Hosszú évek huzavonája után a galádul magára hagyott cukrászda ismét elfoglalhatja jól megérdemelt helyét Szeged város gasztronómiai térképén. Újra méltó régi nagy híréhez.

Hírnevét talán nem is a felszolgált ínyencségeknek köszönheti, sokkal inkább földrajzi fekvésének: a város szívében, az 1873-ban épült Új-Zsótér házban - a jelenlegi Klauzál téren - található. A cukrászda a következő évben, 1874-ben nyitotta meg kapuit Alleman és társa cukrászdája néven. 1922-ben egy Temesvárról érkezett cukrász, Virágh Péter vásárolta meg és tette híressé testvérei segítségével. A családi vállalkozásnak köszönhetjük a hatalmas belmagassággal rendelkező hely rokokó stílusát.

A híres Herendi kávéfőző. Kép

A cukrászda mindig is kedvelt találkahelye volt a szegedieknek, de a nyáron a városba érkező turisták, illetve a Szegedi Szabadtéri Játékokra látogató színházkedvelők is előszeretettel ülnek le asztalaihoz egy süteményre, kávéra. Sőt, annak idején József Attila is gyakran fogyasztotta itt el a reggelijét, hiszen az egyik tulajdonos, Virágh Béla jó barátja volt, így kétségkívül szívesebb fogadtatásban részesült, mint a pár száz méterrel arrébb található egyetem falai között. 

A cukrászda felívelő karrierje először 1950-ben tört meg, amikor is államosították, így a Virágh testvérek elvesztették életük munkáját. Két évvel később már h betű nélkül, Virág cukrászda néven üzemeltette tovább a Hungária Hotel egészen 1992-ig. Ekkor Szervánszky László, soltvadkerti cukrász vette meg az intézmény üzemeltetési jogát, majd 1994-ben a tulajdonjogát is. 1999 októberében azonban egyik napról a másikra bezárta a cukrászdát, elhagyta a várost és - a hírek szerint - magával vitte a Herendi borítású legendás kávéfőzőt. 

Innen bonyolódik a történet,  mert ahány szereplő, annyi verzió, ami viszont biztos, az az, hogy 2000-ben György Attila vásárolta meg a cukrászdát, és több százmillió forintot költött a berendezés és az épület belső terének felújítására, majd 2003-ban kinyitotta kapuit a közönség előtt. A kávéfőzőért ádáz harc indult, mivel sem a korábbi, sem az új tulajdonos nem tudta prezentálni, holott György Attila azt állította, megvásárolta Szervánszky Lászlótól. 2009 őszére már számos legenda keringett a városban a cukrászda bizonytalan anyagi helyzetét illetően, ekkor zárt be a téren szemközt elhelyezkedő Kis Virág, majd 2010 januárjában egy - karbantartási munkálatokkal kecsegtető felirat kíséretében - becsukta kapuit a Virág is. Az alkalmazottakat biztonsági őrök kísérték ki az épületből. A beígért munkálatok azonban soha el sem kezdődtek, viszont kiderült, hogy az üzemeltető cég ellen több felszámolási eljárás is folyamatban van. 

2010 márciusában a szegedi önkormányzat elővásárlási jogával élve megvásárolta a cukrászda tulajdonjogát és kérte a korábbi vezetőséget az épület kiürítésére. A bonyodalmak azonban folytatódtak tovább, hiszen az önkormányzat hosszú pereskedések után csak 2014-ben tudta ténylegesen birtokba venni az épületet. Az ekkor kiírt üzemeltetési pályázatok sorra sikertelenek voltak, míg végül a harmadik nekifutásra, 2015 júniusában a szembeszomszéd A Capella cukrászda tulajdonosa, Gyuris László nyerte meg a lehetőséget a létesítmény üzemeltetésére. 

A Kis Virág tavaly júliusban az előzetes terveknek megfelelően megnyitott, majd pár nappal ezelőtt a nagy Virág is. Helyére került a sok utat megjárt kávéfőző is, ám kalandjainak bizonyos állomásairól a mai napig csak találgatások folynak. 

A város számára jelentős eseményt nagy megnyitó ünnepséggel és 2000 szeletes tortával tette emlékezetessé az önkormányzat.  

Kép: Karnok Csaba/delmagyar.hu

Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Vir%C3%A1g_Cukr%C3%A1szda_%C3%A9s_K%C3%A1v%C3%A9h%C3%A1z

http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/nyit_a_virag/2476378/

http://hvg.hu/itthon/20140510_Ujra_nyoma_veszhetett_a_Virag_cukraszda_h

http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/ujranyitott_a_virag_cukraszda/2477176/

Némi agyafúrtsággal meg minimális anyagi ráfordítással elképesztően fel tudjuk pezsdíteni a marketing poshadt állóvizét. Mutatunk erre most pár példát.

