Itt minden szubjektív


A kokain vegyjele és a Google

2017/02/06. - írta: BDominika

Avagy kémiai forradalom Magyarországon

Schobert Norbert vasárnapi Facebook posztja nagy molekuláris vihart kavart Magyarországon. A fitnesz edző egy posztban említette a szacharózt és a kokaint, de nem ezért ugrott neki a Facebook népe, hanem azért, mert a képlet szó helyett a vegyjel szót használta. Nem az én tisztem, hogy a kémia világában eligazítsam az érdeklődőket, arra ott az általános iskolai tankönyv, illetve barátunk, a Google.

kv7.png

Forrás: Norbi Update Facebook oldal (Itt már javítva van a szó, de pl. az index.hu is írt róla, az eredeti poszt a 444.hu-n.)

Igen, a Google, mely csodákra képes, kitalálja a gondolatainkat, és a környezetünkkel ellentétben emlékszik mindenre, amit mondtunk neki vagy kérdeztünk tőle. Ha például idén karácsonyra napokig böngésztünk a keresőben a legjobb nagy képernyős tévékészülékeket keresve, valószínűleg még hetekig üldözött a témába vágó AdWords hirdetésekkel. 

No, de miért is érdekes a Google jelen esetben számunkra? Az országban már csak Update Norbiként emlegetett edző pont a keresőóriás segítségével szerette volna magát igazolni az őt hevesen támadókkal szemben. A meglehetősen homályos képen azt látjuk, hogy Norbi a keresőbe begépelte a 'kok'- betűcsoportot, és erre a Google első helyen a 'kokain vegyjele' eredményt ajánlotta fel. Norbi szerint ez annak a bizonyítéka, hogy létezik ilyen dolog, van a kokainnak vegyjele. Bizonyítéknak bizonyíték, persze nem egészen azt bizonyítja, amiben az edző reménykedett. Próbáljátok csak ki, írjátok be a keresőbe, hogy 'kok', nagyon valószínű, hogy számotokra nem ez lesz az első felajánlott keresési kifejezés. Az viszont nagyon valószínű, hogy Schobert Norbert nem először keresett rá a 'kokain vegyjele' kifejezésre, hiszen a Google a legjobb barát, aki sem az évfordulókat, sem a keresési előzményeket nem feledi. Kedvezni szeretne nekünk, időt spórolni, így amikor elkezdünk begépelni valamit, bármit, rögtön felajánlja - többek között - a korábbi hasonló kezdetű kereséseket. Persze nem csak azokat, én például még sosem kerestem rá a 'koktélok' szóra, és megkaptam azt is. 

Nagyon érdekes ellenben, hogy mi történt az elmúlt huszonnégy órában a Google háza táján vegyjel ügyben. Hirtelen megugrott a kémia iránti érdeklődés egész Magyarországon! A bevezetőben meglobogtatott molekuláris viharral nem a túlzás volt célom, (én tényleg) bizonyítani is tudom.

A Google Trends oldalon figyelemmel kísérhetjük a keresési trendeket az egész világra vonatkozóan. Mutatom, hogyan ugrott meg a kémiai kifejezések aránya az elmúlt egy héthez képest. Miután a média felkapta és messze repítette a vegyjel vs. képlet sztorit, mi, olvasók is rászálltunk a témára. Ki kíváncsiságból, ki kárörvendésből, nem is ez a lényeg, de igencsak megugrott a képletek iránti kereslet az egész országban.

kv.png

A kokain vegyjelére nagyjából senki nem volt kíváncsi szombatig Magyarországon (mivel nem is tudtuk, hogy létezik), azóta viszont az egekben van a népszerűsége. A média hatalma, ugye. 

Nem csak ez a keresőkifejezés döntött ám rekordokat az elmúlt órákban, nézzük most összehasonlítva az alábbi három kereső kifejezést. Kékkel jelölve: 'norbi kokain', pirossal: 'kokain vegyjele', sárgával: 'vegyjel'. Az első kettő kifejezés egy átlagos napon teljesen hidegen hagyja a magyar embert, biztató, hogy magára a vegyjel szóra azért folyamatosan van számottevő keresés. Ezeket egyébként nem én találtam ki, a Google Trends közölte velem, hogy pontosan ezek a keresések mentek nagyot. 

kv9.png

A bulvármédiában mindeddig kevésbé jelenlévő 'vegyjel' és 'képlet' szavak azért nem a semmiből bukkantak fel most, de kétségkívül soha nem voltak még ilyen népszerűek. Legalábbis az elmúlt hét napban nem. 

kv10.png

Önmagában a kokain szó elég népszerű keresési kifejezés, de még így is fellángolt az őt körülvevő érdeklődés az elmúlt huszonnégy órában:

kv3.png

Ha más hasznunk nem is volt ebből a sztoriból, az biztos, hogy képlet vs. vegyjel témakörben meglehetősen kiművelődtünk, a millió kémikus országa lettünk, és a történetnek még nincs vége. A negatív marketing is marketing alapon hihetetlen lendületet vett ugyanis magának a 'schobert norbi' névnek is a keresési intenzitása. Az egyébként is nagyon aktív social media életet élő fitnesz edző ugyanis szinte minden nap felbukkan valamely portál oldalán, folyamatosan jelen van médiában, mégis az elmúlt huszonnégy órában a csillagos eget éri a személye felé irányuló kíváncsiság. 

kv8.png

Mindenkinek saját Google-je van tehát. Saját keresési előzményekkel, saját böngészési múlttal, amelyet hiba lenne általános igazságok megalapozására bizonyítékként használni. Sokkal inkább saját magunk tükre, mindenki esetében más és más kifejezésekkel.  

2 komment

Legyen vagy ne legyen Télapó?

2016/11/24. - írta: BDominika

A Télapóban való hit befolyásolhatja a szülő-gyerek kapcsolatot - állítja egy friss ausztrál tanulmány. Még pedig nem jó irányba - mielőtt esetleg valaki reménykedni kezdene az ellenkezőjében. 

santa-claus.jpg

Kép

A kutatást végző pszichológusok véleménye szerint a hosszas, évek óta tartó hazudozás alááshatja a gyermek szülőkbe vetett bizalmát, valamint hatalmas csalódásnak teszi ki az álmodozó kiskorút. Abban a pillanatban, amikor rájön pl. óvodástársaktól, nagyobb testvérektől hallott információ vagy később a józan esze alapján a turpisságra, megrendülhet a feltétlen hit, amit addig a szülei felé érzett.

Kathy McKay klinikai pszichológus szerint a Télapó-mítosz egy olyan komplikált és régóta húzódó hazugság szülők és gyermekek között, hogy ha a köztük lévő kapcsolat már eleve instabil, a nagyszakállúba vetett hit szertefoszlása lehet az utolsó csepp a pohárban, akár a kapcsolat végét is jelentheti. Ha a szüleim ennyi ideje hazudnak nekem, mi mást hallgathatnak még el előlem? - kérdezheti a gyermek. 

Bizonyára az olvasó is érzékeli ennél a pontnál, hogy ez a magyarázat kissé mintha ellentmondana a hosszú évek gyakorlatának, de legalábbis tegye fel a kezét az a felnőtt, akinek emiatt romlott meg a kapcsolata gyermekkorában a szüleivel.

santa-claus-561492_1920.jpg

No, de térjünk vissza a tanulmányra. McKay szerint érdemes hosszú távon gondolkodnunk, ha a gyermekeinkről van szó, hiszen ezekben a hazugságokban sérülhet a lelkük. A pszichológusnő megemlíti, hogy van egy három éves keresztlánya, aki jelenleg hisz a Télapóban, és ő, vagyis McKay nem is szeretne szembeszállni a szülői mesékkel. Ugyanakkor kifejti, hogy amennyiben a keresztlánya később érdeklődni fog nála is a Télapó létezéséről, akkor el fogja neki mondani az igazat, hiszen fontos, hogy a gyermek tudja, közöttük mindig őszinte, nyitott kapcsolat lesz. 

