között is. 

Ebben a videóban a Top Gear-ből megismert Jeremy Clarkson áradozik arról, milyen szuper dolog drónnal érkezett csomagot kapni:

Az Egyesült Királyságban Devonban és Cornwallban a rendőrség már kísérletezik drónok bevetésével eltűnt személyek utáni kutatások során, illetve közlekedési balesetek esetén is hasznosítani tudják a könnyedén magasba irányítható szerkezetet. 

Afrika nemzeti parkjaiban pedig spanyol mérnökök által kifejlesztett drónokat használnak orrszarvúkra vadászó orvlövészek felkutatására. 

Művészet, életmentés, tudósítás

A fényképeszek számára izgalmas kihívást jelent egy újabb dimenzió, a magasság beépítése is a munkájukba. Hosszas próbálkozás és gyakorlás után lenyűgöző felvételeket készítenek - akár esküvői fotózás keretein belül is. 

g0012359-640x360.jpg

Kép

Sőt, a szakmában már versenyt is indítottak a legújabb trendnek megfelelően: drónokkal készített képeket versenyeztetett idén is a Dronestagram nevű online oldal. A hivatásos fényképészekből álló szakmai zsűri Természet és vadvilág kategóriában ezt a képet hozta ki győztesnek:

_90315531_1stprizewinnercategorynature.jpg

Kép

A drónoknak szerencsére nem csak a szépérzékünk veheti hasznát, emberéletek mentésére is alkalmazzák már a pilóta nélküli légi járműveket pl. Ruandában. A Szilícium-völgyben tevékenykedő Zipline nevű robotokat gyártó cég a ruandai kormánnyal együttműködve dolgozott azon a modellen, amely ma már könnyedén képes a legelzártabb területekre is életmentő gyógyszerszállítmányt eljuttatni. A Zip-nek nevezett akkumulátorral tölthető járművek képesek 1,5 kg-os csomagokat is kiszállítani 120 km-es távolságban. A Zipline szerint az eddigi 15 órás kiszállítási idő mindössze 15 percesre redukálódhat, és idén júliusban már sürgősségi vérszállításra is használni kezdik a Zip-eket. 

A média által használt drónfelvételek számos - többek között etikai - kérdést vetnek fel, a három BBC riportert például ilyen felvételek készítése miatt hallgattak ki, miután a davosi Világgazdasági Fórumon hatósági engedélyek nélkül használtak drónokat. 

Szőrtelenítés, jótékonykodás, vadászat

A Huffington Post újságírója egy kanadai férfi szőrtelenítési kalandjait mutatja be, izgalmas kihívás, meg kell hagyni, bár kétségkívül olcsóbb, ha kozmetikushoz fordul az ember fia vagy lánya. Kíváncsian várjuk az első foghúzós videót is, melyben a fogtündér szerepét egy drón játssza el.

Az ohio-i Tom Davis idősek otthonában élő vagy hospice ellátásban részesülő emberek számára készít drónfelvételeket. Elmondása szerint a szolgáltatást igénybe vevő idősek gyakran gyermekkoruk meghatározó helyeiről, vagy vágyott, ámde sosem látott tájakról szeretnének videókat nézni. A felvételeket a gondozottak élő képben látják, vagyis közben irányíthatják a drónt, merre menjen.

Nem csak vadvédelemre, de vadászatok alkalmával is használják a távirányítású légi járműveket. Ki-ki döntse el maga, melyiket támogatja.

 Veszély

A feledhetetlen pillanatok mellett veszélyeseket is köszönhetünk korunk legújabb vívmányának. A British Airways egyik - éppen Londonban leszálláshoz készülődő - gépéhez került veszélyesen közel egy drón, számos más helyzetben pedig etikai vétséget követtek el pilóta nélküli légi járművekkel. A BBC egyik riportja az alábbi drónhasználati szabályozásokat foglalja össze:

_89298623_drone_flying_restrictions_624in.jpg

Kép

Ennek értelmében a drónnak mindig az irányítója látótávolságában kell maradnia, nem repülhet 122 méter fölé, az irányítótól 500 méternél tovább nem távolodhat el, és csak szabad terülten használható (épületektől, járművektől, emberektől legalább 50 méteres távolságban).

