Itt minden szubjektív

Mi kerüljön a gyerek uzsonnás dobozába?

2016/08/17. - írta: BDominika

Hamarosan itt a szeptember, elkezdődik az új tanév. Ha a tanszervásárláson már túl vagyunk, és minden kiegészítő is szépen becsomagolva készen várja az első tanítási napot, elkezdhetünk azon gondolkodni, hogy mit is csomagoljunk a kis nebulóknak tízóraira és uzsonnára. A közétkeztetési törvény értelmében felvonultatott - középen megkent - felfújt zsemle és sárgarépa karika ugyanis vajmi kevés lelkesedést szokott kiváltani az éhes gyerekekből, és többségében feljavított vacsorának sem alkalmasak. Emiatt egyre több szülő dönt amellett, hogy saját maga csomagolja gyermekének a napi élelmet.

Most mutatunk néhány ötletet arra, hogyan tehetjük izgalmasabbá és vonzóbbá gyermekeink számára a tízórai és uzsonna elfogyasztását. Egy sima szalámis kiflinél ugyanis sokkal jobban csúsznak pl. a puzzle formával kivágott szendvicsdarabok.

Lássunk néhány példát ínycsiklandozó uzsonnás dobozokra!

1. Ha tudunk, szerezzünk be osztott dobozokat, sokkal könnyebb a különféle egészséges csemegéket ilyen tárolókba elhelyezni. Az internet világában már könnyen tudunk külföldről is rendelni, de pl. a Butlers is árusít hasonló uzsonnás dobozokat.

uzsi2.jpg

Forrás

2. Íme egy másik példa nagyon praktikus uzsonnás dobozra:

uzsi3.jpg

Kép

3. Ezekkel a helyes kiszúrókkal a legkisebbek számára is könnyen fogyaszthatóvá tudjuk tenni a kenyérből készült szendvicseket:

uzsi1.jpg

Forrás

4. Az ötletesen tálalt zöldségek még azoknál is sikert aratnak, akik máskülönben nem szívesen fogyasztanak répát vagy uborkát:

uzsi4.jpg

Kép 

5. Pár apró figyelmességgel a legunalmasabb szendvics is jó móka tízóraira:

uzsi5.jpg

Kép

6. Minden napra jusson valami gyümölcs! Az ősz elkényeztet bennünket: alma, szőlő, körte, szilva, és a majd hamarosan megjelenő déli gyümölcsök mind könnyen és olcsón elérhetőek.

uzsi6.jpg

Kép 

7. Ha egyensúlyban vannak az uzsonna összetevői, nyugodtan csempészhetünk minden alkalommal egy kis nasit is az egészséges falaton mellé:

uzsi7.jpg

Kép

8. A zipzáras zacskó nagy barátja a szülőknek! Ügyeljünk rá, hogy a gyerek kellő mértékben elsajátítsa a használatát! 

uzsi8.jpg

Kép

9. Ha nem tudunk osztott dobozt beszerezni, nagy segítséget nyújthatnak a már szinte minden konyhafelszerelés üzletben kapható szilikon kelyhek, de használhatunk mini szilikon sütőformákat is:

uzsi9.jpg

Kép

Igyekezzünk változatosan etetni a gyerekeket, minden napra jusson a szendvics mellé zöldség, gyümölcs meg kedvcsinálónak némi nassolnivaló is. 

 

Szólj hozzá!

Így spórolhatsz a tanszervásárláskor!

2016/08/03. - írta: BDominika

9+1 tipp, hogy ne ürüljön ki a pénztárcád

Évről évre nagy anyagi terhet jelent a családoknak, hogy kis nebulójuk teljesen felkészülten induljon iskolába a tanév első napján. A több tízezer forintos kiadás akár még váratlan helyzetek elé is állíthatja a szülőket. Mindamellett a kisiskolások számára szinte a karácsonnyal ér fel a rengeteg új ceruza, füzet, matrica, füzetborító vásárlásának napja, és általában - pont ezért - ragaszkodnak is ahhoz, hogy ők is részt vegyenek a válogatásban.

aaeaaqaaaaaaaarsaaaajdgzzjdlodvilwfiymmtndg1zs04nta5lwqxywu1y2ixmguyna.jpg

Kép

Nos, ha a gyerekekkel indulunk neki a nagy bevásárlásnak, máris rögtön extra kiadásokkal kell számolnunk, viszont biztosra vehetjük, hogy amit ők maguk választanak ki, az tetszeni is fog nekik. Érdemes hát együtt bóklászni a sorok között, ha tehetjük, akkor vigyük magunkkal a csemetéket is. A közös vásárlás közös tanulást is jelent, ha érzi a gyermek, hogy (súlyos) értéke van az általatok vásárolt holmiknak, nagyobb becsben is fogja tartani őket. 

Viszont még így sem szükséges, hogy a gatyánk is rámenjen a beiskolázásra! Most adunk pár tippet, hogy ne ürüljön ki a családi kassza, mégis meglegyen minden, amire valóban szükség van, és még jól is érezzétek magatokat közben. 

1. Tervezz!

Mielőtt vásárolni indultok, mindenképpen nézzétek át az előző évről maradt holmikat. Maradtak-e üres füzetek, jó ceruzák, beszáradt-e a tempera, folyik-e még a Technokol? Van-e még tankönyvborító, vág-e az olló, jó-e a tolltartó? Miután ezzel megvagytok, írjatok listát azokról a dolgokról, amelyeket vagy a tanár említett, vagy az évek tapasztalata alapján gondolni véltek, hogy szükséges. A listát rögtön tedd is bele a pénztárcádba, nehogy otthon felejtsétek. Vásárlás közben ragaszkodj ahhoz, hogy csak a felírt dolgokat vásároljátok meg! Ez alól csak az a kivétel, ha a listán nem szereplő holmi valóban szükséges lesz.

the-shopping-list-80509174.jpg

Kép

2. Egyél előtte!

Alaptétel, hogy üres gyomorral nem intézünk bevásárlást! Semmilyen bevásárlást. Az éhes ember hamarabb fárad, könnyen ingerült és türelmetlen lesz, illetve hajlamosabb olyan dolgokat is megvásárolni, amelyekre amúgy semmi szükség. Valamint ha éhes vagy, gyorsan szeretnél végezni, aminek viszont megvan az a kockázata, hogy kimarad valami.

3. Tegyél félre!

Ha egyszeri kiadásnak nagyon megterhelő számotokra a tanévkezdés, érdemes pár hónappal előtte bizonyos összeget félre tenni a cél érdekében. (Igen, ez a tipp már eső után köpönyeg. Viszont jövőre is lesz szeptember, illetve az 5. pontban mondunk valamit, ami ehhez kapcsolódik.)

education-back-to-school-shopping-20160119124708_jpg-q75_dx720y432u1r1gg_c--.jpg

Kép

4. Szabj határt!

Mindenképpen lőj be egy végső összeget, amit az iskolakezdésre tudtok áldozni és ragaszkodj is hozzá, hogy ezt ne lépjétek túl. Vásárlás közben add össze az egyes tételeket, így nyomon tudod követni, hol is tartotok, futja-e még a büdzsé, illetve nem kapsz szívrohamot sem a kasszánál a végösszeget látva. Vond be a gyerekeket is, ha cserélgetni kell a termékeket, hogy az előre kiszabott összeg alatt maradjatok.

5. Ne vegyél meg mindent!

Bizony ám! Tapasztalat, hogy a szeptember és gyakran még az október is azzal telik, hogy sorra mondják az igényeket a tanárok és a gyermek is. Ilyenkor szokott kiderülni, hogy van, amit nyáron feleslegesen vettél meg. A füzetekkel, írószerekkel nem nyúlhatsz mellé még akkor sem, ha jó előre megvásárolod őket, viszont az extra dolgokkal érdemes megvárni a tanárok instrukcióit. Van, ahol már tanévzárón kiadják a pedagógusok a bevásárló listát, ilyen esetben nyert ügyed van, de elárulom, még így is simán előfordulhat, hogy plusz dolgokat kell vásárolni, illetve nem lesz szükség valamire, ami viszont fel van írva.

5-tips-to-buying-school-supplies.jpg

Kép

6. Válaszd a minőséget!

Ez persze nem azt jelenti, hogy mindenből a legdrágábbat kell venni. Ha már nem először csináljátok végig ezt az egész procedúrát, bizonyára kitapasztaltátok, hogy melyik ceruza jó és melyik törik ki minden alkalommal. Ha még csak most megy elsőbe a család szeme fénye, érdemes a rokonok, ismerősök között és fórumokon is körbekérdezni, ki melyik márkát javasolja. Mindenképpen jobban megéri egyszer megvenni a minőségi holmikat, minthogy kiadsz valamennyit egy kevésbé jó termékre, aztán egy hónap után már pótolhatod is. Különösen a tartós beruházások esetén (olló, körző, tolltartó) érdemes a minőséget előnyben részesíteni, hiszen ezeket több éven keresztül is használni fogja majd gyermekünk. 

7. Saját márkás termékek

A nagy áruházláncok ma már nem csak élelmiszereket, hanem írószereket is árusítanak a saját márkanevük alatt. Ezek a termékek jóval olcsóbbak az írószerüzletek kínálatánál. Füzeteket pl. nagyon is érdemes tőlük vásárolni, még akkor is, ha valakit zavar a márkajelzés, nagyon szuper ötletek vannak az interneten diy füzetborítókból. 

enhanced-buzz-16946-1376320522-2.jpg

Kép

8. Nyomtass!

Az internet tele van jobbnál jobb ötletekkel: mindenféle ingyenesen letölthető címkéket találni, illetve kis kreativitással magunk is tervezhetünk órarendet. 

9. Figyeld az akciókat!

Ez annyira triviális, hogy alig mertük leírni. Ha máskor nem is, de ilyenkor nyáron érdemes az áruházláncok szóróanyagait átböngészni. Ha fel vagy iratkozva a hírleveleikre, most tényleg olvasd is át azokat, gyakran csak a feliratkozott klubtagok kapnak kedvezményeket. 

2013-08-24_back_to_school.jpg

Kép

+1. Hagyd, hogy örüljön!

Egész napos kellemes program is lehet a tanszervásárlás. Reggel nézzétek át a tavalyi holmikat, dobjátok ki, ami már használhatatlan, és tegyétek félre, ami még igen. Az alig használt füzeteket gyakorlónak is tudjátok majd használni, a be nem telt szótárfüzetet pedig érdemes továbbvinni. Gyakran az ének füzet sem telik be, a tanárok többnyire megengedik, hogy a tavalyit folytassátok tovább. Ürítsétek ki és töröljétek át az íróasztal fiókjait, készítsetek helyet az új dolgoknak. Írjátok meg a listátokat, aztán egyetek valamit együtt. Ha előre készültél, és tudod, hogy mi hol olcsóbb, több boltba is elmehettek. Ne felejtsétek használni a számológépet, és mindig húzzátok le a listáról, ha valami már a kosaratokba került. Vond be a gyereket a döntésbe, mindig legyen valami, amit ő választhat ki, mást pedig te, gyakoroljátok a kompromisszum kötést! Ha hazaértek, hagyd, hogy kiélvezze az újdonság minden örömét. Pakolja be nyugodtan a tolltartóját, kössétek be a füzeteket, rendezze be az íróasztalát, próbálja ki a tollakat, ceruzákat. 

 

Szólj hozzá!

