Itt minden szubjektív

Amikor a nőknek férfinak kellett lenni

2016/10/14. - írta: BDominika

Avagy a társadalmi célú hirdetések hajnala

Ki gondolná, hogy a társadalmi célú reklámokat (TCR) tulajdonképpen különböző háborúknak köszönhetjük. Pedig így van.

A mechanikus nyomdagépek elterjedésének köszönhetően az amerikai polgárháború ideje alatt az újságkiadás egészen jövedelmező szakma lett, szükség is volt rá, hiszen a naponta, illetve hetente nyomott lapok friss információkkal látták el a lakosságot. A kormány, kihasználva a sajtó felfelé ívelését közleményeket, felhívásokat tett közzé ezekben a lapokban. A természetesen Északon bevetett kampány legfőbb célja a pénzgyűjtés volt, hiszen mint tudjuk, három dolog kell a háborúhoz, pénz, pénz és pénz. Az üzenet fényében a kormány nem is fizetett egy centet sem az elfoglalt felületekért, ezek a közlemények lettek a TCR előfutárai. Később, az ezredforduló elején, a korai 1900-as években a gyermekmunka beszüntetése érdekében jelentek meg az első társadalmi célú reklámok.

A társadalmi célú hirdetések legfőbb ismérve az, hogy tartalmukból kifolyólag megjelenítésük ingyenes. Legfőbb céljuk az ismeretterjesztés, figyelemfelhívás, edukáció. A TCR jellegű megjelenések a következő nagy szerepet a két világháború ideje alatt kapták. Elsősorban a hazafiasságot voltak hivatottak népszerűsíteni, valamint nagy hangsúlyt helyeztek a spórolásra, hogy több pénz maradjon a hadsereg ellátására. Mindezek mellett még egy fő céljuk volt ezeknek a reklámoknak, még pedig a nők munkába állása. A háború ugyanis szinte az összes dolgozó férfit beszippantotta és magával ragadta, a munkájuk pedig dolgavégezetlenül maradt. Helyettesíteni kellett őket. Az angol és az amerikai kormány ebben az időszakban elárasztotta a napi- és hetilapokat társadalmi célú reklámokkal, de találunk még francia megjelenéseket is.

Nézzünk most ezekre pár példát:

Az első egy Franciaországban megjelent hazafiasságra buzdító reklám 1917-ből. A nőkre maradt a család, az ipar és a mezőgazdaság is. Ki kellett tölteni a lyukakat.

4651.png

 Kép

Szintén 1917 volt az év, amikor a nők az kívánták, bárcsak férfiak lennének:

abcc6e2c76c3229dd7f12193c4b7b35c.jpg

Kép

Még mindig az első világháború, ezúttal Anglia:

e352d966464310786523fd0e08fff31c.jpg

A II. világháború egyik leghíresebb figurája Rosie the Riveter, vagyis Szegecselő Rózsa 1942-ből. Egészen biztosan mindenki látta már, azt viszont lehet, hogy csak kevesen tudják, hogy a poszter valódi személyt ábrázolt. Geraldine Doyle 17 évesen kezdett el egy michigani gyárban dolgozni, ekkor készült róla az azóta világhírűvé vált fotó, amelyen a bicepszét mutatja. 2010-ben hunyt el.

5e197310475e21df4e84c4a9e918c29e.jpg

Kép

Csináld meg a munkát, amit hátrahagyott!

a5e0e07df4249a925e230026e9df30b7.jpg

Kép

Támogasd a harcoló férjed a munkájával!

501a4695dafe738e7e7d81ecd1b9304b.jpg

Kép

 

Faliújság a Facebookon!

Forrás:

http://www.psaresearch.com/bib9830.html

Szólj hozzá!

Múzeum lehet az egykori Schindler gyárból

2016/10/11. - írta: BDominika

Az embermentő Oskar Schindler elhagyatott gyárépületének múzeummá avanzsálása azonban több akadályba is ütközik. Egyrészről hiányzik a kezdeményezéshez szükséges anyagi forrás, másrészről a csehek még mindig ambivalens érzésekkel gondolnak a náci párthoz csatlakozó férfi életútjára. 

2448.jpg

Ha most az épületre nézünk, semmi sem emlékeztet bennünket az egykori hőstettre, mely emberek százait mentette meg. Az ablakok kitörve, bent mindent hulladék borít, a gerendákon madarak fészkelnek, a szél pedig könyörtelenül süvít a repedések között. Brnenec településen járunk, Csehországban, Prágától kb. kétszáz kilométerre. A gazdátlanul árválkodó gyárépület a második világháború utolsó éveiben ezerkétszáz zsidó ember megmentésének volt szemtanúja. 