Ennyit a szülői mesék tiszteletben tartásáról. Illetve gondoljunk csak vissza a tanulmány fő mondanivalójára: a szülőkbe vetett hitre. 

A tanulmány másik pszichológus szerzője, Chris Boyle, azt mondja, hogy természetesen nem fogja végig szórólapozni az igazsággal a városok utcáit, sőt, valószínűleg belemenne a hazudós játékba, ha lenne saját gyermeke. 

Ezek szerint most nincs neki. Mi több, valószínűleg nincs McKaynek sem, hiszen a keresztlányával példálózik. Ó, mindannyian emlékszünk még a gyerekvállalás előtti elveinkre, ugye? 

Boyle kifejti, hogy a Télapó fegyelmezési eszközként való használatát sem támogatja. Ennél a pontnál azonban muszáj egyetértenünk. Az ajándék ajándék, nem jutalom. Nem kell kiérdemelni, hanem a szeretetünket, jókedvünket mutatja meg. 

ethansanta-520x347.jpg

Kép

Az utóbbi években egyébként talán kopott is a fénye valamicskét  az eredeti mesének. A hóillatú, puha történet, mely szerint az egyetlen nagyszakállú egyetlen éjszaka leple alatt járja végig az egész világot és tölti meg az aprónép csizmáit, mintha fakulni látszódna. Mert van Télapó az óvodában, van az apa munkahelyén, van az anya munkahelyén, van a testvérek iskolájában, van az összes üzletben, van az utcákon, nem egyszer, nem kétszer, hanem akár többször is találkozik vele egy gyermek. 

A Télapó-mítosz meglehetősen összetett tehát, számos kérdést vet fel, ezekből csak néhány: Kinek szükséges a mese? A gyereknek? Vagy a szülőnek? 

Pár jó tanács:

  • Ha nem mi vagyunk egy gyermek szülei, hagyjuk meg abban a hitében, amit a családjától kapott!
  • Vigyázzunk gyermekünk méltóságára! Ha nincs bizalma beleülni egy vadidegen, szőrös, szakállas férfi ölébe, semmiképpen se erőltessük! Akármilyen jól is mutatna a fotó a Facebookon. 
  • Ne nevessük ki sem a kérdései, sem az esetleges bizalmatlansága miatt! Elvégre arra neveljük, hogy idegenektől ne fogadjon el semmit, főleg ne cukorkát!

Tudtad, honnan ered a Télapó története?

Eredetileg a Télapó és a Mikulás két különböző személyként létezett a különböző kultúrákban. Szent Miklós legendája így szól: Miklós, szülei elhaltával azon kezdett gondolkozni, hogyan tudná roppant vagyonát az emberi dicséret helyett Isten dicsőségére fordítani. Volt egy szomszédja, nemes ember, aki szükségre jutván, három szűz leányát utcalánynak adni kényszerült, hogy szégyentelen üzletük jövedelméből élelemhez jussanak. A szentnek tudomására jutott a dolog, és elborzadt a gyalázatos bűn miatt. Egy csomó aranyat rejtett egy kendőbe, és az éj leple alatt, az ablakon keresztül, titokban bedobta a házba, majd ugyanolyan titokban távozott. Reggel fölserkenvén az ember megtalálta az aranyat, és Istennek hálát adva, kiházasította elsőszülött leányát. (Jacobus de Voragine: Legenda aurea Szent Miklós püspök) Innen ered az éjszakai, titkos ajándékozás szokása, melyet - főleg egyházi vonatkozásban - sokan a később szentté avatott Miklóshoz kötnek. 

800px-.jpg

Az európai kultúrában korábban is nagy hagyomány volt a téli ünnepek titokzatos ajándékozó személye. Leghíresebb megtestesítője a lappföldi Joulupukki. Ebbe a - nem vallásos - áramlatba állt bele aztán később a magyar Télapó, mely finn mintára rénszarvas szánon suhanva szeli a holdvilágos éjszakán december hatodikán. A rákosi éra óta a Télapó elnevezés is megszilárdult hazánkban.  "A Szovjet import Télapó (Gyed Moroz - lásd kis kép), illetve a már korábban is talán létező kifejezés kizárólagossá tétele a Rákosi-korszakban történt meg Magyarországon. 1949-ben még "Mikulás-vásár"-ról írt a kommunista párt lapja, a Szabad Nép, de aztán jött az 1950-es december 5. "Télapó"-ünnepélyt rendeznek "december 5-én az óvodákban és az általános iskolákban. Az ünnepi műsorszámokban a Szülői Munkaközösség tagjai és az általános iskolák felsőtagozatú növendékei szerepelnek. A Szülői Munkaközösség tagjai a műsor után, megajándékozzák a gyermekeket. Szabad Nép 1950. december 5-ei szám, 8. oldal"

 

Forrás: 

https://www.theguardian.com/science/2016/nov/23/belief-in-santa-could-affect-parent-child-relationships-warns-study

https://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Mikl%C3%B3s

https://hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%A9lap%C3%B3

7 komment

Múzeum lehet az egykori Schindler gyárból

2016/10/11. - írta: BDominika

Az embermentő Oskar Schindler elhagyatott gyárépületének múzeummá avanzsálása azonban több akadályba is ütközik. Egyrészről hiányzik a kezdeményezéshez szükséges anyagi forrás, másrészről a csehek még mindig ambivalens érzésekkel gondolnak a náci párthoz csatlakozó férfi életútjára. 

2448.jpg

Ha most az épületre nézünk, semmi sem emlékeztet bennünket az egykori hőstettre, mely emberek százait mentette meg. Az ablakok kitörve, bent mindent hulladék borít, a gerendákon madarak fészkelnek, a szél pedig könyörtelenül süvít a repedések között. Brnenec településen járunk, Csehországban, Prágától kb. kétszáz kilométerre. A gazdátlanul árválkodó gyárépület a második világháború utolsó éveiben ezerkétszáz zsidó ember megmentésének volt szemtanúja. 

A náci pártnak is kémkedő Schindler a II. világháború ideje alatt Lengyelországban, Krakkóban tevékenykedett, kezdetben egy zománcozó üzemben, melyet később lőszergyárrá alakítottak át. Lőszer azonban nem sok készült. A férfi a helyi, krakkói gettóban lakó zsidókat alkalmazta, idővel aztán kapcsolatai révén sikerült elérnie, hogy a neki dolgozó zsidóknak ne kelljen munka végeztével a gettóba visszatérniük, hanem maradhatnak a munkahelyükön kialakított pihenőhelyeken. Schindler vagyonokat költött a krakkói zsidók étkeztetésére, ha betegek voltak, gyógyíttatta őket. Mikor azonban a háború vége felé a szovjet csapatok elérték Lengyelországot, a krakkói gettót is áthelyezték, és Schindler gyárát az akkori Szudétavidék Brünnlitz településére költöztették. Ma ez a település a csehországi Brnenec. Ekkor készültek az elhíresült listák, melynek során Schindler ezerkétszáz zsidó ember életét mentette meg. 

1408.jpg

Oskar Schindler , 1968

Jaroslav Novak, cseh író hosszú ideje próbálta megszerezni az épület tulajdonjogát, a vezetésével nemrégiben megalakult, Schindler nevét viselő és emlékét őrző alapítvány tervei szerint múzeummá alakítanák át a lepusztult gyárépületet, mely egészen 2009-ig textilgyárként üzemelt, többek között az IKEA-nak is szállítottak innen. A Novak által vezetett alapítvány most az Európai Unióhoz és nemzetközi zsidó szervezetekhez fordult, hogy kellő anyagi forrást tudjanak az emlékközpont létrehozásához összeszedni. 