A marketing is olyan, mint a répafőzelék, az emberek többnyire utálják, mások pedig tízezreket fizetnek érte Michelin csillagos éttermekben. Azok, akik ellenszenvvel viseltetnek e szakma iránt (Még hogy szakma! -mondják most ezt olvasva) többnyire a reklámok agresszivitását hozzák fel érvként, valamint hivatkoznak még a hirdetések manipulatív tulajdonságaira is. 

Igazuk is van, ha a reklámok nagy többségét nézzük. A humorral megfűszerezett répafőzelékre marketingre azonban az emberek többnyire elismeréssel reagálnak, vagy legalábbis nem lesznek rosszul tőle. A humorérzéknek és a fortélynak sokkal nagyobb részben kellene beivódni a marketing bugyraiba, hiszen, hogy a - már kissé talán erőltetettnek tűnő hasonlatunknál maradjunk - a jó kedvvel, önszántunkból elfogyasztott répafőzelékből ritkán adódik baj, ha viszont lenyomják a torkunkon, minden porcikánkkal tiltakozunk a dolog ellen. 

Mire gondolunk? Mondom máris. Tegyük fel, hogy a küszöbön áll egy rangos futball esemény, ami az egész világot, de minimum egész Európát lázban tartja. Mi fogy ilyenkor tonnaszámra a kereskedelemben? TV, igen, de nem csak az. Hanem sör meg chips, ugye? Hát kapcsoljuk össze a két dolgot, és tegyük új környezetbe a sörös dobozokat. A polcon szépen sorban elrendezve már senkit sem érdekelnek. Bezzeg, ha stadiont építünk belőle! Garantáltan az is mosolyra húzza a száját, aki amúgy utálja a répafőzeléket focit.

Az egész világ Trónok Harca lázban ég. De azt tudtad, hogy akár avokádót is eladhatunk a film egyik főszereplőjével?

És ha már film, itt van a Marsi, és már hallom is, ahogy rávágjátok: krumpli! Hát persze. Ilyen szuper burgonyát még Matt Damon se tudott termeszteni a Marson. 

Hogy szoktatok banánt venni? Ti is családokat választotok? Belegondoltatok már, mit érezhetnek a magányos, egyedülálló példányok, mikor éjjel lekapcsolják az utolsó lámpákat is az áruházban? 

A retro soha nem megy ki a divatból, ami jobban belegondolva elég abszurdnak hangzik, de hát ha egyre nagyobb rá a kereslet, miért ne fognánk ki a szelét, és vezetnénk a vitorlásunkat szebb partokhoz?

Ebben azért nem vagyunk elég biztosak, bár farsangkor jó ötlet lehet, ha múmia lenne éppen a gyermek. Egy felnőtt számára rémálom, ha a ruhájából WC-papír darab lóg ki.

Szezonális termék! Figyelem, hóemberorr kapható. Egyéb időszakban főzzünk belőle főzeléket...

Én azt mondom, a hússal ne tréfáljunk, ritkán mutat jól nyersen, nem véletlenül kell a gasztro fotózásokon is hozzá egy teherautónyi felszerelés. 

Ön dönt. Iszik vagy vezet?- alapon. Az egyikhez ugyanis több felelősségre van szükség. Erre már láttunk példát, de meg kell hagyni, még mindig hatásos. 

Szeretjük a sajtot, így egyet kell értenünk ezzel a szuper megoldással.

A fenti példák jól illusztrálják, hogy humorral és fantáziával fiatalos, új lendületet tudunk vinni a marketingbe. Kell hozzá bevállalós főnök, egy jó ötlet, meg kicsi pénz. Ebből kell a legkevesebb.

+1 Csirkemellfilé

Forrás: http://www.boredpanda.com/creative-guerrilla-advertising-in-store-ads/

Faliújság a Facebookon

Hány szelfit készítesz egy nap? Legalább hármat? És posztolod is őket? Akut szelfitiszed van. 

Vagy nem. Minden kiderül a bejegyzés végére.

Két nappal ezelőtt látott napvilágot egy pár másodperces videó, amit Adele veronai koncertjén rögzítettek. A történet nagyjából annyi, hogy az énekesnő megkérte egyik rajongóját, kapcsolja ki a mobilját és ne videózza  a koncertet tovább, hiszen ő ott van, teljes valójában és életnagyságban, inkább élvezze a zenét élőben, így is vannak odakint olyanok, akik már sehogy sem jutottak be a koncert helyszínére. 

A videóból több dologra is fény derül. Egyrészt: az olaszok meglehetősen jól értenek angolul, ugyanis elég kicsi reakcióidő elteltével törtek ki hangos nevetésben és ovációban afölötti örömükben, amit az énekes mondott. Másrészt: az előadók egy részét nagyon is zavarja, hogy emberi arcok helyett mindenféle technikai eszközök merednek rájuk, miközben ők azon fáradoznak, hogy szórakoztassák a jelenlévőket. Harmadrészt: mindannyian lemaradtunk volna erről a kis mementóról, ha nincs minimum még egy rajongó, aki épp videóra veszi Adele kis monológját. A helyzet abszurditása, ugye.

Ma már nincs koncert mobiltenger nélkül. Ma már nem az a zavaró, ha egy nálad magasabb ember mögé jutott hely neked anyák napján, és emiatt folyamatosan helyezkedned kell, hogy lássad gyöngyszemed révedező tekintetét míg elmondja az orgonaágát. Sokkal inkább az, ha egy nagymama egy extrém nagy tabletet maga elé tartva kitakarja előled az egész eseményt. Kénytelen vagy a fogadat szívva a tablet közvetítését nézni, miközben azt motyogod magad elé némán, Legalább ne remegne ennyire a keze...

Miért cseréltük fel az élő eseményeken való részvételt gyenge minőségű felvételekre? Miben reménykedünk, amikor ahelyett, hogy minden porcikánkkal kiélveznénk a borsos áron megvásárolt élményt, feladjuk a felhőtlen szórakozás örömét és egy csomó (be)mozgóképet készítünk? Az emberek többsége abban egyetért, hogy egészen más élmény egy eseményen részt venni, és megint más ugyanaz az esemény DVD-ről lejátszva. Akkor miért készítünk gyenge minőségű "DVD"-ket magunknak?

A The Guardian cikke szerint a nyaralásaink során is inkább csak betárazzuk az élményeket, a szemünk helyett az okostelefonunkat használjuk. Klikkre klikk, kattra katt, és van ezer meg ezer fotónk a világ híres épületeiről, szobrairól, tájairól, de nem vesszük a fáradtságot, hogy szabad szemmel, közelről is szemügyre vegyük őket, megcsodáljuk az apró részleteket, olyasmiket fedezzünk fel, amiről a művészeti és utazási könyvek nem tesznek említést. 

Kép: John Kellerman/Alamy

Rana Dasgupta, a cikk írója mindezt azzal magyarázza, hogy az eredeti műalkotásokhoz képest a róluk készült fényképeknek van egy óriási előnyük: haza tudjuk vinni őket. A mieink. Birtokolni tudjuk őket. És ez végleges. 

Persze senki sem gondolja komolyan, hogy az összes utazási képet és koncertfelvételt aztán hideg, téli éjszakákon a végtelenségig fogjuk nézegetni. (Bár, szerény vélemény szerint nincs is jobb program egy latyakos, ködös novemberi estén, mint a kanapéra kucorodva házi mozikat nézni kakaós csiga majszolása közben. Bocs, gyerekeim vannak.)

Dasgupta véleménye szerint a mai materialista világunkban a - hagyományos értelemben vett - memóriánk már nem elég biztosíték számunkra. Az emberi érzékelést át kell ültetnünk embertelen memóriába ahhoz, hogy elhiggyük róla, valójában, tényleg megtörtént.

Ha nem digitalizáltad, meg sem történt. 

A cikkíró még messzebbre megy, mikor azt mondja, élményeink digitalizálásával tulajdonképpen saját gyászjelentésünket dokumentáljuk. Írása szerint a digitális technika robbanásszerű fejlődése és a személyes élmények értékvesztése kölcsönösen befolyásolták egymást, így nem róható pusztán a technikai forradalom számlájára mindaz, ami napjainkban történik. Ha jobban élnénk az életünket - áll a cikkben - fel sem merülne bennünk, hogy bárkit is érdekelhet a tény, hogy csokitortát ebédeltünk, nem is beszélve a tárgyi bizonyítékról, vagyis nem tennénk ki a kirakatba a mindennapjainkat. Elődeink, akik megélték az életüket, nem tulajdonítottak kiemelt jelentőséget ilyen triviális hétköznapi dolgoknak, egészen a halálig, amikor viszont nagyon is fontos, hogy legyen, aki megeleveníti a korábbi személyes élményeket emlékezés által. 

Dasgupta véleménye, miszerint a Facebook oldalunk a saját gyászjelentésünk, és pusztán akkor nyer értelmet, ha eltávozásunk után emlékezteti a többi embert arra, hogy igen, valóban léteztünk, valóban csokitortát ettünk ebédre, hisz itt a bizonyíték egy életlen képen, meglehetősen egyedi és az olvasó számára kellemetlen. Ha nem értünk egyet vele, egyenesen felháborító. 

A legújabb, mindannyiunk számára jól ismert jelenség a szelfi, mikor önmagunkat fotózzuk különböző fontos és kevésbé fontos élethelyzetekben. Az okostelefonok elterjedésével már bárki számára elérhetővé vált a lehetőség, hogy külső segítségkérés nélkül (Bocs, lefotóznál, ahogy itt állok a Lánchíd előtt?) saját ízlése szerint örökítse meg a kívánt pillanatokat. Az a tény, hogy ezt utána publikáljuk is, illetve hogy erőfeszítéseket teszünk annak érdekében, hogy tökéletesítsük a technikánkat, nagyon kíváncsivá tette a pszichológusokat: vajon a szelfiket posztoló emberek nárcisztikus és pszichopata személyiségek, vagy "csak" tárgyiasítják önmagukat, ami összhangban állna Dasgupta fentebb kifejtett véleményével, esetleg mindkettő. 

Az Amerikai Pszichológiai Társaság még nevet is adott az újhullámos divatnak, ki nem találnátok: szelfitis. Helyes, ugye? A definíciójuk pedig a következő: az a megszállott, ellenállhatatlan vágy, hogy önmagunkról fényképet készítsünk, és ezt ki is posztoljuk a közösségi média valamely felületén, azzal a céllal, hogy ettől majd növekszik az önbecsülésünk. A Társaság egyenesen betegségként kezeli a szelfizést, és három különböző stádiumát különbözteti meg:

Határeset: Ha készítesz legalább három szelfit egy nap, de nem posztolod őket.

Akut eset: Ha legalább három szelfit készítesz egy nap, és közzé is teszed őket.

Krónikus eset: Ha egész nap gyötör a vágy és legalább hat szelfit készítesz és posztolsz.

Viszont a Lifehack cikke egy 19 éves brit tini esetét hozza elő példaként, aki a "krónikus kategóriába" esett, napjai minden percét az töltötte ki, hogy a legtökéletesebb szelfit lője magáról, hónapokig nem hagyta el a lakását, és vészesen lefogyott, végül mikor ez nem sikerült neki, öngyilkossággal próbálkozott. A médiában folyamatosan hallhatunk ehhez hasonló híreket, sajnos nem minden esetben végződik jól a történet. Számos szakember hívja fel a szelfizés és a mobilfüggőség veszélyeire a figyelmet.

Szóval mielőtt posztolnál magadról még egy szelfit, kattints, és töltsd ki a PsychCentral tesztjét! Megtudhatod, hogy nárcisztikus személy vagy-e. Izgalmas, nem?

Forrás: http://www.bbc.co.uk/newsround/36416921

http://www.theguardian.com/commentisfree/2016/may/29/posting-photos-online-obituary-images

http://www.lifehack.org/articles/communication/addiction-selfies-mental-disorder.html

http://www.lifehack.org/articles/lifestyle/why-selfies-more-harm-than-good.html

https://www.psychologytoday.com/blog/close-encounters/201501/are-selfies-sign-narcissism-and-psychopathy

Elképesztő illusztrációk pusztán pöttyökből

Thiago Bianchini illusztrátor és grafikus két éve egy új kihívás elé állította magát: pöttyözéses technikával rajzolja meg a vadon állatait. A kellő hatás elérése érdekében vékony hegyű tollal dolgozott, mígnem tökéletesre fejlesztette a képeit. 

Elmondása szerint nagy hatással volt munkájára a fényképészek dupla expozíciós technikája, amely két témát mos össze, és így egyszerre jeleníti meg azokat. Bianchini rajzaira is jellemző az alak az alakban megjelenítés, előszeretettel helyez egymás mellé, ugyanakkor jól elkülönülten, összeillő témákat. 

Egy-egy kép elkészülése négy óra munkát vesz igénybe, ami szinte még kevésnek is tűnhet számunkra, ha alaposabban megnézzük a rajzainak részletességét. 

A brazil művész fő szempontja a természethez való visszatérés, saját bevallása szerint szeretné buzdítani a nagyvárosokban élőket, hogy minél több időt töltsenek el hegyek között, erdőkben. Számára a művészet attól inspiráló, ha elrugaszkodik a valóságtól, és megjeleníti a képzeletünk szürreális szüleményeit is, így lehetséges például, hogy egy elefánt repül, vagy hogy egy bálnából vitorlás hajó lesz.

Nézzük a rajzokat!

A medve és a rókák

Érintetlen Afrika

A róka és a mezei nyúl

Rejtőzködő állatok

A farkas és a nyúl

Repülés

A hegyekben

A bagoly és az őz

 A sas és a róka

 Bálnahajó

További képek:

https://www.instagram.com/thiago_bianchini/

https://www.etsy.com/shop/thiagobianchini

Faliújság a Facebookon

Nem csak a britek királynője, II. Erzsébet ünnepelte idén kilencvenedik születésnapját, hanem sokunk nagy kedvence, Micimackó is. A. A. Milne könyvének első kiadása ugyanis 1926. október 14-én jelent meg először Nagy Britanniában E. H. Shepard legendás illusztrációival. 

