Itt minden szubjektív

Száz év alatt tíz centit nőttek a magyar nők

2016/07/26. - írta: BDominika

Egy új kutatás szerint jelenleg a holland férfiak és a lett nők a legmagasabbak az egész világon. Míg a magyar nők mindössze 10,4 centimétert nőttek száz év alatt, a dél-koreaiak ennek majdnem a dupláját, 20,1 centimétert. 

Európában legmagasabbak a nők. Kép: http://www.ncdrisc.org/height-map-mean.html

Jason Bentham, a londoni központú kutatás egyik kulcsembere úgy fogalmazott, hogy a globális tendencia - miszerint minden nemzetiség férfi és női tagjai egyaránt növelték testmagasságukat - annak köszönhető, hogy az elmúlt száz évben javultak az életkörülmények, fejlettebbek a táplálkozási szokások, a higiéniás körülmények, valamint az egészségügyi ellátás. Bentham azt nyilatkozta, hogy a genetika kevéssé játszik közre a testmagasság növekedésében, véleménye szerint a felfedezett adatok sokkal inkább az életkörülményekkel függnek össze. Ha minden nemzetiséget szerte a világon ugyanazok a lehetőségek vennének körül, kb. ugyanakkora mértékben nőne az emberek magassága is. Állítását igazolni látszik, hogy az afrikai országokban a legkisebb a mért változás az átlagmagasságban. 

002564bc674515cf9baa02.jpg

Nagy találkozás: a világ legmagasabb embere (Sultan Kosen, 251 cm) kezet fog a világ legalacsonyabb emberével (Chandra Bahadur Dangi, 54,6 cm) 2014-ben. Kép: http://africa.chinadaily.com.cn/world/2014-11/14/content_18912966.htm

Íme a kutatás egyik eredménye, a nőkre vonatkozó adatok. Első oszlopban az ország nevét találjuk, a másodikban az 1914-es mért átlagmagasságot, harmadikban a 2014-es mért átlagmagasságot, az utolsó, negyedik oszlopban pedig a változás mértékét. Mi most e legutóbbi oszlop alapján rendeztük csökkenő sorrendbe az adatokat, tehát a tíz legnagyobb átlagtestmagasság változást abszolváló ország listáját látjuk. (A The Guardian cikkében szabadon játszhatunk az oszlopok sorba tételével, attól függően, mire vagyunk kíváncsiak.)

Mean height change since 1914 – women
Country Mean height, 1914 Mean height, 2014 Difference, cm
South Korea 142.2 162.3 20.1
Japan 142.3 158.3 16
Czech Republic 152.8 168.5 15.7
Serbia 152 167.7 15.7
Croatia 150.1 165.6 15.5
Greenland 147 161.5 14.5
Greece 150.6 164.9 14.3
Latvia 155.5 169.8 14.3
Poland 150.5 164.6 14.1
Netherlands 154.8 168.7 13.9

 

A kutatás egy másik szervezője, Elio Riboli azt mondja, hogy a testmagasság növekedése az életkor növekedését is szolgálja, mivel a magasabb embereknél kevésbé fordulnak elő szív- és érrendszeri betegségek. Riboli megemlíti viszont azt is, hogy míg a magasabb emberek bizonyos kutatások szerint többet keresnek, mint alacsonyabb társaik, náluk valószínűbb bizonyos rákfajták kialakulása is

A kutatás szerint az országok közötti rangsorban a magyar nők 1914-ben az 58. helyen voltak a 153,3 cm-es átlagmagasságukkal, 2014-ben pedig a 41. helyen végeztek 163,7 cm-es átlagmagassággal.

A magyar férfiak átlagmagassága 1914-ben 166,3 cm volt, ez az világ országainak sorrendjében a 44. helyezés, 2014-ben már 177,3 cm volt, ami 36. helyezésre lett elegendő.

A kutatást az eLife magazinban közölték le; közel 800 tudós és kutató dolgozott a kb. 1500 forrást felhasználó hatalmas adatmennyiséget felhasználó munkában.

A férfiak között is Európában találjuk a legmagasabbakat. Kép: http://www.ncdrisc.org/height-map-mean.html

Az eredmények szerint a férfiak szerte a világon magasabbak, mint a nők, valamint a tíz legmagasabb értéket mérő ország Európában található. 

 A férfiakra vonatkozó adatok (hasonlóan a nők adataihoz itt is a legnagyobb változásra kihegyezve):

Mean height change since 1914 – men
Country Mean height, 1914 Mean height, 2014 Difference, cm
Iran 157.1 173.6 16.5
Greenland 159.5 174.9 15.4
South Korea 159.8 174.9 15.1
Greece 162.5 177.3 14.8
Japan 156.2 170.8 14.6
Belgium 167.2 181.7 14.5
Spain 162.3 176.6 14.3
China (Hong Kong SAR) 159.7 173.6 13.9
Turkey 160.3 174.2 13.9
Portugal 159 172.9 13.9

 

Az eredményeket illetően Riboli egy nagyon érdekes tényre hívja fel a figyelmet: míg Afrika országaiban is a globális tendencia szerint alakultak az eredmények, tehát a vizsgált száz év alatt valamennyivel nőtt az átlagmagasság, az utóbbi években ez - többek között Ugandában és Nigériában - ez megváltozni látszik. Alexander Moradi, a sussex-i egyetem tanára, aki szintén részt vett a nagyívű kutatásban, úgy véli, mindez az 1980-as évek politikai és gazdasági eseményeinek köszönhető, ezek következtében csökkent az életszínvonal és az egészségügyi ellátás minősége is nagy mértékben. Moradi szerint azt a következtetést vonhatjuk le a kutatásból, hogy az átlagtestmagasság kiváló mérőszáma lehet egy-egy nemzet, ország gazdasági és egészségügyi fejlettségének. 

 

Forrás: 

https://www.theguardian.com/science/2016/jul/26/tall-story-men-and-women-have-grown-taller-over-last-century-study-shows

 https://elifesciences.org/content/5/e13410

http://www.ncdrisc.org/height-map-mean.html

Szólj hozzá!

12 formabontó könyvespolc

2016/07/14. - írta: BDominika

 

Könyve mindenkinek van, még annak is, aki nem sűrűn olvas. Sőt, annak is, aki jobban kedveli az e-könyv olvasók használatát a nyomtatott könyvekkel szemben. Ha pedig van könyvünk, tárolni is kell valahol, nem igaz?

Most mutatunk pár klassz, igazán különleges könyvespolcot, amivel feldobhatod a legunalmasabb nappalit is!

1. Konkáv

A minimalista stílusú homorú polc a letisztult terekbe illik csak igazán. 

konyv1.jpg

Kép

2. Ajtó

Ügyes kezű ezermesterek saját maguk is elkészíthetik egy régi, kimustrált faajtóból.

konyv3.jpg

Kép

3. Szerteágazó fa

Fiatalos, modern, kreatív, de nem túlságosan, a könyveket még éppen sérülésmentesen lehet tárolni rajta.

konyv4.jpg

Kép

4. Egy csészényi irodalom

Koffeinfüggőknek kötelező darab, de jól mutatna kávézókban is.

konyv5_1.jpg

Kép

5. Felhők felett

Igazán impozáns megoldás ez a plafonba épített házi könyvtár! 

konyv6.jpg

Kép

6. Az ABC betűi

Válaszd ki magadnak a betűket, és töltsd meg a polcokat a világirodalom remekeivel!

konyv7.jpg

Kép

7. Romantikus görbületek

A lányszobák éke lehet ez a dekoratív vonalvezetésű könyvespolc. Az irodalom mellett elfér némi csecsebecse is. 

konyv8.jpg

Kép

8. Kalandoroknak

Minden vagány srác álma egy ilyen installáció, még a kötelező irodalom olvasása is igazi élmény lehet ilyen körülmények között. 

konyv9.jpg

Kép

9. Legkisebbeknek

Szuper elrendezésű ez a játszószoba azoknak, akik még nem tudnak hosszú ideig egy könyve figyelni elmélyülten. Amint megunják, mozoghatnak rögtön kicsit a mászófalon vagy a matracon, hogy aztán újult érdeklődéssel vegyék kezükbe a korábban félretett olvasmányt.

konyv10.jpg

Kép

10. Helytakarékos

Ez a megoldás már sokkal inkább olyan háztartásokba való, ahol nincs kisgyerek. A kilógó sarkok és a laza hanyagsággal elrendezett könyvek felnőttek számára már nem jelentenek kihívást, ellenben egy gyerek egészen biztosan ellenőrizné a polcok teherbírási képességét. 

konyv11.jpg

Kép

11. Könyvtárszakosoknak

Vagy hegymászóknak. Van valami egyenesen kihívó ebben a polcrendszerben, reméljük, elég stabil, különben jaj! a gyűjteményünknek!

konyv12.jpg

Kép

12. Zongora álom

Minden zongora erre vágyik! Nos, ha feltételezzük, hogy a másik megoldás öreg zongorák számára némiképp hasogatóbb, minden bizonnyal mindegyikük ezt választaná.

konyv13.jpg

Kép

2 komment

A drónok ezer arca

2016/07/12. - írta: BDominika

A drónok köztünk élnek és ma már számos - hasznos és kevésbé hasznos - feladatot bízunk ezekre a pilóta nélküli repülő kütyükre. Csak pár példa: esküvői fotók, életmentő gyógyszerszállítmány, eltűnt személy felkutatása, és igen, bármily meglepő, szőrtelenítés. 

Szó szerint új távlatokat nyitnak meg a drónok számunkra, olyan magasságokba képesek költséghatékonyan eljutni, ahova mindeddig csak nagy tervezések és még nagyobb anyagi- valamint eszközráfordítással tudtunk. Nehezen megközelíthető helyekre küldhetjük őket, és velük végeztethetjük el a piszkos munkát is.

Szállítás, kutatás, erdőgazdaság

Az elmúlt egy-két évben több nemzetközi vállalat is jelezte, hogy szeretnék a drónokat mint szállítóeszközöket beépíteni a működésükbe: az Amazon és a Google is már beszélt arról, hogy használnának távirányítású légi járműveket csomagkiszállításokhoz. Idén júniusban jelentette be pl. a DHL is, hogy végére ért a Parcelcopter elnevezésű, saját fejlesztésű drónjuk három hónapig tartó próbaüzemmódja. Ez idő alatt a gép 130 csomagleadást és felvételt teljesített szélsőséges időjárási körülmények között is. 

Ebben a videóban a Top Gear-ből megismert Jeremy Clarkson áradozik arról, milyen szuper dolog drónnal érkezett csomagot kapni:

Az Egyesült Királyságban Devonban és Cornwallban a rendőrség már kísérletezik drónok bevetésével eltűnt személyek utáni kutatások során, illetve közlekedési balesetek esetén is hasznosítani tudják a könnyedén magasba irányítható szerkezetet. 

Afrika nemzeti parkjaiban pedig spanyol mérnökök által kifejlesztett drónokat használnak orrszarvúkra vadászó orvlövészek felkutatására. 

Művészet, életmentés, tudósítás

A fényképeszek számára izgalmas kihívást jelent egy újabb dimenzió, a magasság beépítése is a munkájukba. Hosszas próbálkozás és gyakorlás után lenyűgöző felvételeket készítenek - akár esküvői fotózás keretein belül is. 

g0012359-640x360.jpg

Kép

Sőt, a szakmában már versenyt is indítottak a legújabb trendnek megfelelően: drónokkal készített képeket versenyeztetett idén is a Dronestagram nevű online oldal. A hivatásos fényképészekből álló szakmai zsűri Természet és vadvilág kategóriában ezt a képet hozta ki győztesnek:

_90315531_1stprizewinnercategorynature.jpg

Kép

A drónoknak szerencsére nem csak a szépérzékünk veheti hasznát, emberéletek mentésére is alkalmazzák már a pilóta nélküli légi járműveket pl. Ruandában. A Szilícium-völgyben tevékenykedő Zipline nevű robotokat gyártó cég a ruandai kormánnyal együttműködve dolgozott azon a modellen, amely ma már könnyedén képes a legelzártabb területekre is életmentő gyógyszerszállítmányt eljuttatni. A Zip-nek nevezett akkumulátorral tölthető járművek képesek 1,5 kg-os csomagokat is kiszállítani 120 km-es távolságban. A Zipline szerint az eddigi 15 órás kiszállítási idő mindössze 15 percesre redukálódhat, és idén júliusban már sürgősségi vérszállításra is használni kezdik a Zip-eket. 

A média által használt drónfelvételek számos - többek között etikai - kérdést vetnek fel, a három BBC riportert például ilyen felvételek készítése miatt hallgattak ki, miután a davosi Világgazdasági Fórumon hatósági engedélyek nélkül használtak drónokat. 

Szőrtelenítés, jótékonykodás, vadászat

A Huffington Post újságírója egy kanadai férfi szőrtelenítési kalandjait mutatja be, izgalmas kihívás, meg kell hagyni, bár kétségkívül olcsóbb, ha kozmetikushoz fordul az ember fia vagy lánya. Kíváncsian várjuk az első foghúzós videót is, melyben a fogtündér szerepét egy drón játssza el.

Az ohio-i Tom Davis idősek otthonában élő vagy hospice ellátásban részesülő emberek számára készít drónfelvételeket. Elmondása szerint a szolgáltatást igénybe vevő idősek gyakran gyermekkoruk meghatározó helyeiről, vagy vágyott, ámde sosem látott tájakról szeretnének videókat nézni. A felvételeket a gondozottak élő képben látják, vagyis közben irányíthatják a drónt, merre menjen.

Nem csak vadvédelemre, de vadászatok alkalmával is használják a távirányítású légi járműveket. Ki-ki döntse el maga, melyiket támogatja.

 Veszély

A feledhetetlen pillanatok mellett veszélyeseket is köszönhetünk korunk legújabb vívmányának. A British Airways egyik - éppen Londonban leszálláshoz készülődő - gépéhez került veszélyesen közel egy drón, számos más helyzetben pedig etikai vétséget követtek el pilóta nélküli légi járművekkel. A BBC egyik riportja az alábbi drónhasználati szabályozásokat foglalja össze:

_89298623_drone_flying_restrictions_624in.jpg

Kép

Ennek értelmében a drónnak mindig az irányítója látótávolságában kell maradnia, nem repülhet 122 méter fölé, az irányítótól 500 méternél tovább nem távolodhat el, és csak szabad terülten használható (épületektől, járművektől, emberektől legalább 50 méteres távolságban).

A magyarországi légtér használatát a 1995. évi XCVII. törvény a légiközlekedésről foglalja magában. A Drónpilóták Országos Egyesülete pedig ebben a linkelt cikkben beszél arról, hogy szükség van a drónok használatának jogi szabályozására. 

 

Forrás: 

https://www.washingtonpost.com/news/innovations/wp/2016/07/08/drones/

http://www.techworld.com/picture-gallery/personal-tech/6-best-uses-of-drones-in-business-3605145/

http://www.bbc.com/news/in-pictures-36733401

http://www.cnbc.com/2016/05/27/how-rwanda-is-using-drones-to-save-millions-of-lives.html

http://www.huffingtonpost.com/entry/wax-job-by-drone_us_5783c082e4b0344d515025ac?section=

http://www.nkh.gov.hu/documents/11106/0/%C3%96sszefoglal%C3%B3+az+UAV-t+%C3%A9rint%C5%91+jogszab%C3%A1lyokr%C3%B3l.pdf/ca2fa73d-5844-468d-b9b8-d3281870390f?version=1.0&type=

http://fpvegyesulet.hu/a-jogkoveto-dron-hasznalat-lehetosegei-korlatozottak/

1 komment

Továbbgondolt semmiségek

2016/07/08. - írta: BDominika

Tüdő mandarinból, lufi szőlőből, földgömb kekszből, transzfúzió ketchupból. 

Javier Perez ecuadori grafikus minimalista stílusban, pár ceruzavonással ad új értelmet a leghétköznapibb dolgoknak. 

Instagram oldalán évekkel ezelőtt kísérletezésbe kezdett, minden nap töltött fel egy újabb alkotást, melyet olyan apróságok inspiráltak, mint például egy szem szőlő vagy éppen a fürdőkád dugója. Kedves és újszerű rajzaival rövid idő alatt népes rajongótáborra tett szert, kompozíciói az egész világot bejárták. 

Szerencsére Instagram oldala azóta is folyamatosan frissül, a fiatal művész frissen reagál a világ eseményeire, legutóbbi munkáinak egyike a Brexit-re válaszol, egy másik rajzát a Pixar új animációs filmje, a Szenilla nyomában inspirálta, de készített egy portrét Frida Kahlo születésnapjára is. 

Happy Birthday #FridaKahlo!

Javier Pérez (@cintascotch) által közzétett fénykép,

 

 Apák napjára ez készült idén:

Happy Father's Day! #fathersday #fathersday2016 #diadelpadre #javierperez #frenchfries #thedesigntip

Javier Pérez (@cintascotch) által közzétett fénykép,

 

Semmi nem vész kárba, mindent tovább lehet gondolni:

experiments-1.jpg

 Egy szem szőlő:

experiments-11.jpg

 Ha pedig minden szem szőlő elfogyott, ideje megpihenni:
experiments-21.jpg

 Transzfúzió:

experiments-31.jpg

Paletta:

experiments-41.jpg

Vagy tengeralattjáró?

2015-04-22-08_08_22.jpg

Egy kis nyári szójáték:

2015-03-06-09_07_43.jpg

 Mandarin:

experiments-6.jpg

A gyerekeknek egy Oreo az egész világot jelenti?

experiments-3.jpg

Elhúzza a nótádat:

2015-05-11-08_53_00_masolata.jpg

Nem csak vidám alkotások szerepelnek Javier Perez oldalán, és nem csak a követői részére készít kompozíciókat, ez a kép például egy németországi pályázatalkalmából született, üzenete pedig az, hogy a verbális bántalmazás ugyanúgy fáj, mint a fizikai. Persze mindez teljesen egyértelmű a nadrágszíj miatt, ugye?

 

Tavaly pedig egy könyv is megjelent az alkotó 150 művéből:

 

Forrás: 

http://javierperez.ws/

https://www.instagram.com/cintascotch/

Szólj hozzá!

13 klassz ajándék elhivatott könyvmolyoknak

2016/07/04. - írta: BDominika

Viszonylag könnyű dolog az ajándékozás, ha ünnepelt ismerősünknek van hobbija. Még egyszerűbb, ha az a bizonyos hobbi az olvasás. Valamelyik könyváruház ajándékutalványával minden bizonnyal nagy sikert aratunk, ám vannak itt még olyan apróságok, amikkel nem nyúlhatunk mellé. 

Mutatunk most pár vicces ajándék ötletet - kizárólag könyvmolyoknak!

1. Bögre híres regények első mondataival

Ha valamelyik nem ugrik be rögtön, nem is kell sokáig keresni, hiszen a bögre alja a megfejtéseket rejti.

konyv13.jpeg

2. Oly sok könyv, oly kevés idő - könyvtámasz

Hát nem erre panaszkodik amúgy is minden, irodalmat szerető ember?

konyv6.jpeg

3. Piroska és a farkas gyertya - rémüldözős álmodozásokhoz

El tudom képzelni, hogy nagymama illatú. Levendula, tisztaszoba, friss dunyha...

konyv7.jpeg

4. Austen nővérek híres mondatai ragasztószalagon - a stílusos ajándékcsomagoláshoz

Kár, hogy ugyanazok a mondatok ismétlődnek.

 

konyv8.jpeg

5. Harper Lee Ne bántsátok a feketerigót! ihletésű fülbevaló

 

konyv9.jpeg

6. Hamlet tetoválások - irodalmár fesztiválozóknak

Ha meg rájöttél, hogy inkább nem lenni, akkor simán lemosod.

 

konyv4.jpeg

 

7. Ez a kis figura nyitva tartja a könyved olvasás közben.

Állítólag a lapozásban sem akadályoz.

 

konyv1.jpeg

8. Shakespeare sütikiszúró

Az angol drámák szerelmeseinek.

konyv3.jpeg

9. Mágneses haiku készlet - az egyik kedvenc

A szavak segítségével könnyedén alkothatsz 17 szótagból (5-7-5) álló japán verseket.

konyv2.jpeg

10. Saját könyvtároskészlet - a másik nagy kedvenc

Vannak, akik bármit kölcsönadnak, kivéve a könyveiket. Ha mégis megesik velük a dolog, utána végig azon aggódnak, vajon visszakapják-e gyűjteményük értékes darabját. Ezzel a könyvtároskészlettel legalább valamennyire nyomon tudják követni kintlévőségeiket. 

konyv5.jpg

11. Kölcsönzési határidő pecsétes póló

Nagyon cool.

konyv11.jpeg

12. Sherlock Holmes könyvespolc medál

Jól megy az előző pólóhoz.

konyv10.jpeg

13. Könyvborító design táska

Miért vinnéd a strandra másban a könyveidet?

konyv12.jpeg

 

Forrás és további ötletek (pl. plüss Virginia Woolf, regényírók bajszai, könyvmolyok petri-csészében és még sok más):

https://www.theliterarygiftcompany.com/

3 komment
süti beállítások módosítása