A náci pártnak is kémkedő Schindler a II. világháború ideje alatt Lengyelországban, Krakkóban tevékenykedett, kezdetben egy zománcozó üzemben, melyet később lőszergyárrá alakítottak át. Lőszer azonban nem sok készült. A férfi a helyi, krakkói gettóban lakó zsidókat alkalmazta, idővel aztán kapcsolatai révén sikerült elérnie, hogy a neki dolgozó zsidóknak ne kelljen munka végeztével a gettóba visszatérniük, hanem maradhatnak a munkahelyükön kialakított pihenőhelyeken. Schindler vagyonokat költött a krakkói zsidók étkeztetésére, ha betegek voltak, gyógyíttatta őket. Mikor azonban a háború vége felé a szovjet csapatok elérték Lengyelországot, a krakkói gettót is áthelyezték, és Schindler gyárát az akkori Szudétavidék Brünnlitz településére költöztették. Ma ez a település a csehországi Brnenec. Ekkor készültek az elhíresült listák, melynek során Schindler ezerkétszáz zsidó ember életét mentette meg. 

1408.jpg

Oskar Schindler , 1968

Jaroslav Novak, cseh író hosszú ideje próbálta megszerezni az épület tulajdonjogát, a vezetésével nemrégiben megalakult, Schindler nevét viselő és emlékét őrző alapítvány tervei szerint múzeummá alakítanák át a lepusztult gyárépületet, mely egészen 2009-ig textilgyárként üzemelt, többek között az IKEA-nak is szállítottak innen. A Novak által vezetett alapítvány most az Európai Unióhoz és nemzetközi zsidó szervezetekhez fordult, hogy kellő anyagi forrást tudjanak az emlékközpont létrehozásához összeszedni. 

Ez az egyetlen, még álló koncentrációs tábor, ami valaha Csehország területén működött - mondja Novak, aki egyébként Schindler szülőfalujából, a Brnenechez közeli Svitavyból származik. Nem hagyhatjuk, hogy mindez csak úgy semmivé legyen, ezért harcolok már húsz éve. Úgy veszem észre, az embereket ez nem érdekli.

2448_1.jpg

Novak szerint a csehországi gyár is megérdemli, hogy a lengyel példa alapján múzeummá alakítsák át. Az akadályok azonban nem pusztán anyagi természetűek. Schindler ugyanis bár csehszlovák állampolgár volt, aki a Szudétavidéken élt, a náciknak kémkedett, majd csatlakozott is a náci párthoz. A Hollywoodban forgatott filmig igen kevés cseh lakos hallott a férfi hőstetteiről, még ma is úgy emlékeznek rá, mint hírhedt nőcsábász, akinek alkohol és szerencsejáték problémái voltak. Az egykori szülőházának mai tulajdonosa pl. nem hajlandó a házat emlékhellyé átadni, a házzal szemközti parkban emelt emlékművet pedig nem sokkal az avatása után megrongálták. 

Jitka Gruntova, korábbi kommunista politikus egy nagyon kritikus hangvételű könyvet írt Schindlerről, amelyben azzal vádolja, hogy egyáltalán nem mentett meg senki, csak saját magát. Gruntova szerint semmi sem bizonyítja, hogy a férfinak ezerkétszáz zsidó ember köszönheti az életét, minden bizonyíték, amely ezt támasztaná alá, a férfi belső, bizalmas köréből származik. 

Igen, Schindler náci volt, háborús bűnös és kémkedett. Viszont találkoztam százötven olyan emberrel, akiknek a neve rajta volt azon a bizonyos brnenec-i listán. Szerintük csakis az a fontos, hogy ők életben vannak. És ezt Schindlernek köszönhetik - mondja Radoslav Fikejz, Svitavyban élő történész. 

Tomas Kraus, a Csehországban élő zsidó közösségek szövetségének igazgatója szerint a történet nagyon összetett és bonyolult. Véleménye szerint Schindler valóban követett el háborús bűnöket, ám később hőssé vált életmentő tevékenységei során. Nem volt egyedül - teszi hozzá Kraus, csak ő lett a leghíresebb. Kraus szerint helyénvaló az egykori gyárépületet múzeummá és emlékközponttá alakítani.

