Itt minden szubjektív


Micimackó és a királyi születésnap

2016/05/30. - írta: BDominika

A nagy találkozás

Nem csak a britek királynője, II. Erzsébet ünnepelte idén kilencvenedik születésnapját, hanem sokunk nagy kedvence, Micimackó is. A. A. Milne könyvének első kiadása ugyanis 1926. október 14-én jelent meg először Nagy Britanniában E. H. Shepard legendás illusztrációival. 

A dupla évforduló alkalmából a Disney egy különleges történettel készült, melyben Micimackó elindul, hogy részt vegyen a királynő születésnapi ünnepségén. Az úton elkíséri természetesen pár barátja, Róbert Gida, Füles és Malacka is. 

mici3.jpg

Az új kaland rajzolói az eredeti figurák felelevenítésével tisztelegnek E. H. Shepard előtt, valamint az új szereplőt, a királynőt is ennek megfelelő stílusban rajzolták meg. 

A kissé lassú gondolkodású, ámde csupaszív medve kalandjai akkor kezdődnek, amikor a Százholdas Pagony mezején döntésre jut, nem csak hogy részt vesz a királynő születésnapi ünnepségén, de fel is olvassa neki a számára írt versét. Vonattal utaznak a nagy Londonba, ahol ámulattal veszik szemügyre a híres város nevezetességeit. 

mici5.jpg

A nagy találkozásra szerencsésen sor kerül, és az illusztrátorok jó érzékkel nem hagyták ki a királyi család jelenlegi cukiságfelelősét sem a meséből, így történt, hogy a kis medve találkozott a kis herceggel. 

mici2.jpg

A Disney gondozásában nem csak ezek az illusztrációk készültek el, hanem Jim Broadbent felolvasásával a mese hallgatható formában is elérhető. Broadbent az Iris - egy csodálatos női elme férfi mellékszereplőjeként kapott Oscar-díjat 2002-ben. 

 

Forrás: http://www.today.com/parents/winnie-pooh-meets-prince-george-queen-elizabeth-too-new-book-t94946

http://www.aol.com/article/2016/05/26/winnie-the-pooh-turns-90-meets-britains-queen-in-new-book/21384238/

1 komment

Az év gasztrofotói

2016/05/04. - írta: BDominika

Röppenő liszt, szálló tészta, borban fürdő emberek

Idén is, mint minden évben 2011 óta, megrendezésre került a Pink Lady Food Photographer of the Year elnevezésű gasztronómiai tematikájú fotóverseny. A hiánypótló* kezdeményezés Caroline Kenyon fejéből pattant ki, ő "nehezményezte", hogy az ételfotósok számára nincs egy olyan platform, ahol össze tudnák mérni és meg tudnák osztani tudásukat.

A verseny során 22 fotós és 1 videós kategóriába várták a pályaműveket szerte a világból. Aki próbálkozott már igazán minőségi ételfotót készíteni, tudja, mennyire nehéz vállalkozás ez. A fények, a látásmód, a technika mind-mind számos kihívás elé állítja a fotográfust.

Idén hazánk is nagyon büszke lehet, két honfitársunk alkotását is beválogatták a legjobbak közé. Először az ő munkájukat mutatjuk.

A Food in the Field kategóriába olyan képeket lehetett pályáztatni, amelyek az ételt a termelésének helyén - vagyis még feldolgozás előtt - láttatja. Ha plasztikusak szeretnénk lenni, akkor ez a kategória a még élő nyersanyagokat foglalja magában. Pintér Árpád képe itt került be a legjobbak közé:

pinterarpi.jpg

Terei Miklós  humorral fűszerezett videója szintén szerepel a Pink Lady legjobbakat tartalmazó válogatásában. Állakra vigyázni, a videó végén ugyanis le fognak esni...

A következő képeket pedig a finalista pályaművek galériájából válogattuk. 

Bring Home the Harvest (Aratás) 1. helyezett:

Viktoriia Moskalenko (Ukrajna)

1.jpg

Errazuriz Wine Photographer of the Year - People (Borászat - Emberek) 1. helyezett:

Matt Wilson (Chile)

2.jpg

Errazuriz Wine Photographer of the Year - Produce (Borászat - Kész termék) 1. helyezett:

Jenelle Bonifield (United States)

3.jpg

Food Bloggers (Gasztroblogok) 1. helyezett:

Olimpia Davies (Egyesült Királyság)

4.jpg

Food for the Family (Családi étkezés) 1. helyezett:

Maja Danica Pecanic (Horvátország)

5.jpg

Marks & Spencer Food Portraiture (Ételportré) 1. helyezett:

Jean Cazals (Egyesült Királyság)

7.jpg

The Philip Harben Award for Food in Action (Étel készülőben) 1. helyezett:

Mark Benham (Egyesült Királyság)

8.jpg

Ugyanebben a kategóriában 2 helyezett - a mi kedvencünk:

Jignesh Jhaveri (India)

9.jpg

A verseny sajátossága, hogy nem csak felnőttek, hanem gyerekek is pályázhattak három korcsoportban.

Young - 10 and under (Gyerek 10 éves kor alatt) 1. helyezett:

Isaac Callis (Egyesült Királyság)

10.jpg

Young - 11 - 14 (Gyerek 11-14 éves kor között) 1. helyezett:

Will Jenkins (Egyesült Királyság)

11.jpg

Young - 15 - 17 (Gyerek 15-17 éves kor között) 1. helyezett:

Emma Franklin (Egyesült Királyság)

12.jpg

A díjazott képekből kiállítás nyílt egy londoni galériában:

13173856_1193844700639348_284743447032538562_n.jpg

A verseny "anyja", Caroline Kenyon és Jay Rayner a zsűri elnöke a kiállítás megnyitóján.

 

* Gondoljunk csak arra, hogy mennyi sajtó- illetve természetfotózással kapcsolatos elismerésnek lehetünk nap mint nap tanúi. A 34. Magyar Sajtófotó kiállítás például még pár napig látogatható a budapesti Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban, a Világ Legjobb Természetfotói címet viselő galéria pedig éppen ma nyitja meg kapuit az érdeklődők előtt a Magyar Természettudományi Múzeumban. Itt a londoni Természettudományi Múzeum 100 képét tekinthetjük meg, amelyet az 51. Wildlife Photographer of the Year / Év Természetfotósa felhívásra küldtek be a pályázók.

A verseny hivatalos oldala, ahol a pályaműveket meg tudod nézni:

https://www.pinkladyfoodphotographeroftheyear.com/

 

Faliújság a Facebookon

Szólj hozzá!

Az olasz falu, ahol nincs Facebook

2016/05/01. - írta: BDominika

Közösségépítés olasz módra

El tudnád képzelni az életed internet nélkül? Az okostelefonod nélkül? Facebook nélkül? 

Emlékszel még, mikor kézzel írtál levelet és feladtad a postán? Sorban állás után. Tudod, miután ráragasztottad a bélyeget - amit megnyaltál. 

Emlékszel még, mikor gyűjtögetted a húszforintosokat, és este hat előtt már odaálltál az utcai telefonfülkéhez, aztán mikor a harang elütötte a hatot, már tárcsáztál is?

Emlékszel még a hűtőre ragasztott vagy a konyhaasztalon hagyott cetlikre? Hatra itthon vagyok, anya, köszi az ebédet!

Emlékszel még a fotóalbumra? Tudod, az a lapozható könyvszerű dolog, amibe az előhívott képeket tetted. Persze csak ha jól sikerült egyáltalán valamelyik kép. 

Van egy falu Olaszországban, Civitacampomarano, ahol egyáltalán nincs internet, térerő is alig. Humorérzékben viszont bővelkednek, és leleményességért sem kell a szomszédba menniük. Azt találták ki, hogy megmutatják az emberiség webhálóba gabalyodott részének, milyen is az igazi élet. A Dolce vita! 

nevtelen.png

Civitacampomarano

A faluban több helyen népszerű közösségi portálok logóit helyezték el, így lett a történetmesélő asszonyból Wikipédia, az utcabeli kék padból Twitter, a kisboltból meg ebay. Zseniális.

A kedvencem mégis a gyógyszertár:

Avast Antivirus

11-5721c0fdf1d42_880.jpg

Gmail - postaláda

10-5721c0f9a0aa3_880.jpg

YouTube - faluház

7-5721c0ef87126_880.jpg

Google - helyi kocsma

8-5721c0f2436c2_880.jpg

Twitter - pad az utcán

12-5721c10368be5_880.jpg

RSS Newsfeed - újságos bolt

13-5721c1092754c_880.jpg

Wikipedia - idős asszony

14-5721c10d6f0ba_880.jpg

WhatsApp - telefonfülke

2-5721c0d72c7f8_880.jpg

Facebook - hirdetőtábla a főutcán

4-5721c0e099da6_880.jpg

WeTransfer - kisteherautó

6-5721c0eb40fa7_880.jpg

Tinder - pad a falu szélén

15-5721c10fd219e_880.jpg

A képeket elnézve már csak egy kérdésünk maradt: internet nélkül vajon honnan tudják, hogy mindezek léteznek?

Civitacampomarano egyébként is egy ékszerdoboz, megihlette már Alice Pasquini-t is, aki street art festményekkel "mázolta" körbe a falu utcáit. 

e3089463adf41b6794c67b097aa0b5bd.jpg

alicepasquini_civitacampomarano_photojessicastewart-20.jpg

Jessica Stewart fotói

Forrás és képek: www.boredpanda.com, www.alicepasquini.com

11 komment

Vedd magadra az univerzumot!

2016/04/29. - írta: BDominika

Űrutazás a nyakad körül

Polina és Oksana testvérek, Ukrajnában élnek. Valamivel több mint 8 évvel ezelőtt a 19 éves Polina - aki éppen rendezőnek készült - belebotlott az interneten egy ékszerkészítő kézműves oldalba. Nagyon tetszett neki, amit látott, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, teljesen beszippantotta az új tudomány. Mivel a szépség és az ékszerek iránti odaadás már addig sem hiányzott az életéből, belevetette magát a kísérletezés izgalmas világába.

Számos kudarc és tanulság után egyre szebb csecsebecsék kerültek ki a kezei közül. Látta ezt a testvére, Oksana is, akitől szintén nem állt távol az ékszerelem, viszont ő az üzletet is meglátta húga próbálkozásaiban. Így jött létre a BeautySpot, a saját ékszerkészítő vállalkozásuk. Mostanra úgy kinőtték magukat, hogy munkatársakat kellett felvenniük és már az egész világról fogadják a megrendeléseket. 

Népszerűségükön nem is csodálkozhat az ember, főként, ha vetünk egy pillantást az idén februárban debütáló új kollekciójukra, mely a "Your Space" - vagyis a Te Világűröd nevet viseli. (Kétségkívül fantáziadúsabb az angol elnevezés, már ha a space áthallására is gondolunk.)

A kollekciót a világűr ihlette, a bolygók, a csillagképek, a naprendszer, a tejút - minden, ami odafönt található, és talán csak a földrajzi atlaszban meg ismeretterjesztő filmekben vonta magára a figyelmünket. 

Személyes kedvencem (többek között) a naprendszer nyaklánc és a hozzá illő karkötő:

il_570xn_375733220_9liq.jpg

il_570xn_907779947_ka7f_1.jpg

Lehoznám neked a csillagokat is! Kérhetném inkább "csak" a teliholdat?

il_570xn_343428389.jpg

A nők a Vénuszról jöttek?

il_570xn_411085686_1dze.jpg

Vajon mennyi köze lehet a férfiaknak a Marshoz? 

Ez a karkötő rajtam például sokkal jobban mutatna, mint a férjemen:
il_570xn_375620080_bsdm.jpg

 Gyere hozzám, Jupiter! il_570xn_375544622_mbjo.jpg

Egy egész galaxis egy gyűrűben

il_570xn_358457700_dnbm.jpg

 

Képek a BeautySpot Etsy oldaláról

 

Faliújság a Facebookon

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása