Itt minden szubjektív

A mobilunkkal nézünk

2016/06/02. - írta: BDominika

Tárgyak legyünk vagy szabadok?

Hány szelfit készítesz egy nap? Legalább hármat? És posztolod is őket? Akut szelfitiszed van. 

Vagy nem. Minden kiderül a bejegyzés végére.

Két nappal ezelőtt látott napvilágot egy pár másodperces videó, amit Adele veronai koncertjén rögzítettek. A történet nagyjából annyi, hogy az énekesnő megkérte egyik rajongóját, kapcsolja ki a mobilját és ne videózza  a koncertet tovább, hiszen ő ott van, teljes valójában és életnagyságban, inkább élvezze a zenét élőben, így is vannak odakint olyanok, akik már sehogy sem jutottak be a koncert helyszínére. 

A videóból több dologra is fény derül. Egyrészt: az olaszok meglehetősen jól értenek angolul, ugyanis elég kicsi reakcióidő elteltével törtek ki hangos nevetésben és ovációban afölötti örömükben, amit az énekes mondott. Másrészt: az előadók egy részét nagyon is zavarja, hogy emberi arcok helyett mindenféle technikai eszközök merednek rájuk, miközben ők azon fáradoznak, hogy szórakoztassák a jelenlévőket. Harmadrészt: mindannyian lemaradtunk volna erről a kis mementóról, ha nincs minimum még egy rajongó, aki épp videóra veszi Adele kis monológját. A helyzet abszurditása, ugye.

Ma már nincs koncert mobiltenger nélkül. Ma már nem az a zavaró, ha egy nálad magasabb ember mögé jutott hely neked anyák napján, és emiatt folyamatosan helyezkedned kell, hogy lássad gyöngyszemed révedező tekintetét míg elmondja az orgonaágát. Sokkal inkább az, ha egy nagymama egy extrém nagy tabletet maga elé tartva kitakarja előled az egész eseményt. Kénytelen vagy a fogadat szívva a tablet közvetítését nézni, miközben azt motyogod magad elé némán, Legalább ne remegne ennyire a keze...

Miért cseréltük fel az élő eseményeken való részvételt gyenge minőségű felvételekre? Miben reménykedünk, amikor ahelyett, hogy minden porcikánkkal kiélveznénk a borsos áron megvásárolt élményt, feladjuk a felhőtlen szórakozás örömét és egy csomó (be)mozgóképet készítünk? Az emberek többsége abban egyetért, hogy egészen más élmény egy eseményen részt venni, és megint más ugyanaz az esemény DVD-ről lejátszva. Akkor miért készítünk gyenge minőségű "DVD"-ket magunknak?

A The Guardian cikke szerint a nyaralásaink során is inkább csak betárazzuk az élményeket, a szemünk helyett az okostelefonunkat használjuk. Klikkre klikk, kattra katt, és van ezer meg ezer fotónk a világ híres épületeiről, szobrairól, tájairól, de nem vesszük a fáradtságot, hogy szabad szemmel, közelről is szemügyre vegyük őket, megcsodáljuk az apró részleteket, olyasmiket fedezzünk fel, amiről a művészeti és utazási könyvek nem tesznek említést. 

5208.jpg

Kép: John Kellerman/Alamy

, a cikk írója mindezt azzal magyarázza, hogy az eredeti műalkotásokhoz képest a róluk készült fényképeknek van egy óriási előnyük: haza tudjuk vinni őket. A mieink. Birtokolni tudjuk őket. És ez végleges. 

Persze senki sem gondolja komolyan, hogy az összes utazási képet és koncertfelvételt aztán hideg, téli éjszakákon a végtelenségig fogjuk nézegetni. (Bár, szerény vélemény szerint nincs is jobb program egy latyakos, ködös novemberi estén, mint a kanapéra kucorodva házi mozikat nézni kakaós csiga majszolása közben. Bocs, gyerekeim vannak.)

Dasgupta véleménye szerint a mai materialista világunkban a - hagyományos értelemben vett - memóriánk már nem elég biztosíték számunkra. Az emberi érzékelést át kell ültetnünk embertelen memóriába ahhoz, hogy elhiggyük róla, valójában, tényleg megtörtént.

Ha nem digitalizáltad, meg sem történt. 