800px-schindlers_factory_brnenec_cz_2004b.JPG

 Kép

Forrás: 

https://www.theguardian.com/world/2016/oct/11/former-schindlers-list-factory-plans-czech-museum-nazi-industralist

https://hu.wikipedia.org/wiki/Oskar_Schindler

Szólj hozzá!

Mikor a vevő kérdez

2016/10/07. - írta: BDominika

A vevői reklamációk és kérdések helyes megválaszolása a jó üzletpolitika része. Egy-egy humorral megfűszerezett reakció a vállalat megfelelő emberétől csodákra képes. Nem csak elcsitítja az indulatokat, de marketingeszköznek is szuper lehet. Gondoljunk csak a pár hónappal ezelőtti esetre, az uborkához csomagolt giliszta, William történetére. A vásárló már maga sem szűkölködött kreativitásban és humorban, mikor panaszát a Tesco elé tárta, de a válasz zseniális volt, az ide-oda üzengetés pedig meghozta a kellő sikert mindkét ember számára. Nem is beszélve a Tesco-ról.

Viszont mi van akkor, ha a vásárló szinte lehetetlen helyzetbe hoz bennünket? Ha olyat kérdez, amire nincs válasz. 

A reddit-en dobta fel valaki a témát: Mi volt a legmeghökkentőbb kérdés, amit egy vevő intézett hozzád? A beérkezett válaszokból csemegéztünk. 

#1: Csomagkiszállító vagyok

Ügyfél: Mi van a dobozban?

Én: Nem tudom, maga rendelte!

#2: Fősulis koromban a téli szünidő alatt egy fenyőfa vásárban dolgoztam. 

Egy hölgy: No és miből vannak ezek?

via GIPHY

#3: Kávézóban dolgozom, és egyszer valaki megkérdezte, hogy biztosan hideg-e a jég.

#4: Szintén kávézó: Tudná úgy készíteni a jeges kávémat, hogy a jég alul maradjon és ne úszkáljon a tetején?

#5: A helyszín ezúttal egy szálloda. A vendég mérges ábrázattal jött le a recepcióhoz, mondván, nincs a szobájában fürdőszoba. Ő olyan szobát kér, ahol van. Biztosítottam róla, hogy minden szobánkhoz tartozik fürdőszoba, és megkérdeztem, benézett-e minden ajtó mögé. Azt mondta, nem.

#6: Egy kis kávézóban dolgozok, ahol saját magunk pörköljük a kávét is. Egy nap bejön egy nő és megkérdezi, van-e nálunk Starbucks. Nem, hölgyem, mi a saját kávénkat pörköljük és szolgáljuk fel - válaszoltam. Elég nagy kár - mondta ő.

via GIPHY

#7: Egy olasz étteremben dolgozom. Az étlapunkon minden fogás neve olaszul szerepel, de alatta angolul olvasható, miből is áll az adott étel. Így aztán egy csomó kérdést kapok, de nem bánom. Viszont egy alkalommal elég nehéz helyzetbe kerültem.

Mi a pollo e penne? - kérdezték.

Csirke és tészta, meg ... - próbálkoztam.

És van benne hús? 

A csirkés tésztában? Igen, van. A pollo olaszul a csirke.

Kaphatnám csak a csirkét, de a pollo-t nem?

Hölgyem, a pollo olaszul a csirke... Ha csirkét szeretne enni, ez jó választásnak tűnik!

Nem, csirkét szeretnék, de pollo-t nem!

via GIPHY

#8: Épp egy kínaiban ebédeltünk, amikor a mellettünk ülő nő hangosan a pincér után kiabált: Hol van a másik szószunk? Édes-savanyú szósz, ez van az étlapon, de csak egy szószt kaptunk!

#9: Egy kicsi kerékpárüzletünk van. Az egész tele van biciklikkel, még a falon is lógnak, meg az üzlet előtt is van néhány kitéve. 

Ez egy kerékpárbolt, ugye?

Igen.

Csak árulnak kerékpárokat vagy javítják is őket?

Mindkettő.

Ha behoznám a kenumat, meg tudnák javítani?

A kenu a bicajának a neve?

Nem, dehogy. Csak egy kenu. A tóra. Meg tudják javítani?

Nem, mi egy kerékpárüzlet vagyunk!

Oh...

via GIPHY

#10: Hotelben dolgozom. Egy nap azt kérdezte tőlem az egyik betérő, hogy a szobához adunk-e ágyat is vagy azt külön kell intézni.

#11: Gyorsétteremben:

Kaphatnék egy sajtburgert sajt nélkül?

Sima hamburgert???

Nem, sajtburgert, sajt nélkül!

#12: Bérkaszálással foglalkozunk. Egy új ügyfelünk rákérdezett, pontosan hogyan:

Eljönnek hozzánk és ott kaszálják le?

Nem, összeszedjük az egészet, és elszállítjuk a különleges kaszáló központunkba, aztán visszavisszük magának - így szólt csak gondolatban a válasz.

via GIPHY

#13: Gyorsétteremben:

Kérek egy nagy és egy kis üdítőt!

(Kiadtam neki.)

Melyik a nagy?

 

Továbbiak:

https://www.reddit.com/r/AskReddit/comments/569g63/what_is_the_dumbest_question_a_customer_has_ever/

giphy.com

Címkék: nagyvilág humor
Szólj hozzá!

Pingvin, az életmentő szarka

2016/10/05. - írta: BDominika

Hogyan mentett meg egy madárfióka egy egész családot

Igaz történet reményről és bátorságról. Egy megrázó balesettel indul, melynek következtében Sam Bloom, a három gyermekes családanya ugyan éppen hogy életben marad, de mellkastól lefelé lebénul és mély depresszióba zuhan. Ekkor lép az életükbe Pingvin, a fészekből kiesett szarkafióka, aki fenekestül felforgatja a család életét.

_91461253_976x_dsc1471.jpg

A Bloom család szívmelengető története szomorúan és megrázóan kezdődik. 2013. januárjában Sam, három fiú édesanyja 6 métert zuhan a családi nyaralás alatt a szálloda teraszáról. A korlát eltört, a nő pedig aláhullt a mélybe. Férje azonnal rohant hozzá, a gyerekek kiáltoztak, szörnyű látvány tárult a család elé. 

A látványnál már csak a diagnózisok voltak riasztóbbak. Miután Sam túl volt az életveszélyen, számos vizsgálatnak vetették alá. Az orvosok egybehangzó véleménye szerint a nő élete végéig kerekes székhez lesz kötve, mellkastól lefelé lebénult. Az addig sportos és aktív életet élő nő nem tudta feldolgozni a balesetet, a hosszú kórházi tartózkodás során egyre mélyebbre süllyedt a depresszióba. A kilátástalanság és a végtelen szomorúság nyomot hagyott Sam minden arcvonásán. 

Cameron, Sam férje és a gyerekek gyakran sírva találták a nőt, mikor látogatni érkeztek a kórházba. Nagyon vártuk már, hogy hazaengedjék - mondja a férj. Mindannyian azt reméltük, akkor majd talán reménytelibb lesz a helyzet és valahogy neki is jobb kedve lesz. 

Sajnos nem lett igazuk. Miután Sam hazaköltözhetett a kórházból, egyszerre szembetalálta magát múltja örömeivel, és a jelene borzasztó nehézségeivel és akadályaival. Azt kívántam, bárcsak meghaltam volna inkább - vallja be Sam. 

_91461724_976x_dsc3846.jpg

Aztán végül három hónap múlva végre egy szempillantás alatt megváltoztak a dolgok. Sam és a három fiú egy családi látogatásból tartottak hazafelé, amikor Noah, a középső gyerek egy szarkafiókára lett figyelmes az úton. A madár egy közeli fészekből eshetett ki. Felvették és hazavitték. 

Pingvinnek neveztük el, mert pont úgy nézett ki. Fehér volt, bolyhos és hatalmas lábai voltak - meséli Sam nevetve. 

Először azt hitték, el van törve a madár szárnya, de aztán kiderült, hogy csak nagyon gyenge. Felkerestek egy állatorvost, aki elmondta nekik, hogy nagy kötelezettséget vállaltak, hiszen a fiókát kétóránként etetni kell. A család azonban elhatározta, megmentik a kismadár életét.

_91460320_976x_dsc5487.jpg

Igazi társaság volt nekem, nagyon szerettem, ahogy körülöttem volt. Ráült a vállamra, befészkelődött az ölembe - mondja Sam. Ezentúl minden nyűgömet neki mondtam el. Végre nem éreztem bűnösnek magam amiatt, hogy folyton a bajaimról beszéltem. Cameron, a férjem már eleget hallott, Pingvinnek meséltem el mindent. 

_91458486_976xcomptwochair.jpg

Pingvin olykor nagyon szeszélyes volt - veszi át a szót a férj. Néha reggelente csipkedte a kezünket, máskor meg beugrott az ágyunkba, magára húzta a paplant és elaludt. Szóval elég kiszámíthatatlan volt. 