Ez az egyetlen, még álló koncentrációs tábor, ami valaha Csehország területén működött - mondja Novak, aki egyébként Schindler szülőfalujából, a Brnenechez közeli Svitavyból származik. Nem hagyhatjuk, hogy mindez csak úgy semmivé legyen, ezért harcolok már húsz éve. Úgy veszem észre, az embereket ez nem érdekli.

2448_1.jpg

Novak szerint a csehországi gyár is megérdemli, hogy a lengyel példa alapján múzeummá alakítsák át. Az akadályok azonban nem pusztán anyagi természetűek. Schindler ugyanis bár csehszlovák állampolgár volt, aki a Szudétavidéken élt, a náciknak kémkedett, majd csatlakozott is a náci párthoz. A Hollywoodban forgatott filmig igen kevés cseh lakos hallott a férfi hőstetteiről, még ma is úgy emlékeznek rá, mint hírhedt nőcsábász, akinek alkohol és szerencsejáték problémái voltak. Az egykori szülőházának mai tulajdonosa pl. nem hajlandó a házat emlékhellyé átadni, a házzal szemközti parkban emelt emlékművet pedig nem sokkal az avatása után megrongálták. 

Jitka Gruntova, korábbi kommunista politikus egy nagyon kritikus hangvételű könyvet írt Schindlerről, amelyben azzal vádolja, hogy egyáltalán nem mentett meg senki, csak saját magát. Gruntova szerint semmi sem bizonyítja, hogy a férfinak ezerkétszáz zsidó ember köszönheti az életét, minden bizonyíték, amely ezt támasztaná alá, a férfi belső, bizalmas köréből származik. 

Igen, Schindler náci volt, háborús bűnös és kémkedett. Viszont találkoztam százötven olyan emberrel, akiknek a neve rajta volt azon a bizonyos brnenec-i listán. Szerintük csakis az a fontos, hogy ők életben vannak. És ezt Schindlernek köszönhetik - mondja Radoslav Fikejz, Svitavyban élő történész. 

Tomas Kraus, a Csehországban élő zsidó közösségek szövetségének igazgatója szerint a történet nagyon összetett és bonyolult. Véleménye szerint Schindler valóban követett el háborús bűnöket, ám később hőssé vált életmentő tevékenységei során. Nem volt egyedül - teszi hozzá Kraus, csak ő lett a leghíresebb. Kraus szerint helyénvaló az egykori gyárépületet múzeummá és emlékközponttá alakítani.

800px-schindlers_factory_brnenec_cz_2004b.JPG

 Kép

Forrás: 

https://www.theguardian.com/world/2016/oct/11/former-schindlers-list-factory-plans-czech-museum-nazi-industralist

https://hu.wikipedia.org/wiki/Oskar_Schindler

Szólj hozzá!

Pingvin, az életmentő szarka

2016/10/05. - írta: BDominika

Hogyan mentett meg egy madárfióka egy egész családot

Igaz történet reményről és bátorságról. Egy megrázó balesettel indul, melynek következtében Sam Bloom, a három gyermekes családanya ugyan éppen hogy életben marad, de mellkastól lefelé lebénul és mély depresszióba zuhan. Ekkor lép az életükbe Pingvin, a fészekből kiesett szarkafióka, aki fenekestül felforgatja a család életét.

_91461253_976x_dsc1471.jpg

A Bloom család szívmelengető története szomorúan és megrázóan kezdődik. 2013. januárjában Sam, három fiú édesanyja 6 métert zuhan a családi nyaralás alatt a szálloda teraszáról. A korlát eltört, a nő pedig aláhullt a mélybe. Férje azonnal rohant hozzá, a gyerekek kiáltoztak, szörnyű látvány tárult a család elé. 

A látványnál már csak a diagnózisok voltak riasztóbbak. Miután Sam túl volt az életveszélyen, számos vizsgálatnak vetették alá. Az orvosok egybehangzó véleménye szerint a nő élete végéig kerekes székhez lesz kötve, mellkastól lefelé lebénult. Az addig sportos és aktív életet élő nő nem tudta feldolgozni a balesetet, a hosszú kórházi tartózkodás során egyre mélyebbre süllyedt a depresszióba. A kilátástalanság és a végtelen szomorúság nyomot hagyott Sam minden arcvonásán. 

Cameron, Sam férje és a gyerekek gyakran sírva találták a nőt, mikor látogatni érkeztek a kórházba. Nagyon vártuk már, hogy hazaengedjék - mondja a férj. Mindannyian azt reméltük, akkor majd talán reménytelibb lesz a helyzet és valahogy neki is jobb kedve lesz. 

Sajnos nem lett igazuk. Miután Sam hazaköltözhetett a kórházból, egyszerre szembetalálta magát múltja örömeivel, és a jelene borzasztó nehézségeivel és akadályaival. Azt kívántam, bárcsak meghaltam volna inkább - vallja be Sam. 

_91461724_976x_dsc3846.jpg

Aztán végül három hónap múlva végre egy szempillantás alatt megváltoztak a dolgok. Sam és a három fiú egy családi látogatásból tartottak hazafelé, amikor Noah, a középső gyerek egy szarkafiókára lett figyelmes az úton. A madár egy közeli fészekből eshetett ki. Felvették és hazavitték. 

Pingvinnek neveztük el, mert pont úgy nézett ki. Fehér volt, bolyhos és hatalmas lábai voltak - meséli Sam nevetve. 

Először azt hitték, el van törve a madár szárnya, de aztán kiderült, hogy csak nagyon gyenge. Felkerestek egy állatorvost, aki elmondta nekik, hogy nagy kötelezettséget vállaltak, hiszen a fiókát kétóránként etetni kell. A család azonban elhatározta, megmentik a kismadár életét.

_91460320_976x_dsc5487.jpg

Igazi társaság volt nekem, nagyon szerettem, ahogy körülöttem volt. Ráült a vállamra, befészkelődött az ölembe - mondja Sam. Ezentúl minden nyűgömet neki mondtam el. Végre nem éreztem bűnösnek magam amiatt, hogy folyton a bajaimról beszéltem. Cameron, a férjem már eleget hallott, Pingvinnek meséltem el mindent. 

_91458486_976xcomptwochair.jpg

Pingvin olykor nagyon szeszélyes volt - veszi át a szót a férj. Néha reggelente csipkedte a kezünket, máskor meg beugrott az ágyunkba, magára húzta a paplant és elaludt. Szóval elég kiszámíthatatlan volt. 

A fiúk sokat játszottak vele, ha egy kis ágat dobtak felé, a madár elkapta. Nagyon szerették - mondja Cameron.

_91460319_976x_dsc6888.jpg

Mivel Cameron profi fotós, nagy örömét lelte a madár bohókás pillanatainak megörökítésében. Pingvin elég sok őrült és szokatlan témát szolgáltatott - teszi hozzá a férfi, aki még egy Instagram fiókot is létrehozott a szarka képeinek. Az oldalnak rövid idő alatt több ezer követője lett. 

_91460322_976x_dsc3899.jpg

Pingvin szabadon kalandozhatott a házban, de a jelenlétének voltak hátrányai is. Mivel nem volt szobatiszta, a család otthona időnként elég koszos lett. Ahogy a fióka növekedett, Bloomék igyekeztek a szabadba szoktatni. A madár egy idő után már kint is éjszakázott, ám reggelente már hat órakor az ajtónál állt, és ébresztette a családot, hogy engedjék be. 

_91458488_976xdsc_4706.jpg

Ahogy egyre erősödött és nőtt a családtól való függetlensége, mind több időt maradt távol a csavargásai során, és egy nyáron, mikor egy éves volt, hat hétre eltűnt. A család teljesen elkeseredett. Aztán egy nap, épp Reuben, az egyik fiú 13. születésnapján a madár visszatért. Ezúttal nyolc hónapig maradt.

_91461249_976x_dsc3835.jpg

Egy évvel ezelőtt távozott végleg, azóta nem látták. A megmentett madár szabadságra talált, csakúgy, mint Sam, a kerekesszékhez kötött fiatal nő. 

Három éve kezdtem el kajakozni - mondja Sam, és most csatlakoztam az ausztrál para kajak csapathoz. Kikerültem a tolószékből, újra a vízben vagyok, a természetben, ami már annyira hiányzott. 

_91460321_976x_dsc3821.jpg

A két év alatt, míg Pingvin a családdal tartózkodott, Cameron közel 14.000 fényképet készített a madárról. A képek elég gyorsan népszerűek lettek a különböző közösségi oldalakon, ám a család küzdelméről ott egy szó sem esett. 

Most azonban az író Bradley Trevor Greive tolmácsolásában megismerheti a világ a madármentő család teljes történetét. A most megjelent könyvet Cameron gyönyörű képei teszik teljessé. 

Cameron szerint a szarka legalább annyira megmentette őket, mint ők őt. Sam nagyon mélyen volt, amikor Pingvin megérkezett hozzánk. Megváltoztatta az otthonunk hangulatát és a feleségem életét is. 

 

Faliújság a Facebookon

Forrás:

http://www.bbc.com/news/magazine-37519032

http://www.penguinbloom.com/

http://www.penguinthemagpie.com/

 

Minden fényképet Cameron Bloom készített. 

Szólj hozzá!

Introvertált a gyerekem! Mit tegyek?

2016/10/02. - írta: BDominika

Mi a különbség a félénk és a befelé forduló gyerek között? Hogyan tud boldogulni egy introvertált gyerek a dominánsabb társai között? Mi a visszahúzódó gyerekek szuperereje?

Egy korábbi bejegyzésben már volt szó arról, milyen élethelyzetek tudják zavarba hozni a befelé forduló embereket. Említésre került a posztban Susan Cain könyve, valamint a TED-en előadott beszéde.

Azóta azonban megjelent a szerző második könyve, melynek témája az introvertált gyerekek és az ő szupererejük.

susancain.png

Mondunk egy esetet: irodalom óra van, és a tanár téged kér fel, hogy menj ki az osztály elé, és adj elő a Macbeth-ből egy jelenetet a saját szavaiddal... Ismered a darabot, tudod, miről van szó, irodalomból amúgy is ötös vagy, de abban a percben, ahogy a tanár száját elhagyja a fenti utasítás, téged mégis kiver a víz, azonnal vörös leszel, és bár elbotorkálsz a tábláig, megszólalni már nem tudsz. Megbénít a társaid és a tanárod figyelme, a szégyennel küzdve próbálsz levegőhöz jutni, aztán mikor végre megkönyörülnek rajtad, lehajtott fejjel visszakullogsz a padodba. 

Ha ezt olvasva buzgón bólogattál, és nagy ühümöket hümmögtél magad elé, esetleg eszedbe jutott pár saját történet, minden bizonnyal te is az emberiség introvertált részéhez tartozol. 

89988701-56a36f8f3df78cf7727d5d4e.jpg

Kép

Susan Cain maga is befelé forduló ember, saját bevallása szerint az egész családja introvertált emberekből állt, akik közül talán még ő volt a leginkább nyitott a világ felé. 

Szemlélődő beállítottsága sok szempontból nem jelentett számára hátrányt, hiszen előbb a Princeton-on, majd később a Harvardon tanult. A kamasz- és ifjúkor azonban minden fiatalnak megrengeti az önbecsülését. Számára az a felismerés okozott némi bonyodalmat, miszerint az érvényesüléshez többet kellene "bandáznia", csoportokhoz csatlakozni. Látta, hogy kapcsolatok nélkül nem fog jól boldogulni.

Felnőttként ez az elvárás már nem feszélyezi, azonban még mindig úgy tapasztalja, hogy az extravertált személyiségjegyek sokkal szimpatikusabbak és elfogadottabbak a társadalom számára, mint a - sokak által félreértett - introvertált személyiségtípus. 

9d3a3a2d7f78c0dd3360b8dc67aa5631.jpg

Kép

Cain 2005-ben kezdte el írni a Csend - A hallgatás ereje egy harsány világban című könyvét, melyben szerette volna ellensúlyozni az extraverzió dominanciáját a befelé forduló személyiségjegyek leírásával. Bár 7 évig dolgozott a könyvén, nem is remélte, hogy ilyen kedvező fogadtatásban fog részesülni: 2012-es megjelenése óta 40 nyelvre fordították le könyvét, többek között magyarra is.

A könyv hamar nagyon népszerű lett, és rengeteg idősebb korú olvasója kereste meg azzal, hogy sokkal könnyebb lett volna az életük, ha mindazokkal tisztában lettek volna már gyerekkorukban, amiről Cain írt könyvében. Második könyve (Quiet Power) éppen ezért a serdülőkorú introvertáltakat célozza meg. 

Ha te is introvertált gyermek szülője vagy, érdemes Susan Cain honlapját meglátogatnod.

A kézikönyvként is funkcionáló mű elsőként a befelé forduló és a kifelé forduló emberek közötti különbségeket tárgyalja. Ezen belül Cain külön kitér arra, hogy mi a különbség a félénkség és az introverzió között. Véleménye szerint míg a félénkség elsősorban a negatív társadalmi kritika és az önbizalomhiány miatt alakul ki az emberben, az introvertált emberek csupán csak jobban kedvelik a csendesebb, elmélkedő társaságot vagy az egyedüllétet. Tehát amíg a félénkség egy megküzdeni való akadály, az introverzióval nincs semmi probléma. Ha azon kapod magad, hogy nem szeretnél elmenni valahova - mondja Cain - tedd fel magadnak a kérdést, miért? Ha a válaszod az, hogy csupán jobban szeretnél egyedül lenni, ez rendben van. Ha viszont félsz valamitől, érdemes utánajárni, hogyan tudnád magad ebből a helyzetből kibillenteni. 

Cain praktikus javaslatokat is ajánl a könyvében: ha teheti, az introvertált gyerek üljön az első padok valamelyikébe, így ha felszólítja a tanár, nem kell több tíz hátraforduló szempárral szembenéznie. 

 quiet-powerhc_3d-e1461703127138-716x1024.png

A könyv nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a külvilág részéről furának tartott introvertált gyerekek tisztába jöjjenek azzal, hogy nincs velük semmi probléma. Segíti a gyerekeket és a tinédzsereket abban, hogyan ismerjék fel idejében, hogy az energiáik végét járják, és hogyan érhetik el, hogy újra fel tudjanak töltődni. Cain különösen kiemeli a kommunikáció fontosságát. Ahelyett, hogy folyton elvonulnál egyedül az ebédlő magányos zugába - mondja - beszélgess el először hozzád közel állókkal arról, hogy te introvertált vagy, és ennek mi a jelentősége, valamint hogy időnként szükséged van visszavonulásra a tömeg elől. Cain szerint az ilyen beszélgetések sok hamis megbélyegzéstől és félreértéstől tudják megóvni a csendesebb gyerekeket. 

A könyvben szó van még a barátságról is. Az introvertált személyek sok energiát fektetnek a közeli kapcsolataikba. Azonban mivel természetükből adódóan nincs sok közeli berátjuk, akkor sem hagynak fel a "kapcsolattal", ha abban megaláztatás éri őket, mivel félnek attól, hogy új emberekkel kelljen kialakítaniuk interakciót. Cain egy konkrét személy példáján keresztül mutatja be, hogy ez hosszútávon mennyire káros hatással lehet a befelé forduló gyermekek számára. A szerző elmondja, hogy az elmúlt évek alatt több olyan esetről hallott függőségekkel foglalkozó tanácsadóktól, ahol a félénk, visszahúzódó gyermekek valamilyen stimuláló szerhez nyúltak annak érdekében, hogy így feloldódjanak és jobban elfogadják őket a társaik.

A közösségi nyomás és a társaktól érkező elvárások tinédzserkorban hatványozottan befolyásolják minden gyermek életét.

A közösségi média azonban hatalmas ajándék az introvertált személyek számára. Az interneten szörfözve ugyanis a biztonságos környezete vagyis az otthona elhagyása nélkül tud kapcsolatokat kiépíteni - anélkül, hogy személyesen kellene találkoznia bárkivel is egy idegen helyen. 

Az előítéletek lerombolása érdekében Cain több híres introvertált embert is példaként állít a fiatalok számára, mint például Mahatma Gandhi, Rosa Parks, Albert Einstein, Bill Gates, Stephen Wozniak és J. K. Rowling. De nem csak ők kaptak helyet a könyvben, hanem olyan tinédzserek sikersztorijai is, amelyek bizonyítják, hogy a befelé forduló fiatalok is lehetnek sikeresek és elismertek. 

És ha még ez sem lenne elég ahhoz, hogy a társadalmi elvárásokkal küzdő serdülők jobban érezzék magukat, Cain elárulja az olvasóinak, hogy mi az introvertáltak szuperereje! A mások meghallgatására való képesség és az együttérző készség nagy előnyei például ezeknek a fiataloknak. Szeretnek és tudnak is hosszan elmélyedni egy-egy témában, hasznos kutatásokat folytatnak. 

Cain kihangsúlyozza, hogy mennyire fontos, hogy a gyerekek találjanak hozzájuk illő hobbit, aminek segítségével fel tudnak töltődni a mindennapok során. 

Kevés hitelesebb példa van, mint maga Susan Cain. 7 éven keresztül kutatta a témát és írta, szerkesztette a könyvét, majd pedig át kellett állnia a másik oldalra: promotálnia kellett saját magát, többek között egy 1.500 fő előtt megtartott TED beszéddel. Hogy ne valljon szégyent, beszéd- és mozgástanároktól vett leckéket, és végül nagy sikert aratott, Bill Gates személyesen az egyik legjobb beszédnek tarja Cain alig 20 perces előadását, amit egyébként a TED oldalán több mint 14 millióan, a YouTube-on pedig több mint 5 millióan néztek meg. 

Reméljük, nem kell sokat várnunk a második könyv magyar megjelenésére. 

 

Forrás:

http://www.theguardian.com/lifeandstyle/2016/jun/04/introverts-of-the-world-rise-up-susan-cain

Kép:

http://talkingintrovertblog.blogspot.hu/2013/03/i-introvert-problem.html

http://www.hatterkiado.hu/konyveink/csend

http://www.quietrev.com/susan-cain-quiet-power-excerpt/

Szólj hozzá!

A 10 legkedveltebb pihenési mód

2016/09/28. - írta: BDominika

Hogyan pihenünk? Mivel töltjük a szabadidőnket? Van-e elég lehetőségünk a feltöltődésre? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket firtatott a világ eddigi legnagyobb, pihenésről szóló felmérése.

A 2015 őszén közzétett online kérdőívet 18.000 fő töltötte ki a világ számos pontjáról. A 134 különböző országból érkező válaszokat a szakértők a napokban kezdték el kielemezni. A nemzetközi kutatásban a BBC Radio4 is részt vesz, ők közölték legelőször a felmérés első eredményeit. Ezek szerint a válaszadók 68,4%-a szeretné, ha több időt tudna pihenésre fordítani a mindennapjaiban. Egyharmaduk nyilatkozta, hogy szerinte az átlagosnál több igénye van pihenésre, és mindössze 10% azt, hogy az átlagnál kevesebbre. 

Egy kérdésben azt tudakolták, hogy az elmúlt napon mennyi időt tudott pihenésre fordítani a kérdőívet kitöltő személy, a beérkezett válaszok átlaga három óra hat percTe pihentél ennyit tegnap?

Persze, kinek mi a pihenés. Míg valaki pusztán csendben szeretne létezni pár percig, másnak egy régi baráttal való véletlen összefutás is feltöltődésnek számít. 

A készülő tanulmány kétségkívül egyik legérdekesebb pontja pont ez: hogyan pihenünk? A felmérésben résztvevőknek három dolgot kellett felsorolniuk erre a kérdésre. A kapott eredmények alapján a BBC Radio4 összeállította a legkedveltebb tevékenységek listáját. Ami figyelemfelkeltő az alábbi listában az az, hogy ezen elfoglaltságok nagy részéhez egyedüllétre van szükség. Vagyis egy olyan kép rajzolódik ki ez által előttünk, hogy igazán hatékonyan pihenni csak egyedül, társaság nélkül tudunk. Valóban így van ez?

_91385202_restful_activities-b.pngAz egyedüllétben rejtőző potenciál titka vélhetőleg abban van, hogy mikor nem kell másokra figyelnünk, könnyebben tudunk magunkkal foglalkozni. A válaszadók átlagosan szabadidejük harminc százalékában folytatnak magukban diskurzusokat, amiből arra következtethetünk, hogy mikor a környezetünket kikapcsoljuk, akkor ugyanígy teszünk saját magunkkal is.

Azonban téves az az elgondolás, miszerint mikor egyedül vagyunk és éppen semmit sem csinálunk, az agyunk kikapcsol. Korábban a neurológusok is azt gondolták, hogy ilyen helyzetekben az agyunk kevésbé aktív, mint mikor egy feladatra kell koncentrálnunk. A huszadik században viszont az agyi szkennerek elterjedésének köszönhetően kimutatták, hogy az agyunk sokkal elfoglaltabb, amikor nem köt le bennünket egy konkrét feladat megoldása. 

Érdekesség: A felmérés során inkább férfiak nyilatkoztak úgy, hogy több igényük lenne pihenésre, mint az átlag érték, azonban arra a kérdésre, hogy a kérdőív kitöltése előtti nap mennyit időt pihent, átlagértéket tekintve a férfiaknak tíz perccel több idő jutott, mint a nőknek. 

No, de most már lássuk a tíz legnépszerűbb pihenési módot! 

1. Olvasás

Számomra nem meglepő módon az olvasás végzett az első helyen, a válaszadók közel hatvan százaléka nyilatkozott úgy, hogy olvasás közben tud igazán kikapcsolódni és feltöltődni. 

0d56f282f5df2563d7b48da6f423e353.jpg

Kép: Sarah Andersen

2. Természetben lenni

Hátrahagyni az embereket, az épületeket, a betont, a szmogot, a tömeget, és irány ki az erdőbe, hegyekbe! Érdekes, hogy valamivel több nő említette meg ezt a pihenési módot, mint férfi.

3. Egyedül lenni

A harmadik legnépszerűbb válasz nem is egy tevékenység vagy elfoglaltság, hanem csak ennyi: egyedül lenni. Többnyire nők és harminc év alattiak válaszolták ezt a pihenési módot, a kutatók szerint még extravertált emberek is. 

stadium-165406_1920.jpg

4. Zenehallgatás

Ezt a választ a férfiak írták többen, valamint főleg a fiatalabbak. 

5. Semmit sem csinálni

A felmérést készítők szerint nagyon érdekes, ahogyan ez a pont alakult. A 31-45 éves korosztály kivételével minden más életkorban érkezett ilyen válasz. Sokan nyilatkoztak úgy, hogy nagyon nehéznek találják a semmittevést, illetve a válaszadók kilenc százaléka érzi magát rendkívül stresszesek, sőt bűnösnek pihenés után.

6. Gyaloglás

Némelyeknek ez minden, csak nem pihentető, mégis sokan választották a gyaloglást mint hatékony pihenési módot. Többen azt a választ adták, hogy a testedzés kitisztítja a fejüket, a felmérésben résztvevők nyolc százaléka számára a futás az egyik legpihentetőbb tevékenység.

walker-1208261_1280.jpg

7. Egy kád fürdő vagy egy hosszú tusolás

Az életkor előrehaladtával ez a pihenési forma veszít a népszerőségéből. A 18-30 éves korosztályban kétszer annyian szavaztak egy jó kis kádfürdőre, mint a 60 év felettiek.

8. Álmodozás

Hosszú ideje megosztja a pszichológusokat a kérdés, hogy a töprengés és ábrándozás vajon hasznos-e számunkra. A depresszióval küzdő embereknél gyakori, hogy szüntelenül a negatív gondolataik körül forog az agyuk, ám egyre népszerűbb az a felfogás is, miszerint az agyunk alapvetően annyira hajlamos az elkalandozásra, hogy ez bizonyára előnyünkre válik. 

9. TV nézés

Több nő és több fiatalabb ember választotta a TV nézést, de minden korosztályban megelőzi a készülék előtti ücsörgést az olvasás. 

10. Meditáció és mindfulness, vagyis éber figyelem

A manapság trendinek számító és szintén egyedüllétet igénylő szellemi tevékenység megelőzte a sorban a kertészkedést és a művészeti elfoglaltságokat is. 

 

A felmérésből hamarosan átfogó tanulmány készül. 

Faliújság a Facebookon! 

Forrás: 

http://www.bbc.com/news/magazine-37444982

http://www.bbc.co.uk/programmes/articles/5GF8npkXxpp4z0KBqGx2pl7/the-ten-most-restful-activities

http://hubbubresearch.org/rest-test-sample/

 

Szólj hozzá!

Fizetnél egy sétáért?

2016/09/21. - írta: BDominika

Bizonyos pesszimista előrejelzések szerint a fiatal nemzedék rövid idő alatt annyira elmagányosodik, hogy lassan már beszélgetniük sem lesz kivel. Ezért aztán sürgősen szükség van valamire, ami a folyamatot megállítja. Íme, itt egy lehetséges módszer!

A hetekben röppent fel a hír egy Los Angeles-i férfiról, aki némi fizetség ellenében társul adja magát bárkinek, aki beszélgetésre, emberi szóra vágyik. Igen, pont úgy, ahogy most elképzeljük. Fizetünk 7 dollárt, és Chuck McCarthy máris sétál velünk egy mérföldet. A férfi üzlete annyira beindult, hogy már 5 séta-asszisztenst kell alkalmaznia, mert nem győzi a megrendeléseket. McCarthy véleménye szerint sikerének titka az, hogy inkább "csak" (meg)hallgatja az embereket, mintsem beszél hozzájuk. 

2373.jpg

Hét dollár egy mérföld; Chuck McCarthy

Egy korábbi interjú szerint a fizetős séta ötlete pár hónapja pattant ki az akkor éppen munkanélküli színész fejéből - először persze csak viccnek szánta, később kiderült, nem gondolt túl nagyot. 

Minél többet gondolkoztam a dolgon, annál kevésbé tűnt elvetemült ötletnek - nyilatkozta McCarthy a The Guardian újságírójának, miközben meghúz egy vizes flaskát. A folyadékbevitel nagyon fontos újabban - teszi hozzá mosolyogva.

A saját kezűleg dekorált pólója szerint Ember sétáltató McCarthy saját magát használja reklámfelületnek, az utóbbi hetekben már visszatérő kliensei is voltak, és pont ez az, ami beindít egy bizniszt.

A minimális marketingköltséggel operáló üzlet a Facebook oldalán és villanyoszlopokra kihelyezett szórólapokkal hívja fel magára a figyelmet:

  • Esténként félsz sétálni a sötétben?
  • Vagy csak nem szeretsz egyedül sétálni?
  • Nem akarod, hogy az emberek lássák, hogy egyedül vagy és nincs társaságod?

Ezek a kérdések állnak a szóróanyagokon, de a vállalkozás üzenete nem áll meg ennél a pontnál: Nem szeretsz séta közben zenét hallgatni, de félsz egyedül maradni a gondolataiddal? Riaszt a jövő bizonytalansága, vagy pedig a saját jelentéktelenséged a nagy, hatalmas univerzumban?

lonely-young-man_2983900b.jpg

Kép

A beszélgetések ritkán gyónásszerűek, de McCarthy értékeli, ha a kliensei megbíznak benne. Többnyire csak csevegnek, hétköznapi dolgokról, időjárásról, a közlekedési morálról. A halk szavú, ámde nagyon szőrős férfi szerint sokkal pozitívabb hatása van, ha a mindennapi bosszúságainkat nem a Twitteren vagy más közösségi média felületen osztjuk meg, hanem egy igazi, élő emberrel. 

A főként fiatalokat megcélzó magánybiznisz egyre terjed, már öleléseket és vacsorapartnereket is vásárolhatunk magunknak, nem is beszélve a Rent-A-Friend-ről. Egyes tanulmányok szerint ugyanis ez a korosztály sokkal inkább küszködik nehézséggel a szociális kapcsolatok terén, mint az idősebbek. Ahhoz azonban, hogy a most 18-34 éves generáció idősebb korában már ne a társadalomtól elszigetelt, magányos életet éljen, most kell valamit tenni. 

167279_600.jpg

Kép

A The Guardian újságírója szerint egy évtizeden belül már nagyon is népszerű lesz az az elképzelés, hogy pszichoterápia helyett kapcsolatokért fizessünk. A "társaságpiac" sokunk számára bizarrnak tűnhet, felmerülhet bennünk a kérdés, hogy aki annyira magányos, hogy nincs senkije, akivel sétálhatna, vajon honnan merít bátorságot, hogy egy vadidegen embernek fizessen emiatt. Vajon a like-októl és megosztásoktól hemzsegő közösségi média nem is annyira közösségi, mint amennyire annak tűnik? Vajon a Facebookon és Instagramon meg Twitteren lógó fiatalok a több száz ismerősükkel valóban egyre magányosabbak? És mi lehet ennek az elszigetelődésnek a kiváltó oka?

 

https://www.theguardian.com/commentisfree/2016/sep/20/loneliness-next-great-moneyspinner

https://www.theguardian.com/us-news/2016/sep/14/los-angeles-people-walker-chuck-mccarthy

Szólj hozzá!

Hol jó dolgozni?

2016/09/13. - írta: BDominika

Egyre elterjedtebbek manapság az ún. nyitott irodák, ahol egy légtérben kap helyet egyszerre több munkatárs is. A dolog mögötti koncepció része az az elgondolás, miszerint az egymáshoz közel elhelyezkedő dolgozók között sokkal könnyebb a kommunikáció, az azonnali interakciók kedvezően befolyásolják a munkatársak és így a cég hatékonyságát, nem utolsó sorban pedig az egyterű irodák bérlése, de akár vásárlása is költséghatékonyabbnak bizonyul a cég vezetése számára, mintha szeparált irodahelyiségekkel rendelkező ingatlannal lenne dolguk. 

Open Office - játszótér felnőtteknek?

A főként a nyugati kultúrában nagy népszerűségnek örvendő nyitott irodák a kilencvenes években jöttek igazán divatba. A Google budapesti irodája pl. egész kis birodalommá nőtte ki magát, színek, kreativitás, új lendület, ezek jellemzik a keresőóriás tavaly megnyílt fővárosi ingatlanát. Persze nem minden nyitott iroda ennyire színvonalas hazánkban. 

open_office.jpg

A Google 2015-ben megnyílt budapesti irodája Képek

A nyitott irodákra jellemző, hogy sokszor még térelválasztókat sem alkalmaznak a személyes munkaterek kijelölésére, mindenki egy asztalnál ül és dolgozik. Vajon ilyen körülmények között valóban hatékonyabb a munkavégzés?

Nem mind arany

Egy most napvilágot látott tanulmány szerint nem feltétlen valósulnak meg az open office ideológiájához csatolt remények. Az 1000 ausztrál munkavállaló körében elvégzett kutatás eredményei azt mutatják, hogy a nyitott irodai körülmények között dolgozók között inkább jellemző a bizalmatlanság, az együttműködés és a vezetők támogatásának hiánya, még a korábban kialakult munkatársi barátságok is veszélybe kerültek. Jellemzően több együttműködést véltek felfedezni a kutatók a személyes térrel rendelkező munkatársak között. A tanulmány készítői azt javasolják, hogy ha lehet, mindenki számára jusson külön irodahelyiség, maximum 2-3 személy osztozzon egy légtéren. 

Nyilvánvalóan nem mindenki olyan szerencsés, hogy saját irodája legyen. Azok számára, akik zsúfoltabban kénytelenek dolgozni, azt javasolják, hogy zöld növényekkel, esetleg könyvespolccal válasszanak le maguknak személyes munkateret, a folyamatosan duruzsoló zaj ellen pedig használjanak fejhallgatót. Időnként pedig iktassanak be szüneteket, amikor elvonulnak az iroda egy csendesebb zugába, hogy függetlenítsék magukat a munkatársak felől érkező ingerektől.

0-ce-wowf84wp1xndb-.jpg

Kép

Home Office - mennyország introvertáltaknak

Az emberek nem egyformák. Hogy csak egy példát említsünk, a környezet felé való nyitottságuk alapján intovertáltaknak, azaz befelé fordulóknak, illetve extravertáltaknak, vagyis kifelé fordulóknak nevezhetjük őket. Egy, a környezete és a társadalom felé nyitott személyiség minden bizonnyal azonmód elszegődne a fent mutatott budapesti Google irodába, míg egy befelé forduló ember számára már a képek nézegetése is némi gyomorgörccsel jár. Az introvertált személyiségek számára legmegfelelőbb az önálló munkavégzés, szívesebben dolgoznak magukban, mint nagyobb csoportban. Előnyben részesítik az írott kommunikációt, mint akár a telefonon történő egyeztetéseket, és az otthoni környezet monotonitása hosszú távon sem korlátozza hatékonyságukat. Nyitott irodában pedig még a legdörzsöltebb introvertáltnak is óriási energiába kerül, hogy felszínen maradjon.  

legkedvesebbmunkatarsam_1.png

Lógalába

Az otthoni munkavégzéssel kapcsolatban azonban ma már számos előítélet él, különösen, ha az ember szellemi munkát végez. Ha nem látjuk, hogy mi történik a falak mögött, hajlamosak vagyunk (?) azt gondolni, hogy aki otthonról dolgozik, az csak lazsál egész nap. Holott, sokkal több szervezést és odafigyelést igényel az otthoni munka koordinálása és elvégzése, hiszen könnyen abba a csapdába eshetünk, hogy elúszunk az időbeosztásunkkal, kifolyik a kezünk közül a munka, vagy a házimunkát csináljuk ahelyett, amiért a fizetésünket kapjuk. Azon kaphatjuk magunkat, hogy nincs munkaidőnk, és úgy érezhetjük, soha nincs vége a munkának. Otthonról dolgozni tehát nem könnyű, viszont kétségkívül megvannak a maga előnyei. 

2dcf048bdd1d0679d1c876950c38aa45.jpg

Kép

Kilenc mondat, amit NE mondj olyannak, aki otthonról dolgozik. Mondom, dolgozik.

1. Akkor Te tulajdonképpen egész nap nem csinálsz semmit?

2. De jó neked, nem gond, ha betegek a gyerekek!

3. Te most munkanélküli vagy?

4. Bevállalnád a szülői munkaközösséget? Hiszen úgyis egész nap csak otthon vagy! Egy csomó időd van!

5. Úgy sajnálom, hogy vége a nyári szünetnek!

6. És mivel telik egy napod? Nem szoktál unatkozni?

7. A héten összevont csoportok lesznek, Ön úgyis otthon van, nem vinné haza a gyereket ebéd után? Vagy nem tudna egész héten inkább otthon maradni?

8. Még nincs kiteregetve? Hát mit csináltál egész nap?

9. Szia! Gondoltuk, beugrunk, erre jártunk, úgyis itthon vagy! Hát ráérsz, nem? Jaj, Tamáska, miért lökted le azt a poharat!

Faliújság a Facebookon

Forrás: 

https://www.theguardian.com/money/2016/sep/13/clash-of-the-coworkers-how-open-plan-offices-make-us-more-antisocial

https://www.researchgate.net/publication/307634031_Distractions_and_workplace_angst_Are_shared_workspaces_all_they%27re_cracked_up_to_be

11 komment

Mi kerüljön a gyerek uzsonnás dobozába?

2016/08/17. - írta: BDominika

Hamarosan itt a szeptember, elkezdődik az új tanév. Ha a tanszervásárláson már túl vagyunk, és minden kiegészítő is szépen becsomagolva készen várja az első tanítási napot, elkezdhetünk azon gondolkodni, hogy mit is csomagoljunk a kis nebulóknak tízóraira és uzsonnára. A közétkeztetési törvény értelmében felvonultatott - középen megkent - felfújt zsemle és sárgarépa karika ugyanis vajmi kevés lelkesedést szokott kiváltani az éhes gyerekekből, és többségében feljavított vacsorának sem alkalmasak. Emiatt egyre több szülő dönt amellett, hogy saját maga csomagolja gyermekének a napi élelmet.

Most mutatunk néhány ötletet arra, hogyan tehetjük izgalmasabbá és vonzóbbá gyermekeink számára a tízórai és uzsonna elfogyasztását. Egy sima szalámis kiflinél ugyanis sokkal jobban csúsznak pl. a puzzle formával kivágott szendvicsdarabok.

Lássunk néhány példát ínycsiklandozó uzsonnás dobozokra!

1. Ha tudunk, szerezzünk be osztott dobozokat, sokkal könnyebb a különféle egészséges csemegéket ilyen tárolókba elhelyezni. Az internet világában már könnyen tudunk külföldről is rendelni, de pl. a Butlers is árusít hasonló uzsonnás dobozokat.

uzsi2.jpg

Forrás

2. Íme egy másik példa nagyon praktikus uzsonnás dobozra:

uzsi3.jpg

Kép

3. Ezekkel a helyes kiszúrókkal a legkisebbek számára is könnyen fogyaszthatóvá tudjuk tenni a kenyérből készült szendvicseket:

uzsi1.jpg

Forrás

4. Az ötletesen tálalt zöldségek még azoknál is sikert aratnak, akik máskülönben nem szívesen fogyasztanak répát vagy uborkát:

uzsi4.jpg

Kép 

5. Pár apró figyelmességgel a legunalmasabb szendvics is jó móka tízóraira:

uzsi5.jpg

Kép

6. Minden napra jusson valami gyümölcs! Az ősz elkényeztet bennünket: alma, szőlő, körte, szilva, és a majd hamarosan megjelenő déli gyümölcsök mind könnyen és olcsón elérhetőek.

uzsi6.jpg

Kép 

7. Ha egyensúlyban vannak az uzsonna összetevői, nyugodtan csempészhetünk minden alkalommal egy kis nasit is az egészséges falaton mellé:

uzsi7.jpg

Kép

8. A zipzáras zacskó nagy barátja a szülőknek! Ügyeljünk rá, hogy a gyerek kellő mértékben elsajátítsa a használatát! 

uzsi8.jpg

Kép

9. Ha nem tudunk osztott dobozt beszerezni, nagy segítséget nyújthatnak a már szinte minden konyhafelszerelés üzletben kapható szilikon kelyhek, de használhatunk mini szilikon sütőformákat is:

uzsi9.jpg

Kép

Igyekezzünk változatosan etetni a gyerekeket, minden napra jusson a szendvics mellé zöldség, gyümölcs meg kedvcsinálónak némi nassolnivaló is. 

 

Szólj hozzá!

Így spórolhatsz a tanszervásárláskor!

2016/08/03. - írta: BDominika

9+1 tipp, hogy ne ürüljön ki a pénztárcád

Évről évre nagy anyagi terhet jelent a családoknak, hogy kis nebulójuk teljesen felkészülten induljon iskolába a tanév első napján. A több tízezer forintos kiadás akár még váratlan helyzetek elé is állíthatja a szülőket. Mindamellett a kisiskolások számára szinte a karácsonnyal ér fel a rengeteg új ceruza, füzet, matrica, füzetborító vásárlásának napja, és általában - pont ezért - ragaszkodnak is ahhoz, hogy ők is részt vegyenek a válogatásban.

aaeaaqaaaaaaaarsaaaajdgzzjdlodvilwfiymmtndg1zs04nta5lwqxywu1y2ixmguyna.jpg

Kép

Nos, ha a gyerekekkel indulunk neki a nagy bevásárlásnak, máris rögtön extra kiadásokkal kell számolnunk, viszont biztosra vehetjük, hogy amit ők maguk választanak ki, az tetszeni is fog nekik. Érdemes hát együtt bóklászni a sorok között, ha tehetjük, akkor vigyük magunkkal a csemetéket is. A közös vásárlás közös tanulást is jelent, ha érzi a gyermek, hogy (súlyos) értéke van az általatok vásárolt holmiknak, nagyobb becsben is fogja tartani őket. 

Viszont még így sem szükséges, hogy a gatyánk is rámenjen a beiskolázásra! Most adunk pár tippet, hogy ne ürüljön ki a családi kassza, mégis meglegyen minden, amire valóban szükség van, és még jól is érezzétek magatokat közben. 

1. Tervezz!

Mielőtt vásárolni indultok, mindenképpen nézzétek át az előző évről maradt holmikat. Maradtak-e üres füzetek, jó ceruzák, beszáradt-e a tempera, folyik-e még a Technokol? Van-e még tankönyvborító, vág-e az olló, jó-e a tolltartó? Miután ezzel megvagytok, írjatok listát azokról a dolgokról, amelyeket vagy a tanár említett, vagy az évek tapasztalata alapján gondolni véltek, hogy szükséges. A listát rögtön tedd is bele a pénztárcádba, nehogy otthon felejtsétek. Vásárlás közben ragaszkodj ahhoz, hogy csak a felírt dolgokat vásároljátok meg! Ez alól csak az a kivétel, ha a listán nem szereplő holmi valóban szükséges lesz.

the-shopping-list-80509174.jpg

Kép

2. Egyél előtte!

Alaptétel, hogy üres gyomorral nem intézünk bevásárlást! Semmilyen bevásárlást. Az éhes ember hamarabb fárad, könnyen ingerült és türelmetlen lesz, illetve hajlamosabb olyan dolgokat is megvásárolni, amelyekre amúgy semmi szükség. Valamint ha éhes vagy, gyorsan szeretnél végezni, aminek viszont megvan az a kockázata, hogy kimarad valami.

3. Tegyél félre!

Ha egyszeri kiadásnak nagyon megterhelő számotokra a tanévkezdés, érdemes pár hónappal előtte bizonyos összeget félre tenni a cél érdekében. (Igen, ez a tipp már eső után köpönyeg. Viszont jövőre is lesz szeptember, illetve az 5. pontban mondunk valamit, ami ehhez kapcsolódik.)

education-back-to-school-shopping-20160119124708_jpg-q75_dx720y432u1r1gg_c--.jpg

Kép

4. Szabj határt!

Mindenképpen lőj be egy végső összeget, amit az iskolakezdésre tudtok áldozni és ragaszkodj is hozzá, hogy ezt ne lépjétek túl. Vásárlás közben add össze az egyes tételeket, így nyomon tudod követni, hol is tartotok, futja-e még a büdzsé, illetve nem kapsz szívrohamot sem a kasszánál a végösszeget látva. Vond be a gyerekeket is, ha cserélgetni kell a termékeket, hogy az előre kiszabott összeg alatt maradjatok.

5. Ne vegyél meg mindent!

Bizony ám! Tapasztalat, hogy a szeptember és gyakran még az október is azzal telik, hogy sorra mondják az igényeket a tanárok és a gyermek is. Ilyenkor szokott kiderülni, hogy van, amit nyáron feleslegesen vettél meg. A füzetekkel, írószerekkel nem nyúlhatsz mellé még akkor sem, ha jó előre megvásárolod őket, viszont az extra dolgokkal érdemes megvárni a tanárok instrukcióit. Van, ahol már tanévzárón kiadják a pedagógusok a bevásárló listát, ilyen esetben nyert ügyed van, de elárulom, még így is simán előfordulhat, hogy plusz dolgokat kell vásárolni, illetve nem lesz szükség valamire, ami viszont fel van írva.

5-tips-to-buying-school-supplies.jpg

Kép

6. Válaszd a minőséget!

Ez persze nem azt jelenti, hogy mindenből a legdrágábbat kell venni. Ha már nem először csináljátok végig ezt az egész procedúrát, bizonyára kitapasztaltátok, hogy melyik ceruza jó és melyik törik ki minden alkalommal. Ha még csak most megy elsőbe a család szeme fénye, érdemes a rokonok, ismerősök között és fórumokon is körbekérdezni, ki melyik márkát javasolja. Mindenképpen jobban megéri egyszer megvenni a minőségi holmikat, minthogy kiadsz valamennyit egy kevésbé jó termékre, aztán egy hónap után már pótolhatod is. Különösen a tartós beruházások esetén (olló, körző, tolltartó) érdemes a minőséget előnyben részesíteni, hiszen ezeket több éven keresztül is használni fogja majd gyermekünk. 

7. Saját márkás termékek

A nagy áruházláncok ma már nem csak élelmiszereket, hanem írószereket is árusítanak a saját márkanevük alatt. Ezek a termékek jóval olcsóbbak az írószerüzletek kínálatánál. Füzeteket pl. nagyon is érdemes tőlük vásárolni, még akkor is, ha valakit zavar a márkajelzés, nagyon szuper ötletek vannak az interneten diy füzetborítókból. 

enhanced-buzz-16946-1376320522-2.jpg

Kép

8. Nyomtass!

Az internet tele van jobbnál jobb ötletekkel: mindenféle ingyenesen letölthető címkéket találni, illetve kis kreativitással magunk is tervezhetünk órarendet. 

9. Figyeld az akciókat!

Ez annyira triviális, hogy alig mertük leírni. Ha máskor nem is, de ilyenkor nyáron érdemes az áruházláncok szóróanyagait átböngészni. Ha fel vagy iratkozva a hírleveleikre, most tényleg olvasd is át azokat, gyakran csak a feliratkozott klubtagok kapnak kedvezményeket. 

2013-08-24_back_to_school.jpg

Kép

+1. Hagyd, hogy örüljön!

Egész napos kellemes program is lehet a tanszervásárlás. Reggel nézzétek át a tavalyi holmikat, dobjátok ki, ami már használhatatlan, és tegyétek félre, ami még igen. Az alig használt füzeteket gyakorlónak is tudjátok majd használni, a be nem telt szótárfüzetet pedig érdemes továbbvinni. Gyakran az ének füzet sem telik be, a tanárok többnyire megengedik, hogy a tavalyit folytassátok tovább. Ürítsétek ki és töröljétek át az íróasztal fiókjait, készítsetek helyet az új dolgoknak. Írjátok meg a listátokat, aztán egyetek valamit együtt. Ha előre készültél, és tudod, hogy mi hol olcsóbb, több boltba is elmehettek. Ne felejtsétek használni a számológépet, és mindig húzzátok le a listáról, ha valami már a kosaratokba került. Vond be a gyereket a döntésbe, mindig legyen valami, amit ő választhat ki, mást pedig te, gyakoroljátok a kompromisszum kötést! Ha hazaértek, hagyd, hogy kiélvezze az újdonság minden örömét. Pakolja be nyugodtan a tolltartóját, kössétek be a füzeteket, rendezze be az íróasztalát, próbálja ki a tollakat, ceruzákat. 

 

Szólj hozzá!