Némi agyafúrtsággal meg minimális anyagi ráfordítással elképesztően fel tudjuk pezsdíteni a marketing poshadt állóvizét. Mutatunk erre most pár példát.
A marketing is olyan, mint a répafőzelék, az emberek többnyire utálják, mások pedig tízezreket fizetnek érte Michelin csillagos éttermekben. Azok, akik ellenszenvvel viseltetnek e szakma iránt (Még hogy szakma! -mondják most ezt olvasva) többnyire a reklámok agresszivitását hozzák fel érvként, valamint hivatkoznak még a hirdetések manipulatív tulajdonságaira is.
Igazuk is van, ha a reklámok nagy többségét nézzük. A humorral megfűszerezett répafőzelékre marketingre azonban az emberek többnyire elismeréssel reagálnak, vagy legalábbis nem lesznek rosszul tőle. A humorérzéknek és a fortélynak sokkal nagyobb részben kellene beivódni a marketing bugyraiba, hiszen, hogy a - már kissé talán erőltetettnek tűnő hasonlatunknál maradjunk - a jó kedvvel, önszántunkból elfogyasztott répafőzelékből ritkán adódik baj, ha viszont lenyomják a torkunkon, minden porcikánkkal tiltakozunk a dolog ellen.
Mire gondolunk? Mondom máris. Tegyük fel, hogy a küszöbön áll egy rangos futball esemény, ami az egész világot, de minimum egész Európát lázban tartja. Mi fogy ilyenkor tonnaszámra a kereskedelemben? TV, igen, de nem csak az. Hanem sör meg chips, ugye? Hát kapcsoljuk össze a két dolgot, és tegyük új környezetbe a sörös dobozokat. A polcon szépen sorban elrendezve már senkit sem érdekelnek. Bezzeg, ha stadiont építünk belőle! Garantáltan az is mosolyra húzza a száját, aki amúgy utálja a répafőzeléket focit.
Az egész világ Trónok Harca lázban ég. De azt tudtad, hogy akár avokádót is eladhatunk a film egyik főszereplőjével?
És ha már film, itt van a Marsi, és már hallom is, ahogy rávágjátok: krumpli! Hát persze. Ilyen szuper burgonyát még Matt Damon se tudott termeszteni a Marson.
Hogy szoktatok banánt venni? Ti is családokat választotok? Belegondoltatok már, mit érezhetnek a magányos, egyedülálló példányok, mikor éjjel lekapcsolják az utolsó lámpákat is az áruházban?
A retro soha nem megy ki a divatból, ami jobban belegondolva elég abszurdnak hangzik, de hát ha egyre nagyobb rá a kereslet, miért ne fognánk ki a szelét, és vezetnénk a vitorlásunkat szebb partokhoz?
Ebben azért nem vagyunk elég biztosak, bár farsangkor jó ötlet lehet, ha múmia lenne éppen a gyermek. Egy felnőtt számára rémálom, ha a ruhájából WC-papír darab lóg ki.
Szezonális termék! Figyelem, hóemberorr kapható. Egyéb időszakban főzzünk belőle főzeléket...
Én azt mondom, a hússal ne tréfáljunk, ritkán mutat jól nyersen, nem véletlenül kell a gasztro fotózásokon is hozzá egy teherautónyi felszerelés.
Ön dönt. Iszik vagy vezet?- alapon. Az egyikhez ugyanis több felelősségre van szükség. Erre már láttunk példát, de meg kell hagyni, még mindig hatásos.
Szeretjük a sajtot, így egyet kell értenünk ezzel a szuper megoldással.
A fenti példák jól illusztrálják, hogy humorral és fantáziával fiatalos, új lendületet tudunk vinni a marketingbe. Kell hozzá bevállalós főnök, egy jó ötlet, meg kicsi pénz. Ebből kell a legkevesebb.
Hány szelfit készítesz egy nap? Legalább hármat? És posztolod is őket? Akut szelfitiszed van.
Vagy nem. Minden kiderül a bejegyzés végére.
Két nappal ezelőtt látott napvilágot egy pár másodperces videó, amit Adele veronai koncertjén rögzítettek. A történet nagyjából annyi, hogy az énekesnő megkérte egyik rajongóját, kapcsolja ki a mobilját és ne videózza a koncertet tovább, hiszen ő ott van, teljes valójában és életnagyságban, inkább élvezze a zenét élőben, így is vannak odakint olyanok, akik már sehogy sem jutottak be a koncert helyszínére.
A videóból több dologra is fény derül.Egyrészt: az olaszok meglehetősen jól értenek angolul, ugyanis elég kicsi reakcióidő elteltével törtek ki hangos nevetésben és ovációban afölötti örömükben, amit az énekes mondott. Másrészt: az előadók egy részét nagyon is zavarja, hogy emberi arcok helyett mindenféle technikai eszközök merednek rájuk, miközben ők azon fáradoznak, hogy szórakoztassák a jelenlévőket. Harmadrészt: mindannyian lemaradtunk volna erről a kis mementóról, ha nincs minimum még egy rajongó, aki épp videóra veszi Adele kis monológját. A helyzet abszurditása, ugye.
Ma már nincs koncert mobiltenger nélkül. Ma már nem az a zavaró, ha egy nálad magasabb ember mögé jutott hely neked anyák napján, és emiatt folyamatosan helyezkedned kell, hogy lássad gyöngyszemed révedező tekintetét míg elmondja az orgonaágát. Sokkal inkább az, ha egy nagymama egy extrém nagy tabletet maga elé tartva kitakarja előled az egész eseményt. Kénytelen vagy a fogadat szívva a tablet közvetítését nézni, miközben azt motyogod magad elé némán, Legalább ne remegne ennyire a keze...
Miért cseréltük fel az élő eseményeken való részvételt gyenge minőségű felvételekre? Miben reménykedünk, amikor ahelyett, hogy minden porcikánkkal kiélveznénk a borsos áron megvásárolt élményt, feladjuk a felhőtlen szórakozás örömét és egy csomó (be)mozgóképet készítünk? Az emberek többsége abban egyetért, hogy egészen más élmény egy eseményen részt venni, és megint más ugyanaz az esemény DVD-ről lejátszva. Akkor miért készítünk gyenge minőségű "DVD"-ket magunknak?
A The Guardian cikke szerint a nyaralásaink során is inkább csak betárazzuk az élményeket, a szemünk helyett az okostelefonunkat használjuk. Klikkre klikk, kattra katt, és van ezer meg ezer fotónk a világ híres épületeiről, szobrairól, tájairól, de nem vesszük a fáradtságot, hogy szabad szemmel, közelről is szemügyre vegyük őket, megcsodáljuk az apró részleteket, olyasmiket fedezzünk fel, amiről a művészeti és utazási könyvek nem tesznek említést.
Kép: John Kellerman/Alamy
Rana Dasgupta, a cikk írója mindezt azzal magyarázza, hogy az eredeti műalkotásokhoz képest a róluk készült fényképeknek van egy óriási előnyük: haza tudjuk vinni őket. A mieink. Birtokolni tudjuk őket. És ez végleges.
Persze senki sem gondolja komolyan, hogy az összes utazási képet és koncertfelvételt aztán hideg, téli éjszakákon a végtelenségig fogjuk nézegetni. (Bár, szerény vélemény szerint nincs is jobb program egy latyakos, ködös novemberi estén, mint a kanapéra kucorodva házi mozikat nézni kakaós csiga majszolása közben. Bocs, gyerekeim vannak.)
Dasgupta véleménye szerint a mai materialista világunkban a - hagyományos értelemben vett - memóriánk már nem elég biztosíték számunkra. Az emberi érzékelést át kell ültetnünk embertelen memóriába ahhoz, hogy elhiggyük róla, valójában, tényleg megtörtént.
Ha nem digitalizáltad, meg sem történt.