A fiúk sokat játszottak vele, ha egy kis ágat dobtak felé, a madár elkapta. Nagyon szerették - mondja Cameron.

_91460319_976x_dsc6888.jpg

Mivel Cameron profi fotós, nagy örömét lelte a madár bohókás pillanatainak megörökítésében. Pingvin elég sok őrült és szokatlan témát szolgáltatott - teszi hozzá a férfi, aki még egy Instagram fiókot is létrehozott a szarka képeinek. Az oldalnak rövid idő alatt több ezer követője lett. 

_91460322_976x_dsc3899.jpg

Pingvin szabadon kalandozhatott a házban, de a jelenlétének voltak hátrányai is. Mivel nem volt szobatiszta, a család otthona időnként elég koszos lett. Ahogy a fióka növekedett, Bloomék igyekeztek a szabadba szoktatni. A madár egy idő után már kint is éjszakázott, ám reggelente már hat órakor az ajtónál állt, és ébresztette a családot, hogy engedjék be. 

_91458488_976xdsc_4706.jpg

Ahogy egyre erősödött és nőtt a családtól való függetlensége, mind több időt maradt távol a csavargásai során, és egy nyáron, mikor egy éves volt, hat hétre eltűnt. A család teljesen elkeseredett. Aztán egy nap, épp Reuben, az egyik fiú 13. születésnapján a madár visszatért. Ezúttal nyolc hónapig maradt.

_91461249_976x_dsc3835.jpg

Egy évvel ezelőtt távozott végleg, azóta nem látták. A megmentett madár szabadságra talált, csakúgy, mint Sam, a kerekesszékhez kötött fiatal nő. 

Három éve kezdtem el kajakozni - mondja Sam, és most csatlakoztam az ausztrál para kajak csapathoz. Kikerültem a tolószékből, újra a vízben vagyok, a természetben, ami már annyira hiányzott. 

_91460321_976x_dsc3821.jpg

A két év alatt, míg Pingvin a családdal tartózkodott, Cameron közel 14.000 fényképet készített a madárról. A képek elég gyorsan népszerűek lettek a különböző közösségi oldalakon, ám a család küzdelméről ott egy szó sem esett. 

Most azonban az író Bradley Trevor Greive tolmácsolásában megismerheti a világ a madármentő család teljes történetét. A most megjelent könyvet Cameron gyönyörű képei teszik teljessé. 

Cameron szerint a szarka legalább annyira megmentette őket, mint ők őt. Sam nagyon mélyen volt, amikor Pingvin megérkezett hozzánk. Megváltoztatta az otthonunk hangulatát és a feleségem életét is. 

 

Faliújság a Facebookon

Forrás:

http://www.bbc.com/news/magazine-37519032

http://www.penguinbloom.com/

http://www.penguinthemagpie.com/

 

Minden fényképet Cameron Bloom készített. 

Szólj hozzá!

Mi mindenre jó a rágógumi?

2016/10/03. - írta: BDominika

Egészen lenyűgöző és komoly ígéretekkel kecsegtető vintage rágógumi hirdetésekre bukkantunk. Csók előtt, toka, ráncok és álmatlanság ellen, de még fogyáshoz és tengeri utazásokhoz is hasznos lehet, ha van nálunk egy kis rágnivaló. 

1. Ha meg szeretnél csókolni egy lányt...

Ez a cseles útmutató 1911-ben jelent meg egy újságban, de még mielőtt azt gondolnánk, hogy komoly szerelmi tanácsadásban lesz részünk, olvassuk végig alaposan a szöveget. Feminista olvasóink kapcsolják be biztonsági öveiket. 

Állj a lánnyal szembe. Ne mondd el neki, mit tervezel. Ne kérd a beleegyezését a csókhoz. Álmodozó tekintettel nézz a szemébe. Ha szeretnéd, jobb kezedbe foghatod az ő jobb kezét. Ennél a pontnál hasznos lehet, ha sóhajtasz párszor. Suttogd neki halkan, hogy rózsapiros ajkai Cupido nyilára emlékeztetnek. Minden bizonnyal lesüti majd a szemét és elpirul, mikor ezt mondod neki. Bal kezed ujjaival finomat billentsd hátra a fejét. Húzd finoman magadhoz. Ne siess! Állhatatosan nézz a szemébe. Sóhajts még egyet. Közelíts hozzá mindaddig, amíg ajkaid - Ó, VÁRJUNK CSAK! - Ne csókold meg, amíg meg nem bizonyosodsz róla, hogy a Listerated Pepsin rágógumit használja, amely az egyedüli antiszeptikus rágógumi a világon, a rágógumi, ami biztonságossá teszi a csókot. Ha ezt használja, csókold meg!