A dupla évforduló alkalmából a Disney egy különleges történettel készült, melyben Micimackó elindul, hogy részt vegyen a királynő születésnapi ünnepségén. Az úton elkíséri természetesen pár barátja, Róbert Gida, Füles és Malacka is. 

Az új kaland rajzolói az eredeti figurák felelevenítésével tisztelegnek E. H. Shepard előtt, valamint az új szereplőt, a királynőt is ennek megfelelő stílusban rajzolták meg. 

A kissé lassú gondolkodású, ámde csupaszív medve kalandjai akkor kezdődnek, amikor a Százholdas Pagony mezején döntésre jut, nem csak hogy részt vesz a királynő születésnapi ünnepségén, de fel is olvassa neki a számára írt versét. Vonattal utaznak a nagy Londonba, ahol ámulattal veszik szemügyre a híres város nevezetességeit. 

A nagy találkozásra szerencsésen sor kerül, és az illusztrátorok jó érzékkel nem hagyták ki a királyi család jelenlegi cukiságfelelősét sem a meséből, így történt, hogy a kis medve találkozott a kis herceggel. 

A Disney gondozásában nem csak ezek az illusztrációk készültek el, hanem Jim Broadbent felolvasásával a mese hallgatható formában is elérhető. Broadbent az Iris - egy csodálatos női elme férfi mellékszereplőjeként kapott Oscar-díjat 2002-ben. 

Forrás: http://www.today.com/parents/winnie-pooh-meets-prince-george-queen-elizabeth-too-new-book-t94946

http://www.aol.com/article/2016/05/26/winnie-the-pooh-turns-90-meets-britains-queen-in-new-book/21384238/

Pár héttel ezelőtt az a hír járta be a világot, hogy Franciaországban akár börtönbüntetés is járhat azért, ha a gyerekünkről túl sok fotót posztolunk a Facebookon az ő beleegyezésük nélkül. A legújabb francia hír pedig az, hogy betiltják az országban a hétvégi céges e-mailezést.

Nyugodtan kávézhat 

A "Jogod van lecsatlakozni" fedőnevet viselő törvény megtiltja az 50 vagy annál több alkalmazottat foglalkoztató cégek számára, hogy elektronikus levelet küldjenek a dolgozóiknak a megszabott munkaidőn túlmenően. (Kérdés persze, hogy a kevesebb munkavállalóval dolgozó cégek miért bombázhatják továbbra is szombat-vasárnap az embereiket.)

Egyértelműen kimutatható, hogy manapság sokkal több a munkája miatt stresszes ember, mint korábban - nyilatkozta kutatásokra hivatkozva Benoit Hamon szocialista politikus, korábbi oktatási miniszter. Az alkalmazottak fizikailag ugyan elhagyják a munkahelyüket péntek délután - folytatta - de a folyamatosan érkező e-mailek, üzenetek egyfajta virtuális pórázon tartják őket. 

Benoit Hamon. Ő sem fog már szombaton a gépe előtt ülni?

A franciák komolyan veszik a munkahelyi stressz kérdését. Marisol Touraine egészségügyi miniszter februárban kezdeményezte, hogy jöjjön létre egy munkacsoport, amelynek a feladata az, hogy járja körbe a munka okozta burn-out kérdését, és találjanak megoldást a problémára. 

Vannak azonban, akik fenntartással kezelik a "Jogod van lecsatlakozni" előírást. John Whittle agykutató az Egyesült Királyságban dolgozik. Azt vizsgálja, hogy a digitális technika mennyire veszélyezteti az emberek munka és magánélet között felállított egyensúlyát. Véleménye szerint az alkalmazottakra sokkal rosszabb hatással van egy hétfőn átnézendő felgyülemlett e-mail halom, mint ha hétvégén is folyamatosan érkeznének az üzenetek. 

A kérdés sokkal bonyolultabb, mint hogy lehet-e a hivatalos munkaórákon kívül e-mailt küldeni az alkalmazottaknak. Az e-mail csak egy kommunikációs csatorna. A valódi baj az, hogy mára teljesen belénk ivódott az a viselkedés, hogy folyamatosan jobban és többet kell teljesítenünk, mint a versenytársaink - nyilatkozta Whittle.

Még a törvény támogatói között is akadnak bizonytalanok, így Hamon is beismerte, hogy a javaslatnak vannak gyenge pontjai. Például nincs még megszabva, milyen büntetés jár az engedetlen cégeknek a törvény megszegése esetén. 