A cikkíró még messzebbre megy, mikor azt mondja, élményeink digitalizálásával tulajdonképpen saját gyászjelentésünket dokumentáljuk. Írása szerint a digitális technika robbanásszerű fejlődése és a személyes élmények értékvesztése kölcsönösen befolyásolták egymást, így nem róható pusztán a technikai forradalom számlájára mindaz, ami napjainkban történik. Ha jobban élnénk az életünket - áll a cikkben - fel sem merülne bennünk, hogy bárkit is érdekelhet a tény, hogy csokitortát ebédeltünk, nem is beszélve a tárgyi bizonyítékról, vagyis nem tennénk ki a kirakatba a mindennapjainkat. Elődeink, akik megélték az életüket, nem tulajdonítottak kiemelt jelentőséget ilyen triviális hétköznapi dolgoknak, egészen a halálig, amikor viszont nagyon is fontos, hogy legyen, aki megeleveníti a korábbi személyes élményeket emlékezés által.
Dasgupta véleménye, miszerint a Facebook oldalunk a saját gyászjelentésünk, és pusztán akkor nyer értelmet, ha eltávozásunk után emlékezteti a többi embert arra, hogy igen, valóban léteztünk, valóban csokitortát ettünk ebédre, hisz itt a bizonyíték egy életlen képen, meglehetősen egyedi és az olvasó számára kellemetlen. Ha nem értünk egyet vele, egyenesen felháborító.
A legújabb, mindannyiunk számára jól ismert jelenség a szelfi, mikor önmagunkat fotózzuk különböző fontos és kevésbé fontos élethelyzetekben. Az okostelefonok elterjedésével már bárki számára elérhetővé vált a lehetőség, hogy külső segítségkérés nélkül (Bocs, lefotóznál, ahogy itt állok a Lánchíd előtt?) saját ízlése szerint örökítse meg a kívánt pillanatokat. Az a tény, hogy ezt utána publikáljuk is, illetve hogy erőfeszítéseket teszünk annak érdekében, hogy tökéletesítsük a technikánkat, nagyon kíváncsivá tette a pszichológusokat: vajon a szelfiket posztoló emberek nárcisztikus és pszichopata személyiségek, vagy "csak" tárgyiasítják önmagukat, ami összhangban állna Dasgupta fentebb kifejtett véleményével, esetleg mindkettő.
Az Amerikai Pszichológiai Társaság még nevet is adott az újhullámos divatnak, ki nem találnátok: szelfitis. Helyes, ugye? A definíciójuk pedig a következő: az a megszállott, ellenállhatatlan vágy, hogy önmagunkról fényképet készítsünk, és ezt ki is posztoljuk a közösségi média valamely felületén, azzal a céllal, hogy ettől majd növekszik az önbecsülésünk. A Társaság egyenesen betegségként kezeli a szelfizést, és három különböző stádiumát különbözteti meg:
Határeset: Ha készítesz legalább három szelfit egy nap, de nem posztolod őket.
Akut eset: Ha legalább három szelfit készítesz egy nap, és közzé is teszed őket.
Krónikus eset: Ha egész nap gyötör a vágy és legalább hat szelfit készítesz és posztolsz.
Na jó, ez csak vicc, ami bejárta a világhálót, de a kellő hatás elérése után a Társaság cáfoltaaz állítást, miszerint betegségként kezelnék a "szelfitist".
Viszont a Lifehack cikke egy 19 éves brit tini esetét hozza elő példaként, aki a "krónikus kategóriába" esett, napjai minden percét az töltötte ki, hogy a legtökéletesebb szelfit lője magáról, hónapokig nem hagyta el a lakását, és vészesen lefogyott, végül mikor ez nem sikerült neki, öngyilkossággal próbálkozott. A médiában folyamatosan hallhatunk ehhez hasonló híreket, sajnos nem minden esetben végződik jól a történet. Számos szakember hívja fel a szelfizés és a mobilfüggőség veszélyeire a figyelmet.
Szóval mielőtt posztolnál magadról még egy szelfit, kattints, és töltsd ki a PsychCentral tesztjét! Megtudhatod, hogy nárcisztikus személy vagy-e. Izgalmas, nem?
Thiago Bianchini illusztrátor és grafikus két éve egy új kihívás elé állította magát: pöttyözéses technikával rajzolja meg a vadon állatait. A kellő hatás elérése érdekében vékony hegyű tollal dolgozott, mígnem tökéletesre fejlesztette a képeit.
Elmondása szerint nagy hatással volt munkájára a fényképészek dupla expozíciós technikája, amely két témát mos össze, és így egyszerre jeleníti meg azokat. Bianchini rajzaira is jellemző az alak az alakban megjelenítés, előszeretettel helyez egymás mellé, ugyanakkor jól elkülönülten, összeillő témákat.
Egy-egy kép elkészülése négy óra munkát vesz igénybe, ami szinte még kevésnek is tűnhet számunkra, ha alaposabban megnézzük a rajzainak részletességét.
A brazil művész fő szempontja a természethez való visszatérés, saját bevallása szerint szeretné buzdítani a nagyvárosokban élőket, hogy minél több időt töltsenek el hegyek között, erdőkben. Számára a művészet attól inspiráló, ha elrugaszkodik a valóságtól, és megjeleníti a képzeletünk szürreális szüleményeit is, így lehetséges például, hogy egy elefánt repül, vagy hogy egy bálnából vitorlás hajó lesz.
Számos félreértésre adhat okot, ha nem tudjuk, mire számíthatunk egy befelé forduló embertől, valamint sok kellemetlen szituációtól menthetjük meg mind magunkat, mind őt, ha tisztában vagyunk vele, mivel lehet leginkább zavarba hozni.
A huszadik század elején egy svájci pszichológus hosszas gondolkodás és analizálás után kettő fő, és négy alcsoportra osztotta az emberi személyiséget. A fiatalember Carl Gustav Jung volt, a két fő személyiség csoport pedig a introvertált és az extravertált. Elmélete alapjául az szolgált, hogy az emberek vagy a külvilág eseményeiből, vagy a személyes bensőjükből szerzik energiáikat. A négy alcsoport pedig a két fő típuson belüli különbözőségeket hivatott jelezni.
érzékelő
intuitív
gondolkodó
érző
Fontos tudni, hogy az emberiség nagy része nem tartozik tisztán egyik csoporthoz sem, ám dominanciát felfedezhetünk mindannyiunknál.
A két fő csoport közötti eltérések - mint korábban írtuk - abból adódnak, hogy míg a tipikus introvertált személyiség szívesebben tölti otthon egy jó könyv mellett a péntek estéjét, addig az extravertált már napokkal előtte a hétvégi programot szervezi, barátokat toboroz, és súlyos csapásként fogja fel, ha az intorvertálthoz hasonlóan otthon kellene maradnia egyedül. Ebben az esetben hajlandó még arra is, hogy magában nekivágjon az éjszakának abban reménykedve, hogy időközben úgyis összeakad pár ismerőssel, vagy netán új barátságokat köt, sőt, ettől még izgalomba is jön. Mindez az introvertált személy számára felér egy kínvallatással, és már az első percek után azt is hajlandó lenne bevallani, amit el sem követett, csak ne kelljen egyedül egy zsúfolt bárba betérnie.
A mai gyorsan pörgő és a közösségi médiától hangos világot az introvertált személyiségek kevésbé tartják otthonosnak és jól élhetőnek.
Mutatunk 10 konkrét élethelyzetet, amit érdemes elkerülni, ha nem szeretnénk megkeseríteni befelé forduló embertársaink mindennapjait.
1. Kötelező céges buli
Sőt, ami még rosszabb, háromnapos csapatépítő tréning a munkatársakkal. Rémálom, menekülési útvonalak nélkül.
Okoz számára némi gyomorgörcsöt, ha egyedül kell megjelennie vadidegenek között vadidegen helyen. Még akkor is, ha a szakmai előmenetele szempontjából hasznosak az előadások, a kávészünetek megbocsáthatatlanok számára.
Mivel az introvertált személy számára létfontosságú az egyedüllét, a csend és a nyugalom, ha ezt megvonják tőle, és nincs lehetősége elvonulni, bizonyos idő után kimerülnek az energiatartalékai. Kétségbeesett és ingerült lesz.
Alapvetően a befelé forduló személy nem jár forgalmas áruházakba, ha teheti, interneten intézi a vásárlásait. Ilyen módon aztán végképp nincs tisztában a mindenféle kuponnapok hatalmával, és ha véletlenül pont egy ilyen happening alkalmával toppan be egy bevásárlóközpontba, már az első ajtónál pánikrohamot kap, ha pedig meglátja, hogy küzdenie kell egy-egy ruhadarabért, elborzadva átkozza a pillanatot, amikor kilépett a lakásából.
Ez, ha lehet, még rosszabb a tömegnél. Ott ugyanis a kezdeti sokk után észrevétlennek lehet maradni, ha viszont csupán pár vadidegen ember van egy helyiségben, és oda kell belépnie, akkor még az is előfordulhat, hogy azzal a lendülettel vissza is fordul.
Az introvertált gyerekek számára rémálom az iskolai csapatmunka.
7. Pletyka
Ez a zajnak egy másik formája. A felszínes csevegés különböző általa ismert vagy ismeretlen embert emlegetve csak fárasztják és fokozzák a zavarát.
Felejtsd el a meglepetésbulikat! Ha tartotok a munkahelyen névnapozásokat, az introvertált ha teheti, aznapra szabadnapot vesz ki. Nincs számára rémisztőbb, mint ilyen módon a figyelem középpontjába kerülni.
Félreértés ne essék, a befelé forduló személy is szeret (bizonyos korlátok közé szorított) társas eseményeken részt venni, csak nem ezekből nyeri az energiáit. Igaz tehát, hogy nem minden introvertált antiszociális. Van humorérzéke, kellemesen lehet vele időt tölteni, szívesen mélyül el különböző kérdésekben, kedvét leli bizonyos témák körüljárásában, kutató beállítottságú.
Susan Cain TED-en adott előadása során jól érthetően beszélt az introvertáltak és az extravertáltak közötti különbségről:
Nem csak a britek királynője, II. Erzsébet ünnepelte idén kilencvenedik születésnapját, hanem sokunk nagy kedvence, Micimackó is. A. A. Milne könyvének első kiadása ugyanis 1926. október 14-én jelent meg először Nagy Britanniában E. H. Shepard legendás illusztrációival.
A dupla évforduló alkalmából a Disney egy különleges történettel készült, melyben Micimackó elindul, hogy részt vegyen a királynő születésnapi ünnepségén. Az úton elkíséri természetesen pár barátja, Róbert Gida, Füles és Malacka is.
Az új kaland rajzolói az eredeti figurák felelevenítésével tisztelegnek E. H. Shepard előtt, valamint az új szereplőt, a királynőt is ennek megfelelő stílusban rajzolták meg.
A kissé lassú gondolkodású, ámde csupaszív medve kalandjai akkor kezdődnek, amikor a Százholdas Pagony mezején döntésre jut, nem csak hogy részt vesz a királynő születésnapi ünnepségén, de fel is olvassa neki a számára írt versét. Vonattal utaznak a nagy Londonba, ahol ámulattal veszik szemügyre a híres város nevezetességeit.
A nagy találkozásra szerencsésen sor kerül, és az illusztrátorok jó érzékkel nem hagyták ki a királyi család jelenlegi cukiságfelelősét sem a meséből, így történt, hogy a kis medve találkozott a kis herceggel.
A Disney gondozásában nem csak ezek az illusztrációk készültek el, hanem Jim Broadbent felolvasásával a mese hallgatható formában is elérhető. Broadbent az Iris - egy csodálatos női elme férfi mellékszereplőjeként kapott Oscar-díjat 2002-ben.
Bálnahajó