Mindezt végigolvasva ne csodálkozzunk, hogy a rágógumit forgalmazó cég neve Józan ész. 

34d9b18b9ea54227a7eefa3ff59a1998.jpg

Kép

2. Ha szeretnéd lenyűgözni a Férfit!

Hölgyeim, máris itt az előbbi hirdetés inverz változata. Bár, ha jobban megnézzük, nem is annyira inverz. Szóval, hogyan nyerjük meg magunknak álmaink férfiját? 

Nevess úgy a régi viccein, mintha először hallanád őket. Azután készítsd el a kedvenc ételét olyan finoman, ahogyan még sosem kóstolta. Majd pedig... biztos, ami biztos, legyen nálunk Dentyne, ami rögtön rabul ejt minden férfit és nőt. 

10368430744_b162af9930_o.jpg

Kép

3. Tengeri betegség ellen

Kicsit még visszább megyünk az időben, ez a hirdetés 1897-ben jelent meg. Rágógumi Beeman-től - Minden más utánzat. Kedves, ugye? (1897)

beemans-gum_1897_ad.jpg

Kép

4. Fogyáshoz nélkülözhetetlen

Az alábbi reklám 1950-ből származik, és meglehetősen konkrét ígéretekkel kecsegtet. Hölgyeim, le azokkal a csúnya deréktáji hájrétegekkel! Előre a bájosan elegáns vonalakért! Semmi erőkifejtés, semmi torna, főleg nem gyógyszerek és hashajtó. Persze, rágózás közben ne felejtsék el követni a rágóhoz mellékelt alacsony kalóriás étrendet! Abban azért lehet valami! (1950)

29528074811_72a5bbbabd_o.png

Kép

Egészen hasonló reklámkampány tíz évvel később. (1960)

rago.png

Kép

5. Mozizás közben

A tökéletesen fehér fogakért! Vigyázzunk, ha túl sokat fogyasztunk belőle, nehogy elvakítsuk a mozivásznat is, mert akkor oda az élmény...

dentyne_then.jpg

 

6. Kisimítja az idegeket

A jó lehelet csak bónusz! Az egész család egészségére és örömére - szebbé teszi az ajkakat, a szájat és a fogakat is! (1938)

16674822267_9bc27a6b63_o.jpg

Kép

7. Megszünteti az emésztési zavarokat

Fokozza a nyáltermelést, ezért jobban kívánom az ételt, aztán pedig segít is megemészteni azt. (1914)

5wtiramyf8z3mv.jpg

Kép

8. Álmatlanság esetén

Dr. Edward E. Beeman orvos az 1900-as évek végén fejlesztette ki saját, egyedülálló formuláját: pepszint "csempészett" a rágógumiba, így olyan terméket nyert, amely támogatja az emésztést. Sőt, ha bizonyos álmatlanságok hátterében emésztési zavarok állnak, akkor tulajdonképpen arra is jó gyógyszer a Beeman rágógumi. (1923)

f8e25ik3qnd8jg.jpg

 Kép

9. A feszes arcbőrért

Fontos a mindennapi használat! Esőben és napsütésben is! (1937)

tumblr_nu4qbvnire1s7svzeo1_400.jpg

Kép

10. A dolgos élet jutalma

Avagy az igazán jó rágó vetekszik nagymama almás pitéjével. (1946)

naikpwc2f4846i.jpg

Kép

11. Szórakozáshoz

Az igazán nagy buborékokat a Bubble Yum biztosítja, a hangulatért az új ízek felelnek. (1982)

ertur1xmf9p5og.jpg

Kép

12. Az egészségért!

Ez a formula attól különleges, hogy az átlagnál keményebbre gyártották. A modern emberek ugyanis egyre lágyabb ételeket fogyasztanak és már szinte le is szoktak a keményebb élelmiszerek rágcsálásáról. 

5131089427_a71294ec2c_o.jpg

Kép

 

Faliújság a Facebookon!

Források a képek alatt linkelve.

Szólj hozzá!

Introvertált a gyerekem! Mit tegyek?

2016/10/02. - írta: BDominika

Mi a különbség a félénk és a befelé forduló gyerek között? Hogyan tud boldogulni egy introvertált gyerek a dominánsabb társai között? Mi a visszahúzódó gyerekek szuperereje?