Aludhatna

A The New Yorker szerint a törvény alapvetően nagyon népszerűtlen intézkedésnek számít Franciaországban. Számos, a versenyszférában dolgozó, nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező cég érzi magát hátrányos helyzetben a törvény miatt, hiszen a más országból származó versenytársaikat nem korlátozza ehhez hasonló előírás, így ők előnybe kerülnek a franciákhoz képest. 

A Volkswagen és a Daimler azonban már korábban is tettek lépéseket a munkavállalók teherkönnyítése érdekében. Előbbinél a hivatalos munkaórák végeztével egészen egyszerűen lekapcsolják a szervert, míg az utóbbinál az alkalmazottaknak mindenféle retorzió nélkül jogukban áll kitörölni a cégtől kapott e-maileket, ha azok a szabadságuk alatt zavarná  meg őket.

Forrás: 

http://www.newyorker.com/culture/cultural-comment/the-french-counterstrike-against-work-e-mail

http://www.huffingtonpost.com/entry/work-emails-france-labor-law_us_57455130e4b03ede4413515a

http://www.bbc.com/news/magazine-36249647

Kép: http://www.education.gouv.fr/cid80647/benoit-hamon-repond-aux-questions-des-parents-sur-l-organisation-du-temps-scolaire-a-la-rentree-2014.html

www.emaze.com

http://www.theguardian.com/commentisfree/2014/may/14/sleep-life-sleeplessness-blue-light-computers-early-death

Faliújság a Facebookon

Több év terméketlenség, egy végzetes koraszülés és egy meghiúsult örökbefogadás után Banks és Lacey Ferris olyat tettek, ami mindenkit meglepett. 

A fiatal pár évek óta vágyott arra, hogy végre babaillattal és gyerekkacajjal teljen meg az otthonuk. Hamar kiderült azonban, hogy ez a kívánságuk nem fog egyszerűen megvalósulni. Évekig próbálkoztak, de hiába. Amikor végre Lacey teherbe esett, hatalmas örömmel készült a kis jövevény fogadására az egész család. Sajnos a szülés a terhesség 20. hetében váratlanul és megállíthatatlanul megindult, és Poppy kislányuk pár napos küzdelem után meghalt. 

Ferrisék ekkor úgy döntöttek, hogy örökbe fogadnak egy olyan gyermeket, akit a szülei nem vállalnak. Hosszas procedúra után felvették a kapcsolatot egy várandós nővel, aki le akart mondani a gyerekéről, nyomon követték a terhességét, a szülés után viszont a szülőanya megváltoztatta korábbi nyilatkozatát és mégis ragaszkodott a gyermekéhez. 

Miután talpra álltak az újabb csalódást követően, Banks és Lacey eldöntötték, hogy a továbbiakban titokban tartják az örökbefogadási procedúrával járó információkat a családjuk elől, hiszen nem csak kettejük számára volt megrázó élmény a majdnem örökbefogadott gyermek elvesztése, hanem a leendő nagyszülőknek, nagybácsiknak, nagynéniknek is. 

Így történhetett, hogy rajtuk kívül senki sem tudta, mi zajlik mindennapjaik hátterében. Vagy inkább ki. Amikor végre kezükbe vehették a már hivatalosan is adoptált gyermeküket, Finley-t, útnak indultak, hogy bemutassák a család minden tagjának. 

Kép

Lacey fogta a kisbabát, Banks a kamerát, és szépen bekopogtattak minden közeli és távoli családtaghoz. A mit sem sejtő rokonság pedig nagy hitetlenkedve, de persze a legnagyobb örömmel és meglepődéssel ujjongott az oly régóta várt csöppségnek.

A videó felkerült a YouTube-ra is, elárasztotta a világhálót, röstellem is, hogy csak pár nap késéssel került ide, a Faliújságra. 

Nézzétek, örüljetek ti is.

Forrás: http://www.babble.com/parenting/couples-surprise-adoption-video-will-make-you-cry/

http://www.people.com/article/adoption-surprise-viral-video

Faliújság a Facebookon

Mindannyian zavarba jöttünk, ugye, mikor a választottunk vagy barátunk szüleinknek történő bemutatása után azon nyomban előkerülnek a családi fotóalbumok és a roppant vicces gyermekkori sztorik. Mert előbb-utóbb előkerülnek. A te anyukád is elmesélte, hogy 5 éves korodban leestél a mászókáról és úgy sírtál, mintha húsz egér visítana? Vagy legalábbis valami más, hasonlóan érdekfeszítő és a friss kapcsolatodnak semmiképpen sem jót tevő történetet. Ha a régi fényképek előkerülnek, nincs megállás, még több történet jön, még több kínos fotó igazán zavarba ejtő pillanatokról. A fotóalbumoknak és a családi sztorizgatásoknak azonban megvan az a nagy előnyük, hogy el lehet őket pakolni a szekrény mélyére aztán előkaphatjuk őket családi összejöveteleken, ha úgy alakul. És úgy fog. 