Száz év alatt tíz centit nőttek a magyar nők

2016/07/26. - írta: BDominika

Egy új kutatás szerint jelenleg a holland férfiak és a lett nők a legmagasabbak az egész világon. Míg a magyar nők mindössze 10,4 centimétert nőttek száz év alatt, a dél-koreaiak ennek majdnem a dupláját, 20,1 centimétert. 

Európában legmagasabbak a nők. Kép: http://www.ncdrisc.org/height-map-mean.html

Jason Bentham, a londoni központú kutatás egyik kulcsembere úgy fogalmazott, hogy a globális tendencia - miszerint minden nemzetiség férfi és női tagjai egyaránt növelték testmagasságukat - annak köszönhető, hogy az elmúlt száz évben javultak az életkörülmények, fejlettebbek a táplálkozási szokások, a higiéniás körülmények, valamint az egészségügyi ellátás. Bentham azt nyilatkozta, hogy a genetika kevéssé játszik közre a testmagasság növekedésében, véleménye szerint a felfedezett adatok sokkal inkább az életkörülményekkel függnek össze. Ha minden nemzetiséget szerte a világon ugyanazok a lehetőségek vennének körül, kb. ugyanakkora mértékben nőne az emberek magassága is. Állítását igazolni látszik, hogy az afrikai országokban a legkisebb a mért változás az átlagmagasságban. 

002564bc674515cf9baa02.jpg

Nagy találkozás: a világ legmagasabb embere (Sultan Kosen, 251 cm) kezet fog a világ legalacsonyabb emberével (Chandra Bahadur Dangi, 54,6 cm) 2014-ben. Kép: http://africa.chinadaily.com.cn/world/2014-11/14/content_18912966.htm

Íme a kutatás egyik eredménye, a nőkre vonatkozó adatok. Első oszlopban az ország nevét találjuk, a másodikban az 1914-es mért átlagmagasságot, harmadikban a 2014-es mért átlagmagasságot, az utolsó, negyedik oszlopban pedig a változás mértékét. Mi most e legutóbbi oszlop alapján rendeztük csökkenő sorrendbe az adatokat, tehát a tíz legnagyobb átlagtestmagasság változást abszolváló ország listáját látjuk. (A The Guardian cikkében szabadon játszhatunk az oszlopok sorba tételével, attól függően, mire vagyunk kíváncsiak.)

Mean height change since 1914 – women
Country Mean height, 1914 Mean height, 2014 Difference, cm
South Korea 142.2 162.3 20.1
Japan 142.3 158.3 16
Czech Republic 152.8 168.5 15.7
Serbia 152 167.7 15.7
Croatia 150.1 165.6 15.5
Greenland 147 161.5 14.5
Greece 150.6 164.9 14.3
Latvia 155.5 169.8 14.3
Poland 150.5 164.6 14.1
Netherlands 154.8 168.7 13.9

 

A kutatás egy másik szervezője, Elio Riboli azt mondja, hogy a testmagasság növekedése az életkor növekedését is szolgálja, mivel a magasabb embereknél kevésbé fordulnak elő szív- és érrendszeri betegségek. Riboli megemlíti viszont azt is, hogy míg a magasabb emberek bizonyos kutatások szerint többet keresnek, mint alacsonyabb társaik, náluk valószínűbb bizonyos rákfajták kialakulása is

A kutatás szerint az országok közötti rangsorban a magyar nők 1914-ben az 58. helyen voltak a 153,3 cm-es átlagmagasságukkal, 2014-ben pedig a 41. helyen végeztek 163,7 cm-es átlagmagassággal.

A magyar férfiak átlagmagassága 1914-ben 166,3 cm volt, ez az világ országainak sorrendjében a 44. helyezés, 2014-ben már 177,3 cm volt, ami 36. helyezésre lett elegendő.

A kutatást az eLife magazinban közölték le; közel 800 tudós és kutató dolgozott a kb. 1500 forrást felhasználó hatalmas adatmennyiséget felhasználó munkában.

A férfiak között is Európában találjuk a legmagasabbakat. Kép: http://www.ncdrisc.org/height-map-mean.html

Az eredmények szerint a férfiak szerte a világon magasabbak, mint a nők, valamint a tíz legmagasabb értéket mérő ország Európában található. 

 A férfiakra vonatkozó adatok (hasonlóan a nők adataihoz itt is a legnagyobb változásra kihegyezve):

Mean height change since 1914 – men
Country Mean height, 1914 Mean height, 2014 Difference, cm
Iran 157.1 173.6 16.5
Greenland 159.5 174.9 15.4
South Korea 159.8 174.9 15.1
Greece 162.5 177.3 14.8
Japan 156.2 170.8 14.6
Belgium 167.2 181.7 14.5
Spain 162.3 176.6 14.3
China (Hong Kong SAR) 159.7 173.6 13.9
Turkey 160.3 174.2 13.9
Portugal 159 172.9 13.9

 

Az eredményeket illetően Riboli egy nagyon érdekes tényre hívja fel a figyelmet: míg Afrika országaiban is a globális tendencia szerint alakultak az eredmények, tehát a vizsgált száz év alatt valamennyivel nőtt az átlagmagasság, az utóbbi években ez - többek között Ugandában és Nigériában - ez megváltozni látszik. Alexander Moradi, a sussex-i egyetem tanára, aki szintén részt vett a nagyívű kutatásban, úgy véli, mindez az 1980-as évek politikai és gazdasági eseményeinek köszönhető, ezek következtében csökkent az életszínvonal és az egészségügyi ellátás minősége is nagy mértékben. Moradi szerint azt a következtetést vonhatjuk le a kutatásból, hogy az átlagtestmagasság kiváló mérőszáma lehet egy-egy nemzet, ország gazdasági és egészségügyi fejlettségének. 