Egy korábbi bejegyzésben már volt szó arról, milyen élethelyzetek tudják zavarba hozni a befelé forduló embereket. Említésre került a posztban Susan Cain könyve, valamint a TED-en előadott beszéde.

Azóta azonban megjelent a szerző második könyve, melynek témája az introvertált gyerekek és az ő szupererejük.

susancain.png

Mondunk egy esetet: irodalom óra van, és a tanár téged kér fel, hogy menj ki az osztály elé, és adj elő a Macbeth-ből egy jelenetet a saját szavaiddal... Ismered a darabot, tudod, miről van szó, irodalomból amúgy is ötös vagy, de abban a percben, ahogy a tanár száját elhagyja a fenti utasítás, téged mégis kiver a víz, azonnal vörös leszel, és bár elbotorkálsz a tábláig, megszólalni már nem tudsz. Megbénít a társaid és a tanárod figyelme, a szégyennel küzdve próbálsz levegőhöz jutni, aztán mikor végre megkönyörülnek rajtad, lehajtott fejjel visszakullogsz a padodba. 

Ha ezt olvasva buzgón bólogattál, és nagy ühümöket hümmögtél magad elé, esetleg eszedbe jutott pár saját történet, minden bizonnyal te is az emberiség introvertált részéhez tartozol. 

89988701-56a36f8f3df78cf7727d5d4e.jpg

Kép

Susan Cain maga is befelé forduló ember, saját bevallása szerint az egész családja introvertált emberekből állt, akik közül talán még ő volt a leginkább nyitott a világ felé. 

Szemlélődő beállítottsága sok szempontból nem jelentett számára hátrányt, hiszen előbb a Princeton-on, majd később a Harvardon tanult. A kamasz- és ifjúkor azonban minden fiatalnak megrengeti az önbecsülését. Számára az a felismerés okozott némi bonyodalmat, miszerint az érvényesüléshez többet kellene "bandáznia", csoportokhoz csatlakozni. Látta, hogy kapcsolatok nélkül nem fog jól boldogulni.

Felnőttként ez az elvárás már nem feszélyezi, azonban még mindig úgy tapasztalja, hogy az extravertált személyiségjegyek sokkal szimpatikusabbak és elfogadottabbak a társadalom számára, mint a - sokak által félreértett - introvertált személyiségtípus. 

9d3a3a2d7f78c0dd3360b8dc67aa5631.jpg

Kép

Cain 2005-ben kezdte el írni a Csend - A hallgatás ereje egy harsány világban című könyvét, melyben szerette volna ellensúlyozni az extraverzió dominanciáját a befelé forduló személyiségjegyek leírásával. Bár 7 évig dolgozott a könyvén, nem is remélte, hogy ilyen kedvező fogadtatásban fog részesülni: 2012-es megjelenése óta 40 nyelvre fordították le könyvét, többek között magyarra is.

A könyv hamar nagyon népszerű lett, és rengeteg idősebb korú olvasója kereste meg azzal, hogy sokkal könnyebb lett volna az életük, ha mindazokkal tisztában lettek volna már gyerekkorukban, amiről Cain írt könyvében. Második könyve (Quiet Power) éppen ezért a serdülőkorú introvertáltakat célozza meg. 

Ha te is introvertált gyermek szülője vagy, érdemes Susan Cain honlapját meglátogatnod.

A kézikönyvként is funkcionáló mű elsőként a befelé forduló és a kifelé forduló emberek közötti különbségeket tárgyalja. Ezen belül Cain külön kitér arra, hogy mi a különbség a félénkség és az introverzió között. Véleménye szerint míg a félénkség elsősorban a negatív társadalmi kritika és az önbizalomhiány miatt alakul ki az emberben, az introvertált emberek csupán csak jobban kedvelik a csendesebb, elmélkedő társaságot vagy az egyedüllétet. Tehát amíg a félénkség egy megküzdeni való akadály, az introverzióval nincs semmi probléma. Ha azon kapod magad, hogy nem szeretnél elmenni valahova - mondja Cain - tedd fel magadnak a kérdést, miért? Ha a válaszod az, hogy csupán jobban szeretnél egyedül lenni, ez rendben van. Ha viszont félsz valamitől, érdemes utánajárni, hogyan tudnád magad ebből a helyzetből kibillenteni. 

Cain praktikus javaslatokat is ajánl a könyvében: ha teheti, az introvertált gyerek üljön az első padok valamelyikébe, így ha felszólítja a tanár, nem kell több tíz hátraforduló szempárral szembenéznie. 

 quiet-powerhc_3d-e1461703127138-716x1024.png

A könyv nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a külvilág részéről furának tartott introvertált gyerekek tisztába jöjjenek azzal, hogy nincs velük semmi probléma. Segíti a gyerekeket és a tinédzsereket abban, hogyan ismerjék fel idejében, hogy az energiáik végét járják, és hogyan érhetik el, hogy újra fel tudjanak töltődni. Cain különösen kiemeli a kommunikáció fontosságát. Ahelyett, hogy folyton elvonulnál egyedül az ebédlő magányos zugába - mondja - beszélgess el először hozzád közel állókkal arról, hogy te introvertált vagy, és ennek mi a jelentősége, valamint hogy időnként szükséged van visszavonulásra a tömeg elől. Cain szerint az ilyen beszélgetések sok hamis megbélyegzéstől és félreértéstől tudják megóvni a csendesebb gyerekeket. 

A könyvben szó van még a barátságról is. Az introvertált személyek sok energiát fektetnek a közeli kapcsolataikba. Azonban mivel természetükből adódóan nincs sok közeli berátjuk, akkor sem hagynak fel a "kapcsolattal", ha abban megaláztatás éri őket, mivel félnek attól, hogy új emberekkel kelljen kialakítaniuk interakciót. Cain egy konkrét személy példáján keresztül mutatja be, hogy ez hosszútávon mennyire káros hatással lehet a befelé forduló gyermekek számára. A szerző elmondja, hogy az elmúlt évek alatt több olyan esetről hallott függőségekkel foglalkozó tanácsadóktól, ahol a félénk, visszahúzódó gyermekek valamilyen stimuláló szerhez nyúltak annak érdekében, hogy így feloldódjanak és jobban elfogadják őket a társaik.

A közösségi nyomás és a társaktól érkező elvárások tinédzserkorban hatványozottan befolyásolják minden gyermek életét.

A közösségi média azonban hatalmas ajándék az introvertált személyek számára. Az interneten szörfözve ugyanis a biztonságos környezete vagyis az otthona elhagyása nélkül tud kapcsolatokat kiépíteni - anélkül, hogy személyesen kellene találkoznia bárkivel is egy idegen helyen. 

Az előítéletek lerombolása érdekében Cain több híres introvertált embert is példaként állít a fiatalok számára, mint például Mahatma Gandhi, Rosa Parks, Albert Einstein, Bill Gates, Stephen Wozniak és J. K. Rowling. De nem csak ők kaptak helyet a könyvben, hanem olyan tinédzserek sikersztorijai is, amelyek bizonyítják, hogy a befelé forduló fiatalok is lehetnek sikeresek és elismertek. 

És ha még ez sem lenne elég ahhoz, hogy a társadalmi elvárásokkal küzdő serdülők jobban érezzék magukat, Cain elárulja az olvasóinak, hogy mi az introvertáltak szuperereje! A mások meghallgatására való képesség és az együttérző készség nagy előnyei például ezeknek a fiataloknak. Szeretnek és tudnak is hosszan elmélyedni egy-egy témában, hasznos kutatásokat folytatnak. 

Cain kihangsúlyozza, hogy mennyire fontos, hogy a gyerekek találjanak hozzájuk illő hobbit, aminek segítségével fel tudnak töltődni a mindennapok során. 

Kevés hitelesebb példa van, mint maga Susan Cain. 7 éven keresztül kutatta a témát és írta, szerkesztette a könyvét, majd pedig át kellett állnia a másik oldalra: promotálnia kellett saját magát, többek között egy 1.500 fő előtt megtartott TED beszéddel. Hogy ne valljon szégyent, beszéd- és mozgástanároktól vett leckéket, és végül nagy sikert aratott, Bill Gates személyesen az egyik legjobb beszédnek tarja Cain alig 20 perces előadását, amit egyébként a TED oldalán több mint 14 millióan, a YouTube-on pedig több mint 5 millióan néztek meg. 

Reméljük, nem kell sokat várnunk a második könyv magyar megjelenésére. 

 

Forrás:

http://www.theguardian.com/lifeandstyle/2016/jun/04/introverts-of-the-world-rise-up-susan-cain

Kép:

http://talkingintrovertblog.blogspot.hu/2013/03/i-introvert-problem.html

http://www.hatterkiado.hu/konyveink/csend

http://www.quietrev.com/susan-cain-quiet-power-excerpt/

Szólj hozzá!