A magyarországi légtér használatát a 1995. évi XCVII. törvény a légiközlekedésről foglalja magában. A Drónpilóták Országos Egyesülete pedig ebben a linkelt cikkben beszél arról, hogy szükség van a drónok használatának jogi szabályozására. 

 

Forrás: 

https://www.washingtonpost.com/news/innovations/wp/2016/07/08/drones/

http://www.techworld.com/picture-gallery/personal-tech/6-best-uses-of-drones-in-business-3605145/

http://www.bbc.com/news/in-pictures-36733401

http://www.cnbc.com/2016/05/27/how-rwanda-is-using-drones-to-save-millions-of-lives.html

http://www.huffingtonpost.com/entry/wax-job-by-drone_us_5783c082e4b0344d515025ac?section=

http://www.nkh.gov.hu/documents/11106/0/%C3%96sszefoglal%C3%B3+az+UAV-t+%C3%A9rint%C5%91+jogszab%C3%A1lyokr%C3%B3l.pdf/ca2fa73d-5844-468d-b9b8-d3281870390f?version=1.0&type=

http://fpvegyesulet.hu/a-jogkoveto-dron-hasznalat-lehetosegei-korlatozottak/

komment

Továbbgondolt semmiségek

2016/07/08. - írta: BDominika

Tüdő mandarinból, lufi szőlőből, földgömb kekszből, transzfúzió ketchupból. 

Javier Perez ecuadori grafikus minimalista stílusban, pár ceruzavonással ad új értelmet a leghétköznapibb dolgoknak. 

Instagram oldalán évekkel ezelőtt kísérletezésbe kezdett, minden nap töltött fel egy újabb alkotást, melyet olyan apróságok inspiráltak, mint például egy szem szőlő vagy éppen a fürdőkád dugója. Kedves és újszerű rajzaival rövid idő alatt népes rajongótáborra tett szert, kompozíciói az egész világot bejárták. 

Szerencsére Instagram oldala azóta is folyamatosan frissül, a fiatal művész frissen reagál a világ eseményeire, legutóbbi munkáinak egyike a Brexit-re válaszol, egy másik rajzát a Pixar új animációs filmje, a Szenilla nyomában inspirálta, de készített egy portrét Frida Kahlo születésnapjára is. 

Happy Birthday #FridaKahlo!

Javier Pérez (@cintascotch) által közzétett fénykép,

 

 Apák napjára ez készült idén:

Happy Father's Day! #fathersday #fathersday2016 #diadelpadre #javierperez #frenchfries #thedesigntip

Javier Pérez (@cintascotch) által közzétett fénykép,

 

Semmi nem vész kárba, mindent tovább lehet gondolni:

experiments-1.jpg

 Egy szem szőlő:

experiments-11.jpg

 Ha pedig minden szem szőlő elfogyott, ideje megpihenni:
experiments-21.jpg

 Transzfúzió:

experiments-31.jpg

Paletta:

experiments-41.jpg

Vagy tengeralattjáró?

2015-04-22-08_08_22.jpg

Egy kis nyári szójáték:

2015-03-06-09_07_43.jpg

 Mandarin:

experiments-6.jpg

A gyerekeknek egy Oreo az egész világot jelenti?

experiments-3.jpg

Elhúzza a nótádat:

2015-05-11-08_53_00_masolata.jpg

Nem csak vidám alkotások szerepelnek Javier Perez oldalán, és nem csak a követői részére készít kompozíciókat, ez a kép például egy németországi pályázatalkalmából született, üzenete pedig az, hogy a verbális bántalmazás ugyanúgy fáj, mint a fizikai. Persze mindez teljesen egyértelmű a nadrágszíj miatt, ugye?

 

Tavaly pedig egy könyv is megjelent az alkotó 150 művéből:

 

Forrás: 

http://javierperez.ws/

https://www.instagram.com/cintascotch/

komment

13 klassz ajándék elhivatott könyvmolyoknak

2016/07/04. - írta: BDominika

Viszonylag könnyű dolog az ajándékozás, ha ünnepelt ismerősünknek van hobbija. Még egyszerűbb, ha az a bizonyos hobbi az olvasás. Valamelyik könyváruház ajándékutalványával minden bizonnyal nagy sikert aratunk, ám vannak itt még olyan apróságok, amikkel nem nyúlhatunk mellé. 

Mutatunk most pár vicces ajándék ötletet - kizárólag könyvmolyoknak!

1. Bögre híres regények első mondataival

Ha valamelyik nem ugrik be rögtön, nem is kell sokáig keresni, hiszen a bögre alja a megfejtéseket rejti.

konyv13.jpeg

2. Oly sok könyv, oly kevés idő - könyvtámasz

Hát nem erre panaszkodik amúgy is minden, irodalmat szerető ember?

konyv6.jpeg

3. Piroska és a farkas gyertya - rémüldözős álmodozásokhoz

El tudom képzelni, hogy nagymama illatú. Levendula, tisztaszoba, friss dunyha...

konyv7.jpeg

4. Austen nővérek híres mondatai ragasztószalagon - a stílusos ajándékcsomagoláshoz

Kár, hogy ugyanazok a mondatok ismétlődnek.

 

konyv8.jpeg

5. Harper Lee Ne bántsátok a feketerigót! ihletésű fülbevaló

 

konyv9.jpeg

6. Hamlet tetoválások - irodalmár fesztiválozóknak

Ha meg rájöttél, hogy inkább nem lenni, akkor simán lemosod.

 

konyv4.jpeg

 

7. Ez a kis figura nyitva tartja a könyved olvasás közben.

Állítólag a lapozásban sem akadályoz.

 

konyv1.jpeg

8. Shakespeare sütikiszúró

Az angol drámák szerelmeseinek.

konyv3.jpeg

9. Mágneses haiku készlet - az egyik kedvenc

A szavak segítségével könnyedén alkothatsz 17 szótagból (5-7-5) álló japán verseket.

konyv2.jpeg

10. Saját könyvtároskészlet - a másik nagy kedvenc

Vannak, akik bármit kölcsönadnak, kivéve a könyveiket. Ha mégis megesik velük a dolog, utána végig azon aggódnak, vajon visszakapják-e gyűjteményük értékes darabját. Ezzel a könyvtároskészlettel legalább valamennyire nyomon tudják követni kintlévőségeiket. 

konyv5.jpg

11. Kölcsönzési határidő pecsétes póló

Nagyon cool.

konyv11.jpeg

12. Sherlock Holmes könyvespolc medál

Jól megy az előző pólóhoz.

konyv10.jpeg

13. Könyvborító design táska

Miért vinnéd a strandra másban a könyveidet?

konyv12.jpeg

 

Forrás és további ötletek (pl. plüss Virginia Woolf, regényírók bajszai, könyvmolyok petri-csészében és még sok más):

https://www.theliterarygiftcompany.com/

komment

Vintage fitness

2016/01/27. - írta: BDominika

Avagy dédszüleink is gyúrtak

Hiba lenne azt gondolni, hogy a testedző gépek pusztán mai, test központú kultúránk vívmányai. A technikai és informatikai forradalom kétségkívül olyan modern és hatékony eszközök felbukkanását tette lehetővé, amelyekről őseink álmodni sem mertek, találékonyságból azonban már nekik is akadt elég. 

A következő képeken nem pusztán a gépek kinézetének szemrevételezése adhat okot mosolygásra, hanem a korabeli öltözetek is, valamint időnként komoly fejtörést okozhat a gépek funkcióinak behatárolása is. 

Nézzük például ezt az 1920-as évekből származó fotót, mely a mai futópadok elődjét ábrázolja:

ebdc55f10f02d540ab45d523363ed44e.jpg

Kép

Felépítése rendkívül logikus és egyszerű, ma is ilyen alapon működnek a konditermekben található futópadok, azonban ezt valószínűleg maximum gyors gyaloglásra lehetett használni, legalábbis a "futócipők" erre engednek következtetni. 

De menjünk kicsit vissza az időben, konkrétan a Titanic fedélzetére. Ki gondolta volna, hogy a hatalmas óceánjárón helyet kapott egy tornaterem is, benne lovaglógéppel, evezőpaddal, boxzsákokkal, kerékpárral. 

enhanced-buzz-wide-13569-1377288563-15.jpg

Kép

Még korábbról származik a következő fotó, még pedig 1899-ből, egy washingtoni középiskola diákja erősítő gyakorlatokat végez:

tumblr_misauamy4k1qcntwso1_1280.jpg

Kép

Vajon ez a gép mire szolgált? Edzés utáni masszírozás? Emésztés elősegítése "fennakadások" esetén? 

vintage-fitness-devices-01-thumb.jpg

Kép

A ruházatból kiindulva nem igényelhetett valami nagy erőfeszítést az áldozat részéről, nem lehetett kényelmes teljes puccban, kemény, szövet ruhában bármit is csinálni.

Nézzük, hogyan művelték a sportot a hölgyek az 1900-as évek elején:

vintage-fitness-devices-04-thumb.jpg

Kép

Szintén jöhetnek a tippek a funkciót illetően, a testtartást elnézve feltehetőleg az ellenállást gyakorolták így, bár kétlem, hogy a férjek ezt a fajta edzést otthon nagyra értékelték. A több rétegű ruházat itt sem egyértelműen a szabad mozgás örömét fokozta.

No, de mit csináltak a gyerekek mindeközben?

vintage-fitness-devices-02-thumb.jpg

Kép

Kar-, váll-, hátizomerősítés vintage módra, szintén teljes pompában.

A következő képről meg egyenesen a kerékbetörés szó jutott eszünkbe, nyilván nem véletlen:

vintage-fitness-devices-05-thumb.jpg

Kép

És ez még mindig semmi ahhoz képest, hogy milyen érzés lehetett nejlonharisnyában, körömcipőben bikát megülni:

vintage-fitness-devices-07-thumb.jpg

Kép

A szerencsésebbek a kemény munka után a cipőjüket is levehették:

vintage-fitness-devices-06-thumb.jpg

Kép

A talpmasszázs nagyon is logikusnak tűnik, ellenben ez a "hasprés" gép újfent meglódította a fantáziánkat:

vintage-fitness-devices-08-thumb.jpg

Kép

Legnagyobb elismerésre mégis a most következő nő méltó: fűzőben alapjáraton sem egyszerű létezni, most képzeljük el hátunkon ezt a gépet úgy, hogy levegőt sem kapunk közben:

66ca6ea00665696a6dbdf2358674f788.jpg

Kép

A beltéri sportok után nézzük, milyen lehetőségei voltak a vizes kalandokat választó fiataloknak. Ezeknek a búvároknak a lemerüléssel mindenesetre nem sok gondjuk volt:

cec33507e558a1ebd34a74c4e46f25bb.jpg

Kép

 Míg az előző képek azt a benyomást sugallják, hogy a sport leginkább valamiféle fájóan letudott kötelesség volt, azért találhatunk arra is bizonyítékokat, hogy szórakozást is jelentett dédszüleink számára. Nézzük csak ezeket a suliba görkorizó lányokat:

2aed8fbb646149f021ac4d6cc6cbc19c.jpg

Kép

Ezek után, azt hiszem, nagyon hálásak lehetünk korunk lehetőségeiért, hogy a legnagyobb kényelemben, technikai ruházatot viselve hódolhatunk a sportolás szenvedélyének!

 

 Faliújság a Facebookon!

Onnan indult ez a poszt.

komment
süti beállítások módosítása