A mostani internetes és technikai forradalomban azonban sokkal tágabb kör - az egész világ - láthatja, hogy a gyerekünk pisil, eszik, nevet, alszik - legrosszabb esetben: fürdik. Emellett korunk gyermekei az anyatejjel szívják magukba a kütyük iránti készségeket, bennünket is lepipálva kezelik a legújabb kreálmányokat is, bátran használják a tableteket, mobilokat és magát az internetet is. Legkésőbb kiskamasz korban rájönnek, hogy léteznek közösségi portálok, kamaszkorban pedig arra is, hogy csak az a kép nem zavarja őket, amik ők posztolnak. 

A közelmúltban bombaként robbant a hír, hogy a francia hatóságok börtön- és pénzbüntetést helyeztek kilátásba azon szülőknek, akik - mondjuk - a Facebookon képet posztolnak a gyerekeikről. Olyan képet, amelynek közzétételét a gyermekeik nem engedélyezték. Ez azért sok vicces pillanatot kizár, nem?

A jogi szigorítás nem titkolt célja az, hogy elgondolkodtassák a szülőket és ráébresszék őket a posztolás lehetséges következményeire. Egy 2015-ös tanulmány szerint az Egyesült Királyságban egy gyerekről évente kb. 200 képet tesznek közzé szülei, ami azt jelenti, hogy mire öt éves lesz, már 1000 kép kering róla szerte a világhálón. 

• ellophatják a gyermekünkről készült képet - ez természetesen minden internetre felkerült képpel megeshet
• felhasználhatják a gyermek zaklatásához - csak képzeljük el, hogy a kamaszunk rosszakarója rábukkan egy régi Az első bilizésem! képre, amit mi nagy örömmel tettünk közzé...
• bizalmas adatokhoz férhetnek hozzá - hol tanul, mikor végez, hova jár szakkörre, kivel barátkozik, melyik játszótéren túrja a homokot, mikor vigyáz rá az idős nagymama, hogy csak párat említsünk.

Professzor Nicola Whitton, a Manchaster Metropilitan University oktatója szerint az elkövetkezendő években nagyon vissza fog ütni a gyerekkori képek posztolgatása, elkerülhetetlen a felnövekvő nemzedék negatív reakciója. 

Fotó: Lev Dolgachov/Alamy

A Michigan Egyetem kutatása során szülőket és gyerekeket kérdeztek az online életről. A legtöbb esetben a gyerekek és a felnőttek egyetértettek a válaszokban: ne vezess és sms-ezz egyszerre, ne bújj a mobilod mögé, ha valaki személyesen szeretne veled beszélgetni. Azonban volt egy kérdés, amire a két generáció eltérő választ adott. A gyerekek határozott kérése volt, hogy Semmit ne posztolj rólam anélkül, hogy engem megkérdeznél! Háromszor annyi gyermek gondolta azt, hogy kellene valamiféle módon rendszabályozni a fényképek közzétételét, mint amennyi szülő. 

Nicola Whitton véleménye szerint mindaddig nem is etikus képet közzétennünk gyermekünkről a Facebookon vagy Instagramon, amíg nincs abban a korban, hogy eldöntse, beleegyezik-e a dologba.

Professor Sonia Livingstone, egy londoni egyetem oktatója azt javasolja, hogy a szülők működjenek együtt a gyermekeikkel, és nézzenek utána a Facebook beállításaiknak. Ugyanis nagyon nem mindegy, hogy egy képet pár közeli barát lát csak, vagy 500 felszínes ismerős. Egy-két kattintással egyszerűen elintézhető, hogy a távoli nagyszülők és rokonok időről időre friss képekhez jussanak a szeretett újszülöttről.

Források:

http://www.theguardian.com/sustainable-business/2016/may/08/children-sue-parents-facebook-post-baby-photos-privacy

http://well.blogs.nytimes.com/2016/03/08/dont-post-about-me-on-social-media-children-say/?_r=1

http://www.nominet.uk/todays-children-will-feature-in-almost-1000-online-photos-by-the-time-they-reach-age-five/

 http://wmn.hu/2015/03/26/gyerekem-a-facebookon/

http://www.theverge.com/2016/3/2/11145184/france-facebook-kids-photos-privacy

 Képek: pixabay

Faliújság a Facebookon

Rendkívül meghökkentő módját választotta a jó nevű és a világ élmezőnyébe tartozó reklámügynökség a figyelemfelkeltésnek. Éppen ezért már most szólunk, hogy sokak számára felkavaró képek szerepelnek a posztban.

Azt, ugye, tudjuk, hogy bármely marketingtevékenységnek pusztán akkor van némi értelme, ha megmozgatja a közönséget, nyomot hagy, és sikerül elérnie, hogy percekkel, esetleg napokkal később is még az általa közvetített üzenetről legyen szó mind baráti beszélgetésekben, mind a médiában. A sokkolással megtűzdelt kampányoknak sokszor csupán ez a hangulatkeltés a fő célja. Az ügynökségek feladata nagyjából ki is merül abban, hogy - mint akár a jelen esetben - morális kérdéseket vessen fel, ébresztgetve a nagyközönség lelkiismeretét. Emellett persze nem lehetünk meggyőződve arról, hogy a kreatív, aki kitalálta a koporsó formájú cigarettás doboz design-t, a munka elvégzése közben maga is nem pöfékelt volna több jóízűt a monitor előtt. 

Különösen a társadalmi célú hirdetések kiemelt eszköze a sokkolás.

No, de ennyi bevezető után térjünk rá a poszt témájára: a valódi bőrből készült luxuskiegészítőkre. Úgyis mint krokodilbőr táska, aligátor pénztárca, netán kabát.

A PETA (People for Ethical Treatment of Animals) egy amerikai állatvédő szervezet, mely azt tűzte ki célul, hogy ráébressze az embereket az állatkínzások következményeire. Most az Ogilvy&Mather-t kérték fel egy ázsiai kampány kivitelezésére. Az ügynökség ötletét méltán nevezhetjük forradalminak, de megdöbbentőnek biztos. És pont ez volt a cél.

A megvalósítás részeként Bangkok egyik forgalmas luxus bevásárló áruházában nyitottak egy boltot, amelyben valódi bőrből készült termékeket helyeztek el. Aztán jöttek a vevők, és amit kaptak, azt soha nem fogják elfelejteni. Ilyet még a böllér nagyapád sem látott, mondanánk, és nem túloznánk. 

Amint az érdeklődők kinyitották a táskákat, pénztárcákat, megfordították az öveket, tényleg és igazán a bőr mögé láttak. Alvadt vér, hús, belső szervek "mosolyogtak" vissza. Biztonsági öveket bekapcsolni, most jönnek a képek. Mutatjuk:

Felkavaró képek!

A gyerekek ma már kevesebb időt töltenek a szabadban, mint a börtönlakók.

Ez a mottója a Persil legújabb kampányának, melyet a Mullen Lowe ügynökség készített a mosószergyártó cég londoni kommunikációjához. A print megjelenéseken egymás mellé került egy-egy sztereotipizált börtönviselt arc és egy-egy rettentően sótlan és unott gyermek. A közös bennük az, hogy mindketten rendkívül kevés időt töltenek a szabadban. A különbség meg az, hogy a gyerekek nem is akarnak többet.

Nem csak kisfiúk kockulnak ám a szobában:

Ne felejtsük, a kampányt Londonra írták, így aztán a multikulturalizmus jegyében egy félvér gyermek is rákerült az egyik plakátra. (A kreatív ügynökség itt nem követte el azt a hibát, ami nem is olyan régen a GAP-nek okozott némi fejtörést (egy másik ügynökség tollából), így nem a börtönlakó a színesbőrű.)

A print megjelenések mellett reklámszpot is készült, amelyben börtönlakókat és fegyőröket szólítanak meg. 

Ön szerint milyen következményei lennének, ha a jelenleg engedélyezett napi két óra levegőzést egy órára csökkentenék a börtönben? - hangzik el a kérdés.

Az katasztrófához és több erőszakhoz vezetne - így a válasz.

Kétségkívül elgondolkodtató és megmozgató a látvány, valamint megkérdőjelezhetetlenül igaz a kampány kezdeti megközelítése, hogy jobbat tesz egy gyereknek a szabad levegőn végzett felszabadult mozgás, mint ha kuksol egész délután mindenféle kütyüvel a szobájában. Mindazonáltal sajnálatos módon a börtön aspektus sokkal inkább ki van hangsúlyozva, mint a Persil másik fő üzenete: A kosz jó! (#dirtisgood) 

Lehet, hogy ez nem is véletlen? Némi áthallást vélünk ugyanis felfedezni a kosz és a büntetett előélet között, pláne, hogy az angolban a dirty átvitt értelemben főleg piszkos kis tetteket jelent. Persze a Persil ezeket nem tudja eltüntetni.

Az elítéltekkel szemben azonban a mai kor generációja cseppet sem érzi magát börtönben a számítógépes játékok nyomkodása közben, elképzelhetőnek tartom, hogy ez a kampány nem sokkolná őket. 

A szülőket annál inkább. (?)

Képek: adsoftheworld.com

Faliújság a Facebookon