Itt minden szubjektív

Így ajándékozhatsz pénzt stílusosan

2016/05/17. - írta: BDominika

Van élet a borítékon túl!

Nyakunkon az esküvői és a ballagási szezon, ez utóbbi már el is kezdődött a középiskolai eseményekkel, viszont előttünk van még az általános iskolai ballagások sora, csakúgy, mint az egyetemi diplomaosztóké. A tanulmányaival végző fiatalság kétségkívül némi pénznek örül a legjobban ajándék gyanánt, bár a szokások nyilván családonként és baráti körönként eltérnek.

Esküvők esetén viszont általában sokkal hasznosabb mindennemű pénzajándék, inkább mint egy hatodik kávéskészlet vagy negyedik állólámpa. Szóval abban az esetben, ha az ifjú házasulandók - mondjuk - nem írtak össze ajándéklistát, illetve akár személyesen, akár közvetve az esküvőszervező által utalást tesznek arra, hogy a most induló közös életükhöz szívesen fogadnának valamennyi készpénzt, ne lepődjünk meg, igazuk is van. 

Sokakat azonban zavar, hogy egy lapos borítékkal állnak a gratulálni kívánók hosszan kígyózó sorában, és maga a boríték átadása is feszélyezheti mindkét felet. Azonban ha a pénzt valami különleges csomagolásba rejtjük, felülmúlhatjuk még a mesebeli okos lányt is, hiszen ajándékot is és pénzt is hoztunk. Mi nem feszengünk a borítékkal, az ifjú pár pedig összeadva a rokonok, ismerősök, barátok "ajándékait" vígan tervezheti szintén mesebeli álmainak megvalósítását.

Adjunk hát térfogatot a lapos borítéknak, használjuk a fantáziánkat, és csomagoljuk kreatívan az anyagiakat. Ha nincs saját ötletünk, bátran kérjük virágüzletek vagy a mostanában nagy népszerűségnek örvendő partikellék üzletek munkatársainak segítségét. Az ő gyakorlatukkal seperc alatt elkészítik a meglepetésünket, most viszont mi is adunk pár ötletet.

Lássuk, hogyan ajándékozhatunk stílusosan pénzt!

1. Cukorkás üveg - nyolcadikosoknak

Keressünk vagy vegyünk egy nagyon szép, zárható, széles szájú üveget. Szórjunk az aljába színes drazsékat, majd helyezzünk el egy kartonpapírcsíkból készített hengert az üveg közepébe. A hengerbe tegyük bele a ballagónak szánt papírpénzt szépen feltekerve, majd töltsük meg az üveget színültig cukorkával. Miután lezártuk, díszítsük valami helyes szalaggal a pénzbefőttünket. 

f013f377ede529438eb17eeae9c082ea.jpg

Kép

2. Zsírkréta - még mindig nyolcadikosoknak

Nincs más dolgunk, mint venni egy zsírkréta készletet. Óvatosan, a doboz állagmegóvásával vegyük ki a krétákat, tekerjük körbe őket a papírpénzzel, majd szépen sorban tegyük vissza mindet a dobozba. 

3ea3c21274b697954611cabe912f12b2.jpg

Kép

3. Pénzes, bonbonos üveg - diplomásoknak

Öltöztessük fel az ajándékunkat is az alkalomhoz illően:

dee672fb6cfbc4df8bd6fd33dbaa2508.jpg

Kép

4. Lufi - akár esküvőre is!

A töltött luftballonok egyre népszerűbbek, ha elegáns, dekoratív kivitelezésű alapanyagokat választunk, akkor akár esküvőre is készülhetünk ezzel az ajándékkal. A pénzt összegöngyölve, sok türelem árán juttathatjuk a lufi belsejébe. Szórjunk mellé rengeteg látványos konfettit, és kész is a móka. Az ilyen meglepetés azonban csak héliumos lufival működik, legalábbis úgy az igazi.

moneyballoons1.jpg

Kép

5. Pénzgömb - bárkinek

Hobbikellék és dekor boltokban már lehet kapni üres, akril gömböket, illetve más formákat is. Többnyire karácsony tájékán népszerűek ezek a kis díszíteni való gömbök, viszont nagyjából egész évben elérhetőek. Ha találunk kreatív formájú figurát, kaparintsuk meg gyorsan!

354dfb7ae44cdcfd4f0e8815e0d7da96.jpg

Kép

6. Pénzfa - baráti esküvőre

Itt már szükség van némi kézügyességre, hogy a hajtogatást túl is élje a bankjegy, úgyhogy ha nem érezzük magunkban a kellő affinitást, bízzuk inkább profikra a munkát. Illetve gyakoroljunk sokat sima papírral.

e2f5f68c1fdd67259943f166763b38ea.jpg

Kép és elkészítési segédlet

7. Kis bőrönd

Ha már így belejöttünk a hajtogatásba, keressünk egy kis bőröndöt és tömjük meg minden jóval. No, meg origami bankjegyekkel.

3f83c3d15fbda84b8573b6def003aaf1.jpg

Kép

8. Elegáns megoldás - esküvőre

Ezzel az ajándékkal egészen biztosan megdobogtatjuk az ifjú pár szívét:

cf617562a5524235d6316b14233a3188.jpg

Kép

9. Installáció

Vicces is, kedves is, attól függ, hogyan állítjuk össze. Sok kis apróság mellett szelíden megbújhatnak a ropogós ezresek:

b51fe42d9202392f037f92c04e9b8843.jpg

Kép

10. Bármilyen keret

A ma nagyon divatos madárkalitka is szuper ötlet lehet. Azért igyekezzünk a házasulandók ízléséhez közel álló keretet választani. 

afcefd658290680726211eeb9077d0a1.jpg

Kép

 

Faliújság a Facebookon

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://faliuujsag.blog.hu/api/trackback/id/tr178723254

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása