Számtalan áruház ontja magából mind online, mind talpalósan a kreatívabbnál kreatívabb használati tárgyakat. Ezekről aztán már csak otthon, pont használat közben derül majd ki, hogy dizájnba fojtott haszontalanság, születési nevén kacat, esetleg némely területeken porfogó, vagy pedig ténylegesen a mindennapokat segítő kellék, mely nélkül már az életünket sem tudnánk elképzelni. Az előbbiektől aztán vagy gyorsan meg is válik az ember, vagy elsüllyeszti a mindent elnyelő fiókban, hogy aztán minden nagytakarítás alkalmával némiképp a kognitív disszonancia elemeivel élve megnyugtassa magát, hogy majd egyszer valamire még jó lesz. 

Minél dizájnosabb egy tárgy, minél eredetibb, annál nehezebben állunk ellene, és bár még a létezéséről sem tudtunk, mikor a boltba beléptünk, garantáltan a kosarunkba majd a táskánkba kerül. (Surprise, erre épül - többek között - a marketing.) Könnyebb a boltban hagyni azokat a dolgokat, amelyek a külsejükkel nem hívják fel magukra a vásárlók figyelmét, viszont kétség sem férhet hozzá, hogy a retro nokedliszaggató az egyik leghasznosabb konyhai eszköz, amivel valaha is dolgom volt, dizájn pedig nem sok van benne. Mégis nehezebb lenne az élet, ha nem kaptam volna meg ajándékba.

Külön öröm és ritkaság, amikor a külcsín és a belbecs egyensúlyban vannak, vagyis a megjelenés a praktikummal kéz a kézben jár együtt. Ilyenkor a termék úgy hasznos, hogy még a szemünk is elégedett lehet.

Az alábbiakban olyan semmiségeket mutatok be, amelyek nélkül lehet ugyan élni, és háztartást vezetni, mégis mennyivel viccesebb lehet velük.

A Peleg Design nevű cég 2004-ben alapult és három alapelvet mond magáénak: funkcionalitás, esztétika és humor. Engem ez utóbbi fogott meg, no meg a letisztult megjelenés és az egyszerűnek tűnő használat. 

Itt van például rögtön a Soap Opera (szappan opera) nevű fémsúroló tartó, mely a nevéhez hűen egy - kádban fürdő - operaénekest formál meg, a haja lesz a dörzsi, amit használat után ráhelyezhetünk.

Te hol tárolod a partvist és a lapátot? Folyton eldőlnek és az útban vannak? Vagy csak szimplán egy szögön lógnak? Nos, Mr. Brooman egy dizájnosabb alternatíva.

Vagy itt van Hotman, akinek a többi man-nel szemben az a szuperereje, hogy képes a tenyerével és a térdével forró edényeket az asztaltól távol tartani. Egyébként fémből készült, kis csúszásgátlókkal az alján, hogy minden stabil legyen. 

Maradjunk még a konyhában, mert ez a kis avokádó mag hajtató izé igazán figyelemre méltó, különösen, ha a nevére is vetünk egy pillantást: Seed Guard. 

Még mindig konyha. Ez a kis dózer garancia a steril tortatálalásra! A vendégek megnyugodhatnak, az összes krém, hab és töltelék az ő tányérjukra kerül és nem az ujjunkra.

Utolsó a konyhából. A végére hagytam a legjobbat. Nem tudom, ki hogyan választja szét a tojást, van, aki kézzel, van, aki egyik héjból a másikba öntögetve a sárgáját, mindkét esetben óhatatlanul tojásos lesz a kezünk. Mostantól viszont itt van ez a kis béka, aki elvégzi helyettünk a piszkos munkát:

Kíváncsi vagy, hogyan működik? Hát, pont úgy, mint ez a halacska:

A cég névadásban rejlő humorát mi sem mutatja jobban, mint az Eskimemo névre hallgató jegyzettömb tartó:

A most következő szóvicc viszont már szinte fáj, mindenki kapaszkodjon: Cotton Ear Joe. Igen. Ha valaki olyan fiatal, hogy nem érti, íme egy videoklip még a múlt évezredből. A többiek úgyis már dúdolják magukban. 

 A könyvszeretőkre is gondoltak, többféle könyvjelzőt is kínál a webshop, nekem ez tetszik a legjobban:

Utoljára jöjjön egy nagyon ötletes mérőszalag, amivel a gyerekek magasságát tudjuk nyomon követni. Nem kell hozzá ceruza, sem alkohol filc, egészen egyszerűen kapargassuk meg ott egy fémérmével, ameddig a gyerek feje búbja ér.

A dizánj, a funkcionalitás és a humor hármasa győzedelmeskedik tehát a fenti termékekben, bár el kell ismerni, elég jól lehet boldogulni nélkülük is. Amúgy meg: lakva ismeri meg az ember a másikat, még az is kiderülhet, hogy nem olyan praktikusak, mint ahogyan online látszódnak. 

Forrás és képek: peleg-design.com

A napokban bejárta az online világot az a videó, amelyben a BBC egyik tudósítójának gyerekei apjuk élő bejelentkezése közben robbantak be a szobába, lehetetlenné téve az interjút és pár kellemetlen másodpercet szerezve apjuknak. 

Professzor Robert Kelly (nem összekeverendő a hasonló nevű komikussal) 2008 nyara óta Puszanban él, mely Dél-Korea második legnagyobb városa. A puszani egyetemen végzett munkája mellett számos portálnak és híroldalnak szállít ázsiai témakörben híreket, publikációkat, valamint saját blogot vezet Asian Security Blog néven. 

Kétség sem férhet a 7 nyelven beszélő férfi szakmai tudásához, ám világhírű nem pont emiatt lett. Pár napja, március 10-én a BBC-nek adott élő bejelentkezésében nagyon is komoly dolgokról lett volna szó, ám a sors közbeszólt. A home office rendkívül kalandos műfaj, ha az embernek mindeközben kisgyerekei vannak, Dunát lehetne rekeszteni a vidámabbnál vidámabb és kínosabbnál kínosabb sztorikkal, melyek aközben történtek, hogy az ember más felnőtt emberekkel nagyon komoly dolgokról szeretne eszmét cserélni. Robert Kellyvel ez történt:

A nagyon is formális interjú egy csapásra a feje tetejére fordult, mikor Kelly két gyereke szó szerint beviharzott a szobába, Kelly pedig egy csapásra az internet főáramlatába került. Már aznap mindenki tudni akarta, ki is ő, és kik a videó további szereplői.

A kép azt mutatja, hogy hány százalékkal nőtt a Robert Kelly kifejezésre indított keresések száma az elmúlt hét napban

Persze nem csak a férfi kiléte hozta izgalomba a fél világot, hanem maga a kínos szituáció is. Berobbannak a gyerekek, az egyikük szó szerint begurul a szobába, majd pár másodperccel később egy ázsiai nő utánuk, és a Duna TV technikusának módszeréhez hasonló vetődéssel, kétségbeesve próbálja eltávolítani a gyerekeket. 

A meglehetősen szokatlanra sikeredett gyerekmentő akció azonnal találgatások táptalajává vált, vajon kicsoda a nő? Bébiszitter, bejárónő vagy a feleség? Ezek után meg már a találgatások találgatásai is beindultak, vajon sztereotípiák vezetnek bennünket? A nő metakommunikációját sokan próbálták megfejteni, és természetesen pár nap alatt a millió szakértő országává váltunk mi is és a világ is. Ja, és arról még nem is beszéltünk, hogy némelyek azt is tudni vélték, az öltönyös, nyakkendős felső Kelly esetében kevésbé jól öltözött alsót takar. 

Kelly egyébként a hasonló munkái alatt zárni szokta a szobája ajtaját, ez esetben azonban elfeledkezett róla, emiatt történt, ami történt, és így ismerhettük meg őt, és feleségét, no meg a cseppet sem könnyen zavarba jövő gyerekeit. Az eset után rengetegen keresték őket, egy időre el is vonultak a nyilvánosság elől, próbálva kicselezni a hatalmas érdeklődést. 

Mikor azonban már éppen lecsengeni látszott a kínos malőr, és a Robert Kelly nevére indított keresések is visszaestek szinte a nullára, a férfi egy újabb interjút adott a BBC-nek, melyben bemutatja a világnak a családját, és végül kiderül, hogy az ázsiai nő valóban a felesége, aki nem mellesleg jógatanár. Az alábbi szűk két és fél perc jelenleg a BBC online oldalának legnézettebb videója. A második helyezett pedig a Kelly népszerűségét meghozó első videó. 

Ez itt lent pedig egy  bejelentkezés a Wall Street Journalnak, és mindent megér az a pillanat, amikor "This is my life, man!" felkiáltással felpattan az asztaltól, és házi papucsában elcsoszog az ajtóig, hogy kinyissa azt a dörömbölő gyerekeknek. A videó végén egy pillanatra még azt is gondoljuk, hogy komikus névrokona aggódhat a munkájáért, ha Kelly és a családja így folytatja tovább.

Otthonról dolgozni nem mindig könnyű, különösen, ha az embernek közönsége van, bár ilyen messzire még senki sem jutott egy kis bakival. A tizenöt perc hírnév után pedig a professzor is hitelesen tud tovább dolgozni. 

Szinte még alig hevertük ki a De miért? korszakot, máris itt egy újabb gyöngyszem, amelynek kapcsán beszélgethetünk arról, mire való a reklám, mi a marketing célja, illetve mi számít jónak egy ilyen dinamikusan változó szakmában. 

A CBA új reklámszpotja csak harminc másodperc, de a grandiózus látvány, a színek sokasága és a szokatlan kameraállás már az első pillanatoktól kezdve leköti a nézőt, és mire felocsúdnánk a rengeteg ingertől, hopp, vége is az egésznek. A perspektíva és a megközelítés annyira új, hogy eszünkbe sem juthat, hogy bármi is pusztán csak a véletlen műve ebben a harminc másodpercben. (Vagy mégis?)