 

Forrás: 

https://www.theguardian.com/science/2016/jul/26/tall-story-men-and-women-have-grown-taller-over-last-century-study-shows

 https://elifesciences.org/content/5/e13410

http://www.ncdrisc.org/height-map-mean.html

Szólj hozzá!

12 formabontó könyvespolc

2016/07/14. - írta: BDominika

 

Könyve mindenkinek van, még annak is, aki nem sűrűn olvas. Sőt, annak is, aki jobban kedveli az e-könyv olvasók használatát a nyomtatott könyvekkel szemben. Ha pedig van könyvünk, tárolni is kell valahol, nem igaz?

Most mutatunk pár klassz, igazán különleges könyvespolcot, amivel feldobhatod a legunalmasabb nappalit is!

1. Konkáv

A minimalista stílusú homorú polc a letisztult terekbe illik csak igazán. 

konyv1.jpg

Kép

2. Ajtó

Ügyes kezű ezermesterek saját maguk is elkészíthetik egy régi, kimustrált faajtóból.

konyv3.jpg

Kép

3. Szerteágazó fa

Fiatalos, modern, kreatív, de nem túlságosan, a könyveket még éppen sérülésmentesen lehet tárolni rajta.

konyv4.jpg

Kép

4. Egy csészényi irodalom

Koffeinfüggőknek kötelező darab, de jól mutatna kávézókban is.

konyv5_1.jpg

Kép

5. Felhők felett

Igazán impozáns megoldás ez a plafonba épített házi könyvtár! 

konyv6.jpg

Kép

6. Az ABC betűi

Válaszd ki magadnak a betűket, és töltsd meg a polcokat a világirodalom remekeivel!

konyv7.jpg

Kép

7. Romantikus görbületek

A lányszobák éke lehet ez a dekoratív vonalvezetésű könyvespolc. Az irodalom mellett elfér némi csecsebecse is. 

konyv8.jpg

Kép

8. Kalandoroknak

Minden vagány srác álma egy ilyen installáció, még a kötelező irodalom olvasása is igazi élmény lehet ilyen körülmények között. 

konyv9.jpg

Kép

9. Legkisebbeknek

Szuper elrendezésű ez a játszószoba azoknak, akik még nem tudnak hosszú ideig egy könyve figyelni elmélyülten. Amint megunják, mozoghatnak rögtön kicsit a mászófalon vagy a matracon, hogy aztán újult érdeklődéssel vegyék kezükbe a korábban félretett olvasmányt.

konyv10.jpg

Kép

10. Helytakarékos

Ez a megoldás már sokkal inkább olyan háztartásokba való, ahol nincs kisgyerek. A kilógó sarkok és a laza hanyagsággal elrendezett könyvek felnőttek számára már nem jelentenek kihívást, ellenben egy gyerek egészen biztosan ellenőrizné a polcok teherbírási képességét. 

konyv11.jpg

Kép

11. Könyvtárszakosoknak

Vagy hegymászóknak. Van valami egyenesen kihívó ebben a polcrendszerben, reméljük, elég stabil, különben jaj! a gyűjteményünknek!

konyv12.jpg

Kép

12. Zongora álom

Minden zongora erre vágyik! Nos, ha feltételezzük, hogy a másik megoldás öreg zongorák számára némiképp hasogatóbb, minden bizonnyal mindegyikük ezt választaná.

konyv13.jpg

Kép

2 komment

A drónok ezer arca

2016/07/12. - írta: BDominika

A drónok köztünk élnek és ma már számos - hasznos és kevésbé hasznos - feladatot bízunk ezekre a pilóta nélküli repülő kütyükre. Csak pár példa: esküvői fotók, életmentő gyógyszerszállítmány, eltűnt személy felkutatása, és igen, bármily meglepő, szőrtelenítés. 

Szó szerint új távlatokat nyitnak meg a drónok számunkra, olyan magasságokba képesek költséghatékonyan eljutni, ahova mindeddig csak nagy tervezések és még nagyobb anyagi- valamint eszközráfordítással tudtunk. Nehezen megközelíthető helyekre küldhetjük őket, és velük végeztethetjük el a piszkos munkát is.

Szállítás, kutatás, erdőgazdaság

Az elmúlt egy-két évben több nemzetközi vállalat is jelezte, hogy szeretnék a drónokat mint szállítóeszközöket beépíteni a működésükbe: az Amazon és a Google is már beszélt arról, hogy használnának távirányítású légi járműveket csomagkiszállításokhoz. Idén júniusban jelentette be pl. a DHL is, hogy végére ért a Parcelcopter elnevezésű, saját fejlesztésű drónjuk három hónapig tartó próbaüzemmódja. Ez idő alatt a gép 130 csomagleadást és felvételt teljesített szélsőséges időjárási körülmények között is. 

Ebben a videóban a Top Gear-ből megismert Jeremy Clarkson áradozik arról, milyen szuper dolog drónnal érkezett csomagot kapni:

Az Egyesült Királyságban Devonban és Cornwallban a rendőrség már kísérletezik drónok bevetésével eltűnt személyek utáni kutatások során, illetve közlekedési balesetek esetén is hasznosítani tudják a könnyedén magasba irányítható szerkezetet. 

Afrika nemzeti parkjaiban pedig spanyol mérnökök által kifejlesztett drónokat használnak orrszarvúkra vadászó orvlövészek felkutatására. 

Művészet, életmentés, tudósítás

A fényképeszek számára izgalmas kihívást jelent egy újabb dimenzió, a magasság beépítése is a munkájukba. Hosszas próbálkozás és gyakorlás után lenyűgöző felvételeket készítenek - akár esküvői fotózás keretein belül is. 

g0012359-640x360.jpg

Kép

Sőt, a szakmában már versenyt is indítottak a legújabb trendnek megfelelően: drónokkal készített képeket versenyeztetett idén is a Dronestagram nevű online oldal. A hivatásos fényképészekből álló szakmai zsűri Természet és vadvilág kategóriában ezt a képet hozta ki győztesnek:

_90315531_1stprizewinnercategorynature.jpg

Kép

A drónoknak szerencsére nem csak a szépérzékünk veheti hasznát, emberéletek mentésére is alkalmazzák már a pilóta nélküli légi járműveket pl. Ruandában. A Szilícium-völgyben tevékenykedő Zipline nevű robotokat gyártó cég a ruandai kormánnyal együttműködve dolgozott azon a modellen, amely ma már könnyedén képes a legelzártabb területekre is életmentő gyógyszerszállítmányt eljuttatni. A Zip-nek nevezett akkumulátorral tölthető járművek képesek 1,5 kg-os csomagokat is kiszállítani 120 km-es távolságban. A Zipline szerint az eddigi 15 órás kiszállítási idő mindössze 15 percesre redukálódhat, és idén júliusban már sürgősségi vérszállításra is használni kezdik a Zip-eket. 

A média által használt drónfelvételek számos - többek között etikai - kérdést vetnek fel, a három BBC riportert például ilyen felvételek készítése miatt hallgattak ki, miután a davosi Világgazdasági Fórumon hatósági engedélyek nélkül használtak drónokat. 

Szőrtelenítés, jótékonykodás, vadászat

A Huffington Post újságírója egy kanadai férfi szőrtelenítési kalandjait mutatja be, izgalmas kihívás, meg kell hagyni, bár kétségkívül olcsóbb, ha kozmetikushoz fordul az ember fia vagy lánya. Kíváncsian várjuk az első foghúzós videót is, melyben a fogtündér szerepét egy drón játssza el.

Az ohio-i Tom Davis idősek otthonában élő vagy hospice ellátásban részesülő emberek számára készít drónfelvételeket. Elmondása szerint a szolgáltatást igénybe vevő idősek gyakran gyermekkoruk meghatározó helyeiről, vagy vágyott, ámde sosem látott tájakról szeretnének videókat nézni. A felvételeket a gondozottak élő képben látják, vagyis közben irányíthatják a drónt, merre menjen.

Nem csak vadvédelemre, de vadászatok alkalmával is használják a távirányítású légi járműveket. Ki-ki döntse el maga, melyiket támogatja.

 Veszély

A feledhetetlen pillanatok mellett veszélyeseket is köszönhetünk korunk legújabb vívmányának. A British Airways egyik - éppen Londonban leszálláshoz készülődő - gépéhez került veszélyesen közel egy drón, számos más helyzetben pedig etikai vétséget követtek el pilóta nélküli légi járművekkel. A BBC egyik riportja az alábbi drónhasználati szabályozásokat foglalja össze:

_89298623_drone_flying_restrictions_624in.jpg

Kép

Ennek értelmében a drónnak mindig az irányítója látótávolságában kell maradnia, nem repülhet 122 méter fölé, az irányítótól 500 méternél tovább nem távolodhat el, és csak szabad terülten használható (épületektől, járművektől, emberektől legalább 50 méteres távolságban).

A magyarországi légtér használatát a 1995. évi XCVII. törvény a légiközlekedésről foglalja magában. A Drónpilóták Országos Egyesülete pedig ebben a linkelt cikkben beszél arról, hogy szükség van a drónok használatának jogi szabályozására. 

 

Forrás: 

https://www.washingtonpost.com/news/innovations/wp/2016/07/08/drones/

http://www.techworld.com/picture-gallery/personal-tech/6-best-uses-of-drones-in-business-3605145/

http://www.bbc.com/news/in-pictures-36733401

http://www.cnbc.com/2016/05/27/how-rwanda-is-using-drones-to-save-millions-of-lives.html

http://www.huffingtonpost.com/entry/wax-job-by-drone_us_5783c082e4b0344d515025ac?section=

http://www.nkh.gov.hu/documents/11106/0/%C3%96sszefoglal%C3%B3+az+UAV-t+%C3%A9rint%C5%91+jogszab%C3%A1lyokr%C3%B3l.pdf/ca2fa73d-5844-468d-b9b8-d3281870390f?version=1.0&type=

http://fpvegyesulet.hu/a-jogkoveto-dron-hasznalat-lehetosegei-korlatozottak/

1 komment

Továbbgondolt semmiségek

2016/07/08. - írta: BDominika

Tüdő mandarinból, lufi szőlőből, földgömb kekszből, transzfúzió ketchupból. 

Javier Perez ecuadori grafikus minimalista stílusban, pár ceruzavonással ad új értelmet a leghétköznapibb dolgoknak. 

Instagram oldalán évekkel ezelőtt kísérletezésbe kezdett, minden nap töltött fel egy újabb alkotást, melyet olyan apróságok inspiráltak, mint például egy szem szőlő vagy éppen a fürdőkád dugója. Kedves és újszerű rajzaival rövid idő alatt népes rajongótáborra tett szert, kompozíciói az egész világot bejárták. 

Szerencsére Instagram oldala azóta is folyamatosan frissül, a fiatal művész frissen reagál a világ eseményeire, legutóbbi munkáinak egyike a Brexit-re válaszol, egy másik rajzát a Pixar új animációs filmje, a Szenilla nyomában inspirálta, de készített egy portrét Frida Kahlo születésnapjára is. 

Happy Birthday #FridaKahlo!

Javier Pérez (@cintascotch) által közzétett fénykép,

 

 Apák napjára ez készült idén:

Happy Father's Day! #fathersday #fathersday2016 #diadelpadre #javierperez #frenchfries #thedesigntip

Javier Pérez (@cintascotch) által közzétett fénykép,

 

Semmi nem vész kárba, mindent tovább lehet gondolni:

experiments-1.jpg

 Egy szem szőlő:

experiments-11.jpg

 Ha pedig minden szem szőlő elfogyott, ideje megpihenni:
experiments-21.jpg

 Transzfúzió:

experiments-31.jpg

Paletta:

experiments-41.jpg

Vagy tengeralattjáró?

2015-04-22-08_08_22.jpg

Egy kis nyári szójáték:

2015-03-06-09_07_43.jpg

 Mandarin:

experiments-6.jpg

A gyerekeknek egy Oreo az egész világot jelenti?

experiments-3.jpg

Elhúzza a nótádat:

2015-05-11-08_53_00_masolata.jpg

Nem csak vidám alkotások szerepelnek Javier Perez oldalán, és nem csak a követői részére készít kompozíciókat, ez a kép például egy németországi pályázatalkalmából született, üzenete pedig az, hogy a verbális bántalmazás ugyanúgy fáj, mint a fizikai. Persze mindez teljesen egyértelmű a nadrágszíj miatt, ugye?

 

Tavaly pedig egy könyv is megjelent az alkotó 150 művéből:

 

Forrás: 

http://javierperez.ws/

https://www.instagram.com/cintascotch/

Szólj hozzá!

13 klassz ajándék elhivatott könyvmolyoknak

2016/07/04. - írta: BDominika

Viszonylag könnyű dolog az ajándékozás, ha ünnepelt ismerősünknek van hobbija. Még egyszerűbb, ha az a bizonyos hobbi az olvasás. Valamelyik könyváruház ajándékutalványával minden bizonnyal nagy sikert aratunk, ám vannak itt még olyan apróságok, amikkel nem nyúlhatunk mellé. 

Mutatunk most pár vicces ajándék ötletet - kizárólag könyvmolyoknak!

 

1. Bögre híres regények első mondataival

Ha valamelyik nem ugrik be rögtön, nem is kell sokáig keresni, hiszen a bögre alja a megfejtéseket rejti.

konyv13.jpeg

2. Oly sok könyv, oly kevés idő - könyvtámasz

Hát nem erre panaszkodik amúgy is minden, irodalmat szerető ember?

konyv6.jpeg

3. Piroska és a farkas gyertya - rémüldözős álmodozásokhoz

El tudom képzelni, hogy nagymama illatú. Levendula, tisztaszoba, friss dunyha...

konyv7.jpeg

4. Austen nővérek híres mondatai ragasztószalagon - a stílusos ajándékcsomagoláshoz

Kár, hogy ugyanazok a mondatok ismétlődnek.

 

konyv8.jpeg

5. Harper Lee Ne bántsátok a feketerigót! ihletésű fülbevaló

 

konyv9.jpeg

6. Hamlet tetoválások - irodalmár fesztiválozóknak

Ha meg rájöttél, hogy inkább nem lenni, akkor simán lemosod.

 

konyv4.jpeg

 

7. Ez a kis figura nyitva tartja a könyved olvasás közben.

Állítólag a lapozásban sem akadályoz.

 

konyv1.jpeg

8. Shakespeare sütikiszúró

Az angol drámák szerelmeseinek.

konyv3.jpeg

9. Mágneses haiku készlet - az egyik kedvenc

A szavak segítségével könnyedén alkothatsz 17 szótagból (5-7-5) álló japán verseket.

konyv2.jpeg

10. Saját könyvtároskészlet - a másik nagy kedvenc

Vannak, akik bármit kölcsönadnak, kivéve a könyveiket. Ha mégis megesik velük a dolog, utána végig azon aggódnak, vajon visszakapják-e gyűjteményük értékes darabját. Ezzel a könyvtároskészlettel legalább valamennyire nyomon tudják követni kintlévőségeiket. 

konyv5.jpg

11. Kölcsönzési határidő pecsétes póló

Nagyon cool.

konyv11.jpeg

12. Sherlock Holmes könyvespolc medál

Jól megy az előző pólóhoz.

konyv10.jpeg

13. Könyvborító design táska

Miért vinnéd a strandra másban a könyveidet?

konyv12.jpeg

 

Forrás és további ötletek (pl. plüss Virginia Woolf, regényírók bajszai, könyvmolyok petri-csészében és még sok más):

https://www.theliterarygiftcompany.com/

3 komment

Te mit csináltál szülés közben?

2016/06/29. - írta: BDominika

UPDATE: Sajnos az index.hu főoldalról ide jutó olvasók a poszt elején nem a jó képeket látják, valami hiba történhetett. A helyes képek a Faliújság blogra kattintva elérhetők, illetve mobilon is jól jelenik meg a poszt. 

 

Mert ez a nő végig fotózott...

Egyre népszerűbb (?) elképzelés ma már hazánkban is hivatásos fotóst fogadni szülések alkalmával.

Lisa Robinson-Ward amerikai esküvői- és portréfotós azonban - miután kiderült számára, hogy várandós - úgy döntött, ő maga örökíti meg saját szülésének pillanatait. 

11.png

A cseppet sem hétköznapi elhatározásnál már csak maga a teherbeesésnek a története rendkívülibb. Robinson-Wardnak és férjének már van egy 9 éves fia, és bár évek óta próbálkoztak, nem sikerült őt és magukat egy kistestvérrel megörvendeztetni, a fotónak két vetélése is volt. Mikor aztán végleg felhagytak az újabb baba iránti erőfeszítéseikkel, Lisa észrevette, hogy terhes. 

Robinson-Ward úgy gondolta, azáltal, hogy végigfotózza a saját szülését, sikerül majd jobban összpontosítania, és nyugodtabb is lesz majd az egész folyamat alatt. Remélte, hogy a fényképezés elvonja a fájdalmakról a figyelmét.

Nem tudtam, hogy egyáltalán képes leszek-e rá - nyilatkozta. Mindenképpen meg szerettem volna próbálni, de esélyes volt, hogy elő sem veszem a gépem.

Végül aztán mégis megtette, és ennek köszönhetően egészen új szemszögből követhetjük nyomon egy születés, mégpedig lányuk, Anora születését. A képeket a saját szavaival egészíti ki.

1.

1.jpeg

Kb. egy hete már jóslófájásaim voltak, hol jöttek, hol mentek, aztán egyszer csak elfolyt a magzatvizem. Gyorsan összeszedtük a holminkat és bementünk a kórházba, szerencsére nem kellett sokat autózni. Mikor már ott voltunk, minden összehúzódásnál egyre jobban remegtem, és azt gondoltam Teljesen kizárt, hogy én most fotózzak!

2.

2.png

Az összehúzódások között volt annyi erőm, hogy az engem körülvevő dolgokat lefotózzam, de azért a fájások nagyon erősek voltak. 

3.

3.png

Epidurális érzéstelenítést kaptam, és onnantól minden könnyebb lett. Sokkal jobban tudtam figyelni mindenre. 14 órát vajúdtam, de a fájdalomcsillapítás miatt közel sem éreztem ennyinek. Az idő csak úgy repült!

 4.

4.png

 A férjem végig mellettem volt, és támogatott.

5. 

5.png

Még a terhességem alatt megkérdeztem a szülészorvosomat, hogy nem bánná-e, ha fényképeznék a szülés alatt. Nem volt kifogása a dolog ellen, de azért látszott rajta, hogy nagyon furcsállja a dolgot. 

6.

6.png

A kitolási szakaszban is fotóztam! Mikor éreztem, hogy jön a fájás, rátettem az ujjam az exponáló gombra, az arcomhoz emeltem a gépem, és nyomtam. Minden értelemben. Fogalmam sem volt róla, hogy egyáltalán lesz-e bármi éles a képeken, de nekem segített fókuszálni a saját "feladatomra". 

7.

7.png

Egy részem aggódott, hogy a fényképezés miatt majd nem élem át teljesen a pillanatot, de nem így volt, nagyon is jelen voltam, amikor a lányunk megszületett.

8.

8.png

Mikor végig nézem - újra és újra - ezeket a képeket, teljesen vissza tudom idézni a szülés minden pillanatát, érzését. 

9.

9.png

Fantasztikus volt látni, hogy a férjem mennyire boldog!

10.

10.png

Nagyon szerencsés vagyok! Könnyű terhességem és szülésem volt. 

11. 

12.png

A lányunkat, Anora-t egyből a hasamra tették és megszoptathattam.

12.

13.png

Ezt a képet édesanyám készítette.

(Gyanús egyébként, hogy az előző kettő képet is a boldog újdonsült nagymama készítette, de az eredeti cikkben csak az utolsó képaláírásban szerepel ez tényként. Viszont azt is mondta Robinson-Ward, hogy a baba megszületése után egyből átadta a fényképezőgépét az édesanyjának.)

 

Forrás: http://www.huffingtonpost.com/entry/the-amazing-birth-photos-this-mom-captured-of-her-own-labor_us_57694e83e4b087b70be5dae5?section=

Az összes kép innen: http://www.lisarobinsonphotographer.com/

11 komment

Mi történik a világhálón egyetlen másodperc alatt?

2016/06/28. - írta: BDominika

54.907 Google keresés, 125.406 videómegtekintés a YouTube-on, 2,5 millió e-mail küldés. Mindez egy szempillantás alatt.

Lenyűgöző statisztikák az internet zsúfolt világából.

art-of-social-media.jpg

Kép

A világ népességének majdnem fele, szóval a bolygónkon élő emberiség 46,1%-a van jelen napjainkban a világhálón. Ez hozzávetőlegesen 3,4 milliárd embert jelent. Statisztikák szerint öt évvel ezelőtt ez az adat "csak" 31,8% volt, ami elég jól mutatja a világháló térhódításának dinamikáját. A Föld lakossága jelen pillanatban 7,4 milliárd ember, ebből 4 milliárd még nem használ internetet. Gyanítható, hogy számítógépet sem nagyon.

Összehasonlításképpen: a KSH adatai alapján 2015. első negyedévében több mint 8,1 millió internet előfizetés volt hazánkban, 2011-hez képest szinte megduplázódott az előfizetések száma. (Magyarország népessége közel 10 millió fő.)

De nézzük, mi is történik az interneten egy másodperc alatt!

Az Internet Live Stats nevű oldal szedte össze az alábbi megdöbbentő adatokat - szuper infografikákkal és élő, folyamatosan pörgő számlálókkal megspékelve a már amúgy sem mindennapi információkat. 

 Egy másodperc alatt:

  • 6.000-7.000 csipogás a Twitteren, 350.000 percenként, 500 millió egy nap alatt és 200 milliárd egy év alatt. 
  • Minden másodpercben 729 új fotó kerül fel az Instagramra.
  • 125.406 videót nézünk meg a YouTube-on.
  • 2.177 hívást kezdeményezünk Skype-on.
  • Másodpercenként 20.000 ember tartózkodik a Facebookon, és további 5 ember hoz létre új profilt.
  • 54.907 keresés a Google szoftverén
  • 1.132 poszt a Tumblr oldalon
  • 36.043 GB adatforgalom

Egy friss tanulmány szerint az amerikaiak egyötöde van folyamatosan online, elsősorban a fiatal felnőtteknek köszönhetően. A teljes amerikai lakosság 73%-a minden nap használja az internetet, közülük sokan naponta többször is. 

1447012283dollarphotoclub_74762780-1200x800.jpg

Kép

A Daily Mail cikke egy tanulmányra hivatkozik, amikor azt állítja, hogy minél több időt töltünk el a számítógépünkön és az okostelefonjainkon böngészve, annál több probléma merülhet fel a koncentrációs képességeinket illetően. Azok az emberek, akik folyamatosan a kütyüiken lógnak, hajlamosabbak elfelejteni fontos dolgokat és könnyebben hibáznak.

A 210 főre kiterjedő felmérés vezetője Dr. Lee Hadlington szerint a masszívan internetezők időnként elfelejtik, miért is indultak el egy bizonyos helyre, elveszítik beszélgetések közben a fonalat, és nem jelennek meg előre megbeszélt találkozókon. Hogy mindez miért van így, arra még nem tudják a pontos választ, de Hadlington szerint a folyamatosan online lévő rétegre ható káros befolyásoknak még csak az előszelét érezzük, további vizsgálatok szükségesek. 

 

 

Forrás: http://www.dailymail.co.uk/sciencetech/article-3662925/What-happens-internet-second-54-907-Google-searches-7-252-tweets-125-406-YouTube-video-views-2-501-018-emails-sent.html

 http://www.internetlivestats.com/

https://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/gyor/tav/tav1512.pdf

Szólj hozzá!

A legviccesebb nyaralós reklamációk

2016/06/20. - írta: BDominika

Alig lett főszezon, de máris jókat nevethetünk!

Te is azt gondolod, hogy romantikus a vendéglátásban dolgozni? Csak a napfény, a pálmafák és a tengerpart? Akkor mutatunk pár vicces vendéget, akik kétségkívül némi izgalmat visznek a természeti adottságok egyhangúságába. 

A Holiday Complaints nevű Twitter oldal csodás panaszokkal rukkolt elő így közvetlenül a nyári utazási szezon előtt. Csemegézzünk kedvünkre a brit turisták reklamációiból, de közben ne feledjük, ez csak az érem egyik oldala, a másik, a jogos panaszok koránt sem ennyire szürreálisak. Persze, kinek mi a jogos panasz, ugye. 

fashion-985556_1280.jpg

A vendéglátásnak ugyanakkor megvan az a kedves "bája", hogy A vendégnek mindig igaza van, többnyire akkor is, amikor nincs, és mivel szeretnénk (?), hogy újra visszatérjen és nálunk költse el a pénzét, hát nagyjából jó arcot kell mutatni minden horrorsztorihoz. Így azért már elég kemény.

És most jöjjenek az előszezon legjobb panaszai (bár némely, mintha már ismerősen csengene korábbról - valahonnan):

#1 Kétágyas szobát foglaltunk a vőlegényemmel, de franciaágyasat kaptunk, és most terhes vagyok.

#2 Szeles volt a tengerpart, és telement homokkal a szemem. Senki sem figyelmeztetett előre a szélre.

#3 Németországban túl sok ember beszél németül.

#4 Túl gyorsan olvadt el a jégkocka a poharamban.

#5 Pont akkor volt jó idő otthon is (ie: Nagy-Britannia), mikor nyaralni voltunk, szóval pénzkidobás volt az egész utazás.

deckchairs-355596_1920.jpg

#6 Egy csomó másik angol emberrel voltunk körülvéve, azt hittük, Ibiza egzotikus hely.

#7 Síelni mentünk, de senki sem szólt előre, hogy tudnunk is kell síelni.

#8 Barcelonában voltunk januárban, és nem volt valami meleg. 

#9 Azt mondták, a hotel egy vulkán mellett van, de odamentünk, és sehol sem láttunk lávát, szóval szerintem az csak egy hegy volt igazából.

#10 Túl sok a spanyol ember. A recepciós is spanyol, a kaja is az volt, egyszerűen túl sok volt a külföldi.

#11 Egy nagyon magas ember ült előttem a repülőn, így semmit sem láttam az utazás alatt vetített filmből.

#12 Két törülköző van csak a szobánkban. Egy a fürdéshez, egy a hajmosáshoz, de mi a fenébe töröljem a kezeimet?

#13 Minden nap esett. A prospektusban egy szó sem volt esőről.

#14 Spanyolországban a Fantának sincs Fanta íze.

#15 A minigolf túl kicsi volt.

#16 Kitettük az erkélyre a törülközőinket száradni, de megfagytak! - (reklamáció a síszezonból) 

#17 A medence vize belemosta a szemembe a naptejet, és nagyon csípett.

#18 A londoni hotelünkben nem volt óceánra néző szoba.

#19 A nap kiszívta a hajam színét. Jobban szerettem azt, ami előtte volt. 

#20 Hogyan intézhetnénk el bármit is, ha senki sem beszél angolul?

#21 A szaunában túl meleg volt.

beach-820210_1920.jpg

#22 Az emberek tapsoltak, mikor leszállt a gépünk.

#23 A szobalányok hattyúformára hajtogatták a törülközőinket. Félek a hattyúktól.

#24 Londonba utaztunk, és nem találtuk sehol a tengerpartot.

#25 A tengerparton minden csupa homok volt.

#26 A tenger tele volt halakkal. A gyerekeink féltek.

#27 A tengerparton túl sok volt a gyerek, homokvárakat építettek meg zajongtak, nem tudtam a könyvemre figyelni.

#28 Az volt a prospektusban, hogy gyerekeknek ingyenes az étkezés, de a 19 éves lányomra számoltak fel étkezési költséget.

#29 A férjem ivott a helyi sörből, és teljesen lerészegedett. Valamit biztos raknak az alkoholos italokba...

#30 Amikor azt írták, hogy a repülőút 11 órás lesz, nem gondoltuk, hogy egy repülőgépen kell ülnünk 11 órán keresztül.

Ha csak a fele igaz ezeknek tényleg...

Forrás: http://www.dailymail.co.uk/travel/travel_news/article-3650382/My-fianc-booked-twin-bed-placed-double-m-pregnant-airport-bar-closed-7am-Holiday-complaints-Brits-abroad.html

6 komment