Itt minden szubjektív

Vintage fitness

2016/01/27. - írta: BDominika

Avagy dédszüleink is gyúrtak

Hiba lenne azt gondolni, hogy a testedző gépek pusztán mai, test központú kultúránk vívmányai. A technikai és informatikai forradalom kétségkívül olyan modern és hatékony eszközök felbukkanását tette lehetővé, amelyekről őseink álmodni sem mertek, találékonyságból azonban már nekik is akadt elég. 

A következő képeken nem pusztán a gépek kinézetének szemrevételezése adhat okot mosolygásra, hanem a korabeli öltözetek is, valamint időnként komoly fejtörést okozhat a gépek funkcióinak behatárolása is. 

Nézzük például ezt az 1920-as évekből származó fotót, mely a mai futópadok elődjét ábrázolja:

ebdc55f10f02d540ab45d523363ed44e.jpg

Kép

Felépítése rendkívül logikus és egyszerű, ma is ilyen alapon működnek a konditermekben található futópadok, azonban ezt valószínűleg maximum gyors gyaloglásra lehetett használni, legalábbis a "futócipők" erre engednek következtetni. 

De menjünk kicsit vissza az időben, konkrétan a Titanic fedélzetére. Ki gondolta volna, hogy a hatalmas óceánjárón helyet kapott egy tornaterem is, benne lovaglógéppel, evezőpaddal, boxzsákokkal, kerékpárral. 

enhanced-buzz-wide-13569-1377288563-15.jpg

Kép

Még korábbról származik a következő fotó, még pedig 1899-ből, egy washingtoni középiskola diákja erősítő gyakorlatokat végez:

tumblr_misauamy4k1qcntwso1_1280.jpg

Kép

Vajon ez a gép mire szolgált? Edzés utáni masszírozás? Emésztés elősegítése "fennakadások" esetén? 

vintage-fitness-devices-01-thumb.jpg

Kép

A ruházatból kiindulva nem igényelhetett valami nagy erőfeszítést az áldozat részéről, nem lehetett kényelmes teljes puccban, kemény, szövet ruhában bármit is csinálni.

Nézzük, hogyan művelték a sportot a hölgyek az 1900-as évek elején:

vintage-fitness-devices-04-thumb.jpg

Kép

Szintén jöhetnek a tippek a funkciót illetően, a testtartást elnézve feltehetőleg az ellenállást gyakorolták így, bár kétlem, hogy a férjek ezt a fajta edzést otthon nagyra értékelték. A több rétegű ruházat itt sem egyértelműen a szabad mozgás örömét fokozta.

No, de mit csináltak a gyerekek mindeközben?

vintage-fitness-devices-02-thumb.jpg

Kép

Kar-, váll-, hátizomerősítés vintage módra, szintén teljes pompában.

A következő képről meg egyenesen a kerékbetörés szó jutott eszünkbe, nyilván nem véletlen:

vintage-fitness-devices-05-thumb.jpg

Kép

És ez még mindig semmi ahhoz képest, hogy milyen érzés lehetett nejlonharisnyában, körömcipőben bikát megülni:

vintage-fitness-devices-07-thumb.jpg

Kép

A szerencsésebbek a kemény munka után a cipőjüket is levehették:

vintage-fitness-devices-06-thumb.jpg

Kép

A talpmasszázs nagyon is logikusnak tűnik, ellenben ez a "hasprés" gép újfent meglódította a fantáziánkat:

vintage-fitness-devices-08-thumb.jpg

Kép

Legnagyobb elismerésre mégis a most következő nő méltó: fűzőben alapjáraton sem egyszerű létezni, most képzeljük el hátunkon ezt a gépet úgy, hogy levegőt sem kapunk közben:

66ca6ea00665696a6dbdf2358674f788.jpg

Kép

A beltéri sportok után nézzük, milyen lehetőségei voltak a vizes kalandokat választó fiataloknak. Ezeknek a búvároknak a lemerüléssel mindenesetre nem sok gondjuk volt:

cec33507e558a1ebd34a74c4e46f25bb.jpg

Kép

 Míg az előző képek azt a benyomást sugallják, hogy a sport leginkább valamiféle fájóan letudott kötelesség volt, azért találhatunk arra is bizonyítékokat, hogy szórakozást is jelentett dédszüleink számára. Nézzük csak ezeket a suliba görkorizó lányokat:

2aed8fbb646149f021ac4d6cc6cbc19c.jpg

Kép

Ezek után, azt hiszem, nagyon hálásak lehetünk korunk lehetőségeiért, hogy a legnagyobb kényelemben, technikai ruházatot viselve hódolhatunk a sportolás szenvedélyének!

 

 Faliújság a Facebookon!

Onnan indult ez a poszt.

komment

12 tipp újszülött látogatáshoz

2016/01/17. - írta: BDominika

Miért is kellenek ehhez tippek? Nos, a dolog némiképp bonyolultabb, mint azt elsőre gondolnánk. 

Először is szögezzük le, hogy minden attól függ, az újdonszült anyukával milyen a kapcsolatunk. Távoli rokon? Legjobb barátnő? Ismerősöm ismerőse? Vagy csak a barátom ismeri az apukát? Mindez nagyon fontos. 

Az alábbi cikkben viszont most általánosan érvényes aranyszabályokat szedtünk össze, amelyek jól jöhetnek, ha ideje egy kis babalátogatásnak. 

1. Nem te vagy a lényeg!

Most nem az a fontos, hogy látni szeretnéd-e a legújabb kisembert, hanem az, hogy téged látni akarnak-e. Ezek a napok az új családról szólnak, jó esetben minden úgy történik, hogy az nekik segítsen. Szóval ha már ott vagy, akkor se magadat helyezd előtérbe, ne magadról beszélj, és ne erőszakoskodj, ha még türelemre intenek, mert a kis családnak időre van még szüksége a látogatók fogadásához.

2. Tájékozódj és várj!

A legtöbb anyuka - főleg első gyermek esetén - nincs odáig a percenként csörgő mobilért, éppen ezért le is némítja a telefonját. Érdemes az első napokban, hetekben nem telefonálni, küldjünk üzenetet, azzal nem zavarunk, és ha majd alkalmas lesz, az anyuka visszajelez. Nyilvánvaló, hogy abban az esetben, ha nagyon közeli kapcsolatban vagyunk az anyukával, és tudjuk, hogy jólesne neki egy baráti beszélgetés, ne habozzunk, hanem beszéljünk vele! Általánosságban elmondható, hogy az első négy-hat hétben a formálódó családnak zavartalanságra van szüksége, hogy összeszokjanak és az új szokásaik ki tudjanak alakulni. Mielőtt mennétek, kérdezzetek rá a megfelelő napszakra, bár többnyire pár hét alatt nem alakul még ki semmilyen napirend, azért kb. tudja az anyuka, mikor nem alkalmas.

bb61367c8444d4e475e590bbe6c4e265.jpg

Kép

3. Betegen soha!

Ha csak egy kicsit is tüsszögsz, ha csak az orrod folyik, ha épp antibiotikumot szedsz, vagy ha a gyerekedből folyik a takony, ne látogass kisbabát. Lásd 1. pont. Légy türelmes, egy kisbaba csak szebb lesz a hetek múlásával, és senki sem akarja magára irányítani egy éjszakázó-folytonszoptató-vérző nő haragját. Na, ugye. 

d82e53dde51574bb8a7a3a2da6447df7.jpg

Kép

4. Moss kezet!

Ez nagyon fontos! Nyilván mindenki szeretné egy kis időre kézbe venni az újszülöttet. Ha van erre mód (ie: ha alszik, ne ébresszük fel), akkor is jusson eszünkbe, hogy az új család némiképp hibernálva van a külvilágtól, és a kisbaba miatt ez nem is probléma, fog még később elég homokot és cigicsikket enni. Szóval ahogy megérkezünk, kérdezzük meg, merre találjuk a fürdőszobát és automatikusan mossunk kezet. Roppant kellemetlen egy anyuka számára, ha erre figyelmeztetnie kell a látogatókat.

5. Ne puszilgasd!

Kétségtelen, hogy az újszülöttek még a legridegebb emberből is elég szokatlan reakciókat váltanak ki, az ember gügyögni kezd, levakarhatatlan a mosolygás (ez pl. nem is baj), mindenki szeretne kapcsolatot teremteni a kisbabával, elérni, hogy mosolyogjon, vagy csak ránézzen, megragadja az ujját. Ezen nincs is mit csodálkozni, pont erre valók a kisbabák, meglágyítani az ember szívét, lelkét, de ne puszilgassuk! 

c3de2a60a81038bc0842a9d883adea8d.jpg

Kép

6. Vigyél valamit!

Hasznos lehet az apukával egyeztetni, amennyiben van rá lehetőségünk, hogy mit vigyünk. Van-e valamire szükség? Örülnének-e konkrétan valaminek? Elkelne-e némi főtt étel? 

Alapszabály, hogy a babát megajándékozzuk, ruhaneművel nem nagyon lőhetünk mellé, elképesztően aranyos holmik vannak az áruházakban. Ha van már nagyobb testvér a családban, feltétlenül vigyünk neki is valami apróságot, könyvet, matricát, kifestőt, bögrét, bármit, csak vigyünk! Érdemes valami huncutságot az anyukának és apukának is ajándékozni, engedjük szabadjára a fantáziánkat, de az édesség általában bejön. 

7. Hallgass!

Ezt két módon értjük. Az első az, hogy ne árasszuk el a mi nagy tudásunkkal és a tévedhetetlen tanácsainkkal az anyukát. Mostanra már a boltos néni is szakképzett védőnő lett, és az anyukának nagy valószínűséggel elege van az egymásnak ellentmondó okosságokból. Ha kérdez, válaszoljunk, de semmiképpen se sugalljuk, hogy valamit rosszul csinál. Tanácsot is lehet úgy adni, hogy közben elismerjük az erőfeszítéseit és méltányoljuk az ösztöneit.

A második módja a hallgatásnak: hallgasd meg az anyát. Ha szeretne beszélni, valamit elmesélni, hadd tegye! Figyelj rá, legyen szemkontaktus, ne csak a babának gügyögjünk a látogatás egész időtartama alatt, válaszolj neki, érezze, hogy érdekel a mondanivalója. 

8. Ne dohányozz!

Ha dohányoztál a látogatás előtt, a kézmosás duplán vonatkozik, illetve érdemes mentolos cukorkát vagy rágót alkalmazni a barátságosabb lehelet elérése érdekében. Ha teheted, mégse dohányozz, hiszen a ruhád beissza a cigaretta szagát, és a babák azt bizony kevéssé szeretik, az anyukától sem lehet elvárni, hogy ilyen esetben az öledbe adja szeme drága fényét. A látogatás alatt dohányozni pofátlanság. Még az erkélyen is. Fél órát mindenki kibír.

9. Dicsérd az anyát! 

Meg az apát is! A babát úgyis automatikusan fogod. 

Minden anya kétségekkel küszködik a kezdeti időszakban, jólesik némi biztatás. Dicsérd meg, hogy mennyire kedvesen foglalkozik a babájával, hogy mennyire jól áll neki az anyaság, milyen jól néz ki, mennyire ügyes, szerintem ez menni fog!

10. A nagy testvér!

Ha van már gyermek a családban, tölts el vele is egy kis időt. Kérdezd meg, melyik a kedvenc könyve, játéka, figyelj rá, ülj le vele a szőnyegre játszani, ha engedi, olvass neki mesét, vidd el sétálni (fagyi, cukrászda jó ötlet lehet!) ha jóban vagytok, és nektek is van hasonló korú gyereketek, hívd át magatokhoz játszani. Csak képzeljük el, hogy egy pillanat alatt felborult az ő kis megszokott világa, mindenki az újszülöttre figyel, anyukája fáradt, apukája feszült, folyton csak a sírás, meg a szoptatás. Neki is szüksége van a megkülönböztetett figyelemre.

11. Szabj határt a látogatásnak!

Ez is nagyban függ a családdal való kapcsolatunktól. Mert van, akinek jólesik, ha egy kicsit nem ő dajkálja a babát, vagy felemelő dolog végre felnőtt emberekkel kommunikálni, netán jólesik egy kis munkahelyi pletyka a gondolatok elterelésére, de olyan is van, hogy az anyuka minden eszközzel azon van, hogy jelezze, ideje a látogatóknak hazamenni. Egy újszülött szoptatása pl. meglehetősen sok időt vesz igénybe, előfordulhat, hogy fél-egy órát is. Ha a látogatás közben kerül erre sor, kellemetlen, teljesítmény-kényszeres érzés lehet az anyukának, hogy gyorsan haladjon, sőt, egyeseket a kezdeti időben zavarja mások jelenléte ezekben az intim percekben. Ha látod az anyukán, hogy fáradt, és a baba épp alszik, semmiképp se maradj sokáig, hagyd pihenni! 

df4ad35e40f4da481afb7fa4b280ecb9.jpg

Kép

12. Segíts!

Lehet, hogy a lakás már romokban, a hűtő kong az ürességtől, és halomban állnak a pizzás dobozok. Még a legmegfontoltabb szülőpárost is megboríthatja az első gyermek születése, a legracionálisabb dolgok sem jutnak az eszükbe, vagy csak nincs a családban segítség, illetve nem engedhetik meg maguknak, hogy ételt rendeljenek vagy takarítónőt hívjanak. Szóval ha mosogatni kell, mosogass! Vagy vásárolj be! Rendelj nekik kiszállítós ebédet egy hétig, izzíts másokat is, ha szükség van rá, fogjatok össze! Mindezt persze csak akkor, ha az anyuka szükségét érzi, és "vevő" rá. Kicsit később elviheted sétálni a picit, míg az anyuka fülzúgással megspékelve élvezi a lakás csendjét, de az is segítség lehet, ha szoptatás után segítesz a büfiztésben, vagy a ringatásban.

 

Minden az 1. ponttól függ tehát. Tedd azt, amire az anyukának, apukának szüksége van! Ha szeretnék, menj, ha azt szeretnék, várj. 

És érdemes várni, mert egy újszülött kisbabán kívül kevés örömtelibb látvány van. Az illata pedig! na, az csodás!

 

Faliújság a Facebookon! 

Címkék: család téma
komment
süti beállítások módosítása