A steril reklámkörnyezethez szokott szemünk számára szokatlan a látvány, hiszen kiket látunk nap mint nap reklámokban szerepelni? Valótlanul makulátlan embereket, fehér blúzban bolognai mártást kavaró mosolygó anyukákat és kötött pulcsiban rohangáló borostás, ráncolt homlokú férfiakat. 

Kasszás Erzsi egészen más. A készítők meg sem próbálták a színész(?) testi adottságait halványítani, sőt, mintha minden jel arra mutatna, hogy még kerekítettek is rajta. Mi lehetett ezzel a céljuk? Hogy magunkhoz közelebb érezzük. Ez sikerült is, de nem a fenti ok miatt, ellenben a közeli vágóképek elérik a kellő hatást, az ember hátrahőköl.

És most beszéljünk egy kicsit a szerencsétlen névválasztásról is. Tény, hogy a Pénztáros Erzsi elég hosszú, és énekelve is béna, de a Kasszás erősen áthallásos a szó negatív értelmében. 

Erzsi lelkes, mindene a munkája, imád élni, és ez látszik is rajta. A videó harminc másodpercében annyi a lendület, mint óceánban az esőcsepp, a közvetlen stílus pedig odaszögez bennünket a kanapéra. És máris sikerült önmagamnak ellentmondani. Mert bár a reklámokban tökéletesen hideg és valószínűtlenül irreális bábukat látunk, Erzsi a másik véglet, valahol középen van a valóság.

És valljuk be, talán még zavarba is jönnénk, ha a munkából hazafelé a boltba térve egy fellelkesülten pörgő, dalolászó személy szolgálna ki. Erről jut eszembe Hajós András eme mondata a Dalfutárból:

Szerintem azt kéne csinálni, hogy nagyon sok nyugtatót a Palya Beába beletolunk...

Az általános közvélemény a kommentek és a megjelent cikkek fényében meglehetősen negatívan fogadta a reklámszpotot, bár kíváncsi lennék, hogy a CBA mögött sejlő(?) politikai hátteret figyelmen kívül hagyva hogyan reagált volna ugyanerre a reklámra a nagyközönség. 

A CBA-t mindenesetre nem tántorította el a kedvezőtlen miliő, újabb szokatlan fegyverrel álltak elő, Erzsi válaszol címen:

A találgatások is egyből beindultak: vajon előre tudták, milyen felhördülés lesz a kampány kapcsán és rögtön le is forgatták az összes többi részt? Vagy annyira profik, hogy ismét előkapták a színészt és minimális utómunkával elkészítettek egy két perces anyagot? Az igazság odaát van, a szemünknek nem hihetünk, talán ki sem fog derülni, mi is történt valójában.

Az újabb szpot lényege a humorban rejlene, no meg a magabiztosságban, hiszen Erzsiről lepereg a kritika, és ismét szintet lépve, a közvetlenség hegyormáról (Édeseim, Drágám, stb.) mint a cséplőhenger, ontja ránk a frappánsnál frappánsabb válaszokat. 

Korunk Hócipője, a mémgyár is beindult, elárasztották a YouTube-ot is a kreatívabbnál kreatívabb kritikák, ami meg Erzsit illeti, nem lehet eldönteni, hogy annyi rossz, hogy az már  jó, vagy annyira jó, hogy az már rossz. 

Olyan esetben, amikor egy konkrét (bármely) áruházlánc brandépítés céljából indít reklámot, az elsődleges célkitűzés a márka iránti bizalom kiépítése vagy növelése. A kívánt cél eléréséhez használt eszközök sok mindent eldöntenek. Egy távolságtartóbb képi megjelenítés kétségkívül nem jár az Erzsiéhez hasonló médiazajjal, azonban kockázatvállalással lehet nagyot szakítani és nagyot bukni is.

Az eredmény minősíti az adott kampányt. Jelen esetben a kérdés az, hogy a nagyon magabiztos, a kritikákat jól tűrő és azoknak ellenálló, kockázatvállaló anyag előrelendítette-e a cég elfogadását - különös tekintettel a már említett politikai felhang és ellenszenv fényében, avagy aláásta az eddigi billegő állványzatot is. 

Vannak persze további kérdések is: hogyan viszonyulnak vajon az üzletláncban dolgozó emberek a reklám által közvetített életfelfogáshoz? Lesznek-e további anyagok is mindannyiunk örömére? Igaz az, hogy a negatív reklám is reklám? Sőt, az a jó reklám? Komolyan gondolták ezt, vagy csak médiahack az egész? Tudja-e a színész valójában függetleníteni magát az őt érő kritikáktól? És miért éri meg ez neki?

Egy biztos: mindenki erről beszél, mindenki erről ír. Ez természetesen még nem jelenti azt, hogy célt ért a kampány.