A cikkíró még messzebbre megy, mikor azt mondja, élményeink digitalizálásával tulajdonképpen saját gyászjelentésünket dokumentáljuk. Írása szerint a digitális technika robbanásszerű fejlődése és a személyes élmények értékvesztése kölcsönösen befolyásolták egymást, így nem róható pusztán a technikai forradalom számlájára mindaz, ami napjainkban történik. Ha jobban élnénk az életünket - áll a cikkben - fel sem merülne bennünk, hogy bárkit is érdekelhet a tény, hogy csokitortát ebédeltünk, nem is beszélve a tárgyi bizonyítékról, vagyis nem tennénk ki a kirakatba a mindennapjainkat. Elődeink, akik megélték az életüket, nem tulajdonítottak kiemelt jelentőséget ilyen triviális hétköznapi dolgoknak, egészen a halálig, amikor viszont nagyon is fontos, hogy legyen, aki megeleveníti a korábbi személyes élményeket emlékezés által. 

Dasgupta véleménye, miszerint a Facebook oldalunk a saját gyászjelentésünk, és pusztán akkor nyer értelmet, ha eltávozásunk után emlékezteti a többi embert arra, hogy igen, valóban léteztünk, valóban csokitortát ettünk ebédre, hisz itt a bizonyíték egy életlen képen, meglehetősen egyedi és az olvasó számára kellemetlen. Ha nem értünk egyet vele, egyenesen felháborító. 

selfie-489119_1280-1024x682.jpg

A legújabb, mindannyiunk számára jól ismert jelenség a szelfi, mikor önmagunkat fotózzuk különböző fontos és kevésbé fontos élethelyzetekben. Az okostelefonok elterjedésével már bárki számára elérhetővé vált a lehetőség, hogy külső segítségkérés nélkül (Bocs, lefotóznál, ahogy itt állok a Lánchíd előtt?) saját ízlése szerint örökítse meg a kívánt pillanatokat. Az a tény, hogy ezt utána publikáljuk is, illetve hogy erőfeszítéseket teszünk annak érdekében, hogy tökéletesítsük a technikánkat, nagyon kíváncsivá tette a pszichológusokat: vajon a szelfiket posztoló emberek nárcisztikus és pszichopata személyiségek, vagy "csak" tárgyiasítják önmagukat, ami összhangban állna Dasgupta fentebb kifejtett véleményével, esetleg mindkettő. 

selfie_2841027b.jpg

Az Amerikai Pszichológiai Társaság még nevet is adott az újhullámos divatnak, ki nem találnátok: szelfitis. Helyes, ugye? A definíciójuk pedig a következő: az a megszállott, ellenállhatatlan vágy, hogy önmagunkról fényképet készítsünk, és ezt ki is posztoljuk a közösségi média valamely felületén, azzal a céllal, hogy ettől majd növekszik az önbecsülésünk. A Társaság egyenesen betegségként kezeli a szelfizést, és három különböző stádiumát különbözteti meg:

Határeset: Ha készítesz legalább három szelfit egy nap, de nem posztolod őket.

Akut eset: Ha legalább három szelfit készítesz egy nap, és közzé is teszed őket.

Krónikus eset: Ha egész nap gyötör a vágy és legalább hat szelfit készítesz és posztolsz.

Na jó, ez csak vicc, ami bejárta a világhálót, de a kellő hatás elérése után a Társaság cáfolta az állítást, miszerint betegségként kezelnék a "szelfitist". 

Viszont a Lifehack cikke egy 19 éves brit tini esetét hozza elő példaként, aki a "krónikus kategóriába" esett, napjai minden percét az töltötte ki, hogy a legtökéletesebb szelfit lője magáról, hónapokig nem hagyta el a lakását, és vészesen lefogyott, végül mikor ez nem sikerült neki, öngyilkossággal próbálkozott. A médiában folyamatosan hallhatunk ehhez hasonló híreket, sajnos nem minden esetben végződik jól a történet. Számos szakember hívja fel a szelfizés és a mobilfüggőség veszélyeire a figyelmet.

Szóval mielőtt posztolnál magadról még egy szelfit, kattints, és töltsd ki a PsychCentral tesztjét! Megtudhatod, hogy nárcisztikus személy vagy-e. Izgalmas, nem?

 

 

Forrás: http://www.bbc.co.uk/newsround/36416921

http://www.theguardian.com/commentisfree/2016/may/29/posting-photos-online-obituary-images

http://www.lifehack.org/articles/communication/addiction-selfies-mental-disorder.html

http://www.lifehack.org/articles/lifestyle/why-selfies-more-harm-than-good.html

https://www.psychologytoday.com/blog/close-encounters/201501/are-selfies-sign-narcissism-and-psychopathy

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://faliuujsag.blog.hu/api/trackback/id/tr158770506

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dreamhotep 2016.06.05. 09:08:52

kimaradt az alapeset; aki még nem csinált és erre alkalmas eszközzel sem rendelkezik. remélem nem vagyok egyedül ?!
tetszik a cikk eleji groteszk felütés a videóst videózóról. a művésznő által leoltott videósnak hátra kellett volna fordulnia és ráripakodni arra, akinek fenti videót köszönhetjük. elvégre...